Mivel a körülmények foglalkoztattak előzetesen minden szereplőt az állami tévé által szervezett csütörtöki EP-listavezetői vita kapcsán, joggal lehetett az M1 diktálta szabályok megkerülését célzó kreatív trükkök sokaságára számítani a magukat kormánykritikusként megjelölő résztvevőktől. A szűk időkeretek és az Eurobarométer felmérésére hivatkozó, ám valójában meglehetősen önkényes témalista miatt, valamint a mikrofonok kikapcsolásával technikailag eleve kizárt párbeszédek – tehát a de facto vita – hiányában a tartalmatlan káosz réme sejlett fel a műsor kezdete előtt.

A tartalmatlanság részben teljesült is, ám nem teljesen a várt módon: nem a szabályok kifordítására, szétfeszítésére tett kísérletek sokasága üresítette ki a vitát. Sokkal inkább az történt, hogy az előzetes fogadkozások ellenére két kivétellel szinte egyik ellenzéki erő sem tett kísérletet arra, hogy a Fidesznek kényelmes és épp ezért előre meghatározott témák, mint pl. a háború, migráció, helyett érdemben és részletekbe menően más ügyeket hozzon be.

Olyan témákat, amelyekről legkésőbb a 2022-es súlyos választási vereség óta állítják az ellenzéki erők, hogy tematizálni kéne őket. Vagy legalább olyanokat, amelyeket az elmúlt napokban, hetekben nagy elánnal képviseltek. Vagy éppenséggel az utóbbi hónapokban gyakorlati úton bizonyosodott be róluk, hogy érdeklik az embereket, és ártani is képesek a Fidesznek – még ha ennek a kormánypárti tábor zsugorodásának mértéke erősen kérdéses is.

A Fidesz választás utáni megszorításai közül egy sem került szóba, egészségügyről, oktatásról, lakhatásról, szociális kérdésekről, munkajogról (még a vendégmunkások különben nagyon is tárgyalt helyzete kapcsán sem!) úgyszintén nem esett, egy-egy elhadart felsoroláson kívül szó. Még a DK által zászlóra tűzött európai minimálbér is kimaradt Dobrev Klára megszólalásaiból.

A Völner-Schadl-ügyben az ügyészségen konkrétan bizonyítékot bemutató Magyar Péter nemes egyszerűséggel elfeledkezett  a végrehajtói botrányról, amit még annak következetes tematizálója, Toroczkai László is lehagyott a saját listájáról.

A moderátori témalista mentén ugyan mellékszálként fel-felvillant a vidékfejlesztés, az akkumulátorgyárak, a szülészetek állapotának és az elvándorlásnak a kérdése, de ezekből aligha jegyzett meg egyetlen néző is bármit.

Azért is csalódást keltő és kiábrándító ez a fantáziátlanság, mert még a legújabb – és minden mérés szerint jelenleg a legerősebb – ellenzéki erő feje, Magyar Péter is egyébként példás naprakészséggel sorolja fel országjárása helyszínein élőben úgy a legújabb ügyeket, mint a többéves ellenzéki slágertémákat. Persze, ott nem összesen nyolcperces présben kell ezeket az ügyeket futószalagra pakolnia, hanem jobbára egy óra hosszú szónoklatokban fejti ki őket, de csütörtökön meg sem próbált napirendi fontossági sorrendet felállítani.

A vita lebonyolítása alapján még csak azzal sem indokolható ez a tétovaság, hogy a vaskezű műsorvezetők – az előzetes figyelmeztetések ellenére –  elvették volna a szót az elvben témaidegen hozzászólások miatt: simán elnézték Deutsch Tamás  ledrogosozását, amely érvként nemcsak spekulatív, de gyerekes is; a kölcsönös személyeskedést, és persze a Kétfarkúak delegáltjának kétségkívül autentikus, ám mérsékelten vicces trollkodását is.

