A cenzúratörvény vagy szuverenitásvédelmi törvény gyakorlati alkalmazásáról egyelőre keveset tudunk, a legvalószínűbb, hogy a legnagyobb ellenzéki médiumok ellehetetlenítése a törvény célja – amint az Kocsis Máté, a Fidesz országgyűlési képviselője is kikotyogta. Ezzel együtt a homályos megfogalmazása, a Szuverenitásvédelmi Hivatal célkeresztjébe kerülésének tágas feltételei (ezekről itt írtunk bővebben) szinte bárkit megizzaszthatnak. Ez is lehet a cél: elősegíteni a megalkuvás, az öncenzúra gyakorlatának burjánzását. Ennek a hatásnak különösen kitett a kulturális terület, amely egyébként is ostrom alatt áll a 2018-ban meghirdetett kultúrharc óta. Nagy Zoltánt, a Független Előadó-művészeti Szövetség (FESZ) ügyvezetőjét, Oltai Kata művészettörténész-kurátort és Nagy Gabriellát, a Litera főszerkesztőjét kérdeztük arról, hogy a cenzúratörvény hogyan érinti a hazai kulturális területet, és milyen helyzetben érkezik meg a törvénykezés.

A Nagy Zoltán által vezetett érdekvédelmi szövetség rengeteg különböző területet fog egybe: színházi társulatok, bábszínházak, cirkusz, táncszínházak, befogadó intézetek stb. A közös bennük, hogy függetlenek, tehát nincs állandó állami vagy önkormányzati fenntartójuk, jegybevételből, közösségi finanszírozásból és pályázati pénzekből tudnak fennmaradni – valamint most már egy, a FESZ által szervezett, a Főváros által kiegészítő támogatás formájában finanszírozott szolidaritási alapból, a Független Előadó-művészeti Alapból (FEA). A törvény több szempontból érintheti a Szövetséghez tartozó társulatokat, intézményeket: van, aki uniós támogatást is igénybe vesz, van, aki olyan témákat dolgoz fel, melyek beleeshetnek a törvényben megfogalmazott öt feltétel valamelyikébe.

„Próbálunk felkészülni a lehetetlenre”

– nyilatkozta az ügyvezető a törvény kapcsán. Részt vettek a Közéleti Iskolája Így kezeld a vészhelyzetet képzésén, amely a hatósági vegzálások esetére ad át létfontosságú know-how-t. Az itt tanultakat kivonatolja is majd a Szövetség a tagjai számára. Továbbá sok más szervezethez hasonlóan csatlakoztak a Civilizáció Feketelistákból még nem épült ország című tiltakozó kiáltványához is. A helyzethez mérten csak szerény eszközei vannak a Szövetségnek – pedig a helyzet nagyon is komoly, a törvény hatásai beláthatatlanok Nagy szerint.

„Ha valaki társadalmi témákat dolgoz fel, akkor mostantól rögtön ellenséggé válik?”

– kérdezett rá a törvény értelmére az ügyvezető. Márpedig szerinte és a Szövetség szerint kritikus alkotásokra szükség van, azok nem veszélyeztetik Magyarország szuverenitását, épphogy féltésből születnek, jobb hellyé akarják tenni az országot. De a kormányzat ahelyett, hogy teret adnak a társadalmi kérdések kibeszélésének, megoszt és betilt.

Persze nem tudjuk még, kit, milyen mértékben érint majd a tervezett törvény. Külföldi forrásokért eleve csak a nagy társulatok tudnak pályázni. De ha nem is érint sokakat, megfélemlítő hatása biztosan lesz: mostantól mindenki még inkább át fogja gondolni, mit, kikkel, milyen forrásból akar létrehozni.

„Tudok olyan EU-s pályázatot megnyerő társulatról, akik a másság témájának feldolgozásáért kaptak támogatást, de a magyarországi helyzet miatt ezt nem merték hangsúlyozni. Ismerek olyat, aki nem akarja elveszíteni a forrásait, szóval inkább nem megy bele politikai témákba. Mindenki százszor meggondolja már, hogy mit mer és mit nem. Az öncenzúra már most működik, ki tudja, a törvény után mi lesz.”

Nagy Zoltán szerint lassan ott tartunk, hogy két út maradt, vagy megszűnik a kritikus nyilvánosság és kultúra, vagy az alkotók újra illegalitásba vonulnak, szamizdat lapok lesznek és lakásszínházak, mint a rendszerváltás előtt.

