Javier Milei elnök La Libertad Avanza (LLA) pártja magabiztosan nyerte a vasárnapi félidős választásokat Argentínában, amelyen a parlamenti alsóház helyeinek felére, valamint a felsőház harmadára választottak új képviselőket. A szavazatok több mint 99 százalékát összeszámolva a szélsőjobboldali LLA a szavazatok 40,65 százalékát kapta (több mint 9,3 millió szavazatot), míg a fő ellenzéki erő, a peronista Fuerza Patria mindössze 33,63 százalékot szerzett (7,7 millió szavazatot). Győzelmi beszédében az elnök kijelentette, hogy „az argentin nép úgy döntött, maga mögött hagyja [az elmúlt] száz év hanyatlását, és továbbra is a szabadság, a haladás és a növekedés útján halad. Ma átléptünk egy fordulópontot; ma kezdődik Argentína naggyá tétele.”

Mivel magyarázható Milei és a La Libertad Avanza győzelme?

A legtöbb elemzőt (beleértve e sorok íróját is) meglepte a LLA győzelme. A választásokat megelőző hetekben a kormánypárt veresége szinte biztosnak tűnt. Ennek számos oka volt. Először is, bár a kormány megszorító intézkedései csökkentették az inflációt (2024-ben az éves infláció 117,8 százalék volt, szemben a 2023-as rekordmagas 211,4 százalékkal), ez közben azzal járt, hogy komolyan visszaesett a gazdasági termelés. Igaz, a recesszió tavaly „mindössze” 1,7 százalék volt, egyes ágazatokban azonban a termelés óriási visszaesést mutatott (pl. az építőipar 17,7 százalékkal, a feldolgozóiparban 9,2 százalékkal, s a kereskedelem 7,3 százalékkal csökkent).

Milei megszorító politikájának hatása katasztrofálisnak bizonyult az argentinok többsége számára.

A munkavállalók reálbérei zuhanórepülésben vannak. 2024-ben a reálbérek majdhogynem az 1948-as szintre zuhantak, 13 százalékkal alacsonyabbak voltak, mint 1970-ben, és a 2006-os számokat közelítették (akkor kezdett az ország kilábalni a 2001-es válságból).

A nyugdíjasok helyzete még rosszabb. Míg a havi minimálnyugdíj 396 ezer peso (kb. 250-260 dollár), a becslések szerint 1,5 millió pesóra (valamivel kevesebb mint 1000 dollár) van szükség az alapvető élelmiszerkosár fedezéséhez. A helyzet egészen lesújtóvá válik, ha figyelembe vesszük, hogy az ország nyugdíjasainak fele minimálnyugdíjat kap. Sok elemző szerint Milei pártjának súlyos veresége a szeptemberi Buenos Aires-i tartományi választásokon (ahol a választók 40 százaléka él) azt jelezte, hogy az argentinoknak elege van a megszorításokból.

A gazdasági problémák mellett Mileinek számos politikai kihívással is szembe kellett néznie az utóbbi időben. A választások előtti időszakban jelentős vereségeket szenvedett el a kongresszusban, amikor a törvényhozók elutasították az elnök vétóját a közegészségügy és az egyetemek finanszírozásával kapcsolatban. Ráadásul az elmúlt hónapokban a kormánypárt több magas rangú tagja is korrupciós ügyekbe keveredett. Kezdve a februári $LIBRA kriptovaluta-csalás körüli botránytól a Milei nővére, Karina, és más magas rangú kormánytisztviselők elleni korrupciós vádakig – akiket augusztusban azzal gyanúsítottak, hogy illegális jutalékokat követeltek gyógyszeripari szerződések után. Nem is beszélve a közelmúltbeli „Espert-ügyről”, amely az elnök egyik legközelebbi szövetségesének lemondásához vezetett a kábítószer-kereskedelemmel való feltételezett kapcsolatai miatt.

A kormány problémáit tükrözték az egyre negatívabb népszerűségi mutatók is: egy október eleji közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 64 százaléka nem helyeselte Milei kormányzását.

Összeségében nem meglepő tehát, hogy a politikai elemzők és a peronista ellenzék számára úgy tűnt, számos tényező vezethet az elnök pártjának gyenge választási eredményéhez.

