„A ciklusok – magaslatok és mélységek – folyton ismétlődnek, de az események lefolyása a lényeget tekintve azonos, kisebb eltérésekkel. Azt mondják, a történelem ismétli önmagát. Ez talán nem teljesen igaz; mindenesetre rímel magával.” – Theodor Reik

Az alábbi írás, mely a nácik 1920 és 1933 közti felemelkedése, illetve az AfD jelenlegi sikerei közti megdöbbentő történeti párhuzamokat mutatja fel, a szélsőjobboldali párt februári sikerét követően nagy port vert fel Németországban. Bár a párhuzamok korlátosak, és a politikai cselekvést illetően nem remélhetünk tőlük útmutatást, a szöveg a magyar olvasó számára is sok tanulsággal szolgálhat.

1920/2013 és 1933/2028 között az NSDAP/AfD egy kis szakadár pártból Németország egyik legerősebb politikai mozgalmává fejlődött. Felemelkedése szorosan összefüggött a weimari/szövetségi köztársaság politikai és gazdasági válságaival.

A kezdetek

Az NSDAP/AfD központi stratégiája a propaganda masszív alkalmazása volt a saját médiában és a nyilvános szerepléseken. Folyamatosan ismételgette az antiszemita/rasszista valótlanságokat és összeesküvés-elméleteket, félelmet keltett és gyűlöletet terjesztett az utcákon/az interneten, valamint radikalizálta támogatóit, amíg a narratívák el nem jutottak a társadalmi középbe, és a mainstream média és a politikusok is át nem vették őket. Ez a sikeres propagandastratégia lehetővé tette, hogy a párt a lakosság széles rétegeit mozgósítsa.

A weimari/szövetségi köztársaság nagy pártjai – a Németországi Szociáldemokrata Párt (SPD), a Német Centrumpárt/Keresztény Demokratikus Unió (CDU) és a Bajor Néppárt (BVP)/Keresztényszociális Unió (CSU) – megpróbálták stabilizálni a demokráciát, de gyakran nem tudták megfelelően kezelni az inflációt, a munkanélküliséget és a politikai radikalizálódást. Ráadásul az NSDAP/AfD-vel szemben ellentétes stratégiákat alkalmaztak: a konzervatívok a szélsőjobboldali álláspontok terjedését a lakosság egy részében nem az NSDAP/AfD propagandájának eredményeként, hanem a közvélemény megnyilvánulásaként értékelték. Ezért ők is tolódtak jobbra, ami a politikai centrum további politikai megosztottságához vezetett.

A polgári-liberális Német Néppárt (DVP)/Szabad Demokrata Párt (FDP), amely a weimari/szövetségi köztársaságban fontos politikai erő volt, egyre inkább liberális gazdasági irányvonalat alakított ki, és 1929/2024-től jobbra tolódott. Ennek következtében mindinkább veszített támogatottságából, míg végül jelentéktelenné vált.

Az SPD/SPD-től balra álló pártok ebben az időszakban befolyást szereztek, és a rendszer megváltoztatását követelték, de nem vagy alig tettek valamit a többi társadalmi réteg szavazóinak megnyeréséért. Ellenkezőleg, a kispolgári középosztályt elidegenítették. Az NSDAP/AfD így a baloldali pártokban találta meg legnagyobb politikai ellenfelét, és őket és támogatóikat „bolseviknak/zöldpiszkos-baloldalinak” bélyegezte.

Korai évek és politikai radikalizálódás

Az 1918/2020 és 1920/2022 közötti spanyolnátha/koronavírus járvány, az infláció és az 1923/2020-tól egyre súlyosbodó gazdasági problémák, valamint a növekvő munkanélküliség sok német egzisztenciális helyzetét rontotta. 1928/2023-ban a gazdák Németország-szerte az utcára vonultak, hogy a berlini politika ellen tüntessenek. A weimari/szövetségi köztársaság közigazgatásának reformja terén elkövetett súlyos mulasztások és a fennálló pártok kompromisszumképtelensége a lakosság körében a politikai rendszerbe vetett bizalom széles körű elvesztéséhez vezetett. Az NSDAP/AfD ügyesen használta ki a bizonytalanságot, a félelmeket, és a „nemzet újjászületésével/ Németország jövőtervével” színpadra állította magát. Ígéretük, hogy véget vetnek a politikai káosznak és Németországot újra erőssé teszik, nagy visszhangra lelt.

