Komoly veszélybe került a hosszú évek alkudozása után uniós szinten 2022-ben, erősen kilúgozott formában elfogadott, Magyarországon eddig csak nyomokban alkalmazott európai minimálbér irányelve. A direktívát még 2023-ban támadta meg az Európai Unió Bíróságán (EUB) Dánia, mondván, az Európai Unió (EU) túllépi a hatáskörét azzal, hogy beavatkozik többek között a tagállamokban fizetett piaci munkabérek megállapításába, a dolgozók szervezkedésébe vagy éppen a sztrájkjog alkalmazásba. Idén januárban azzal romlott tovább az európai minimálbér intézményének helyzete, hogy az EUB döntését előkészítő indítvány – mérlegelve a Dánia által indított, majd később Svédország által is a nevére vett kereset és az uniós jog viszonyát – a direktíva megsemmisítését javasolja. A bíróság döntése a következő hónapokban várható.

Mire (lenne) jó az irányelv és mire nem?

Habár a közelmúltban már jobbára sikerült eloszlatni azt a tévhitet, hogy az európai minimálbér valamifajta Unió-szerte azonos összegben megállapított legkisebb fizetés lenne, azért érdemes még egyszer átvennünk, hogy mire jó a hivatalosan Megfelelő minimálbérek az EU-ban nevet viselő irányelv, és mire nem. Kezdetben egyébként munkanevén tényleg „európai minimálbérnek” hívták a kezdeményezést, amelyet az Európai Bizottság (EB) először 2019-ben hivatalba lépett elnöke, Ursula von der Leyen vett fel programjába, s eleinte a kezdeményezői oldal látszólag komolyan is gondolta az olyan referenciaértékeket, mint hogy fixen az adott ország bruttó médiánbérének 60 százalékában kerüljön meghatározásra a legkisebb kereset. Az elmúlt ciklus politikai kompromisszumai nyomán ez végül addig puhult, hogy direktíva neve is kissé megváltozott, és a 60 százalékos index is lekopott róla. 

Így tehát a megfelelő minimálbérek irányelve nem határoz meg egy közös, minden tagországra vonatkozó minimálbért, hanem annak alapjait fekteti le elvben, hogy minden tagállamban tisztességes megélhetést nyújtson a legkisebb fizetés. Az irányelv a bérszint emelését elősegítheti ugyan, de az országok közötti különbségek miatt a bérezési szintek eltérései ettől még továbbra is megmaradnak. A 2022-ben véglegesített és tanácsi szinten is elfogadott direktíva fő pontjai a következők:

• A minimálbér egész Európában legyen olyan összegű, hogy „tisztességesen” meg lehessen belőle élni (Bármit is jelentsen ez – B.B.)
• Az uniós szabályok nem írják felül a bérek megállapításának tagállami gyakorlatát
• A kollektív béralku lehetőségét a munkavállalók szélesebb körének biztosítani kell azokban az országokban, ahol ma még ez kevesebb mint 80 százalékuk számára adott
• Jogsérelem esetén a munkavállalók és képviselőik, illetve a szakszervezeti tagok jogorvoslatért folyamodhatnak

Az irányelv szerint tehát a tagállamok saját maguk dönthetik el, milyen konkrét minimálbért állapítanak meg, ehhez azonban egy világos keretrendszert kell kidolgozniuk, amelynek magába kell foglalnia a vásárlóerőt, a megélhetési költségeket és a bérek eloszlását is. Erre lehet ugyan egy példa a mediánbér fent emlegetett 60 százaléka vagy éppen az átlagbér 50 százaléka is, de ezek egyike sincs kőbe vésve, az országokra van bízva a saját formulájuk megalkotása.

Mi baja Dánianak az európai minimálbérrel?

A direktíva dán oldalról történő megtámadásának jogi és politikai aspektusait a múlt héten foglalta össze az egyik hazai szakszervezeti konföderáció, a Munkástanácsok Országos Szövetsége saját honlapján dr. Szabó Imre Szilárd, munkajogász, a Munkástanácsok ügyvezető alelnöke. 

Eszerint Dánia a teljes megsemmisítést két jogi indokra hivatkozva kérte:

• Az irányelv túllépi az EU hatáskörét azzal, hogy a bérezésbe és a szervezkedési szabadságba avatkozik bele, emellett pedig a minimálbérre nézve sem alkothat jogszabályt. Hasonlóan nem alkothat jogszabályt a kollektív szerződésekre vonatkozóan sem, mivel azok a szervezkedési szabadság körébe tartoznak.
• A minimálbérre vonatkozó, illetve a szervezkedési szabadság és a kollektív szerződéseket érintő előírások elfogadására különböző eljárási szabályok vannak az EU-ban: az egyik kérdés a tagállamok egységes, a másik pedig többségi elfogadását igényli. Az irányelv elfogadására ennek ellenére egységesen a többségi szabály alkalmazásával került sor, ezzel pedig előírást sértett Dánia szerint. 