Ahogy Delfina Rossi közgazdász kifejti, Milei pozíciójának gyengülése és gazdasági modelljének erodálódása az elmúlt hetekben hatalmas tőkekivonást indított el az argentin pénzügyi piacokról, aminek eredményeként felgyorsult a peso leértékelődése. Ebben a kontextusban, és tudva, hogy egy esetleges leértékelést ilyen közel a választásokhoz nem fogadtak volna szívesen a választók, Milei úgy döntött, hogy „kedvenc elnökéhez”, Donald Trumphoz, és az Egyesült Államok pénzügyminisztériumához fordul segítségért. Nem hiába, kevesebb mint egy héttel a választások előtt az argentin kormány egy 20 milliárd dolláros pénzügyi csomagot kapott Washingtontól egy devizacsere (swap) révén. Ha a pénzügyi segítség nem lett volna elég az argentin választók meggyőzésére, Trump kijelentette, hogy „ha nem szavaznak bölcsen, kivonulunk [az országból]; nem adunk nekik pénzt”.

Trump üzenete nyílt zsarolás volt.

Egy olyan országban, mint Argentína, ahol a pénzügyi válságoknak, a krónikus inflációnak és a mély recesszióknak hosszú történelme van, ezeknek az üzenetek nagyon is kézzelfogható jelentőségük van. Ezért Trumpnak igaza volt, amikor Milei győzelmét magának tulajdonította. Szemrebbenés nélkül jelentette ki azt is, hogy „győztünk”, majd hozzátette,

„sok pénzt kerestünk ezeken a választásokon”.

Ahogy Claudio Katz bemutatja, Trump joggal ünnepelt, mert ő (és rajta keresztül az Egyesült Államok) a választások igazi győztese. Már most elkezdték átvenni az irányítást az argentin gazdaság felett – nagyon kevés pénzért cserébe.

A LLA győzelme azonban nem kizárólag Trumpnak és a potenciális gazdasági apokalipszistől való félelemnek köszönhető. A fő ellenzéki erő, a Fuerza Patria, nem volt képes koherens, progresszív alternatívát kínálni Trump (és Milei) zsarolásával szemben. Bár fő politikai képviselői kiadtak pár nyilatkozatot langyos antiimperialista szlogenekkel, ezek nem voltak túl meggyőzőek.

Nem tekinthetünk el az alacsony választási részvételtől sem.

12,9 millió argentin nem ment el szavazni, vagyis minden harmadik ember úgy döntött, hogy nem vesz részt a (formálisan) kötelező választáson

(ez történelmi mélypont az argentin demokrácia 1983-as visszatérése óta). Ráadásul a megjelentek közül 1,2 millió ember üres vagy érvénytelen szavazólapot adott le.

Ebben a kontextusban a trockista baloldali szövetség (Frente de Izquierda) viszonylag jó eredményt ért el. 900 ezer szavazatot kapott országszerte, amely három kongresszusi mandátumnak felel meg. Buenos Airesben emellett a harmadik legnagyobb erővé váltak, és Myriam Bregman (a szövetség vezetője) politikai tekintélye is megszilárdult. A közönyös választópolgárokat viszont a baloldalnak sem sikerült mozgósítania.

Merre tovább?

Milei úgy ünnepelte pártja választási győzelmét, mintha az argentinok jóváhagyásukat fejezték volna ki a neoliberális sokkterápiája mellett, annak ellenére, hogy a lakosságnak csupán harmada szavazott a pártjára (és az LLA nem rendelkezik többséggel a kongresszusban). Úgy tűnik, hogy a pénzügyi piacok is ugyanerre a következtetésre jutottak. A választások másnapján az argentin peso 10 százalékkal erősödött, az államkötvények hozama rekordmagasságot ért el, a Buenos Aires-i tőzsde pedig 20 százalékkal emelkedett.

Az elnök már bejelentette, hogy számos új reformot akar bevezetni, kezdve a munkajogi törvények flexibilitásával. A hírek szerint

az új törvény magában foglalhatja a munkanap 12 órára való meghosszabbítását, a végkielégítés részletekben történő kifizetését,

vállalati szintű munkaszerződések létrehozását (az iparági szintű kollektív szerződések helyett), valamint a termelékenységen alapuló béremelések bevezetését. A javaslatokat üdvözölték a nagyobb hazai vállalatok és gazdasági kamarák vezetői. Rolando Astarita szerint minden jel arra utal, hogy jelentős „osztálykonszenzus” van e célok körül, nemcsak a nagyvállalatok, hanem a kis- és középvállalkozások között is, szektorokon átívelően.

Míg az argentin uralkodó osztály ünnepel, a munkásosztály számára a közeljövő nagyon sötétnek tűnik. A nehéz gazdasági helyzet ellenére az argentinok egyre inkább közönyösek a politikai rendszerrel szemben – ezt a választási eredmények világosan megmutatták. Ahhoz, hogy meg tudják fékezni a rájuk váró támadásokat, le kell küzdeniük ezt az apátiát és egyesíteniük az erőiket.