Magyarországon a 2019-es önkormányzati választások után több esemény is felhívta arra a figyelmet, hogy a nők elleni erőszak áldozatainak támogatásában az önkormányzatok és az önkormányzati szakpolitikák fontos szerepet játszhatnak.

Az állam nem tesz érdemi lépéseket az áldozatok helyzetének javítása érdekében, ami egyrészt gátolja, hogy olyan lokális szakpolitikák és szolgáltatások jöjjenek létre e területen, amelyek rendszerszinten tudnak hatékonyan működni. Másrészt az állam e hiányossága sokkal nagyobb terhet helyez a (főként) ellenzéki önkormányzatokra, hogy lépéseket tegyenek a probléma enyhítése érdekében.

2019-ben talán a magyar sajtó is hangosabban beszélt a párkapcsolati erőszak következtében meggyilkolt nőkről, mint szokott. Másrészt a COVID járvánnyal járó lezárások – amelyek a nők elleni erőszak áldozatait veszélyesebb helyzetbe hozták –, több önkormányzatot is arra indítottak, hogy nagyobb figyelmet fordítsanak az áldozatok biztonságára, és programokat indítsanak a hatékonyabb támogatásuk érdekében (Példaként említhetjük az erzsébetvárosi védett lakásokat vagy a XV. kerület figyelemfelhívó kampányát, amelyekről a Mérce is írt.)

Annak érdekében, hogy az önkormányzatok aktivizálódjanak e téren, fontos lépés volt Baranyi Krisztina bejelentése 2019 telén, hogy védett lakásokat fognak létrehozni a IX. kerületben a nőgyilkosságok megakadályozása érdekében (átlagosan hetente egy nőt meggyilkol a partnere Magyarországon), mely programhoz más önkormányzatok is csatlakozhatnak. Bár felhívása akkor még nem talált támogatókra, de azóta több kerületben is létrehoztak olyan lakásokat, amelyek nők elleni erőszak áldozatainak nyújtanak átmeneti lakhatást.

A COVID járvánnyal járó intézkedések nemcsak Magyarországon ösztönözték az önkormányzatokat arra, hogy lépéseket tegyenek, vagy legalább állásfoglalásokat hozzanak a nők elleni erőszak áldozatainak nagyobb biztonsága érdekében. A járvány okozta összezártság miatt ugyanis nemcsak az erőszakkitörések válhatnak gyakoribbá és súlyosabbá a bántalmazók részéről, de a lezárások miatt a menekülés is nehezebbnek bizonyult az áldozatok számára. Számos külföldi példát is hozhatunk arra, hogy ezt megtapasztalva az önkormányzatok elkezdtek olyan szolgáltatásokat bevezetni, amelyek speciálisan a nők elleni erőszak áldozatainak szükségleteire reagáltak.

Dél-Amerikában például több önkormányzat is aktivizálta magát a témában annak hatására, hogy a jelentett nők elleni erőszak esetek száma rohamosan növekedett a lezárások alatt. Argentínában 25 százalékkal nőtt a nők elleni erőszak esetek száma a segélyvonal szolgáltatások adatai szerint; Kolumbiában 130 százalékkal nőtt a hívások száma a nemzeti segélyvonalon; Brazíliában a rendőrség adatai szerint 44 százalékkal nőtt az áldozatok száma. (Magyarországon nincsenek arról országos adatok, hogy milyen mértékben nőtt az áldozatok aránya, az áldozatok helyzetéről a járvány alatt itt lehet olvasni.)

Mexikóvárosban például kidolgoztak és elfogadtak egy nők és gyerekek elleni erőszak elleni stratégiát, emellett lehetővé tették az áldozatok számára, hogy WhatsAppon keresztül tudjanak feljelentést tenni. A kolumbiai Aburrá Valleyben  elindították az első olyan segélyvonalat, amely kifejezetten nők elleni erőszak áldozatainak szólt, Buenos Airesben szintén WhatsApp szolgáltatást hoztak létre azok számára, akik nem tudtak telefonálni a bántalmazóval való összezártság miatt.^[1]

A 2019-es önkormányzati választások előtt a nők mint célcsoport, nem igazán szerepeltek az önkormányzati szakpolitikák és szolgáltatások fókuszában.

És ha mégis, akkor is jellemzően a hátrányos munkaerőpiaci helyzetük volt fókuszban, legalábbis papíron… Elvétve lehetett találni egy-egy olyan kerületi szolgáltatást, ami, ha nem is speciálisan a nők elleni erőszak áldozatainak szükségleteire reagált, olyan támogatást vagy szolgáltatást nyújtott, ami a nőket igyekezett támogatni gondoskodási és piaci munkák összeegyeztetésében, a hátrányosabb munkaerőpiaci helyzetben.

Azóta egyre több, főként ellenzéki önkormányzat tesz lépéseket annak érdekében, hogy megjelenjenek válaszok erre a társadalmi problémára  a lokális szakpolitikai anyagokban, illetve van, ahol szolgáltatásokat vezetnek be annak érdekében, hogy azok a kerületi lakosok hozzáférjenek a szükségleteikre reagáló támogatáshoz, akik bántalmazás áldozatai (például itt és itt).

