Az új, hazai katonai kutatási központ jelzi, az Ukrajna elleni orosz invázió létrehozta a helyzetet, amelyben Magyarország ismét egy európai óriás fegyverkezési erőfeszítés kellős közepén találja saját magát. Ennek pedig fő oka és fő eleme a német Rheinmetall. A magyar kormány, miközben a felszínen ellenzi az ukrajnai háborút, ezt, a főként Ukrajnát támogató terjeszkedést és fegyverkezést lelkesen támogatja. Nem tehet mást: hiszen a német iparra szüksége van, a profitot pedig sohasem hagyják az asztalon. Mindez azonban érdekes ízt kölcsönöz a kormány háborúellenes retorikájának.

Zalaegerszegen építi meg legújabb kutatási-fejlesztési központját a németországi eredetű nemzetközi fegyvergyár, a Rheinmetall. Egy angol nyelvű, budapesti üzleti lap beszámolója szerint a cég már létező itteni gyára mellett ide helyezi azt a központját is, ami az új háborús-gyilkoló technológiákat és új fegyvereket kifejleszti majd. A cég a 3,7 milliárdos összköltséghez képest hatalmas, 560 millió forintos állami támogatást is felvehet majd a központra, jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter. Ezt az összeget annak ellenére kapják, hogy mint Szijjártó is közölte, „a német székhelyű cégek évente összesen 2-3 milliárd eurót fektetnek be Magyarországon”, tehát az egészségüggyel, szociális ellátással és oktatással szemben ehhez nincs szükség közpénre, ezt a fejlesztési központot ki tudná fizetni maga a Rheinmetall is.

Az, hogy mégis nekünk, tehát a magyar államnak kell ehhez hozzájárulnia, összefügg azzal, hogy Donald Trump nem is olyan régen azt kérte az európai országoktól, hosszú távon a nemzeti össztermék (GDP) 5 százalékára emeljék fel a NATO védelmi költségeihez való hozzájárulásukat. Egy ilyen – nagy fegyvermulti részére folyósított – adomány nyilván elszámolható ennek a követelésnek a részeként.

Október 6-án kiderült az is, kisebbségi, 49 százalékos tulajdont vásárol az Orbán-kliensnek számító Jászai Gellért információs technológiai cége, a 4iG a Rheinmetall Hungary Kft.-ben, így a németek melletti kisebbségi részvényes a vállalatban Orbán embere lesz.

A zalaegerszegi vállalkozás látszólag egyszerű: a németek „kizárólag hazai piacra”, a „szuverenitás” megerősítése érdekében gyártanak a saját engedélyeik alapján Lynx (Hiúz) páncélozott járműveket és Panther (Párduc) KF-51-es harckocsikat a Magyar Honvédség kizárólagos használatára. Méghozzá magyarországi telephellyel, magyarországi 

munkahelyeket teremtve, ahogyan azt már a nemzetbiztonsági követelmények előírják.

Kérdezhetnénk: hol van ebben az „üzlet”, illetve az ukrajnai háborús vállalkozás támogatása? Nos, ott, hogy a páncélozott jármű és a harckocsitípus bonyolult vezérlő, felderítő és célzó-elektronikáját is Zalaegerszegen fogják a jövőben a kutatók és mérnökök továbbfejleszteni, és az itt ugyancsak megvásárolt, 33 hektáros területen tesztelik a prototípusokat. Ezek aztán a nagy európai háborúban is minden bizonnyal felhasználásra kerülnek. Ezenkívül Várpalotán (közelebbről Inotán) lőszergyárat is üzembe helyeznek majd. Itt a helyzet ugyanaz: a cég „hazai ellátásra” ígéri a muníciógyártást, de a kutatás és fejlesztés révén Magyarország a NATO egyik legfontosabb hadiipari bázisává válhat – főként az oroszoknál már jócskán előrehaladott drónos hadviselés ellen bevethető szárazföldi eszközök területén.

Ami annyit jelent: a 4iG-n és a Rheinmetallon keresztül nyakig benne vagyunk, és még inkább benne leszünk az ukrajnai háborúban. A kétségek eloszlatása végett: természetesen a NATO oldalán.

A magyar állam támogatásában részesülő német cég valójában az európai fegyverkezés legfőbb motorja, több mint száz éve létezik, és máshol – főként Németországban is – zsákban hordja ki az állami pénzeket baráti politikusai révén. Ennek ellenére a cég főnöke, Armin Papperger kifejezetten arról hírhedt (avagy híres), hogy az erkölcs, vagy a NATO és hivatalos céljai sohasem akadályozták abban, hogy a nyugati szövetségesek ellenségeit is ellássák főként munícióval, de fegyverrel is. Hiszen egy multinacionális cégről van szó.

A Rheinmetallt Düsseldorfban még a Német Császárság alatt alapították, 1889-ben. Mind az első, mind pedig a második világháborús (náci) hadigépezet egyik fontos, bár kisebb cége volt. 1956-ban, már a háború után Nyugat-Németországban kezdett a mai, jelentős hadiipari beszállítóvá felemelkedni, éppen az akkoriban még friss, amerikai vezetésű katonai szövetség, a NATO igényeinek megfelelően.

