Rendszeres szerzőnk, Jánosfalvi Péter legutóbbi publicisztikájában arról beszélt, miért érthetetlen számára, hogy Róna Péter, elfogadva a Jobbik felkérését, listavezetőjükként indul a 2024-es EP-választáson. Alább Róna Péter válaszcikkét olvashatják.

Hálás vagyok Jánosfalvi Péternek és a Mércének a cikkért, amiben a szerző részletesen felveti mindazokat a kérdéseket, amelyek bennem és másokban is felmerültek mielőtt, de miután is úgy döntöttem, hogy elfogadom a Jobbik felkérését. A cikk komolysága, kiegyensúlyozottsága érdemi választ követel.

Adott, hogy Magyarország súlyos szellemi, erkölcsi, gazdasági, társadalmi, kül- és belpolitikai válságban van, helyzete egyre romlik, egyre inkább úgy tűnik, hogy nincs kiút. A problémahalmaz annyira összetett, a megoldásra alkalmazható eszköztár olyannyira gyér, hogy jobb bevallani – ahogy azt a szerző teszi is –, hogy nincs megoldás. Adott, hogy a Jobbik múltja enyhén szólva aggályos, és az is adott, hogy az általam több évtizeden át vallott nézetek – amelyekből a szerző gondos figyelemmel idéz – vagy eltérnek, vagy pedig egyenesen ütköznek a Jobbik korábbi politikájával, sőt még a jövőbeli súrlódás sem kizárható. Ugyanakkor

a jelenlegi Jobbikkal – és itt a hangsúly a jelenlegin van – a legfontosabb, nemzetünket érintő kérdésekben egyetértünk, kiemelten abban, hogy nem csak kormány- hanem rendszerváltásra van szükség.

De adott az is, hogy az ún. demokratikus ellenzéki pártok, mint a DK vagy a Momentum évek óta szóba sem állnak velem, feltehetően érezve, hogy én az Adenauer-de Gasperi-deGaulle kereszténydemokrata (valójában katolikus) hagyományhoz vagyok sorolható, egy olyan hagyományhoz, aminek gyökerei visszanyúlnak Szent Pálig, az emberi méltóság és egyenlőség radikális megfogalmazásáig („nincs többé zsidó, sem görög, sem szolga, sem szabad, sem férfi, sem nő…” – Szt. Pál levele a Galatákhoz 3.28) és nem a francia forradalom anarchizmusához, Marx szcientizmusához, vagy a XX. század pozitivizmusához.

Mély szomorúsággal vettem tudomásul, hogy 2021-22-ben a Fleck Zoltán-Szentes Ágota-Vörös Imre vezette csoporttal párhuzamban tett erőfeszítéseim, írásaim (HVG 2021. május 28; Élet és Irodalom LXVIII. évfolyam 1. szám) egy valódi alkotmány megalkotása érdekében süket fülekre, egyenesen elutasításra találtak a magát demokratikusnak nevező ellenzék részéről. Nem értették, és még most sem értik, hogy az egész NER-tákolmány a demokratikus alkotmányosság alapvető kritériumainak hiányára, tagadására épül. Nem értik – Magyar Péter sem érti – hogy a kétharmados alkotmányozás bevezetésével a „többség zsarnoksága” (Tocqueville) korlátlan teret nyert, ami a demokrácia halálát jelenti fogalmilag és a gyakorlatban egyaránt. Ezért nem kormány-, hanem rendszerváltásra van szükség ahhoz, hogy az említett radikális egyenlőség lehessen a rendszer alapköve.

Ha mindez (és sok minden más) adott, „Sto gyeláty”? Számomra itt két axióma meghatározó. Az első, hogy sohasem szabad feladni. Vállalni kell az „öngól”, a bukás kockázatát, mert mindig jobb állva meghalni, mint tehetetlenségbe fulladva szétmállni. A helyzet tükrében Jánosfalvi egyébként jogos és megalapozott kritikája nekem luxusnak tűnik. Ha belenyugodnék jelen állapotunkba, nem tudnék békében lenni a lelkiismeretemmel, a szerző által felsorolt babérjaim mit sem érnének. A másik axióma pedig az, hogy ha egy probléma megoldhatatlanul összetettnek tűnik, szedjük azt szét annak alkotóelemeire!

Mint ahogy az a politikai gondolkodók számára Tocqueville óta ismeretes, nincs demokrácia működőképes, a központi hatalomtól független, saját anyagi forrással rendelkező önkormányzatok nélkül, mert éppen a független önkormányzatok jelentenek fontos védelmet a már említett többség központosított zsarnokságával szemben. Ennek szép kibontását lásd pl. L. Siedentop Tocqueville c. művében, illetve Olivier Zunz The Man Who Understood Democracy c. tavaly megjelent könyvében.

Én azért vállaltam a jelölést, hogy kidolgozhassak egy olyan keretrendszert az EU számára, ami mentén az önkormányzatok közvetlenül kaphatnák meg az EU-s támogatást, megfelelő korrupcióellenes felügyelettel. Persze vannak és lesznek más kérdések is, amikkel foglalkozni kell, de a lényeg, a fő cél ez. Ha sikerül az önkormányzatok független működőképességét biztosítani, meggyőződésem, hogy – bár még korántsem oldottuk meg a hazánkat terhelő összes gondot – véget tudunk vetni a totálisan központosított, egyszemélyes hatalom uralmának és el tudunk indulni a fejlődés útján.

Bár ezt megpróbáltam számos alkalommal kifejezni, sajnálom, ha ez nem sikerült, vagy ha ez az egyszerű és világos cél elkerülte Jánosfalvi Péter figyelmét.