Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Több ezer dolgozó tüntethet hétfőn Dunaújvárosban, miután a kilátástalanság szélére sodorta őket a Dunaferr

Hosszú hónapok óta először sikerült időben megfizetnie dolgozóit a dunaújvárosi vasműnek, sőt, a Liberty Steel a héten azt a 150 ezer forintos jutalmat is kiutalta, amire eredetileg július 10-ig vállalt kötelezettséget. A jónak tűnő hírek mellé azonban egy olyan levelet is kiküldött a vállalat a munkások részére, amiben közel 2000 ember állásidőre küldését jelenti be.

A Vasas Szakszervezeti Szövetség birtokába került, először az üzemi tanács, a szakszervezet, majd a vállalat dolgozói számára megküldött levél szerint a következő hónapokra tervezett alacsony üzemi tevékenység miatt a Dunarolling Dunai Vasmű Kft. munkavállalóinak, a termelés újraindításáig állásidőt rendel el, majd később szakaszos egyműszakos (délelőtti) munkarendet vezet be. A döntést a cég azzal indokolja, hogy

„az európai acélpiac továbbra is jelentős kihívásokkal néz szembe. Sem az acélfelhasználás, sem az acéltermékek ára egyelőre nem mutat növekedést. Továbbra is arra kell összpontosítanunk, hogy költségeinket csökkentsük, miközben felkészülünk a gyártási folyamatok újraindítására — várhatóan novemberben, harmadik féltől beszerzett bugák felhasználásával, melyek finanszírozása megfelelően halad.”

Magyar Zoltán az üzemben működő Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke a Mérce megkeresésére elmondta, azt azért nem tartják nagy előrelépésnek, hogy a cég betartja a törvényeket és hónapok óta először időben utalja a béreket. 

„Nagyon sokat kalapoltunk, és igyekeztünk mindenkivel megértetni, hogy azért van egy Munka Törvénykönyve, ha valaki idejön, akkor legalább azt tessék betartatni velük, hogy legalább bérfizetéscsúszások, szerződésszegések ne történjenek”

– foglalta össze az elmúlt hónapok küzdelmét Magyar, aki részleges sikernek nevezte, hogy a Liberty Steel a mostani döntéseket már a törvényeknek megfelelő módon, megfelelő határidőkkel kommunikálja – így a mostani munkarend-módosítás is 15 napos határidővel, szeptember 25-én lép majd életbe.

A szakszervezeti vezető szerint azzal, hogy a Duna Furnace után a Dunarollingnál is kiveszik a folyamatos váltóműszakból a munkavállalókat, szeptember végére majdnem minden dolgozó bére akár a harmadával csökkenhet.

„Ezt a Munka Törvénykönyvének értelmében meg is teheti. Ugyanakkor mivel eddig elég magas volt a műszakpótlék egy korábbi kollektív szerződésnek köszönhetően, ez a munkavállalóknak 30-33 százalék körüli keresetcsökkenést jelent”

– mondta el Magyar. Az állásidőre helyezéssel pedig minimálisra csökken azok létszáma, akik egy adott időben az üzem területén tartózkodnak: szeptember 25-től csak a biztonsági és tűzvédelmi szempontból nélkülözhetetlen, illetve adminisztratív tevékenységet végző dolgozók lesznek bent, a korábbi acélgyártást, feldolgozást végzők közül szinte senki.

„A gyár gyakorlatilag hónapok óta áll, és most már ki is fog ürülni”

– fogalmazott, majd az üzem jövőjével kapcsolatban hozzátette, mindenki szívből bizakodik abban, hogy újra lesz acélgyártás Dunaújvárosban, de a reménykedést sokaknál leküzdi a megélhetés kérdése. Azok, akik elérték a határaikat, felélték a tartalékaikat sok esetben más állás után kényszerülnek nézni, különösen igaz ez a fiatalabb kollégákra, akik szeretnének hitelt felvenni, házat vásárolni, családot alapítani, életet kezdeni. Azt még a szakszervezet sem látja pontosan, hogy az elmúlt fél év intézkedései hatására hányan hagyják ott az üzemet, de a létszámcsökkenés eddig is drasztikus volt.

Azzal kapcsolatban, hogy mennyire tartják reálisnak a cégvezetés által novemberre ígért újraindulást, elmondta, már sok mindent hallottak az elmúlt évben, ezért először garanciákat szeretnének látni, amiknek egyelőre nyoma sincs. 