Az összefoglaló röviden megjegyzi azt is, hogy Dánia azzal is érvel, hogy az EU-s direktíva megkérdőjelezi saját, nemzetiállami munkaerőpiac-szabályozási modelljét.

Mint a Munkástanácsok beszámolója felidézi, az irányelvet meghozó Európai Bizottság és Tanács a dán indítvánnyal szemben arra hivatkozott, hogy az uniós jog csak a bérezés konkrét mértékére vonatkozóan zárja ki az egységes európai szabályozást, a fizetéseket más oldalról érintő kérdésekre ez a tilalom nem vonatkozik, az irányelv pedig nem a minimálbér mértékéről szól. A kollektív szerződések esetében arra hivatkoztak, hogy az irányelv nem tartalmaz előírásokat a kollektív tárgyalásokra vonatkozóan, ezért a szervezkedési szabályozásra vonatkozó kizáró szabályokat sem sérti, a cél csak a kollektív tárgyalások segítése volt.

Mint korábban említettük, ami most végképp megingatta a megfelelő minimálbér irányelvét, az az Unió bíróságának döntést előkészítő indítvány, az úgynevezett főtanácsnoki előterjesztés.  (A főtanácsnokok feladata az, hogy a bíróság előtt folyamatban lévő ügyekben előterjesszék jogi szakvéleményüket, az indítványt.) 

A főtanácsnoki előterjesztés egyértelműen Dániának és a keresethez később csatlakozott Svédországnak ad igazat, és felszólítja az EUB-t, hogy teljes egészében semmisítse meg az irányelvet. Az Európai Unió Bírósága várhatóan a következő hónapokban hoz döntést. A Munkástanácsok jogi értékelése szerint a bíróságnak nem kell automatikusan követnie a főtanácsnoki véleményt, és ettől eltérő eredményre is juthat (de ez az esetek kisebbségében történik meg). Arra is felhívják azonban a figyelmet, hogy az eljárás nem változtatja meg az irányelv tagállami jogrendszerekbe való átültetésének határidejét, és ezért nem befolyásolja a tagállamok átültetési terveit, azzal együtt, hogy amennyiben a kereset megalapozott, az EUB a teljes jogi aktust vagy annak bizonyos rendelkezéseit semmissé nyilváníthatja.

Az Európai Szakszervezeti Szövetség nagyon veszélyesnek tartaná az irányelv megsemmisítését

Az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) január közepén közleményt adott ki arról, hogy nem ért egyet a főtanácsnoki véleménnyel, hiszen az nem veszi figyelembe nemcsak az irányelv általános célkitűzését, azaz az alacsony béreken alapuló tisztességtelen verseny elkerülését, de figyelmen kívül hagyja az Európai Szociális Charta egészét is, ami megköveteli az EU-tól és a tagállamoktól, hogy mozdítsák elő a tisztességes béreket és a kollektív tárgyalásokat.

A főtanácsnoki vélemény – figyelmeztet az ETUC –, ha megerősítést nyer, hatalmas csapást jelentene a dolgozó emberek és szakszervezeteik számára, és teljes mértékben aláásná az uniós szerződésekben rögzített társadalmi haladás célkitűzését, s az EU szociális céljait. Az ETUC politikai és jogi lépéseket javasol az irányelv megtartására. Kidolgozza saját jogi álláspontját a főtanácsnoki véleményről és – bár az eljárás ezen szakaszában már a jogi lehetőségek rendkívül korlátozottak – megpróbálja a jogi szakvéleményét, kívülálló harmadik fél beavatkozásaként bevinni az eljárásba.

A tőkének lehet, a munkavállalóknak nem

A főtanácsnoki vélemény – ha jogilag talán bizonnyal alátámasztható is – azt üzeni, hogy hogy legalábbis politikai értelemben kettős mércét alkalmazhatnak a dolgozókkal szemben, hiszen

míg bizonyos munkáltatói érdekek szerint lehetségesnek tekinti a beavatkozást a nemzeti jogszabályalkotásba, a dolgozóknak kedvező célok mentén már nem –

vélekedik a magyarországi Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) elnöke, Csóti Csaba. 

