Idén is megkértük szerzőinket, barátainkat – kutatókat, írókat, költőket -, hogy mutassanak be egy számukra fontos, a Mérce szellemiségéhez illő könyvet. Íme az első csokor, a szeretet transzformatív erejéről; az óriásokkal, akiknek vállán állunk, és szövegekkel, amelyeket évtizedek óta vártunk magyarul!

Kállay Eszter

Paolo Freire: Az elnyomottak pedagógiája

Az, hogy ez a könyv közel hatvan évnyi várakozás után magyarul is megjelent, igazi ünnep: párbeszédeket indít el.

Nem tudom egy lélegzetre, csak apránként olvasni, és minden nap más szinten késztet reflexióra. Gondolkodom a saját oktatási emlékeimen, a megfelelési kényszeren, amit az iskola és más fegyelmező rendszerek kiépítettek bennem, a bankszemléletű oktatáson és a hozzá kapcsolódó lefagyás és elidegenedettség érzésein, hogy ezek vajon milyen lenyomatot hagytak a saját testemben és a körülöttem élők, a szeretteim testében.

Gondolkodom a saját gyerekem nevelésén, amit egy percre sem tudok megállítani, amivel folyamatosan példát mutatok, még ha nem is mindig tudatosan; akkor is, ha nem akarok, ha épp gyengének, undoknak, szeretetlennek érzem magam. Gondolkodom, hogy hogyan nevel ő minket, szintén folyamatosan, ahogy növekszik, mindig mást tanít önmagáról és a világ működéséről, hogy milyen éleslátó, hogy milyen bátran mer érezni. Gondolkodom rajta, hogy milyen viszonyokban szeretnék működni, melyekben működöm jól, és melyeket érzem hamisnak, leereszkedőnek, az elnyomás direkt vagy becsomagolt formáinak.

Ez a könyv nem (csak) az oktatásról szól, hanem arról, hogyan és mivé formáljuk egymást folyamatosan, gyakran anélkül, hogy ezt tudatosítanánk. Ennek felismerése egyszerre hordoz felelősséget, és kínál lehetőséget egy olyan pedagógia felé, amelyet a szabadság gyakorlata határoz meg.

„Nem jöhet létre dialógus ott, ahol nincs mélységes szeretet a világ és az emberek iránt. Nem lehet megnevezni a világ dolgait, ha nincs szeretet, amely átjárja azt.”

Freire könyve mély és filozofikus elemzést nyújt az elnyomás természetéről és működéséről, ám ami rám leginkább hatott, az a szeretet transzformatív erejének bemutatása. A szeretet itt nem érzelgős, hanem bátor; szükségszerűen az elnyomottak mellé áll; tiszteletteljes és maga is párbeszéd; a szeretet felszabadít. A szeretet mint a társadalmi változás ereje, régóta foglalkoztat. Ez a gondolat bell hooks praxisában is hangsúlyosan jelen van.

Meggyőződésem, hogy a szeretet radikális és forradalmi lehet; hogy igenis írnunk kell a megtartó, gondoskodó kapcsolatainkról, és meg kell tudnunk jeleníteni ezeket. Mert éppen ezek jelenthetik egy igazságosabb és élhetőbb társadalom alapjait.

Szerencsére több olyan kezdeményezés is körülvesz, amelyek továbbviszik Freire örökségét: gondolatait továbbgondolják, kritikai szemmel vizsgálják, és új kontextusokba helyezik, mint például a Tanítanék mozgalom, aminek részben a könyv megjelenését is köszönhetjük. Érdemes hozzáolvasni a Fordulat kritikai pedagógia témájú 28. lapszámát, illetve követni a Közélet Iskolája tevékenységét, és kézbe venni az általuk kiadott A felszabadítás pedagógiája című könyvet. Nemrégiben pedig megalakult a Pirosfecske pedagógiai kollektíva, akik aktívan dolgoznak azon, hogy a könyv a magyar kontextusban is mélyebben gyökeret verjen. Ehhez kiváló sorvezetőt nyújt Mészáros György magyar kiadáshoz írt előszava is.

Laczó Ferenc

Mi történt a progresszív politikával?

Timothy Shenk: Left Adrift. What Happened to Liberal Politics. (‘Hánykolódó baloldal. Mi történt a progresszív politikával?’)

