Minden bizonnyal az eddigi legnagyobb felvonulás lesz a 30. Budapest Pride, a rendezvény körül még közvetlenül annak indulása előtt is rengeteg a kérdőjel. Orbán Viktor már a februári évértékelő beszédében úgy fogalmazott:

„Azt tanácsolom, hogy a Pride szervezői ne bajlódjanak az idei felvonulás előkészítésével! Kidobott pénz és idő.”

Ezt követte a március 18-án benyújtott és rohamtempóban – jogi anomáliák mellett – elfogadott törvénymódosítás, ami a gyermekek védelmére hivatkozva, a gyülekezési törvény átszabásával tiltotta be a felvonulást. A tiltást követően több civil kiállás, demonstráció mellett Hadházy Ákos és a Momentum is több, jelentősebb megmozdulást és hetente megtartott hídfoglalásokat szerveztek – míg előbbiek elsősorban a szexuális kisebbségek elleni hadjáratra igyekeztek felhívni a figyelmet, addig a politikusok a szólásszabadság csorbításaként keretezték a kormány döntését.

A világ nagyjából 100-110 országában megrendezésre kerülő esemény tiltása nem csak itthon, de a nemzetközi sajtóban és politikában is jelentős hullámokat vert: a Pride közleménye szerint 70 európai parlamenti képviselő mellett több száz külföldi politikus is jelezte részvételét.

Bár az esemény jogszerű megtartása sokáig kérdéses volt – a módosításra hivatkozva a rendőrség több, hasonló „szivárványos vonulást” is betiltott az elmúlt hónapokban. A Pride-on való részvétel 5000 forinttól 200 000 forintig terjedő büntethetősége, és az arcfelismerő rendszerek (egyedi módon szabálysértési ügyben való) bevethetősége is sokáig tisztázatlanul maradtak. Egyelőre úgy tűnik, hogy Karácsony Gergely budapesti főpolgármester közbelépésével sikerült rendezni – aki önkormányzati rendezvényként tartja meg a Budapesti Büszkeség menetét.

Érvelése szerint az önkormányzati rendezvények nem esnek a gyülekezési törvény hatálya alá – a rendőrség mégis határozatban tiltotta meg Karácsony eseményét. A kormány szerint viszont a főpolgármester jogértelmezése helytelen.

Azt, hogy jelen állás szerint hogyan fog eljárni a rendőrség az eseménnyel szemben, hogy valóban kiszabhatnak-e  büntetéseket az azon való részvételért, illetve, hogy az összes hídra (így a vonulás útvonalára eső Szabadság-hídra is) bejelentett Mi Hazánkos demonstrációkkal mi lesz, még a Pride előtti utolsó pillanatokban is nehéz tisztán látni.

De az már biztosnak tűnik, hogy Orbán Viktor szavai ellenére, és a tiltás hatására rekordszámú ember érkezhet szombaton a Pride helyszínére – általánosan jelentek meg azok a hangok az elmúlt hónapokban, amelyek arról számoltak be, hogy

„Eddig nem vettem részt soha, de idén ki kell menni!”

Az is látványos, hogy a tiltást követően a korábban szivárványba öltöző cégek már nem tartották olyan fontosnak a szexuális kisebbségek védelmét, nem vesznek részt a felvonuláson – és akkor sem reagáltak, mikor erről kérdeztük őket .

A baloldali szervezetektől éppen a cégek markáns megjelenése és a politikusok jelentős szerepe miatt kapott kritikát Pride. Ami idén erőteljesebben támaszkodik a hazai és nemzetközi politika támogatására – a tőke korábbi önérdekű részvételével szemben.

Ezekről, a Pride fontosságáról, a hazai és nemzetközi politikusok részvételéről, a multik kihátrálásáról, valamint a fideszes tiltás árnyékában elhalkuló üzenetekről kérdeztünk rendszerkritikus queer szervezeteket.

Rózsaszín háromszög: Merjünk buzik lenni, merjünk mások lenni!

Az egyik leglátványosabb, Pride-tiltást követő, pártpolitikától független akció szervezői, a Rózsaszín Háromszög csoport, akik március közepén városszerte a haláltáborokban a melegeket jelölő rózsaszín háromszögeket tűztek ki, március 30-án pedig demonstrációt tartottak. A szervezet a szexuális kisebbségekkel szembeni, évek óta tartó hadjárat legújabb állomásának tekinthető tiltás után jött létre. Kritikusak  azzal a politikusok által hangoztatott állásponttal kapcsolatban hogy ez nem a melegekről, hanem a szólásszabadságról szól.

A Rózsaszín Háromszög megkeresésünkre jelezte, hogy részt vesznek az idei Pride-on, amit azért tartanak fontosnak, mert a tiltás hatására annak „jó idő óta először ismét konkrét célja, tétje van”.

„Végre észreveszik az emberek, hogy baj van.”

