Magyar Péter kedd esti tüntetésén elhangzott beszédében a következőképp jelölte meg március 15-én bejelentett mozgalmának politikai hátterét:

„…[a szervezet számára] nincs bal- és jobboldal, csak magyarok, és a magyar nemzet, éljenek Magyarországon, vagy bárhol a nagyvilágban…”

Vagyis az elmúlt években többször hallott, általában ideológiamentesként aposztrofált politikai álláspontot képviselte, ami ígérete szerint felülemelkedik a politikai törésvonalakon, meghaladja a bal- és jobboldal elválasztást, és univerzális társadalmi értékeket képvisel.

Magyarország társadalmának – az intézményes politikai szereplők elmúlt évtizedekben nyújtott teljesítményét elnézve többé-kevésbé jogosan – jelentős részben elege van ezen a pártokból. Olyannyira nem újdonság ez, hogy 2010-ben parlamentbe lehetett jutni a szlogennel, miszerint „Lehet Más a Politika” – hogy aztán csakhamar megszülethessen az örökérvényű vicc, miszerint „nem lehet más…”.

De még csak azt sem lehet mondani, hogy tipikusan magyarországi jelenség lenne a kiábrándultság az ideológiákból és az intézményes politika szereplőiből, amit a viccpártok – vagy eredetileg viccpártnak indult politikai formációk, mint mifelénk az egyre komolyabb témákat zászlajára tűző Magyar Kétfarkú Kutya Párt – egyre népszerűbbekké válnak. Azért, mert pont annak a politikai kultúrának mutatnak görbe tükröt, amelyből a társadalom egyre nagyobb és nagyobb hányadának van elege.

Innen nézve nem érhet minket váratlanul, hogy az antiorbánista tábor legújabb messiása is felülhelyezi magát ezen a megosztáson, friss levegőt ígérve a magyarországi politikai térbe. Sőt, talán még maga is elhiszi – legalábbis ebben nincs okunk kételkedni.

Amivel csupán annyi hibádzik, hogy nem igaz – hisz az, hogy ideológiamentesen lehetne politizálni, társadalmi-gazdasági kérdésekben állást foglalni, ne adj’ isten egy országot vezetni, önmagában lehetetlen.

Ennek megfelelően Magyar Péter politikai nézetei is viszonylag egyszerűen behatárolhatók, és nem is kell hozzá messzire menni. Épp a fenti idézete előtt pár perccel fejtette ki ugyanis politikai állásfoglalását Magyarország legégetőbb problémáival kapcsolatban. Ebből pedig az derül ki, hogy azért olyan nagy újdonságot nem érdemes várni tőle – egy derék, jólfésült, nyugat-európai értelemben vett, konzervatív programcsomagot kaptunk, ami olyannyira polgári, hogy akár Márki-Zay Péter vagy a Második Reformkor, Vona Gábor politikai formációja is a zászlajára tűzhetné.

Ez a csomag valamelyest érzékeny társadalmilag: ez kimerül abban, hogy jobb béreket és munkakörülményeket követel az egészségügyben és az oktatásban dolgozók számára, akik egyértelműen azok a csoportok, amelyek szimbolikus és anyagi megbecsültsége a legtávolabb esik egymástól. De azt is látnunk kell, hogy a betegek és a diákok helyzetének tükrében említi az ellátórendszerek krónikus szakemberhiányát, és a bennük dolgozók helyzetét. De mit akar ezen kívül, vagy legalábbis milyen problémákat tart a legégetőbbnek a legújabb kiábrándult fideszes – aki egyébként az ezen problémák okaként megjelölt rendszerrel bő tíz évig élt szimbiózisban?

Beszédében kiállásra szólított fel

• a NER szállodabizniszes nyomulásával szemben;
• a vidéki gazdák mellett, akik alig jutnak támogatásokhoz, és kisbirtokaik nem tudnak versenyezni a hatalmas latifundiumokon gazdálkodó oligarchákkal;
• a „kiemelkedően teljesítő vállalkozók” mellett, akiket a kormány NAV-ellenőrzések, jogszabályi környezetváltozás vagy megfélemlítés útján lehetetlenít el;
• a „szabad piac szereplőiért”, akik nem rúghatnak labdába a közbeszerzéseken;
• a politikai nyomás alatt dolgozó bírákért és ügyészekért;
• a fővárostól távolabb élőkért, akik „technikai okokból kénytelenek a propagandából, a kormánypropagandából tájékozódni”, akiken segítenünk kell;
• az állami gondozott gyerekek mellett, akik kénytelenek „pedofil zaklatást” elszenvedni, és akiktől bocsánatot sem kértek a hatalmon lévők – és akiket a Magyar színre lépéséhez vezető botrány okán, lássuk be, nem lett volna ízléses kihagyni;
• valamint hitet tett Magyarország uniós és NATO-tagsága mellett.

