Az Európai Unió nyugati tagországaiban „nagy hiányosságok lehetnek az elszámoltathatóság terén” – erre a tétován megfogalmazott, mégis talán meghökkentő következtetésre jutott az a kutatás, amely az európai parlamenti választások előtt bő egy héttel az induló pártok támogatásának igyekezett utánajárni.
A Guardian brit magazin és további 25 európai médiapartner együttműködésével készült elemzés, mely a Follow the Money [szabadon fordítva: A pénz nyomában] nevű oknyomozó platform koordinálásával jelent meg csütörtökön hajnalban, arra jutott, hogy az EU-s tagországoknak csak alig egynegyede ír elő szigorú szabályokat a pártok magánadományozásának módját illetően.
A kutatás szerint csak Bulgária, a Cseh Köztársaság, Észtország, Görögország, Lettország, Lengyelország és Horvátország kívánja meg, hogy a pártoknak szánt magánadományokat felfedjék – az említett kelet-közép-európai és nyugat-balkáni államokat leszámítva a többi tagállam szabályozása tágabb teret enged az átláthatatlan támogatásoknak.
A politikai pártok finanszírozásának jogi szabályozásának és a támogatások átláthatóságának kérdésében Spanyolországban és Franciaországban a legrosszabb a helyzet.
A több részben közölt elemzés, melyet a Guardian ismertetett, arra jut, hogy az EU régebbi, nyugati tagállamaiban az átláthatóság „messze elmarad a kelet-európai normáktól”. A Transparency Gap [Az átláthatóság hiánya] című dokumentum szerint az 1990-es évek elején rendszerváltáson átesett országok a „rendelkezésre álló legjobb gyakorlatokat alkalmazták”, míg a nyugati államokban nem történt előrelépés a pártfinanszírozások felfedése terén.
A kutatás, melyben magyarországi médiapartner nem vett részt, kiemeli, hogy a vonatkozó szabályozások alapján a legpéldásabb EU-s állam Lettország, amely tiltja a pártok támogatását a külföldi vagy névtelen adományozók, vállalatok vagy szakszervezet részéről, és előírja, hogy a magánadományozók nevét az ország korrupcióellenes hivatalának nyilvánosságra kell hoznia.
A politikai pártok támogatásának átláthatóságát azonban hiba lenne fetisizálni. A pártok működéséhez szükséges felajánlások, támogatások, tagdíjak ismerete még nem kezeskedik arról, hogy a párt teljes működésmódja átlátható, ahogyan az érintett pártok ideológiájáról, vagy egyes tagállamok politikai berendezkedése által sugallt ideológiáról sem alkothatunk képet pusztán a támogatások transzparenciájával. Ám az erőviszonyokra és a háttérben húzódó meggondolásokra nagyon is ráláthatunk általuk, főként amennyiben az állami támogatásokat, s a pártok gazdasági tevékenységéből befolyó pénzeket is ismerjük.
A titok értékhatárai
Az emlegetett kutatás érdeme, hogy megpróbálja magyarázni, hogy például miért marad teljes homályban, hogy Franciaországban honnan erednek a pártok támogatásai. Ott az adományozás teljesen láthatatlanul zajlik, a nyilvánosságnak nincs joga tudni, hogy vállalatok, csoportosulások vagy magánszemélyek mely pártokat mekkora összeggel támogatnak. A franciaországi jogalkotás szerint ezzel az adakozók személyi jogait védik. Érthető: támadás érheti azokat, akik kevéssé elfogadott, a mainstreamtől eltérő politikai alakulatokat dotálnak.
Külön problémaként merül fel, hogy több országban annak az összegnek a határa, amelyet név nélkül lehet adni a pártoknak, meglehetősen magas. Franciaországban 7500 euróig lehet pénzt adományozni a pártoknak, Spanyolországban pedig a pártok csak akkor kötelesek nyilvánosságra hozni az adományozók kilétét, ha az több mint 25 ezer euróval kedveskedne a szívéhez közel álló tömörülésnek. Az a gyakorlat, hogy 2016 óta nem történt e küszöbérték feletti adományozás Spanyolországban, azt sugallja, hogy a „személyi jogok védelme” legalábbis gyanús eljárásoknak adhat helyet.
Beszédes, hogy az EU tizenhat tagállamában van mód arra, hogy az adományozók egy része vagy egésze ismeretlen maradjon a szélesebb nyilvánosság előtt.
Így van ez Németországban is, ahol 10 ezer euróig minden adományozó névtelen maradhat. A gyakorlati következményeit ennek könnyű belátni. Jellemző példa, hogy a szélsőjobboldali Alternative für Deutschland (AfD), amely 2022-ben 6,4 millió euró magánadományt jelentett, a névtelen adományozásnak betudhatóan mindössze 1,3 millió euró forrását tárta fel.
S a probléma messze túllép az AfD-n, amely az idei németországi tartományi választásokon, főként Németország keleti tartományaiban a második legerősebb párttá nőtte ki magát. Ugyanis a Guardian által szemlézett kutatás szerint szélsőjobboldali csoportok több mint 97 millió euró magánadományt gyűjtöttek 2019 és 2022 között. Ez annyit tesz, hogy minden 7 eurónyi (mondjuk 2500 forintnyi) magánpénzből 1 eurónak (380 forintnak) megfelelő támogatást a szélsőjobb tett zsebre.
S ezzel éppen még csak megkapargatjuk, hogy az európai szélsőjobboldali pártok (melyek az EP-választásra Marine Le Pen-től Giorgia Meloniig egybe borulni látszanak) mekkora összegre tehetnek szert a nyilvánosság tudta nélkül. Hiszen megtehetjük, hogy ehhez az összeghez a finanszírozás egyéb formáit is hozzávesszük. Ha a tagság és a párt saját politikusai vagy tisztségviselői által tett adományokat is beleszámítjuk a pártok támogatásába, úgy találhatjuk, hogy három év alatt a szélsőjobboldali pártok esetében ez az összeg megközelítette a 200 millió eurót.
S itt, hangsúlyozzuk, a magánadományokról van szó. A fenti összegek nem tartalmazzák az állami finanszírozást (amely nemcsak Magyarországon döntő fontosságú, Spanyolországban és Portugáliában a nem állami pénzek a rendelkezésre álló finanszírozás kevesebb mint negyedét, Írországban és Belgiumban pedig csak mintegy 15%-át adják), az adományozóktól kapott kölcsönöket és az egyéb bevételeket, amelyekre a pártok gazdasági tevékenységük révén (ingatlanvagyonból, gyűjtésből, befektetésekből…) tesznek szert.
