Ha munkásosztálybeli családban nő fel az ember, a média és a kultúra hatására gyakran álmodozik az osztályváltásról. Nem csak ő: a szülei áldozatokat hoznak „hogy neki majd jobb legyen, mint ami nekik megadatott”, megtanulja hamar, hogyan kell viszonyulni a kérdéshez és igyekszik affelé dolgozni, hogy meg is történjen. Olvasói levél.

Ha az embernek szerencséje van, jelentkezhet felsőoktatásba és erős családi támogatással még az is megtörténhet, hogy jól kereső munkája lesz a fővárosban. Huszonévesen elkezdi élvezni az életet, most, hogy végre nem kell (annyira) a pénz miatt aggódni, lesznek hasonló életstílusú barátai és ismerősei. Megörül, hogy kezd úgy alakulni az élete, ahogy 10 évvel ezelőtt elképzelte.

Azonban idővel észreveszi, mintha vissza-visszaesne ugyanabba a spirálba, ahonnan jött. Nem feltétlenül pénzügyileg – lehet, hogy tudott félretenni az áldozatok útján, amit meghozott. Hanem hiába lépett osztályt, nem érzi magát odavalónak. Mások is éreztetik vele, de ő maga is kerül olyan szituációkba, amikor megkérdőjelezi, hogy vajon tényleg ez az ő útja?

Szégyen

Akármennyire igyekszik főhősünk, hogy új életének új közösségeibe beilleszkedjen, valahogy nem megy. Olyan, mintha teljesen új szabályzat szerint kéne játszani az életet, és többé nem érvényesek azok, amiket megtanult otthon. Frusztrálja, hogy nem lehet őszinte bizonyos helyzetekben, hogy intrikák veszik körül, amelyekben nem mindegy, hogy kivel miről beszél és kinek mit mond.

Folyton figyel, mert bármilyen helyzetben jöhet valami, amiről azt kell tettetnie, hogy teljesen normális és mindennapi dolog az életében.

Például, amikor huszonpárévesen először eszik sushit és még sosem fogott életében pálcikát a kezében. Vagy, amikor először ül repülőgépre felnőttként, és azon aggódik, hogy hazaküldik-e, mert 1 centiméterrel hosszabb a táskája a megengedettnél. Esetleg, amikor azon versenyeznek körülötte, hogy ki milyen távoli országban járt már és milyen kultúrákat ismer testközelből, míg számára a legtávolabbi hely is egy szomszédos országot jelenthet.

Nagyon erősen kell koncentrálni, és stratégiákat kifejleszteni azoka az esetekre, ha mégsem sikerül az álca. Hiszen azt gyorsan megtanulta, hogy nem mondhatja el, hogy ő nem közülük való, mert akkor kinevetik vagy csodájára járnak, és olyan kérdésekre kell válaszolni, minthogy miért nem volt még életében síelni. Tehát választhat, hogy megjátssza-e magát és szürke igazságokban tartja a környezetét, vagy a humoros oldaláról fogja meg, és ha kibukna valamikor, hogy máshonnan jött, poénnal üti el az élét.

Hála

Az osztályváltás útján az ember sokszor találkozik nála privilegizáltabb személyekkel, akik felkarolják és bevezetik a középosztály rejtelmeibe. Ezek az emberek mentorként is funkcionálnak és úgy döntenek, hogy segítik az útját náluk kevésbé szerencsés társuknak. Elhívják eseményekre, bemutatják embereknek, közös programokat terveznek de mindenek előtt elmagyarázzák neki, hogyan is kell itt viselkedni és létezni.

Az ember megint megörül, mert esélye adatott, hogy valóban megcsinálja a szerencséjét ebben az új helyzetben. Lehetőségek tárulnak elé, intézményekbe juthat be, továbbtanulhat, izgalmas embereket ismerhet meg.

Azonban, amint nem úgy viselkedik, ahogy a jótét lelkek kijelölték számára, már nem számíthat a jóindulatukra. Mindig és örökké hálásnak kell maradnia és lehetőleg engedelmeskedni a terézanyáknak, akik lenyújtották kezüket a társadalom krémjéből, hogy felhúzzák rajta ezt az esetlen kis bocikát. Ezek a szívességek ugyanis sosem önzetlenül érkeznek, hiszen a felsőbb osztályokban minden adósságot be kell hajtani. És az alsóbb osztályból jövő ember mindig is adós marad, ha bármilyen „segítséget” elfogad a nála szerencsésebbektől.

