Magyarországon is jelentős sajtóvisszhangja volt, hogy az olasz parlament november 25-én egyhangúlag megszavazta a nőgyilkosság önálló büntetőjogi kategóriává emelését, amely a jövőben automatikus életfogytiglani büntetést von maga után. Ugyanezen a napon azonban elbukott egy másik törvényjavaslat, amely a beleegyezés kérdését is érinti a szexuális erőszak esetében, és amelynek egy nemrég nyilvánosságra került eset ad hazai aktualitást.

Meglepőnek tűnhet, hogy az Orbán Viktorral korábban nagyon jó kapcsolatokat ápoló, és 2022 óta egy szélsőjobboldali-jobboldali koalíció élén kormányzó Giorgia Meloni kezdeményezésére egyáltalán felmerülhetnek ilyen viták az olasz törvényhozásban. Az európai szélsőjobbos erőket, így Meloni pártjának, az Olaszország fivéreinek (Fratelli d’Italia, FdI) egyes európai partnereit, például a spanyol VOX-ot kifejezetten a nőgyűlölet és a nemi alapú erőszak létezésének tagadása jellemzi. Hogyan lehetséges, hogy mégis ilyen kérdések kerülnek terítékre Olaszországban? Tényleg visszaszoríthatják az új szabályok a nők elleni erőszakot, vagy csak egy okos számháborúba ment bele a parlament? És milyen viszonyban vannak ezek a viták azzal, hogy októberben az olasz kormány a magyarhoz hasonlóan korlátozta a szexuális nevelést az iskolákban?

Mire elég, és mire nem elég a törvény?

Olaszországban 89-re becsülik az idei nőgyilkosságok számát. Tavaly az Olasz Nemzeti Statisztikai Hivatal, az Istat adatai alapján 116 nőt öltek meg, közülük 62 nőt korábbi partnere vagy hozzátartozója. Az olasz nőszervezetek munkájának egyik eredménye, hogy 2023-ban az év szava a femminicidio, vagyis nőgyilkosság volt – hangsúlyozva a bűncselekmény patriarchális gyökereit.

Az elmúlt évben több brutális eset is tiltakozásokat váltott ki Olaszországban. Ezek közül nagy visszhangot kapott novemberben a 22 éves Giulia Cecchettin meggyilkolása, akit volt barátja, Filippo Turetta késelt halálra, majd a nő holttestét szemeteszsákokba takarva egy tó partján hagyta. Októberben pedig, ahogy azt a Mércén is megírtuk, a népszerű olasz modell, Pamela Genini holttestét találták meg milánói lakásán a rendőrök – a 29 éves nővel is volt partnere végzett.

Ezekkel a súlyos előzményekkel, a feminista szervezetek évtizedes kampányolása után szavazta meg egyhangúlag (237 szavazattal, tartózkodás nélkül) a parlament november 25-én, a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapján azt a módosítót, amelynek következtében a nőgyilkosság fogalma bekerül a Büntető Törvénykönyvbe.

Giorgia Meloni miniszterelnök a szavazást  „rendkívüli jelentőségűnek” nevezte, hangsúlyozva, hogy a jogszabály-módosítások szigorúbb fellépést írnak elő a bántalmazás, zaklatás, szexuális erőszak és bosszúpornó eseteiben is. A kormányfő állítása szerint 2022-höz képest megduplázták az erőszak áldozatait segítő központok finanszírozását, megerősítették az áldozatokat támogató rendszert, népszerűsítették az 1522-es országos segélyvonalat, és új oktatási, valamint érzékenyítő programokat indítottak.