A franciaországi Mediapart cikkéből az is kiderül, a fő probléma 2022 után tevékenységükkel nem is ez, hanem hogy a nagy cég történelme baljós jeleket tartalmaz arra nézve: fegyvergyárként inkább a háborúban érdekeltek, mint a béke megőrzésében. Még ha ez utóbbival is indokolják a nagy hadiipari cégek által fizetett európai és tagállami politikusok a gigantikus méreteket öltő európai fegyverkezést.

Ahogyan írják, a német cég „egyszerre tizenhárom gyárat épít Európában, köztük több 155 mm-es (NATO-kaliberű) lőszergyárat Litvániában, Lettországban, Bulgáriában, Romániában és Németországban, ami lehetővé teszi számára a gyors növekedést, szövetségek és felvásárlások révén. A már felderítő és támadó drónokat is gyártó vállalat nemrég szövetségre lépett az »autonóm rendszerek« specialistájával, az amerikai Anduril céggel.”

Az „autonóm rendszerek” lényegében a mesterséges – számítógépes – intelligencia által irányított fegyvereket jelenti, amelyeknek fő fejlesztője az extravagáns stílusáról és dühöngő előadásmódjáról ismert kaliforniai hadimilliárdos, Palmer Luckey, az említett Anduril vezetője.

Hasonló cégek hasonló termékeiről pedig közismert, Izrael hadserege a gázai és ciszjordániai palesztin civileken „teszteli” éppen le az automatikus célzó- és kilövőegységek hatékonyságát. Hasonló technológiákat, főként offenzívákat támogató, robotdrónokat Palmer Luckey cége támogatásként ad oda Ukrajna hadseregének, ők pedig hadszíntéren használják főleg. Ez az Andurilnak azért jó, mert technológiájukat az elhúzódó, az ország keleti iparvidékét romba döntő háború során „referencia-anyagként” mutathatják be más megrendelők (főként az amerikai kormány) részére. 

A német hadi szerződések révén euró-tízmilliárdokat besöprő Rheinmetall a Mediapart szerint az Egyesült Államok hadiiparával legjobb kapcsolatokat ápoló német óriáscég. Részben ők gyártják például az amerikai Lockheed Martin F-35-ös vadászgépeinek törzsét és egyes alkatrészeit. 

De Papperger és cége hatalma Németországban, és így értelemszerűen a teljes Európai Unióban is kezd gigantikus monopóliumi méreteket elérni. Augusztus végén a Rheinmetall meglepetésszerűen jelentette be, felvásárolja a németek legnagyobb hadihajó- és tengeralattjáró-gyárát, a Lürssent, miután Berlin nem volt megelégedve az előző, holland gyártó teljesítményével. Így minden a megnagyobbodott Rheinmetall kaphatja majd az újabb, 26 milliárd eurós megrendelést is a német hadiflotta modernizálására.

A Rheinmetall-vezérigazgató Pappergert, aki gépészmérnök végzettségű menedzserből lett mára Európa egyik legnagyobb hatalmú vezérigazgatója, a Mediapart szerzője, Thomas Schnee egy „lókereskedőhöz hasonló mosolyú emberként” írja le, aki nyilatkozataiban hangsúlyozza, büszke arra, hogy „míg régen nem kívántak vele a világ vezető politikusai fotózkodni”, ma már sorba állnak a lehetőségért.

A leírás szerint ugyanis, míg korábban Papperger és a Rheinmetall „erkölcstelennek” tartott afrikai és ázsiai üzletei révén nem szívesen látott, „titkolt rokon” volt német kormányzati körökben, addig most az Oroszországgal szembeszállni készülő militarizmus jegyében már-már reklámfigura lesz belőle. A politikusok a vezérigazgatóval pózolnak a kontinens legnagyobb lőszergyárának avatásán Alsó-Szászország tartományban, a Rheinmetall pedig a nehezedő németországi gazdasági helyzetben a „munkahelyteremtő” nagy cég szerepében tetszeleg a sajtó jelentős részében.

Ez jótékonyan elfedi, hogy a termék a fegyver, tehát tulajdonképpen a háború és tömeges halál.

Olyannyira működik ez, hogy a cégnél is aktív, legnagyobb németországi szakszervezeti szövetség – az IG Metall – sem kritizálja soha őket – írja Schnee.

Papperger imidzséhez hozzátartozik, hogy egy éve az amerikai CNN „CIA-s forrásokra hivatkozva” írt arról, hogy az orosz titkosszolgálat merényletet készített elő ellene – igaz, erre forrásokat nem hoztak föl, és Schnee szerint ilyen források azóta sem láttak napvilágot. Papperger viszont a világszerte nagy visszhangot keltő sztori által egyfajta „Putyin-ellenes hős” szerepet játszhatott az ámuldozó újságírók előtt. 

Ehhez a szerephez nyilván nem illik az, amikor a „Putyin-ügynök” Orbánnal üzletel. De még kevésbé illene a nyugati képbe az az 560 milliós magyar kormányzati adomány, amelyet óriási hadi gyára részére juttattak.

Az Orbánt nem elégséges nyugati és EU-s elkötelezettsége miatt bírálóknál már valószínűleg csak a miniszterelnök hazai, odaadó híveit és szavazóit sokkolná jobban a tény: Magyarország nem csupán „védelmi” okokból fegyverkezik, de a támadó, agresszív jellegű militarizmust is segíti a Rheinmetallon keresztül – egyszerűen azért, mert ez jó üzlet, és mert Orbán legjobb barátja és szövetségese, Donald Trump elnök ezt várja tőle.