Kizsákmányolás

Sajnos ezekben a sokszor interperszonális kapcsolatokban sem szűnnek meg a kizsákmányoló tendenciák. Sokszor, kifejezetten progresszív vagy baloldali körökben, szerveződésekben ugyanúgy kialakulnak egyenlőtlenségek, és akár jobban rejtve is maradhatnak, hiszen sokan hiszik, hogy Marx olvasása után már mindent jól csinálnak és nem kell többé önreflexiót gyakorolniuk. Ilyenkor fordul elő az, hogy az újonnan bekerülő, például alsóbb osztályból, vidékről származó embernek adják a piszkos munkát. Hiszen ebből tanul majd, nem igaz?

A felsőbb osztálybeli emberek notóriusan intelligensebbnek, műveltebbnek és tájékozottabbnak gondolják magukat főhősünknél. Ami igaz is lehet, abban az adott helyzetben, amelynek körülményiet ők határozzák meg. Az osztálylépő örül, hogy bevonják dolgokba és beszélgethet, kapcsolódhat olyan témákban, amik érdeklik és amik eredeti környezetében kevéssé merültek fel. De gyorsan azon kaphatja magát, hogy erre esélye sincs, hiszen annyi pluszmunkát vállalt magára és osztottak rá, hogy se ideje, se ereje nem marad valóban tagjává válni ezeknek a közösségeknek.

Megint választhat aközött, hogy nyel egyet, hogy ki ne essen a pixisből, vagy emelje fel a hangját, kockáztatva, hogy mindent elveszíthet és hálátlannak titulálják. Rosszabb esetben még el is dobják, mint a rongyot.

Felelősség és következmények

Az alsóbb osztályokból származó emberek már fiatalkoruktól fogva szembesülnek azzal, hogy nem fog úgy alakulni az élet, ahogy ők tervezik és nem kaphatják meg mindig amit szeretnének, hiszen mind hatalomban, mind pénzben, mind kapcsolati tőkében a  „tápláléklánc” alján vannak. Így hamar szembesülnek tetteik következményeivel, és még ha nem is tanulnak mindig belőlük, kialakul egy erős alkalmazkodóképességük.

Osztályváltás után azonban azt látják, hogy új közösségükben sokan nem így szocializálódtak: új ismerőseik élete nagyon sokszor alakult a tervek szerint, minimális ellenszéllel (sőt, sokszor erős hátszéllel) tudják követni szenvedélyeiket, amit a szoros környezetük visszaigazol és támogat – különösképpen, ha értelmiségről beszélünk.

Ezek az emberek valamilyen okból kifolyólag azt gondolják, hogy mindenki másnak is ez a valósága, és nagyon nehezen értik meg, hogy pl. az osztályváltó főhősünk életében más jelent nehézségeket, mint számukra. Gyakran előfordul, hogy, ha nem tudja velük tartani az iramot és ugyanúgy nagykanállal falni az életet, vagy leadni kötelezettségeket azért, hogy egy szenvedélyét hajhássza, megbontják vele a kapcsolatot. Nem veszik észre azonban, hogy másoknak sokkal nagyobb következményekkel kell szembenézniük, ha valamit elrontanak: nem lesznek ott szülők, nagybácsik vagy más kapcsolatok, hogy elsimítsák nekik az életüket, ami a közép- és felsőbb osztályokba tartozóknak alapvetésnek számíthat.

Talán így alakulhat ki az, hogy az alsóbb osztályokban élők – a híresztelésekkel ellentétben – sokkal hamarabb tudnak éretten és felelősségteljesen viselkedni, hiszen számukra bizonyos dolgok elvesztése azt jelentheti, hogy minimum visszacsúsznak oda, ahonnan indultak és mérhetetlen munkával kitörtek.

És, mivel ilyen történik is az emberek életében, talán nagyobb nyugalommal és elfogadással tudják kezelni kudarcaikat, míg a privilegizáltabb embereknél egy hasonló félrelépés a tervek ösvényéről sokszor erős érzelmi reakcióban és sajnos gyakran az alsóbb osztályú emberek okolásában csúcsosodhat ki.