Kiknek a támogatására számíthatnak jelenleg a baloldali pártok, és miként tudnák a jövőben megszerezni a szavazók többségének támogatását?

Tim Shenk érvekben gazdag és bravúrosan megírt új könyve egyrészt egy dilemma története: húzzanak a balközép erők középre, vagy válasszák inkább a populista stratégiát? Melyik lehet képes stabil többséget szerezni egy olyan korban, amikor is az ipari munkások száma jelentősen lecsökkent, és a társadalom- és osztályszerkezet már csak kevéssé hasonlít a modern korabelire?

A könyv e dilemma közelmúltbeli történetét két, számos országban tevékenykedő, egymással mindenütt rivalizáló amerikai politikai tanácsadó, Stanley Greenberg és Douglas Schoen párhuzamos karrierjein keresztül érdemben képes bemutatni.

A Hánykolódó baloldal másrészt

reflektál a nagy politikai átalakulásra, melynek eredményeként a balközép pártok bázisát immár számos országban a magasan képzettek és a szegények sajátos koalíciója adja.

Előbbiek kiemelkedő szerepe kulturálisan balra, gazdaságpolitikailag ellenben inkább jobbra tolta e politikai erőket, érvel a szerző: a magasan képzettek meghatározó szerepe gyakorlatilag globális méretekben olyan formációkká tette ezeket a pártokat, amelyekben a sokszínűség tisztelete szinte magától értetődő, a szolidaritás értéke ellenben már jóval kevésbé.

A jóval szélesebb, gazdaságpolitikai nézeteiket illetően progresszív, kulturális tekintetben viszont inkább konzervatív rétegek eközben meglehetősen marginális pozícióba szorultak e formációkon belül, teszi hozzá Shenk. Ami már csak azért is komoly probléma, mert a közélet hatékony uralásában előbbiek ugyan kulcsfontosságú szerepet képesek játszani, kulturálisan balos, gazdaságpolitikailag ellenben inkább neoliberális irányvonalukkal azonban nem képesek szilárd politikai többséget kialakítani.

Az újfajta helyzetben miként lehet egyáltalán elgondolni progresszív reformokat, teszi fel végezetül a könyv a fogós kérdést?

Shenk amellett hoz markáns érveket, hogy az állampolgárok alapvetően racionálisak: olyan erőkre fognak szavazni, akik képviselik érdekeiket, és tisztelik értékeiket. Támogatni fogják az ambiciózus reformokat, ha azok koherens elképzelésekre épülnek. E különleges könyv ezáltal nemcsak korunk hánykolódó balközépének társadalmi bázisára és fő dilemmájára mutat rá, de megújulásának lehetőségét is felvillantja.

Csányi Gergely

A baloldali tudástermelés nagy dilemmája,

hogy az a jelenlegi globális helyzet, amelyben élünk, bonyolult, a megértése pedig összetett tudományos munkát igényel. De a megértés önmagában nem politikai aktus, csak akkor válik felszabadító erejűvé, ha a megtermelt tudást széleskörben át is tudják adni a tudósok. Ezért a baloldali tudástermelésre jellemző az egyensúlyozás a helyzet feltérképezésének pontossága, tudományos igényessége és a széleskörben érthető tudománykommunikáció igénye között. Azaz, kérdéses, hogy hogyan tudjuk a helyzetet megragadni a maga összetettségében, és egyszerűen, befogadhatóan elmesélni azoknak, akik tenni akarnak a világért.

Hiszen a megértés nem önmagáért fontos, hanem hogy a politikai tevékenységünket a valósághoz tudjuk igazítani. Magyarországon például a Fordulat folyóirat próbál ezen a mezsgyén egyensúlyozni évek óta. Ennek a dilemmának az egyik – befutott tudósok körében népszerű – feloldása, hogy a tudományos igényességű monográfiák megjelenése után kiadnak egy rövidebb, közérthetőbb tudományos ismeretterjesztő jellegű kötetet, amiben összefoglalják a téziseiket, főbb gondolataikat a nagyközönség számára is érthető formában. Ebből a műfajból jelent meg az elmúlt időszakban három is, ráadásul nagyon fontos művek, ráadásul remek fordításokban.