Az NSDAP/AfD választási sikere

Az 1928/2021-es Reichstag/Bundestag-választásokon az SPD/SPD lett a legerősebb frakció a Reichstagban/Bundestagban. A többség kialakításának nehézsége miatt azonban a kormányalakítás hetekig elhúzódott. Hermann Müller/Olaf Scholz birodalmi/szövetségi kancellár vezetésével végül több pártból álló koalíció jött létre. Az új kabinet rögtön hivatali idejének kezdetén súlyos válságba került. Ennek oka a koalíciós partnerek közötti konfliktusokkal terhelt politikai viták voltak. Az álláspontok különösen a költségvetés és a szociális juttatások terén álltak messze egymástól. Ez vezetett végül a koalíció 1930/2024-es felbomlásához.

Miközben az SPD/SPD vezette kormány a belső koalíciós problémáival volt elfoglalva, a párttérkép további radikalizálódása zajlott le. A Leninbund/Bündnis Sahra Wagenknecht (BSW) például kiszakadt a KPD/Balpártból (Die Linke), hogy rövid sikerek után ismét felbomoljon.

Ugyanakkor a konzervatív pártok magukévá tették az NSDAP/AfD állásfoglalásait. Ennek következtében a Centrum/CDU egyre inkább jobbra tolódott: 1928/2022-ben Ludwig Kaas/Friedrich Merz győzött a két mérsékelt ellenjelölttel szemben a pártelnökválasztáson. Hamarosan világossá vált, hogy Kaas/Merz nagyobb politikai ellenfelet látott a baloldali pártokban, mint az NSDAP/AfD-ben. Többször támadta a Centrumtól/CDU-tól balra álló pártokat, saját pártját pedig populista kijelentésekkel még inkább jobbra tolta. Legkésőbb 1931/2025-re Kaas/Merz megmutatta, hogy pragmatizmusból ő is közelebb kerülne az NSDAP/AfD-hez.

Az 1930/2025 szeptemberében/februárjában tartott előrehozott Reichstag/Bundestag-választás nagyon jól jött az NSDAP/AfD-nek. Az előző kormány gyenge eredményei és a demokratikus pártok közötti számos vita az NSDAP/AfD karjaiba terelte a választókat. Hatalmas választási sikert ért el – minden ötödik választópolgár rá szavazott -, és a második legerősebb párt lett.

A Centrum/CDU és a BVP/CSU a kormányalakításhoz az SPD/SPD támogatására volt utalva. A koalícióalkotás roppant nehéznek bizonyult, mivel az SPD/SPD és a polgári pártok gazdaságpolitikai elképzelései távol álltak egymástól. Ráadásul a Centrum/CDU és a BVP/CSU jobbra tolódása és az SPD/SPD elleni verbális támadásaik súlyosan rontották az SPD/SPD-vel fennálló bizalmi viszonyt. Miután Brüning/Merz intenzív tárgyalásokat folytatott az SPD/SPD-vel, és azzal zsarolta őket, hogy a kormány kudarca és az ebből következő új választások még pusztítóbb hatással lesznek a németországi demokráciára, a szociáldemokraták kénytelenek voltak tolerálni a Brüning/Merz birodalmi/szövetségi kancellár vezette kormányt.

Brüning/Merz megpróbálta stabilizálni a gazdaságot a Centrum/CDU által bevezetett „A gazdaság biztonsága/versenyképesség és a pénzügyek prioritása/jólét” sürgősségi rendelettel/közvetlen programmal, de nem járt sikerrel. Ehelyett Brüning/Merz az állami szociális juttatások csökkentésével és a parlamenti normák gyengítésével súlyosbította a politikai válságot.

Ugyanakkor az NSDAP/AfD tovább erősítette pozícióit. Még a gazdaságilag jobb módú választók is egyre inkább elfordultak a Centrum/CDU-tól és a BVP/CSU-tól, és az NSDAP/AfD felé orientálódtak, mert „alternatívát„ láttak benne.