Tény, hogy

a lokális szakpolitikák nem tudnak változtatni rendszerszinten a nők elleni erőszak áldozatainak helyzetén addig, amíg az állam nem partner abban, hogy egy átfogóbb, az áldozatok szükségleteire fókuszáló jogrendszert és szociális ellátórendszert építsen ki.

Amíg a jogszabályok és a szociális intézmények nem reagálnak ezekre a szükségletekre, hiába dolgoznak ki az egyes intézmények olyan protokollokat, szolgáltatásokat helyi szinten, amelyek ezekre a szükségletekre válaszolnak, azok jellemzően jogszabályokba fognak ütközni. Ha létre is hoznak védett lakásokat, gyakran az lesz a tapasztalat, hogy a menedékházakban hozzáférhető kevés férőhely miatt a magas kockázatú ügyfeleket (akik nagyobb veszélyben vannak az elkövetőtől) nincs hova küldeni, és a hosszútávú lakhatás megoldatlansága miatt gyakran vissza fognak menni a bántalmazóhoz azok a nők, akik igénybe vették a védett lakásokat.

De épp ezért sürgető, hogy az önkormányzatok aktívan lépéseket tegyenek a témában, mert az áldozatoknak jelenleg gyakran nem tud támogatást nyújtani az állami ellátórendszer, amely úgy van felépítve, hogy nem tud reagálni a szükségleteikre, nem veszi tekintetbe a valóságukat. Emiatt gyakran ahelyett, hogy támogatná őket, ront a helyzetükön.

A lokális szakpolitikáknak ráadásul több előnye is lehet az állami szintű szakpolitikák mellett. Egyrészt azokat a szociális és egészségügyi szolgáltatásokat, hatóságokat, amelyek célja és feladata az áldozatok támogatása, kerületi szinten koordinálják. Az áldozatok hatékony támogatásának egyik alapja, hogy ezek az intézmények hatékonyan és intenzíven működjenek együtt a nők támogatásában.

Emellett lokális szinten sokkal hatékonyabban lehet feltárni az áldozatok szükségleteit, és hatékonyabb válaszokat lehet kiépíteni rájuk. Az áldozatok számára a közösség megtartó ereje nagyon fontos lehet azután, hogy kiléptek egy bántalmazó kapcsolatból, amit települési, illetve kerületi szinten sokkal inkább meg lehet teremteni, mint országos szinten. És mivel a bérlakás-politika Magyarországon az önkormányzatokhoz van delegálva, arra is van tér, hogy olyan lakhatási programokat hozzanak létre, amelyek a nők elleni erőszak áldozatainak szükségleteire reagálnak. Ilyen a lakhatás biztosítása mellett a biztonság, az érzelmi és koordinált szociális támogatás és a háztartási, gondoskodási munkákban a segítség biztosítása.

Sok olyan intézkedés van, ami állami politikai akarat hiányában falakba ütközhet, de az áldozatok támogatásában mégis nagy előrelépést jelent a kerületi, településen élő lakosok számára. Például a magyar, gyakran nem hatékony, és ritkán alkalmazott, nők elleni erőszakra reagáló jogszabályokra fókuszáló jogi tanácsadás. Vagy a lakhatás terén az áldozatok célcsoportokként kezelése a bérlakás pontrendszerben, programokban. Emellett annak az igazságtalanságnak az enyhítése, legalább az önkormányzati bérlakások bérlői körében, hogy az áldozatoknak kell menekülni a közös lakásból és elhagyni a közös otthont.

A szakemberek támogatásán és képzésén keresztül az áldozatok hatékonyabb segítése és azoknak a társadalomban általánosan jelenlévő szexista attitűdöknek a formálása tud elkezdődni, amelyek gyakran akadályozzák őket abban, hogy hatékonyan tudják támogatni az áldozatokat. És az önkormányzatok olyan pénzbeli ellátásokat is be tudnak vezetni, amelyek kifejezetten a nők elleni erőszak áldozatainak szükségleteire reagálnak.

Tehát a bántalmazás áldozatainak helyzete javítása érdekében számos lépést lehet tenni önkormányzati szinten. Ez különösen fontos egy olyan országban, ahol nincs valós állami akarat a nőgyilkosságok számának csökkentésére és a nők támogatására, hogy ki tudjanak lépni egy bántalmazó kapcsolatból, felépíteni a bántalmazótól független életet, és jogorvoslatot is kapjanak.

Magyarországon gyakran az önkormányzati választások is elvesznek az országos politikai csatákban, illetve a jelöltek szakpolitikai ígéreteire kevesebb figyelem jut. Pedig fontos lenne, hogy képviseljék a számunkra fontos ügyeket, és biztosítsák a szavazókat arról, hogy prioritás számukra, és lépéseket tesznek az olyan társadalmi problémák enyhülése érdekében, mint amilyen például a nők ellen elkövetett erőszak is.