A Hadházy Ákos és a Momentum által szervezett tüntetésekkel kapcsolatban elmondták, a nagy demonstrációkat a „pártpolitikai reality” uralta, és velük együtt az ellenzéki véleményvezérek nagy része (talán mert így gondolták praktikusnak, vagy politikai haszonszerzésből) elnyomták az „igazi meleg és buzi hangokat”.

„Óriási hiba volt a követőik, és a nagy melegszervezetek részéről is, hogy hagyták, hogy a melegek ügye egy általános elégedetlenségi demonstrációvá váljon. Ez volt a mi kiindulópontunk, nem tetszett nekünk, hogy a tiltakozás nem a buzikról szól, hanem absztrakt szabadságjogokról. Itt jöttünk mi meg az ADM [Anarchista Diákmozgalom – a szerk.], a média viszont nem nagyon figyelt ránk – kivéve pár szélsőjobbos orgánumot”

– fogalmaztak. Elmondták azt is, hogy a Pride-ot néha erős balos kritika éri, amiért politikai pártok, cégek zászlóiba öltözik, amiért a radikális kiállást elhagyta az erőtlen jóemberkedésért, egy olyan (virtuális) konszenzusért, amelyet igazán senki érez magáénak. Szerintük az igazság az, hogy a Pride betölti a szerepét, mint egy ernyőszervezet, így a kisebb, radikálisabb megmozdulásoknak már nem kell ebben utazniuk:

„nem kell konszenzust keresniük, normalizálniuk, a főáramhoz mérni magukat.”

Azzal kapcsolatban, hogy mi a véleményük arról, hogy Karácsony Gergely védelmében valósul meg az idei felvonulás úgy fogalmaztak „azt, aki melegként hálás Budapest polgármesterének, amiért a kormány fasisztoid tempójának ellentart, és többé-kevésbé a menet védnöke lett, mi nem tudjuk elítélni”. De úgy gondolják, hogy

„a Pride kiügyeskedése, Karácsony magánkampánya elvesz a dolog éléből, amely az egész politikai helyzet lényege: a tiltás ellenében, civil megmozdulásként megszervezett menet nagyobbat ütött volna.”

Bár a hazánkba érkező európai parlamenti és európai politikus részvétételével nem foglalkoznak, „azt csinálnak, amit szeretnének”, de azt hozzátették, hogy szerintük a nagy hazai tüntetések eddig főként arra voltak jók, hogy ”hiteltelenné vált politikusok, közszereplők identitást nyerjenek belőlük”.

„Igazán nem lehet őket hibáztatni, hogy egy működő receptet követnek. A tüntető közösségek feladata, hogy ne engedjék ezt”

– fogalmaztak. Azt, hogy az idei menet mögül kihátráltak a korábban az elfogadást hangosan hirdető, a Pride-on brand elemekkel, olykor akár saját kamionnal résztvevő multinacionális vállalatok úgy kommentálták:

„Végre! Valószínűleg senki nem lepődik meg azon, hogy a szivárványkapitalizmus nem érdekképviselet, hanem marketing.”

A Rózsaszín Háromszög kiemelte, hogy Pride-tiltás és a politikai csatározások árnyékában elveszik a lényegi üzenet:

„Merjünk buzik lenni, merjünk mások lenni, társadalmi konvenciókkal szembe menni! Higgyünk a közösségünkben, a kreativitásunkban, az összetartásban, hogy van alternatívája a kirekesztésnek, az elidegenedésnek, az izolációnak, a családnak, a produktivitásnak, a kiszolgálásnak, a beépülésnek!”

Ökofem: a cégek kihátrálása lehetőség egy kevésbé neoliberális Pride-ra

A szombati felvonuláson szintén részt vesz az Ökofem feminista, queer, rendszerkritikus, ökológiai válság ellen küzdő közössége, akik szerint annak ellenére, hogy az elmúlt években egyre inkább fokozódott a queer emberek elleni uszítás, továbbra is a jellemző reakciók között szerepel „gumicsontnak” nevezni a problémát, illetve, még baloldali körökben sem ritka szőnyeg alá söpörni, arra hivatkozva, hogy ez „identitáspolitika” vagy „woke-izmus”.

„Szerintünk ebben a helyzetben különösen fontos felhívni a figyelmet arra, hogy valós emberekről van szó, akiket nagyon is érint, hogy milyen gyűlöletkampány zajlik épp, nem pedig elemekről egy nagyobb politikai stratégiában, akiket aszerint, hogy ez épp taktikus-e, figyelmen kívül lehet hagyni”

– fogalmaztak. Úgy vélik, a Pride láthatóságot biztosít és teret ad a szolidaritás kifejezésére, ezért akkor is van hatása és értelme, ha nincs közvetlen érdekérvényesítő funkciója. De ezzel együtt olyan elemei is vannak a Pride-nak, amelyektől élesen elhatárolódnak: ilyen egy cionista, az írásaiban palesztinokat dehumanizáló beszélő felkérése.