Az ellenzéki listavezetők előzetesen tett ígéreteit talán úgy lehetne összefoglalni, hogy ők minden szabály ellenére a saját agendájukkal, illetve az embereket ténylegesen foglalkoztató témákkal fognak foglalkozni a vitán. Ehhez méltó, ténylegesen kreatív és dicséretet érdemlő tematizációs kísérlet azonban összesen kettő akadt: Dobrev Klára az általa egyébként valóban viszonylag meggyőzően vitt, és igen aktuális Sulyok-botránnyal hozakodott elő.

Az este fénypontja azonban minden kétséget kizáróan Donáth Annáé volt, aki a zárszó részére biztosított időkeretben szép megoldással vonta kérdőre a több mint százezer tüntetőt megmozgató, országos felháborodást okozó kegyelmi botrány közvetett érintettjeként a vitát moderáló Volf-Nagy Tündét. Az ügybe belebukó Novák Katalin ex-köztársasági elnök volt tanácsadóját Donáth arról kérdezte, tudomása szerint miniszterelnöki utasításra írta-e alá az elítélt gyermekbántalmazó kegyelmi kérvényét a volt államfő. Ez tényleg olyan üde színfoltja volt a műsornak, amilyenből körülbelül 8-10 hasonlót várt volna az ellenzéki közönség, de eggyel legalább az utolsó percekben vigasztalódhatott.

Előzetesen a legnagyobb kíváncsiság persze a vitapartnerei közül végül alig kitűnő Magyar Péter lépéseit kísérte. A TISZA alelnökének szédületes tavaszi kampánya egy olyan ponthoz érkezett ugyanis, ahol a legtöbb aknára futhatott.

Egyfelől az MTVA által meghatározott környezet és feltételek mellett ment bele végül a szereplésbe. Másrészt pedig talán soha ilyen fizikai és kontextuális közelségbe nem merészkedett még a „2024” előtti ellenzék prominens szereplőihez, akiktől eleddig annyira gondosan igyekezett elhatárolódni. Ezzel a problémával a vita előtt, a műsor felvételének helyszínt adó Várkert Bazár mellett meg kellett küzdenie, amikor a DK-s jelvényeket lobogtató tüntetők kitessékeléséhez saját tüntetéséről rendőri segítséget kért.

Magyar Péter a vitán sem az a Magyar Péter volt, aki a közvélemény-kutatásokban eddig kanyarban előzte a komplett ellenzéket, hogy az Orbán Viktor vezette Fidesz nyomába eredjen. Hanem egy a 11 listavezető vagy pártdelegált közül. Ha nem ő maga követelte volna ki, hogy – bármilyen formában – a vita megvalósuljon, a saját szempontjából valószínűleg jobban járt volna, ha csütörtök este bárhol máshol tartózkodik (és egy újabb város főterét tölti zsúfolásig szimpatizánsaival), mint azt MTVA kalitkájába gyömöszölt 10 másik politikus.

Ám így saját hitelességét őrzendő kénytelen volt belemenni a Fidesz játékába. A stúdióban pedig egy nyelvbotlásánál látszott is, hogy borotvaélen táncol: amikor az „illegális migráció” „elítélése” helyett gyors korrekciót megelőzően véletlenül „támogatást” mondott, érezni lehetett, hogy az ilyen bakikra vadászott egész este a Fidesz kampánystábja. Nem volt nagy hiba, hamar javított, és persze minden józanul gondolkodó ember értelmezni tudta, hogy mit szeretne mondani, de Márki-Zay Péter 2022-es Partizán-szereplése óta tudjuk, hogy  a Megafon lejáratógyárának ennyi is untig elég.

Figyelemre méltó volt a köztévé mint intézmény és a működését meghatározó pártpolitikai kontroll fetisizálása a vita során, sőt, azt megelőzően Magyar tüntetésén is.