Pierre Bourdieu és Loïc Wacquant: Meghívás reflexív szociológiára

A kritikai szociológia utolsó nagy hőse, public intellectuelje Pierre Bourdieu, akinek a munkásságát a magyar szociológusok már az 1970-es évek végén felfedezték. Hiába azonban e korai felfedezés,  és a tény, hogy a mai napig talán a legnépszerűbb nemzetközileg ismert szociológus Magyarországon, hiába zárult több mint húsz éve, 2002-ben bekövetkezett halálával az életműve, annak magyar nyelvre való lefordítása majdnem teljesen hamvába holt.

Ehhez képest pláne nagy előrelépés, hogy Fáber Ágoston, a magyar nyelven elérhető talán egyetlen Bourdieu-ről írott könyv szerzője, lefordította a  tanítványával és harcostársával, Loïc Wacquant-nal közösen írt könyvét. A Meghívás reflexív szociológiára egymáshoz lazán kapcsolódó fejezeteinek célja, hogy bevezetést nyújtsanak Bourdieu munkásságába érthetően, részben olyan didaktikus formában, hogy Wacquant az olvasó szerepébe képzelve magát kérdezgeti Bourdieu-t az elméleti keretéről.

Akit érdekel, hogy a társadalmi viszonyok hogyan válnak testivé, hogyan ivódnak az önkéntelen mozdulatokba, ízlésválasztásokba és életstratégiákba, azoknak ez a kötet megvilágító lehet.

Noha a könyv még így sem könnyű olvasmány – Bourdieu-t sokszor elkapja a diskurzus heve –, de felépítése segít, hogy apránként olvassuk, vagy hogy inkább Wacquant interpretációjára hagyatkozzunk, így azért remek bevezető Bourdieu-höz. Ugyanakkor továbbra is nagy hiány – például a magyar szociológiaképzés számára –, hogy a sokak által Bourdieu főművének, és sokak által a XX. század második fele legfontosabb szociológiai művének tartott La Distinction továbbra sem elérhető magyarul. De reméljük, Fáber Ágoston már hegyezi a ceruzáját.

Nancy Fraser: Kannibál kapitalizmus

Nancy Fraser feminista filozófus leginkább a társadalmi-gazdasági viszonyokra vak, csak az elismerésért küzdő identitáspolitikai mozgalmak kritikusaként vált nemzetközileg ismertté.  Az egyike azoknak a „nagy” filozófusoknak, akik azokat a vitákat folytatják le, amelyek ma lázban tartják a nemzetközi baloldali értelmiségieket (például az imperializmusról). Ennek ellenére alig jelent meg tőle valami magyarul, ezen segít Bakó Júlia gördülékeny fordítása.

Fraser a Kannibál Kapitalizmusban nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy egy kisalakú kötetben érthetően összefoglalja, hogy milyen világban élünk most. A feminista, az etnikai-rassz alapú és az ökológiai küzdelmek egy tető alá hozása a kortárs baloldal legnagyobb feladata, amihez Fraser helyzetértékelése sok muníciót ad. Úgy tűnik, számára a projekt még mindig ugyanaz, mint pályája kezdetén: megmutatni annak gazdasági gyökereit, amit nem szeretünk a világunkban, illetve azt, hogy mindannyian ugyanabban a sátáni malomban őrlődünk.

Silvia Federici: A boszorkányüldözésektől a nőgyilkosságokig

Silvia Federici az autonomista feminizmus legnagyobb neve, a mára már legendás Wages for housework („bért a házimunkáért”) mozgalom egyik alapítója. A XX. század második felének feminista legendái közül az egyik utolsó, aki még életben van.

Főműve a boszorkányüldözések logikáját feltáró, 2004-es Caliban and the Witch, a marxista feminizmus egyik – ha nem „a” – legfontosabb műve. Az idén Piróth Attila remek fordításában megjelent, eredetileg 2018-ban publikált könyve,  A boszorkányüldözésektől a nőgyilkosságokig nagyobb részt a Calibant foglalja össze röviden és érthetően. Federici ezt egészíti ki új részekkel, amik további adalékokkal szolgálnak a nők történetéről a kapitalizmusban, például arról, hogy hogyan kapott pejoratív jelentést a „pletyka” szó.

