„Legyél az elégedetlenség hangja
Írd falakra vagy üvöltsd mikronfonba
Hogy a csendes többség a világ hullafoltja” ^[1]

Magyarország, 2025. Miután a Sziget Fesztivál mintegy 200 értelmiségi kérésére nem volt hajlandó lemondani egy ír hip-hop trió koncertjét, a kormány kitiltja az együttest az országból. Az ún. „értelmiség” tehát politikai alapon koncertet tiltat be Orbán Viktorral.

Ez néhány héttel azután történt, hogy a kormány a Pride-ot szintén politikai alapon akarta betiltani.

2023. október 7. és a Hamász terrortámadását követő gázai terror kibontakozása nyomán különböző budapesti csoportok több tüntetést is próbáltak szervezni, amelyeket Orbán Viktor döntése, majd Karácsony Gergely főpolgármester asszisztálása mellett automatikusan Hamász-párti demonstrációnak minősítve, előre betiltottak. Végül csak néhány palesztin-párti eseményt sikerült létrehozni, a szólásszabadság mellett a Teve utcában, illetve az őslakosok napján, az amerikai nagykövetség előtt.

A szabadságjogokra oly érzékeny „értelmiség” mindvégig hallgatott.

Erre mondják, hogy összenő, ami összetartozik?

Magyarországon nem érdekli sem a kormányt, sem „ellenzékét”, hogy Izrael 20 hónapja népirtást hajt végre Gázában. Etnikai tisztogatást, melynek végén kb. 2 millió ember néhány négyzetkilométerre beszorítva a folyamatosan hulló bombák alatt próbál túlélni. „Mowing the lawn”, nyírjuk a pázsitot, mondja az Izraelben nem szokatlan kifejezéssel Joav Gallant volt védelmi miniszter. Hogy Izrael szándékos éhezésre – az izraeli politikai elit szavaival: fogyókúrára – ítéli Gáza lakosságát azáltal, hogy nem engedi be az élelmiszert és a segélycsomagokat, de ha épp úgy tesz, mintha beengedné, akkor lelkes környékbeli állampolgárok zúznak szét mindent az átkelőpontoknál.

Időközben a nemzetközi büntetőbíróság döntése nyomán körözött, sehol másutt Európában nem fogadott háborús bűnöst fogadtunk Budapesten. Probléma? Ugyan már, elő a vörös szőnyeget neki, és inkább ki is lépünk a Nemzetközi Büntetőbíróság intézményéből.

Magyarországon mindez nem téma. Itt jelenleg az a téma, hogy három ír gyerek miről beszél két szám között a színpadon.

A növekvő feszültség és a humánum előbb-utóbb átszakítja majd a hallgatás gátját.

Egyre többen és egyre hangosabban beszélnek majd arról, hogy most kell kiállni az igazságért, ahogyan a múltban is ki kellett volna állni. Ez a folyamat nem lesz könnyű, de a társadalmi nyomás és az egyéni lelkiismeret együttesen el fog vezetni oda, hogy a kritikus hangok felerősödnek, és a közvélemény megköveteli a változást. Késésben vagyunk, de igazán sosem késő felemelni szavunk azokért, akik nem tudják megvédeni magukat. És el fog jönni a pillanat, amikor a többség úgy tesz majd, mintha mindig is ellenezte volna a népirtást.

Egyelőre Teleki Pál ’41-es szavai aktuálisak: „A gazemberek oldalára álltunk … Hullarablók leszünk! a legpocsékabb nemzet”.

De még nem késő, hogy a csendes többség üvölteni kezdjen.