„Kiemelkedően fontosnak tartjuk, hogy a résztvevők kifejezzék, hogy elítélik ezt a retorikát és annak a Pride általi legitimációját.”

Az eseményt megelőző, független kiállásokkal kapcsolatban elmondták, azok ugyan nem értek el közvetlen eredményt, tehát a tiltás visszavonását, de volt mobilizációs erejük, ebből a szempontból hasznosak voltak. A következő időszakban sok szervezet folyamatos munkájára lesz szükség ahhoz, hogy a kezdeményezések által megszólított, új résztvevőket megtartsák és ne vesszen el a tiltakozások eredménye – fogalmazott az Ökofem csapata, hozzátéve:

„Hosszú távon fontos lenne, hogy az intézményes politika szintjén is hatékonyan legyenek becsatornázva az alulról jövő szervezetek véleményei és tapasztalatai, viszont a jelenlegi politikai helyzet nem azt mutatja, hogy ez a közeljövőben várható lenne.”

Hasonlóan vélekednek arról, hogy Karácsony Gergely védelmében valósul meg az idei vonulás, szerintük egy demokratikusabban működő rendszerben az alulról szerveződést és a politikusok közreműködését nem feltétlenül kellene élesen elhatárolni egymástól, az együttműködés a politika és az érdekképviselet különböző szintjei és formái között egy előremutató gyakorlat is lehet.

„A teljes függés egy politikus támogatásától viszont azt mutatja, hogy a közösségnek önmagában erősen limitált a mozgástere, ami sok szempontból kontraproduktív. Ezzel együtt is fontos eredmény, hogy a Pride a tiltás ellenére megvalósulhat. Karácsony támogatására azért volt szükség, mert egyre gyorsabban fogy a levegő a queer demonstrációk és szervezetek körül, ebben a helyzetben pedig nehéz átlátni, hogy milyen más járható utak maradtak.”

De látják azt is, hogy a jelenleg nehezen kerülhető meg a politikusoktól érkező segítség, ezzel együtt úgy vélik, hogy sokkal erőteljesebben kellett volna becsatornázni az alulról jövő szervezetek hangjait, például a Palesztina melletti kiállást sürgető szervezetekét.

Az Ökofem szerint a parlamenti pártok, még azok is, akik igyekeznek kiállni a queer emberek mellett, sokszor azt hangsúlyozzák a Pride kapcsán, hogy itt „jó melegek” vannak, olyanok, akik igenis szeretnének betagozódni a többségi társadalomba, ezzel szólalva fel a szélsőjobboldali retorika ellen, ami a queerséget bomlasztónak és veszélyesnek mutatja.

„A Pride eszköze lehetne annak, hogy ezt az áldilemmát (normákat megkérdőjelező, veszélyes queerség vs. normákba betagozódó, elfogadható queerség) lebontsuk, és visszatérjünk a mozgalom lázadó jellegéhez, ami kritizálja a neoliberális heteronormatív társadalmi rendet.”

Ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, az alulról jövő szervezetek erősödése és térnyerése van szükség. Arra, hogy ezek a szervezetek formálhassák a queer mozgalmat és a Pride-ot is.

Az eseményre érkező külföldi politikusokkal kapcsolatban elmondták, a Pride betiltása egy konkrét fellépési lehetőséget adott sok politikai szereplő számára, amit leginkább kiindulási alapként érdemes kezelni: mivel a hazai queer közösségnek nagy szüksége van a szolidaritásra és a láthatóságra, ezért hasznos lehet, ha minél több olyan támogatója van a Pride-nak, akik nagy platformmal és eléréssel rendelkeznek.

„Viszont úgy gondoljuk, a politikusoknak az is feladata, hogy ezt a láthatóságot arra használják, hogy rendszerszintű problémákra hívják fel a figyelmet és más jogfosztások ellen is kiálljanak.”

Nem álltak ki ilyen bátran a nagyvállalatok, az Ökofem véleménye szerint a kihátrálásuk szerint rámutat arra, hogy nem szolidaritásból támogatták a Pride-ot, hanem a profitlogika alapján beazonosított érdekeik miatt. Ez azért is fontos szerintük, mert a queer mozgalmak a lázadásról, a fennálló rend elutasításáról is szólnak, tehát az alapvetően ebbe a rendbe ágyazódó, és azt működtető nagyvállalatok nem képviselik a queer emberek érdekeit.

„A kihátrálás akár lehetőséget is teremthet egy kevésbé neoliberális Pride megtartására.”

Szerintük nemcsak most, a korlátozások miatt, de alapvetően is alulreprezentáltak azok a megközelítések, amik nem a queerség heteronormatív társadalomba való betagozódását szorgalmazzák, hanem élesebb kritikával illetnek olyan intézményeket, mint például a nukleáris család. Továbbra is szükség lenne az olyan kritikai diskurzusok erősödésére, amik radikálisabban kérdőjelezik meg a jelenleg domináns kapcsolati struktúrákat és szerepeket.