Több vitázó ellenzéki politikus – Dobrevtől Donáth Annán át a saját YouTube-csatornáját reklámozó Toroczkai Lászlóig – arra a már sokszor cáfolt előfeltevésre fűzte fel mondandóját és stratégiáját, hogy azok az emberek, akik az M1-et nézik, alapvetően nem ismerik az „igazságot”.

(Ugyanilyen tévhit az is, hogy elhanyagolható számú nézője van az állami hírtelevíziónak, de ezt a szempontot csak az MKKP-s Bruti hozta be). Az persze igaz, hogy az ellenzéki politikusok számára kedvezően keretezett üzeneteket az M1-en aligha láthattak a nézők. Az elmúlt években azonban egyebek mellett a Mérték Médiaelemző Műhely és a Medián közös kutatásai számos alkalommal rámutattak, hogy nincs szó arról, hogy a politikát követő közönség többsége információs buborékban élne, tehát bőségesen elérik őket független médiumok is. Tehát az lehetséges, hogy az M1 törzsnézői az M1 képernyőjén a csütörtöki vita szereplői közül korábban nemigen láthattak valakit kedvező vagy legalább neutrális színezetben, de az nem valószínű, hogy ugyanezek a politikusok érdemben új közönséghez juthattak el pusztán azzal, hogy elmentek a Várkert Bazárba tegnap.

Magyar Péter ráadásul a vitát megelőző tüntetésén ugyancsak kissé csalódást keltően napirendre tűzte az eddig számos ellenzéki tüntetéshullámot megtörő, majd fekete lyukként elnyelő Kunigunda útjára szervezett tüntetést is.

A köztelevízió mint absztrakt intézmény természetesen a liberális demokrácia fontos szimbolikus mementója, és nincs épeszű demokrata, aki ne szeretne nem kézivezérelt, nem kifizetőhelyként működő, a törvényeket betartó köztévét. De az is számos alkalommal bebizonyosodott már, hogy a Magyar által egyébként jogosan „rogáni propagandagépezetként” aposztrofált összességnek egy kis részét képezi csak a jelenlegi MTVA-konstrukció, s mint ilyen, önmagában választók széles tömegei számára is csekélyebb jelentőségű intézmény és ügy.

Az ország legnézettebb hírműsorát, a Tényeket készítő TV2 például már csak puszta elérését tekintve is sokkal inkább tekinthető „Halálcsillagnak”, mint az állami tévé. Ilyen módon Magyar további, a Várkert Bazár előtt felsorolt „célpontjai”, mint a médiahatóság és a Rogán-minisztérium „meglátogatása” sokkal logikusabb lépéseknek tűnnek – pláne Rogán és Magyar utóbbi első partizános interjúja óta tartó „különmeccsét” figyelembe véve –, mint egy újabb séta az MTVA óbudai stúdióihoz.

Néhány dicséretes és jól kivitelezett tematizációs kísérleten kívül tehát bántóan illedelmesek és bátortalanok maradtak a jelöltek – beleértve az eddig a „régi” politika szabályait elutasító Magyar Pétert is. Pedig Donáth és Dobrev esetleges példái a szűkös időkeret és a monologizáló formátum ellenére is megmutatták, hogy igenis lehetett volna agresszívebben kezdeményezniük anélkül is, hogy a kulturált vitapartner imidézsét le kellett volna dobninuk magukról.

Így ebben a formában a vita előzetesen sejtetett „meghekkeléséből” az állami tévével való készséges együttműködés lett.

Ezért az esemény legnagyobb nyertese talán az az intézmény, amely egy, véleménynyilvánításai miatt még a Médiatanács által is elmarasztalt volt hírolvasóval és egy botrányba frissen belebukott köztársasági elnök volt tanácsadójával a fedélzeten hálásan megköszönte mindenkinek a részvételt, majd elégedetten kipipálhatta 18 év után, hogy közszolgálati feladatot teljesített jelentősebb felfordulás nélkül. Hogy aztán másnap folytassa a törvények betartására különösebb figyelmet nem fordító, propagandisztikus rutinját.