A Meloni által kiemelt érzékenyítő programok tartalma és jellege azonban aggodalomra is adhat okot. A kormányfőtől nem idegen például, hogy a bántalmazást és a szexuális erőszakot az illegális szerek használatával és terjesztésével kösse össze. Mitöbb, a múlt kedden elfogadott módosító javaslat korábbi változatai még tartalmazták az Isztambuli Egyezményre való egyértelmű hivatkozást, hangsúlyozva az Egyezmény szerinti, több szintet és szektort érintő átfogó tájékoztatás érzékenyítését és szükségességét. Ezeket a szövegeket a javaslattevők a viták során azonban rendre visszavonták. Cserébe

az elfogadott módosítás olyan kiegészítéseket tartalmaz, amelyek összefüggésbe hozzák a szerhasználatot a nők elleni erőszakkal,

és felhatalmazást adnak arra is, hogy az iskolákban olyan megelőző kampányokat lehessen folytatni, amelyek a két jelenség kapcsolatára fókuszálnak. Pedig ha azt hangsúlyozzuk, hogy a nők elleni erőszak a drogok vagy az alkohol problémaköréből fakad, az elfedi a jelenség valódi gyökereit, a nemi alapú erőszak társadalmi és strukturális jellemzőit.

A hallgatás beleegyezés?

Ugyanazon a napon, amikor a parlament megszavazta a nőgyilkosságot önálló bűncselekményként definiáló törvényt, elnapolták azt a másik, szintén kiemelt jelentőségű javaslatot, amely kimondaná: szexuális erőszaknak minősül minden olyan szexuális aktus, amelyhez nem adtak szabad, tudatos és egyértelmű beleegyezést. A módosító azért is érdekes, mert az Olaszország Fivérei és többek között az ellenzéki, Elly Schlein nevével fémjelezett Demokrata Párt (Partito Democratico, PD) szokatlannak számító együttműködése nyomán került a Képviselőház elé. A kezdeményezés azonban a Szenátusban ellenállásba ütközött, és a szavazást megfogalmazásbeli okokra hivatkozva határozatlan időre elnapolták.

A javaslat jelentősége abban áll, hogy korszerűsítené a Büntető Törvénykönyv jelenleg hatályban lévő szexuáliserőszak-definícióját: a beleegyezés fogalmát „szabad, tudatos és egyértelmű akaratnyilvánításként” határozná meg, amely a szexuális aktus teljes időtartama alatt érvényes, és bármikor visszavonható. A fizikai ellenállás hiánya egy áldozat részéről tehát nem jelentene automatikusan beleegyezést – az olasz Btk. jelenlegi szexuáliserőszak-definíciója ehhez képest a magyarra hasonlít.

A módosítást bírálók közül Matteo Salvini, a koalíciós partner és szintén szélsőjobboldali Liga politikusa szerint a beleegyezés-központú módosítás „személyes bosszúknak” ad teret, amelyek „eláraszthatják a bíróságokat”. Ezt az érvet többek között az Amnesty International cáfolta: 21 európai országban már működik hasonló szabályozás, anélkül hogy sérült volna az ártatlanság vélelme, vagy ellehetetlenült volna a szexuális erőszak bizonyítása. (A szervezet petíciót is indított az ügyben.)

Laura Boldrini (PD), a módosítást támogató képviselő szerint az olasz társadalomban máig él az a téves előítélet, amely a nőket teszi felelőssé az ellenük elkövetett erőszakért. A törvénymódosítási javaslat ennek a logikának vetne véget azzal, hogy a szexuális együttlét központi elemeként a nők akaratát és beleegyezését ismeri el – egyenrangú, nem pedig alárendelt félként.

A kormányzó jobboldali pártok eredetileg mindkét módosító kidolgozásához hozzájárultak, ám a szexuális erőszakról szóló szavazáskor kihátráltak, így Giorgia Meloni látszólag ellene ment pártjának és a pártkoalíciónak.

De ha azt is tekintetbe vesszük, hogy az olasz kormány elutasítja a szexuális nevelés és a társadalmi érzékenyítés megerősítését  (és helyette a „drogprevenció” irányába tolja el a megelőzés narratíváját), akkor világossá válik, hogy a

saját ideológiai keretükhöz igazítják a nőkkel szembeni erőszak problémáját, miközben kiszorítják a feminista szervezetek szakmai szempontjait.

Így az olasz kormány egyszerre kommunikálhatja, hogy fontos számára a nők elleni erőszak elleni küzdelem – hiszen még Meloni is megszavazta a szigorítást –, miközben bázisát is megnyugtatja, hogy sikerült „kigyomlálni” a jogszabályokból mindent, ami „genderideológia”. Ehelyett a nők elleni erőszakot arra foghatja, ami megfelel az ő narratívájuknak. Drogok? Maffia? Bevándorlók és menekültek? Ugyanabból a kottából játszanak.