„Nyilván azt kommunikálják, hogy október végén, november elején várható az újraindulás. Mi erre garanciákat szeretnénk kapni. Látni szeretnénk, hogy a beszerzés megtörtént, hogy a dunaújvárosi kikötőben emelik lefelé a hajóról a bugákat, hogy vonatok érkeznek a Dunai Vasmű területére. Ezekből egyelőre semmit sem tapasztaltunk, ahogy a beszállítókkal való szerződéskötésekből sem.”

Persze kérdéses lehet az is, hogy a huzamosan állásidőre küldött szakképzett munkavállalók közül maradnak-e addig elegen az újraindításhoz – hiszen a folyamatos létszámcsökkenéssel a nagyon apró területekre bontott munkafolyamatból

akár teljes részfolyamatok megszűnhetnek, ami megbéníthatja a működést.

Ráadásul az újraindulásnak a kokszoló nyár eleji leállítása után már fizikai akadálya is van, annak újrafűtése Magyar szerint milliárdos tételt jelentene.

Az állásidő alatt a munkáltató otthon tartja a dolgozókat egy 6-14 óráig tartó rendelkezésre állási idővel összepárosítva – ilyenkor ha a munkáltató felhívja a dolgozót, hogy jönni kell dolgozni, akkor a munkavállalónak azonnal meg kell jelennie a megjelölt időpontban.

Az üzemben működő szakszervezet a hét elején kialakult helyzet miatt szerdán tartott ülést, ahol arról döntöttek, hogy szeptember 16-án,

hétfőn tüntetést tartanak a gyár főkapuja előtt.

Magyar Zoltán ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott:

„Szeretnénk a láthatatlan valakinek, aki tudna értünk tenni valamit, felhívni a figyelmét arra, hogy szükségünk van a munkára, hogy dolgozni kell. Egy álló gyárban sose lesz profit, csak veszteség keletkezik.”

A gyárral kapcsolatos egyéb problémákat jelezheti az is, hogy szeptember 10-én megjelent egy azonnali intézkedéseket előíró kormányrendelet, mely a helyi áram- és gázellátást akarja szabályozni. Az indoklás nélküli rendeletben a kormány felszólította a dunaújvárosi céget, hogy a társaság székhelyén található magánvezetékének üzemeltetésével kapcsolatos szerződéses adatokat és műszaki dokumentációt a felhívás átvételét követő két munkanapon belül adja át a helyi elosztói engedélyes részére. Ennek háttere, hogy a Dunarolling Dunai Vasmű Kft. területén van egy olyan áramellátási központ, ahonnan több más céget is ellátnak villamos energiával – így valószínűleg azt akarják megelőzni, hogy fizetésképtelenség esetén az acélmű más cégeket sakkban tarthasson.

Magyar emlékeztetett, hogy a Liberty Steel tulajdonában lévő üzemek közül szinte az összes áll, nem csak a magyarországi, ez ellen pedig valakinek tennie kell szerinte.

„Akkor hát legyünk mi az elsők, akik elindulnak, hogy bármilyen megoldást keressenek az újraindulásra, a termelésre.”

Amint arról beszámoltunk, az elmúlt hónapokban több alkalommal is a törvény által előírt határidő után kapták kézhez a fizetésüket a dunaújvárosi gyár dolgozói. Emelett a nyár elején, a választások másnapján a cég vezetése mindenféle előzetes jelzés nélkül állította le a gyár két kokszolókemencéjét – ezzel megszegve a szakszervezet szerint a kommunikációs kötelezettségét. 

Az ország legnagyobb acélipari vállalatának elmúlt évekbeli kálváriáját közelről követtük a Mércén.

A már a Liberty Steel általi, 2023-ban történt felvásárlását megelőzően is súlyos problémákkal küzdő gyárral kapcsolatban június 10-én – egy nappal az európai parlamenti és önkormányzati választások után – derült ki, hogy az üzemeltető megkezdi két kokszolókemencéjének leállítási folyamatát. Ahogyan arról a Mérce ugyancsak beszámolt, ennek hatására a munkások jelentős részét úgynevezett állásidőre küldte a munkáltató, közel ezer dolgozóját pedig állandó délelőtti műszakba helyezte a Dunai Vasmű tulajdonosa.

Az intézkedés következményeképpen a folyamatos váltóműszakban dolgozó  munkavállalók (akik közül többen évtizedek óta a vasmű alkalmazottai) elveszítették a munkavállalóknak járó műszakpótlékot, ezzel bérük harmadával csökkent. A drasztikus rendelkezést ráadásul éppen azt követően jelentették be, hogy június elején a dolgozók nagy nehezen új bérmegállapodást harcoltak ki. 

10 millió forinttal kimászhatunk a bajból.

A kétharmada már megvan, ha te is beszállsz, hamarabb gyűjthetjük össze!

Segítesz?