A kötet valóban hiánypótló, szinte érthetetlen, hogy egy olyan kaliberű gondolkodótól, mint Federici, hogyan jelenhetett meg ilyen kevés szöveg magyarul. A könyv gördülékeny, olvasmányos, könnyen érthető és rövid. Egy szabadnap alatt végig olvasható. Ugyanakkor itt is hiány marad, hogy aki esetleg vérszemet kapna, annak angolul kell tovább mennie, mert a Calibannak még nincs magyar fordítása. De ha az elmúlt évre jellemző lendülettel jelennek meg a hiánypótló fordítások, még az is lehet, hogy hamarosan lesz!

Kováts Eszter

„Óriások vállán állunk”

– számtalanszor hallottam ezt a mondatot Lóránd Zsófiától az elmúlt években. Hogy ezt mennyire komolyan gondolja, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az az általa és három társa, Adela Hîncu, Jovana Mihajlović Trbovc és Katarzyna Stańczak-Wiślicza által szerkesztett, néhány héttel ezelőtt megjelent kötet, amelyben 10 év és többszáz nő munkája rejlik. A 20. század kelet-közép-európai feminista politikai gondolkodását összegyűjtő, angol nyelven megjelent kötet ugyan megfizethetetlen a legtöbb magyar nőnek, 280 euróba kerül, cserébe ezen a linken digitálisan szabadon hozzáférhető. 

A kötet széles földrajzi és kronológiai hatósugarát az indokolja – ahogy a szerkesztők fogalmaznak a kötet előszavában –,  hogy Kelet-Közép-Európa mint régió és különösen a kelet-közép-európai nők mint gondolkodók és értelmiségiek alulreprezentáltak a politikai gondolkodás és eszmetörténet európai és globális kánonjaiban.

Magyarországról Bédy-Schwimmer Róza, Gárdos Mariska, Kéthly Anna, Ignácz Rózsa, Rajk Júlia, Geréb Ágnes, Heller Ágnes/Vajda Mihály, Galgóczi Erzsébet és Daróczi Ágnes szövegei és az 1973-as abortuszszigorítási terv elleni petíció kerültek be a kötetbe. A határon túli magyarok tollából pedig Szilágyi Júlia és Ladik Katalin írásai. A régió összes országát átfogó, 100 szemelvényből álló antológiát az a történelemszemlélet hatja át, hogy a saját történelmünket is jobban megérthetjük a többi kelet-közép-európai ország történetén, és ebben a konkrét esetben, feminista eszmetörténetén keresztül. Az eredeti szövegeket a szerzők életrajza és egy kontextus egészíti ki.

Bár a több mint ezer oldalas kötet a század elejének, a két világháború közti és az 1990 utáni időszaknak is teret szentel, fő fókusza a második világháború végétől 1989/1990-ig tartó időszak. Ennek a korszaknak az izgalmas és sokrétű női politikai gondolkodásáról kíván árnyalt képet nyújtani, azért, hogy ne töröljük ki a ’90 utáni emlékezetpolitikai cezúra miatt a teljes államszocialista időszak nőjogi vívmányait, de piedesztálra se emeljük.

Az antológiát nem országok, hanem témák szerint rendezték a szerkesztők, ezzel is felmutatva a régiós hasonlóságokat és különbségeket. A nők politikai jogai, az oktatáshoz való jog, a nők nemzetépítésben játszott szerepe, a háborúhoz és békéhez való viszony, a nemek szerinti munkamegosztás, a nők elleni erőszak, a test és a reprodukció, a nyugati feminizmusokhoz való viszony mind-mind a kötet témáit képezik.

Paradox, hogy a közvetítő nyelv az angol, hiszen a kötet maga pont azt bizonyítja, hogy

a jobboldal állításaival szemben a feminizmus nem egy nyugat-európai / észak-amerikai, a magyar néplélektől idegen import. És azt is, hogy a mai napig elterjedt elmaradottság-diskurzus sem állja meg a helyét, ami szerint itt a nyugati haladó gondolatok nélkül a fű se nőtt.

A könyv nem pusztán eszmetörténeti igazságot szolgáltat és emléket állít– bár ez sem volna kevés –, de inspirációt is adhat mai küzdelmeinkhez is, hiszen a 20. század nagy női gondolkodóinak elemzései és érvei sok szempontból ma is relevánsak. „A mi nőmozgalmi erőforrásunk a történelmünk” – fogalmaz a kötet kapcsán Lóránd Zsófia a Nőkért YouTube-csatornáján és a podcast-alkalmazásokban elérhető interjújában. Ezzel a kötettel kaptunk egy nagyon fontos erőforrást.