Ez a jogalkotási környezet azért aggasztó, mert ha a patriarchális erőszakot nem rendszerszintű jelenségként kezeljük, nincsenek garanciák arra, hogy valóban visszaszorul a nők elleni erőszak.

Az olaszországi módosító szinte teljesen egybevág azzal, amiért Magyarországon aktivisták és segítő szakemberek régóta küzdenek – hogy a „nem elég egyértelmű tiltakozás” ne mentesíthesse az elkövetőt a szexuális erőszak vádja alól. A téma itthon legutóbb akkor került fókuszba, amikor nyilvánossá vált, hogy a bíróság felmentette azt a férfit, aki a Magyar Képzőművészeti Egyetem diákját 3 és fél éve megerőszakolta az egyetem kollégiumi szobájában. A felmentést a beszámolók szerint azzal indokolták, hogy az áldozat, R. nem tiltakozott „elég egyértelműen”. Ahogy a WMN is bemutatta, az ítélet tiltakozást váltott ki, és a Patent Egyesület szerint súlyos törvénykezési hiányosságokra mutat rá.

A döntés után Mérő Vera Lex R néven petíciót indított Tuzson Bence igazságügyi miniszternek címezve, hogy a magyar jog mondja ki egyértelműen, „csak az igen jelent igent”. A petícióban törvénymódosítási javaslat is szerepel. A kezdeményezés a felelősséget visszahelyezné az elkövetőre, és nem tenné lehetővé, hogy a hallgatást vagy zavarodottságot beleegyezésként értelmezze a hatóság. Az eset, illetve általában az erőszak megelőzése kapcsán felmerül az egyetem és a kollégium felelőssége is, amellyel kapcsolatban az egyetem diákjainak fórumot tartó rektor megjegyzései csak tovább erősítették a hallgatók bizalmatlanságát.

A nevelésre kellene fókuszálni

Az olasz nőgyilkosság-törvény elfogadása tehát fontos mérföldkő lehetne, de ahogy azt számos alkalommal hangsúlyoztuk, a nőgyilkosságok nem elszigetelt esetek, hanem a nők elleni rendszerszintű erőszak következményei. Az utcai zaklatás, a párkapcsolati erőszak, a prostitúciós ipar, a szülészeti erőszak, a kényszersterilizáció, az abortusz tiltása és a nőgyilkosságok ugyanannak a hatalmi struktúrának a megnyilvánulásai. Olyan társadalmi viszonyokba ágyazódnak, amelyekben a nő alárendelt a férfiakhoz képest. A most elfogadott olasz törvény ehhez képest csupán a büntetés szintjén avatkozik be: megerősíti az állam ellenőrző szerepét, miközben háttérben hagyja azokat a társadalmi és gazdasági okokat, amelyek ezt az erőszakspirált fenntartják.

A törvénykezés kritikusai szerint ez a jogalkotás a „kimenetelt” szabályozza, nem pedig az erőszakhoz vezető feltételeket – ezt a hozzáállást nevezik karcerális feminizmusnak (ahol a karcerális a börtönre, azaz a szankcióra utal). Ezt alátámasztja a beleegyezésről szóló módosító eltorpedózása éppúgy, mint korábban az iskolai szexuális nevelés és prevenció ellehetetlenítésére hozott törvény. Az olasz parlament kulturális bizottsága októberben hagyta jóvá a Liga javaslatát, amely a szexuális és érzelmi nevelést kizárólag középiskolában, szülői engedélyhez kötve tenné lehetővé; az óvodákban és általános iskolákban pedig gyakorlatilag tiltaná.

A nőgyilkosság törvénybe foglalásának veszélyeire figyelmeztetett Giorgia Seruggheti publicista is. Seruggheti úgy fogalmazott, hogy, amennyiben a parlament csupán a nőgyilkosságot emelné törvényi szintre, az egy lépés lenne előre, két lépés hátra. Mások által is osztott érvelése szerint a tényleges életfogytiglani börtönbüntetés lehetősége eddig is létezett, amint azt Giulia Cecchettin ügye is mutatja. A mostani törvénykezés azonban szükségszerűen szűkítené a nőgyilkosság fogalmát, azt a paradox helyzetet eredményezve, hogy a most számontartott nőgyilkosságok egy részét nem lehetne nőgyilkosságként definiálni.