Az ügyvezető értékelése szerint a cenzúratörvény abszolút illeszkedik a 2018-ban meghirdetett kultúrharc logikájába. Ez a törvény is polarizál, szembeállítja az embereket, ügynöknek kiáltja ki honfitársainkat. A szolidaritást rombolja, hogy könnyebb legyen „uralkodni felettünk”.

„Ez a törvénytervezet egy újabb bukfenc a lejtőn lefelé, amin jó volna végre megállni”

– zárta a gondolatait Nagy Zoltán, aki szerint ha most nem lesz megállás, akkor a kritikus emberek hamarosan el kell hagyják az országot, újra a magyar társadalom alaptapasztalata lesz a politikai emigráns lét.

Oltai Kata szerint az, hogy ideáig eljutottunk, és különösképp, hogy a kulturális terület ennyire védtelen, rajtunk is múlott. A művészettörténész-kurátor elmondta lapunknak, hogy az elmúlt 15 évben nagyon átalakult a kulturális mező, és leginkább a mindig is meglévő feudális reflexek kerekedtek felül.

„Sokan gabalyodtak bele a hatalommal kötött kompromisszumok sűrűn szőtt hálójába, és nagyon kevesek maradtak teljesen függetlenek” – mutatott rá.

Oltai szerint mérhetetlen öncenzúra működik már most is a hazai kulturális életben, sokan már régóta direkt fel sem kérnek együttműködésre „problémás” szereplőket, le sem írnak „bizonyos” fogalmakat. Az új törvény csak felerősíti majd a kompromisszumkészséget, hisz félelmet kelt. És minden bizonnyal épp ez a célja.

Ezt az öncenzúrát látja mindenhol maga körül a művészettörténész-kurátor. Mint feminista nem tud és nem is akar afölött napirendre térni például, hogy valójában már „nem téma” a nők helyzete. Persze névleg még vannak ezzel foglalkozó kulturális produktumok, de valójában a lényeg mindig kimarad, a kritikai attitűd valahogy újra és újra kiveszik még a kritikai témákat feldolgozó alkotásokból is.

Oltai szerint mint általában a művészeti területek, a hazai is tekintélyelvű: nehéz bekerülni, nehéz előre jutni, zárt körök vannak és kapuőrök. És ez az elmúlt 15 évben még inkább igaz lett, pont akkor, amikor a nemzetközi színtér ez ügyben változóban van, a művészeti mező más helyeken egyre nyitottabbá, kritikusabbá vált. Itthon ez az átalakulás, részben a területre helyezedő nyomás következtében nem ment végbe.

A fojtogató légkör a hazai művészeti terület legrosszabb vonásait erősítette fel a művészettörténész-kurátor szerint.

De Oltai szerint a külső nyomásgyakorlás nem mentség mindenre, és erre legjobban az mutat rá, hogy régiós lemaradásban vagyunk. A körülöttünk lévő országokban – miképp ezt a Kritikus Kultúra Csoport szervezte kétnapos régiós szimpózium is megmutatta – nagyon hasonló kihívásokkal küzd a kulturális terület. Grúziában például szintén 1938-as évet idéző amerikai mintára hoztak létre ügynöktörvényt. De máshol, például Szlovákiában – meséli Oltai – a különböző művészeti színterek között nagyobb a szolidaritás, nem hagyják magukat leszalámizni, és létezik az általános sztrájk gyakorlata is.

„Szolidaritás nélkül egy terület nem tudja magát mint közösség definiálni, és akkor csak egyéni érvényesülési utak maradnak. Épp ezt látjuk Magyarországon”.

A kollektív tudat itthon nagyon hiányzik Oltai szerint, és ez eredményezi, hogy ennyire védtelen maradt a kulturális terület, emiatt tartunk ott, ahol tartunk.

Továbbá látható tendencia az is, hogy az a fajta öndefiníció, amely elismerné, hogy a művészetnek van társadalmi felelőssége, és az ebből következő gyakorlat, amely a kritikai fogalmakat nem csak szlogenként használja, hanem tényleg alkalmazza (magára a területre is), sosem volt erős itthon, és egyre gyengébb. Oltai szerint az egyre durvuló politikai helyzetben az egész területnek meg kéne állni végre, és átgondolni a saját működését. „De akik erre hajlandóak volnának, azok egyből kiesnek a pixisből, elvesztik »szakmaiságukat«.”