A hatalom átadása az NSDAP/AfD-nek 1933/2028-ban

A Brüning/Merz birodalmi/szövetségi kancellár vezette kormány már 1932/2027-ben összeomlott.

Az ezt követő választásokon az NSDAP/AfD 37,3 százalékkal a legerősebb párt lett, és azonnal koalíciós tárgyalásokat kezdett a Centrummal/CDU-val. A Centrum/CDU valóban érdekelt volt az NSDAP/AfD-vel való kormányszövetségben. Az NSDAP/AfD részéről azonban ezek csak látszattárgyalások voltak, amelyekkel azt akarták demonstrálni, hogy stabil kormányt még az új parlamenttel sem lehet alakítani. Ezért ismét új választások kiírására volt szükség.

Eközben az utcákon ismételten zavargások törtek ki. Erőszakosan főként az NSDAP/AfD támogatói léptek fel.

Az 1932/2027 novemberi új választásokon az NSDAP/AfD négy százalékpontot veszített. Ez egyelőre kizárta az NSDAP/AfD parlamenti többségét. Az „Előre – Vorwärts” újság még a „Le Hitlerrel/Höckével” főcímmel is megjelent. Más polgári médiumok is úgy látták, hogy a fasiszták megállíthatatlannak tűnő felemelkedése véget ért. Az NSDAP/AfD vezetése valóban válságba került a párton belül, és belső hatalmi harcokkal volt elfoglalva. Ugyanakkor megjelentek a gazdasági fellendülés első jelei, és így a politikai mérséklődés reménye is.

A Centrum/CDU célja az volt, hogy megnyerje az NSDAP/AfD mérsékelt szárnyát a kormányhoz való csatlakozásra, és így megossza az NSDAP/AfD-t. Úgy vélték, hogy a szakszervezeteket is maguk mellé tudják állítani. A cél az volt, hogy minden táboron átívelő kormányt alakítsanak, lehetőleg parlamenti többséggel. A keresztfrontos koncepció azonban a szakszervezetek tétovázása és Strasser/Weidel Hitler/Höcke általi ellehetetlenítése miatt megbukott. Most, hogy a pártvezetés széthúzást és gyengeséget mutatott, Hitler/Höcke megkerülhette őket, és hívei támogatásával maga pályázhatott a kancellárságra.

A Centrumból/CDU-tól jött a javaslat, hogy fogadják el a „választók akaratát”, és járuljanak hozzá Hitler/Höcke birodalmi/szövetségi kancellárrá választásához, hogy megakadályozzák a válság súlyosbodását. A konzervatívok azt hitték, hogy Hitlert/Höcke-t kontrollálni tudják, ami később végzetes tévedésnek bizonyult. A konzervatívok támogatásával Hitler/Höcke 1933/2028 január 30-án lett birodalmi/szövetségi kancellár.

1933/2028 februárjában felgyújtották a Reichstag/Bundestag épületét. A konzervatívok és a média többsége a politikai baloldalt vádolta. Az NSDAP/AfD arra használta fel a helyzetet, hogy politikai ellenfeleiket támogatóikkal együtt üldözni kezdje. A baloldali Reichstag/Bundestag-képviselőknek menekülniük kellett, vagy letartóztatták őket. Az 1933/2028. március 24-i Reichstag/Bundestag-ülésen az SPD/SPD figyelmeztetése ellenére a hatalmat a Centrum/CDU, a BVP/CSU és a DVP/FDP szavazataival átadták az NSDAP/AfD-nek, és a demokráciát gyakorlatilag felszámolták.

1934/2029 nyarán Hitler/Höcke „tisztogatási hullám” keretében likvidáltatta utolsó politikai ellenfeleit, Ernst Röhm-öt/Alice Weidel-t és más vezető NSDAP/AfD-tagokat. Az indokok között szerepelt a homoszexualitásuk és egy állítólagos „fondorlatos puccskísérlet„.

1941/2030-ban elkezdődött emberek millióinak szisztematikus deportálása/remigrációja.

A német történelem egyik legsötétebb korszaka következett.

Ismét.