Magyar Péter Partizánnak adott interjúja elején leszögezte: nem lát hasonlóságot önmaga és a reformkommunisták közt. Engem viszont nagyon is Nagy Imrére emlékeztet személye, és kifejezetten nem a Nagy Imrét körülvevő pátosz és ötvenhatos heroizmusa, hanem a kor sztálinistáira jellemző öncsalás és önáltatás miatt. A kommunisták élethazugsága és abban való őszinte hitük miatt, hogy ők nem csupán egy rossz rendszer  működtetői, hanem egyszerre egy magasabb Ügyért, az Osztályért is dolgoznak, miközben zsarnokságot is építenek. Elhitték, hogy a bűnös hatalom mögött nemes cél is meghúzódik. Ezért veszem komolyan Magyar Pétert, amikor azt mondja, a jobboldalon sokan hiszik, hogy szolgálatukkal a hazáért dolgoznak.

Az is jellemző, hogy az elintézőt előbb ítélik el, mint az elintéztetőt. A szovjetek három évvel előbb végezték ki Sztálin elintéző emberét, Beriját, minthogy elhangzott volna Hruscsov titkos beszéde a sztálinizmus bűneiről.

Az arra való ráébredés, hogy ilyen Ügy talán nincs is, hogy a Párt képmutató – ebben baloldali emberként sem tudom nem viszontlátni saját csalódásaimat és önbecsapásaimat, és nem rokonszenvezni a csalódott Magyar Péterrel. Igen, a rendszer kiszolgálója és haszonélvezője volt. Igen, most sem egészen őszintén és nyíltan kritikus a rendszerrel szemben, ráadásul kritikáiból süt a személyes és önös sértettség is, amiért volt felesége, Varga Judit kiesett a pixisből. De a politikai önáltatás természete már csak ilyen: azért nem vagyunk képesek belátni az igazságot hamarabb, mert az személyes áldozatot ró ránk. Barátokat, munkahelyet veszíthetünk el, és még többet is.

Magyar Péter gyakran önmagának is ellentmond, a rendszer működtetésének szükségessége és a morális felháborodás között vívódik.

Egyik pillanatban azt mondja, hogy bár történtek hibák, Magyarország jó irányba halad, majd nem sokkal később a NER  talapzatát, az egyre koncentrálódó tőkét és családi gyarapodást kérdőjelezi meg.

Ne vonjuk kétségbe, hogy ezt az önellenmondást ő se oldotta fel még magában.

Ez a kéthitűség, kettős beszéd is azokat reformkommunista visszaemlékezéseket idézi, amelyek utólag is váltig állították: őket becsapta a Párt, ők csak az Ügyért küzdöttek, és valóban elhitték, hogy Rajk László áruló. Nem hiszem, hogy hazudtak volna. De ha lett volna bennük rá hajlandóság, hamarabb is beláthatták volna az igazságot. A szociáldemokraták balszárnya honnan tudta azt az elejétől fogva? Gábori György, a szociáldemokrata párt ifjúsági vezetője, Justus Pál tanítványa már ’45 előtt hozzájutott Trockij leleplező könyveihez, már akkor tudott a sztálinizmus összes bűnéről és árulásáról. Az igazság igenis megismerhető és hozzáférhető volt, és nem csak az ellenoldal, képzett marxista mozgalmárok is ismerték. De a valóság felismerése és kimondása nagy árat követelt. Gáborit Recskre küldték, a későn ébredő Nagy Imrét pedig kivégezték érte.

Hogy épp „az én oldalam” történelmi bűneit hozom fel párhuzamként, legyen egy baráti kéznyújtás, felhívás. Nézzünk bele mindannyian a valóság sötét és ijesztő dögkútjába, mielőtt még nem késő! Hagyjuk a „duplagondolt”.

Nincs Berija Sztálin nélkül, nincs Rogán Antal Orbán Viktor nélkül.