Utóbbinak azért is megvan a veszélye, mivel az eredeti módosító javaslat szövegéből kikerült a „nemi alapú erőszak” fogalma, a végleges módosítás a „nők elleni erőszakra” és az „áldozatok védelmére” fókuszál. A nőgyilkosságok utánkövetése közben a Mércénél saját munkánk során is láthatóvá vált, hogy vannak a nőjogi gyakorlat szempontjából mára már „egyértelműnek” számító esetek – ezek a párkapcsolati erőszak és partnergyilkosság esetei. Minden más, ami ezen kívül esik, „szürke zóna”, különösen akkor, ha a hatóságok nem folytatnak alaposabb eljárásokat. Hova soroljuk például a láthatáson megölt gyerekeket, a férjük által megölt idős nők (és a kiterjesztett öngyilkosság eseteit), a korábban a gyilkosa közeledését elutasító, pultosként dolgozó nő halálát, az eltűnt, majd holtan talált prostituáltakat?

Ha a tavalyi olasz adatokat nézzük, akkor 116 nőgyilkosságból 62 nőt ölt meg korábbi partnere – a maradék 54 áldozat halálát másképp regisztrálták a hatóságok. Mivel az olasz törvénykezés nem átfogóan, rendszerszintű problémaként kezeli a nők elleni erőszak ügyét,

megvan annak az esélye, hogy a 25.-i törvény következtében az állami statisztikák alapján egyszerűen kevesebb, akár feleannyi nőgyilkosság szerepel majd az olasz állam hivatalos kommunikációjában.

Fontos kiemelni, hogy a meggyilkolt Giulia Cecchettin édesapja, Gino is Serugghetihez hasonlóan vélekedik: nem biztos benne, hogy a törvény megmentette volna a lánya életét, és a gyilkosa így is életfogytiglant kapott. De azt nagyon is fontosnak tartja, hogy beszéljünk a kérdésről:

„Korábban sokan, különösen a jobb- és szélsőjobb részéről nem akarták hallani a nőgyilkosság szót. Most már lehet róla beszélgetni. Ez egy kis lépés, de egy lépés előre.”

Szerinte azonban a törvényhozás helyett a nevelésre kellene fókuszálni. „Szerettem volna megérteni, mi történt Filippo [Guilia gyilkosa] fejében. Diák volt, szerető családban, egy normális pasi”, mondta a BBC-nek Cecchettin, aki arra jutott, hogy a társadalomban hemzsegnek a nőkkel kapcsolatos és a férfiak felsőbbrendűségét erősítő előítéletek, és az érzelmeikkel küzdő fiatal férfiak.

Ma a lányáról elnevezett alapítvánnyal járja az olaszországi iskolákat és egyetemeket, hogy Guiliáról és a tiszteletről beszéljen a fiataloknak, és eszközöket adjon a kezükbe, hogy másképp alakítsák az életüket, mint Filippo, aki előre tervezett módon, azután késelte halálra korábbi barátnőjét, mert a lány nem akarta újrakezdeni a viszonyt.

A Cecchettin Alapítványnak azonban éppenséggel azért volt nehéz bejutnia iskolákba, mert a szélsőjobboldali erők akadályozták a szexuális nevelést az intézményekben. Pedig erre Gino Cecchettin szerint kötelező módon és minél korábban lenne szükség, mielőtt a gyerekek hozzáférnek az internethez.

Iskolai prevenció, a beleegyezés kultúrájának megerősítése, a hatósági szereplők képzése és jobb törvények: Magyarországon néhány lépéssel még mindig hátrébb vagyunk… de már az is nagyon fontos, hogy beszéljünk minderről. Ezért számoljuk mi is a nőgyilkosságokat és követjük olyan szorosan a nők elleni erőszak ügyét, ahogy erről szól a most folyó 16 akciónap is: hogy csak azért, mert valaki nő, ne csupán megalázható, beáldozható tárgya legyen egy rendszernek.