Érdemes megfigyelni, hogy a Magyar-program szociális szempontból értelmezhető pontjai, amelyek a kizsákmányolást ítélik el, azokra a szakmákra vonatkoznak, amelyeket a társadalom jelentős része közvetlenül igénybe vesz: az egészségügyre és az oktatásra, és kritikájának alapja nem az ezekben dolgozók anyagi megbecsültségének hiánya, hanem a hiánynak a következménye.

„Kérlek benneteket, hogy álljunk ki a betegekért, akiknek az orvosai és az ápolói már külföldön dolgoznak. Álljunk ki a betegekért, akik nem tudják kivárni a hosszú várólistákat. Álljunk ki az éhbérért dolgozó ápolókért, a tanárokért, akik évtizedek óta méltatlan körülmények között nevelik és tanítják a gyermekeinket és unokáinkat.

Álljunk ki együtt! Álljunk ki együtt a diákokért, akik a szeptemberi iskolakezdéskor már nem kapják vissza az osztályfőnöküket, mert megélhetési okokból vagy buszsofőrnek vagy árufeltöltőnek kellett állnia”

– fogalmazott Magyar. Vagyis a társadalmilag kétségtelenül létfontosságú nagy ellátórendszerekben dolgozók helyzetét az alapján fogja meg, hogy mi lesz azokkal, akik igénybe vennék ezen szolgáltatásokat. Látszólag tehát nem a dolgozók helyzete aggasztja, hanem a szolgáltatás minősége.

Amikor megvizsgáljuk, hogy milyen társadalmi jelenségeket lát problémának, arra juthatunk, hogy a vállalkozói tulajdonosi rétegek elnyomását emeli ki elsősorban, míg a bérből élők túlnyomó többségéről – akik munkájukkal az említettek profitját kitermelik – tendenciózusan elfeledkezik. Éppígy: a végrehajtói maffia esetében sem az adósok kilakoltatását találja a leginkább problémásnak, hanem a korrupciót, amelynek következtében sérülnek a tőkés rendszer működési szabályai.

Ez a korrupcióellenesség, a „tisztességes vállalkozók” hatalmi eszközökkel kivitelezett megkárosításának és elnyomásának, a piac torzításának a kritikája szintén nem valami kifejezett nóvum. Annál inkább olyan követelések, amelyek a fennálló globális tőkés rendszer működési szabályainak betartását kérik számon.

És hogy végső soron semmi kétségünk ne legyen: az utolsóként említett pont – amellett, hogy a kormánynak esze ágában sincs kiléptetni az országot a felsorolt nemzetközi szervezetekből – elég jól belövi Magyar „nyugatos”, tehát a centrum intézményei melletti elköteleződését, ami a Fidesz ballib- és konzervatív ellenzékének évtizedes ismérve. Ami arra az abszurd vádra épül, hogy a NER elitje szeretne kilépni a NATO-ból vagy az EU-ból, bezzeg majd mi.

Amit Magyar Péter beszédében a jobb- és baloldal közötti ellentétek, az ideológiák meghaladásaként állít be, éppenhogy a nemzetközi, hegemón gazdasági-társadalmi rendszerünk alapját képező ideológia. A stabil, kiszámítható szabályokon alapuló piaci logika érvényesítését követelő konzervatív liberalizmus.

Aminek hőse a vállalkozó, jelszava a piac szabadsága – Magyar eddigi megszólalásai alapján ezt az elvrendszert képviseli konzekvensen. Nincsenek tehát radikálisan új gondolatai és követelései, és nem is egyedül ő képviselte ezt az ideológiát a NER elmúlt szűk másfél évtizedében. Csak azt nem szabad elfeledni, hogy ez nem ideológiamentesség; annál inkább napjaink domináns ideológiájának képviselete.