Pénz

Pénz tekintetében az osztályváltó sokszor meglepődik. Nem ritkán szembesül azzal, hogy lehetséges, hogy jobban áll kizárólag materiálisan mint középosztálybeli társai: több félretett pénze van, vagy önállóan tudja kezelni a váratlan kiadásokat. Ez kognitív disszonanciát okoz neki, hiszen mindig is azt hitte, hogy nála szerencsésebbekkel van dolga. Erősen empatizál a neki panaszkodó felsőbb osztály tagjaival, amikor azt ecsetelik, hogy milyen nehéz kijönniük havonta. Hiszen válság van, most mindenkinek nehéz, és tudja, hogy könnyű lecsúszni. Aztán, ahogy telik az idő, úgy észleli, milyen költési szokásai vannak ezeknek az embereknek, akiket megsajnált. Hogy ami számára luxuskiadásnak számít, az nekik egy átlag kedd. Hogy bejárónőt hívnak az albérletükbe, vagy taxival utaznak a városban, esetleg hétvégéket töltenek a Király utcában vagy spontán leugranak Rómába. Kajarendelések, bulik és éttermi vacsorák övezik napjaikat.

Nőként még újabb csavarokkal szembesül osztálylépőnk. Rendszeresen kozmetikus-, fodrász-, masszázs- és körmöslátogatásokról hall akár már középiskolás diák korában is, ami számára és a családja nőtagjai számára mindig is elképzelhetetlen volt. Ahogy telnek az évek, elszaporodnak a kozmetikai beavatkozásokról szóló beszámolók. Többszázezres tételekbe kerülő ilyen-olyan-feltöltéseket vesznek igénybe olyan ismerősei, akik amúgy állítólag anyagilag küzködnek.

Főhősünk gyorsan frusztrált lesz. Bolondnak és hiszékenynek érzi magát, mivel pontosan tudja, hogy neki és a családjának mibe került, hogy ő idejusson. Hogy mennyi áldozatottal és lemondással járt az hogy egyetemre járjon, vagy évente akár többször is repülőre ülhessen. Közben ostorozza magát, hiszen most már akár ő is megtehetné ezeket, tehát elég szégyenletes lenne, ha magát látná az áldozat szerepében.

De közben, évekkel az osztályváltás után sem tudja a fentieket mindennapi kiadásoknak tekinteni és gyorsan visszakerülhet abba a paranoid spirálba, ahol attól kell tartani, hogy mindent elveszít. Mert gyorsan megtörténhet és meg is történik.

Pluszmunka

Az osztályváltónak, mint valakinek, akinek eredendően kevesebb hatalma van társainál, temérdek láthatatlan munkát kell elvégeznie ahhoz, hogy elfogadják az új társadalmi helyzetében. Mint ahogy feljebb vitattam, sokszor kerülnek kizsákmányoló viszonyokba, vagy vezetik le rajtuk a feszültséget előnyösebb helyzetből induló társaik, gyakran kell magukat megjátszani és sokkal több munkával és lemondással járt, hogy eljutottak idáig, amit bármikor elvehetnek tőlük.

A munkásosztályban szocializálódott emberek tisztában vannak vele, hogy rengeteg erőbedobással és függési viszonnyal jár, hogy megszerezzenek maguknak előnyöket a társadalomban. Helyzetük kiszolgáltatja őket a kizsákmányolásnak, de kezelniük kell a „föléjük sorolt” emberek érzelmi kitöréseit és az ebből eredő konfliktusokat. Az egyenlőtlen helyzetből kifolyólag, bizonyos ideig eltűrik ezeket a dinamikákat, de ahogy a társadalom fejlődik és esetleg az osztálylépő felismeri osztályhelyzetét és problémáinak kiindulási okait, illetve saját stabil egzisztenciájának kialakítása után dönthet úgy, hogy többé már nincs annyira kitéve másoknak ahhoz, hogy a helyét megőrizze – jobban kiállhat magáért.

---

Ebben az esetben a megélt tendenciák körülöttem, és a saját életemben is azt mutatják, hogy ezt nem nézi jó szemmel a felsőbb osztálybeli közösség. Az osztályváltó önállósága azzal is jár, hogy többé nem tudnak előnyöket faragni a kihasználásodból, nem tudnak irányítani és elnyomni téged, hogy a saját jólétüket és terveiket biztosítsák be az egyenlőtlen helyzet kialakításával.

Viszont szerintem ez az, amit tennünk kell.

Fel kell ismernünk és ki kell mondanunk osztálykülönbségeket más baloldali ideológián (pl. feminizmuson) alapuló közösségekben, és személyes kapcsolatainkban is. Ki kell mondanunk, hogy honnan jövünk és hogy jutottunk idáig. Nem kell hagynunk hogy áttapossanak rajtunk és kihasználjanak minket. Ez a nehezebb út, de csak ez tud szebb jövőhöz vezetni.