Megtörténtek az első gyorsított örökbefogadások a kórházban hagyott csecsemőknél – közölte Rétvári Bence belügyi államtitkár szerdán az MTI-vel. Szeptember 30-ig 31 kórházban hagyott gyermeket nyilvánítottak örökbefogadhatónak, október 24-ig pedig 7 gyermek örökbefogadási eljárása már lezárult. Tíz gyermek örökbefogadása folyamatban van, ők már az örökbe fogadni szándékozó szülőknél élnek, de az eljárást lezáró határozat még nem született meg.
Ezek azok a kisbabák, akiknek szívszaggató történetéről néhány hete sokat írt a sajtó: ők azért ragadnak hónapokra vagy akár életük teljes első évében kórházakban, a családjuk nélkül, mert valamilyen okból nem vitték vagy vihették őket haza a szüleik, rokonaik. Bár erről hallgat a kormány, szakemberek, kórházi dolgozók egybehangzó véleménye szerint részben sérült, fogyatékossággal született vagy elnyúló kórházi kezelésre szoruló gyerekek maradnak a kórházakban, az esetek többségében szegény családokról van szó, akiknek kizárólag rossz minőségű vagy bizonytalan lakhatásuk miatt nem engedik hazavinni az újszülöttjüket.
Rétvári szerint a kórházban hagyott gyermekek egészséges testi, lelki és szociális fejlődéséhez is biztosítanak mindent. Erről azonban nagyon nehéz azt gondolni, hogy igaz, miután számtalan riport számolt be arról az elmúlt hónapokban, hogy ezeket a babákat kézről-kézre adják a túlterhelt kórházi dolgozók, akiknek éppen van néhány percük. A kisbabák kórházi szobákban, ingerszegény környezetben, állandó emberi kontaktus nélkül élik le életük első, a fejlődésük szempontjából nagyon meghatározó hónapjait. Szakértők szerint akkor van igazán nagy baj, amikor egy kisbaba már nem is sír, mert megtanulta, hogy úgysem kap segítséget, hiába jelez, nem jön senki, aki megnyugtatja.
Hála a kormány nyáron megszavazott törvénymódosításának, az eddiginél jóval rövidebb időn belül, hat hét elteltével örökbeadhatók azok a gyerekek, akiket nem vittek haza – közölte az „örömhírt” Rétvári Bence. Amennyiben hat héten belül sem az édesanya, sem más hozzátartozó nem jelentkezik a kórházban hagyott gyermekért, úgy a csecsemő lemondó nyilatkozat nélkül örökbefogadhatóvá válik, és így elindulhat az örökbefogadási folyamat. Ennek látjuk most az első éles próbáját.
A probléma tehát meg van oldva.
A gyerekek ki lesznek szórva a kórházakból, az örökbefogadásra váró párok (az egyedülállók és az azonos nemű párok a kormánynak köszönhetően ugyebár sokkal nehezebben) is szülővé válhatnak. Persze, rajtuk aztán tényleg nem kérhető számon semmi ebben a helyzetben, ők csak gyereket szeretnének, és így van lehetőségük rá. Igaz, a Telex riportjából az is kiderült: miközben az örökbefogadásra váró gyerekek között felülreprezentáltak a romák, az örökbefogadóknak általában határozott elképzeléseik vannak a vágyott gyermek kinézetére és származására vonatkozólag.
A kormányzati narratívából viszont teljesen kimaradnak a vérszerinti szülők. Pedig, tekintve, hogy a legtöbb csecsemőt látogatják a hozzátartozói a kórházban, nyilvánvaló, hogy ők is szeretnék ezeket a gyerekeket, versenyt futnak az idővel, reménykednek. Csak éppen nem illeszkednek a kormány eddigi, és valószínűleg az ezután következő család- és lakáspolitikájába sem.
Mint arra a Habitat for Humanity szerdán megjelent lakhatási jelentése is rávilágít, a kormány legfontosabb – általában gyermekvállaláshoz kötött – lakáspolitikai intézkedései éppen a lakásszegénység által leginkább érintett rétegeket nem célozza egyáltalán. Ezek a családok nem hitelképesek, így nem jutnak hozzá többek közt a CSOK-hoz vagy a házuk állapotán és a lakhatási költségeiken javító energetikai támogatásokhoz. Vagy gondoljunk csak például a 15 éve változatlan összegű családi pótlékra, amit a kormány cinikus és rasszista elképzelése szerint (roma) családok arra használnak, hogy „a gyerekeikből éljenek meg”.
Aki tíz éve mélyszegénységben élt, ma jó eséllyel ugyanabban a helyzetben van, kitörési lehetőség aligha van. Dolgozhat minden erejével egy szülő azon, hogy megfelelő körülményeket teremtsen otthon, jobb esetben segíthetnek neki bármennyire elhivatott szociális munkások, családsegítők, gyermekvédelmisek, hogy hazavihesse a kisbabáját a kórházból. Ha a rendszernek nem az az elsőszámú érdeke, hogy a gyermek a saját családjában nevelkedhessen, még ha ehhez összetett lakhatási, szociális támogatást is kell adni, a szülő valószínűleg idővel meggyőzi magát is arról, hogy jobb lesz lemondani a gyermekéről, hogy legalább a kórházból kijusson, és esélye legyen egy jobb sorsra.
Miközben a kormány így, 2024-ben hirtelen olyan kifejezésekkel bővítette a szókincsét, mint a lakhatási válság, és akciótervet jelentett be, melynek nem kevesebb, mint tíz lakhatásra vonatkozó pontja is van,
a futószalagon örökbe adni kívánt szegény sorsú csecsemők fájóan rávilágítanak, valójában mennyire nem akarják érdemben kezelni a lakásszegénységet a döntéshozók.
Tavaly még „csak” 50-100, idén már kb. 300, jövőre ki tudja, hány száz újszülött fog kórházi osztályokon vesztegelni hosszabb-rövidebb időre. Az örökbeadást lehet gyorsítani, a helyzetet lehet szépíteni, de a valódi ok, a lakhatási szegénység megmarad, a kórházban ragadó babák újratermelődnek, csak ideig-óráig kevésbé látványosan torlódnak majd fel.
