Amikor 2019-ben először alkalmazták az önkormányzati előválasztást, sokan a megváltást várták tőle. De csak az derült ki, hogy egy ügyes eszköz önmagában nem forgatja fel annyira az ellenzék viszonyait, mint azt sokan remélték tőle.
Amikor az előválasztás ötletét először bedobták politikai elemzők, az Orbán Viktor túlhatalma ellen szervezkedő erők jelentős problémáját óhajtották ezzel kezelni. 2010 és 2018 között ugyanis ez, az – egyre nehezebb helyzetben lévő – ellenzék folyamatosan azon vitázott, milyen alapon és milyen módon „fogjon össze”, és válassza ki „Orbán kihívóját”.
Az előválasztás minderre az átlátható és demokratikus módszert ígérte. Ahogyan azonban az a Vox Populi blog minapi gyorselemzéséből is kitűnik, 2024-re a módszer elfáradt. Méghozzá azért, mert ugyan az előválasztás valamelyest intézményesült, a már eleve az előválasztás előtt is erős pártcsoportosulások hatalmát ez a forma is csak újratermelte.
Miről is van szó?
Egyrészt a blog leírása szerint a magyarországi, ellenzéki előválasztás nem marad el más országok hasonló intézményei mögött: sem szervezettségben, sem pedig a részvételt tekintve. A blog három előválasztást vizsgált meg, hiszen a nagy részben ellenzéki kézen lévő fővárosban ennyit tartottak meg: a leginkább vitatott kerületekben.
A XXII. kerületben, ahol végül a Demokratikus Koalíció jelöltje győzött a Momentum jelöltjével szemben, viszonylag közepes, 8,7 százalékos részvételi arány született. Ez Budafok-Tétényen összesen 3270 szavazót jelentett április 15. és 18. között. A XII. kerületben már más volt a helyzet: az érdeklődés még akár kiemelkedőnek is volt nevezhető: 6266 szavazatot adtak le, tehát a hegyvidékiek 14,8 százaléka szavazott. A hagyományos ellenzék jelöltjeivel szemben itt Kovács Gergő, a Kétfarkú Kutyapárt társelnökének személye lehetett a vonzerő, hiszen fölényesen őt választották meg a Fidesz kihívójának a jelenleg is jobboldali vezetésű kerületben.
Végül lezajlott az V. kerületi előválasztás is, igen sok bonyodalom után és különleges körülmények között. Ez a pártokon „kívülálló”, Kovács Alex Gábor ellen újfent megjelenő Juhász Péter győzelmét hozta, hasonló okokból, mint a XII. kerületben. Egy pártstruktúrákon és parlamenten kívüli, saját, antikorrupciós politikai projektjei miatt már ismert, visszatérő figurát választottak az érdeklődő szavazók a parlamentben és önkormányzatban már bent ülők helyett. Igaz, Juhász és Kovács Alex Gábor csatája – talán a sok késlekedés miatt – csupán 1270 szavazót, azaz az V. kerületi szavazóközönség 7,3 százalékát mozgatta meg végül.
A problémák világosak. A Vox Populi ugyan csak azt elemezte ki, mekkorát tévedtek az egyes előválasztások előtt megrendelt közvélemény-kutatások, amelyek például az V. kerületben a fölényesen győző Juhász vereségét prognosztizálták. De ennél nagyobb probléma is van, ugyanis az már 2021-22 óta egyértelmű, hogy addig nem is hozhat semmilyen általános „demokratikus megújulást” az előválasztás, amíg helyi konfliktusok elrendezésére, pár budapesti kerületben tartják azt meg. Sőt, még ott sem sikerül mindenhol, példa erre, hogy a XII. kerületi nagy küzdelem után Gyurcsány Ferenc pártja, amely az előválasztáson jelöltet sem indított, a Kovács által korábban hivatkozott megállapodás ellenére egyből kinyilvánította, a kutyapártos Kovács Gergely ellen is elindul.
Másrészt, és ez már kevesebb figyelmet kapott, az előválasztás eszközét Budapest közigazgatási határain kívül mindenki teljesen elfelejtette. Hiába ajánlkozott Magyar György és civil választási bizottsága arra, hogy ezeket bárhol, bármikor, bármennyi ellenzéki erőnek megszervezi. Hiába tűnik úgy, hogy a választáshoz több helyen is jól jönne a mozgósítás, sem Debrecen, sem Győr, sem más ellenzéki célpont esetében még csak fel sem merült az eszköz használata. Úgy tűnik, már senkinek sem kell.
A magyarázatot sokan, sokfelé kereshetik. Számomra például az a feltűnő, hogy az előválasztás népszerűtlen, és senki sem igen törekedett fővárosi tyúkpereken kívül még egyszer használni az intézményt. Noha éppen az az ellenzék hozott létre 2019 és 2021 között, amely nem éppen sok ilyen újszerű találmánnyal büszkélkedhet.