A szakszervezeti vezető lapunknak úgy nyilatkozott,  hogy ha az egyesülési jogra és a sztrájkjogra valóban nem terjednek ki az európai uniós szerződésekben megfogalmazott  vélemények, akkor tulajdonképpen csak nemzeti hatáskörön belül lehet szabályozni a sztrájkjogot és az egyesülési jogot; ez esetben pedig teljesen fölöslegesen küzdenek a szociális partnerségek munkavállalói szereplői az integrálódó Európán belül – az egyébként Európai Unióban létező tripartit rendszerben – azért, hogy valamifajta egységes módon tudjanak sztrájkot szervezni vagy szakszervezetet alakítani, nem utolsó sorban pedig közösségi szinten, tehát a nemzetállami határokon átnyúlva élni munkavállalói jogaikkal az európai polgárok.

Csóti szerint főleg akkor érhető tetten a munkáltatói oldalnak kedvező jogértelmezés, amikor a főtanácsnoki vélemény azt mondja: „más olyan irányelvek, amelyek bérekkel kapcsolatos dimenziót tartalmaznak (mint például a munkavállalók kiküldetéséről szóló irányelv), nem tartoznak ugyanabba a kategóriába, mint a megfelelő minimálbérekről szóló irányelv, amely az főtanácsnok következtetése alapján – a hatáskör átruházás tilalmába ütközve – közvetlenül szabályozza a béreket.”

„Ez azt jelenti akkor ezek szerint, hogy ha egységes szempontrendszert kíván az Európai Unió érvényesíteni a minimálbér megállapítása kapcsán –  hiszen taxatív  bért nem írt elő sehol –, akkor az sérti a nemzeti önállóságot. De ha adott esetben a kérdéses szempontrendszer előnyös lehet a munkáltatók számára – hiszen a kiküldetési díj egységesítése például munkáltatói érdek is, a piaci verseny egyik eszköze, mert akkor nem tudják a cégek elszipkázni egymástól a munkaerőt – , ott viszont lehetséges a beleszólás

– érvelt a Mércének a SZEF elnöke.

„Amikor elfogadták az európai uniós minimálbér-irányelvet, az annak a folyamatnak a betetőzése volt, ami az európai szociális pillérrel indult – és ebben a politikai elgondolásban megvolt a konszenzus még nem egészen tíz évvel ezelőtt –, hogy az Európai Unión belül egységesíteni kell a különböző bérezési szempontokat, ezáltal emelni az életszínvonalat úgy, hogy csökkenjenek a jövedelmi különbségek a munkavállalók között, mert ez egyfajta társadalmi stabilitást biztosít. Ez volt a folyamat ideológiai alapja. Erre építettek különböző politikai és jogi rendszereket, és most ez a tanácsadói vélemény számomra azt mondja, hogy ez a fajta konszenzusos megközelítés mégsem érvényes. Én azt gondolom, hogy jog ide vagy oda, ez egyfajta, a munkavállalók számára hátrányos politikai változásnak az egyik mutatója” – tette hozá Csóti Csaba.

Mit láttak eddig a magyar dolgozók az európai minimálbérből?

A 2022-es irányelv hazai jogba való átültetésének határideje elvileg 2024. november 15. volt. Hogy ténylegesen meddig jutott a folyamat Magyarországon, azt talán a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) novemberi összefoglalója adja át legjobban, amelyet a 2025-ös minimálbéralku megkötése után tettek közzé. A MASZSZ a minimálbér-tárgyalások keretéül szolgáló Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) egyik dolgozói oldali résztvevőjeként üdvözölte azt a lépést, hogy a direktíva átültetésének szellemében a kormány intézményesítette a VKF-et, amely eddig félig-meddig informális platformként működött. 

A legfrissebb, legalábbis óvatosnak mondható minimálbér-megállapodás – éppen az európai irányelv miatt –  nem egy, hanem három évre szól: jövőre 9 százalékkal emelik a minimálbért, ez utóbbinál 2026-ban 13, 2027-ben pedig 14 százalékos emelést vállaltak a munkáltatók. (Igaz, amennyiben a makrogazdasági környezet nem úgy alakul, akkor ezt a megállapodást újratárgyalják, és elvégzik a szükséges korrekciókat.)

Novemberben Zlati Róbert, a MASZSZ elnöke úgy fogalmazott: még ilyen mértékű emelésekről sem lehetett volna megállapodni, ha nem lenne az EU-s minimálbér irányelv, amelyre tekintettel kormányrendeletbe került, hogy a minimálbér mértékének 2027. január 1-re el kell érnie a rendszeres bruttó átlagkereset 50 százalékát.

A MASZSZ elnöke szerint azonban ezzel az irányelv által előírtaknak legfeljebb a fele teljesült,

így még hátra van a hazai átültetési eljárásból az irányelv egyik fontos kitétele, a munkahelyek kollektív szerződéssel való lefedettségének drasztikus (80 százalékra) növelése.