És persze az is feltűnő, hogy az egész 2021-2022 után romlott el véglegesen. Nem az volt a baj, hogy egy meglepetés-szereplő, a jobboldali Márki-Zay Péter 2021 őszén meggyőzőbb tudott lenni, mint az előkészített, kommunikációs tréningen átesett és meglepetést a befektetőinek már biztosan nem okozó többi jelölt. Ez szinte természetes. Olyannyira, hogy 2024-ben újra megtörténik, Magyar Péterrel. Inkább az volt a meglepő, hogy Márki-Zay „kívülállóként” hirtelen szerzett népszerűségét milyen brutálisan le lehetett rombolni azzal, hogy az előválasztási győzelme után az előválasztás vesztesei – Dobrev Klára, Jakab Péter és Karácsony Gergely – legalább névleg együttműködtek vele.
Ez még csak nem is fent nevezett előválasztási vesztesek hibája. Hiszen magának a voksolásnak a logikájából következik, hogy az alulmaradtak és támogatóik kötelesek a győztes ambícióit és kampányát is tovább vinni. Ez azonban a halál csókját jelentette a dinamikusan induló, de gyorsan kipukkanó Márki-Zaynak.
Egyrészt – annak ellenére, hogy Márki-Zay explicite kijelentette, hogy személyesen Gyurcsány Ferenc támogatásából nem kér – megindult a jelölt „összegyurcsányozása”, amely ugyan bugyuta és repetitív volt, de sajnos nem alaptalan. Éppen az előválasztásból következően ugyanis olyan politikai figurák, akiket az ellenzéki választók nagy többsége éppen annyira kedvel, mint Orbán Viktort, kulcsszerepet kellett, hogy kapjanak a „nagy” választási kampányban. Ehhez még csak hozzájött a jelenség, hogy ez a díszes társaság 2022. február 24. után semmi túl értelmeset nem tudott mondani a kampány, és az azt követő évek legnagyobb és legsúlyosabb kérdéséről, az ukrajnai háborúról.
Igaz persze, maga a jelölt bökte ki a Partizánban– és az ATV-ben is – a kulcsmondatot („ha a NATO azt mondja, akkor katonát is kell küldenünk”), de ez csupán a szikár tények leszögezése volt. Ráadásul olyan hiteles szereplő a teljes ellenzéki közös listán nem akadt, aki mindezt érdemben kritizálni tudta volna, hiszen a lényeget tekintve egyetértettek a mondat tartalmával.
Az már más kérdés, hogy egyes „egyesült ellenzéki” szereplőknek később egyszerűbb volt Márki-Zayra kenni az egészet – miután kiderült, hogy ez a gondolat a magyar választók körében hihetetlenül népszerűtlen.
Mindez persze máig tartó sokkot, kollektív traumát okozott az Orbánt ellenző, a választásokra tervekkel készülő kiválóságok körében.
Amely egyenesen oda vezetett, hogy a 2019-es budapesti önkormányzati választások előtt még lelkesen lefolytatott előválasztás nemhogy nem terjedt el 2024-re, hanem egyenesen visszaszorult.
Nem az volt a baj, hogy a választás rosszul működött. Hiszen azt aktivisták lelkes hada óriási energiákkal elég jól működtette mindenhol. Az volt a baj, hogy a megannyi, teljesen különböző pártot, pártszövetséget teljesen összekalapálni mindig a program, a jövőkép, a politikusi karakter leépítésével, a mondanivaló mérséklésével, lebutításával, végül elvesztésével járt. Azért pedig, hogy elmondják, vagy őrájuk szavazunk, vagy Orbánra, nem igazán érdemes megrendezni az egészet.
A dolog elég lecsupaszítva úgy fest: az intézményi reformok, és akár még zavartalanul működő intézmények sem képesek megoldani azt a problémát, ami a politikai pártok és az őket körülvevő mozgalmak kiüresedésében és egykori tömegbázisuktól való elszakadásában nyilvánul meg, és ami előhívta az előválasztás eszközét, mint közvetett mobilizációs lehetőséget.
Ehelyett a kegyelmi botrány után azt látjuk, hogy ahogyan azt szintén a Vox Populi választási szakblog megírta, az idei választási ciklusban rég nem látott mennyiségű új kispárt próbálja megmérettetni magát. Ennek pedig a kiskapuk bezárása után nem is a „kamupártbiznisz” az oka, hanem éppen az, hogy számos politikai kisvállalkozó most lehetőséget érez a rendszer és ellenzéke által a köztérben hagyott űr betöltésére. Visszaállhat tehát a 2010-es választást megelőző, enyhén kaotikus rendszer, amiben az előválasztás már nem annyira vonzó az új jelentkezőknek, de éppen ezért új programok, új ötletek születhetnek, és olyan viták kezdődhetnek el, amelyeket eddig a nem túl sikeres „összefogás-stratégia” elnyomott. Ez pedig még akár üdvözlendő is lehetne.
A cikk eredeti verziójában tévesen az szerepelt, hogy Kovács Alex Gábort az ellenzéki pártok hivatalosan is támogatták, valójában azonban végül Juhász Péter mögé állt be a DK, a Momentum, a Párbeszéd is. A tévedésért elnézést kérünk.