Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Állami kárenyhítést követelnek civilek a bicskei áldozatoknak

Állami kárenyhítést kérnek civilek a bicskei gyermekotthonban történt szexuális visszaélések áldozatainak – számos egyéb mellett ez a pont is szerepel az Országos Közös Akarat (OKA) követeléslistáján, amelyet azt követően tettek közzé, hogy kiderült: Novák Katalin köztársasági elnök kegyelmet adott az ügyben jogerősen elítélt K. Endre igazagtóhelyettesnek, aki maga ugyan nem bántalmazott diákokat, ám a bűncselekmények eltussolására törekedett.

Az Országos Közös Akarat (OKA) több civil szervezetet, köztük a pedagógusokért és a közoktatásért tüntetéseket szervező Egységes Diákfrontot (EDF) is tömörítő hálózat, amely demonstrációt hirdetett a pénteki napra, 16 órára a Belügyminisztérium elé. Arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a nagy botrányt kiváltó ügyben a magyar állam számos ponton cserben hagyta a rá bízott gyermekeket. Az OKA követeléseit az Egységes Diákfront és a szintén a civil szövetséghez tartozó Civil Bázis tagjai ismertették egy szerda reggel közzétett videón:

„Judit néni, Kati néni, annak az embernek is kegyelmet adnának, akik az önök gyerekeivel ugyanezt csinálják?”

– hangzik el a felvételen az EDF tüntetéseiről ismert Kiss Gergelytől, aki arra buzdította a felnőtteket, hogy álljanak ki a bicskei otthon diákjaiért.

A tüntetők követeléslistája a következőket tartalmazza:

  • Novák Katalin és Varga Judit távozzanak a közéletből.
  • A rendőrség folytassa a nyomozást a bicskei gyermekotthonban történtek miatt, mert – ahogyan a civilek fogalmaznak – „még van dolguk” ebben az ügyben.
  • Fosszák meg a Magyar Bronz Érdemkeresztjétől az gyermekotthon és általános iskola igazgatóját, akit Orbán Viktor javaslatára Áder János tüntetett ki az állami plakettel még 2016-ban. 
  • Bocsánatkérést és állami kárenyhítést követelnek az áldozatoknak.
  • Az állami gondoskodás és rendszerének finanszírozásának teljes felülvizsgálatát is követelik, mivel a „magyar társadalom a magyar államra bízta ezeket a gyerekeket, azonban a magyar állam többszörösen cserben hagyta őket”.  

Az OKA tüntetése a demonstrációhoz készített Facebook-esemény leírása alapján szervezett módon kapcsolódik majd a Momentum ugyancsak péntek estére meghirdetett tiltakozásához, amely két órával később, a köztársasági elnöki rezidenciánál veszi majd kezdetét a budai Várban. Az eseményen cikkünk megjelenéséig több mint kétezren jelezték részvételüket.

Mint ismert, pénteken derült ki, hogy elnöki kegyelemben részesült tavaly áprilisban, a pápalátogatás ürügyén a bicskei Kossuth Zsuzsanna Gyermekotthon és Általános Iskola igazagtóhelyettese, aki tevékenyen közreműködött abban, hogy az intézményben történt  gyerekekkel szembeni szexuális erőszak eseteket próbáljanak eltussolni. K. Endre  2019-ben  kényszerítés miatt kapott 3 éves börtönbüntetést a bíróságtól. Az ítélet szerint ő volt az, akinek tudomása volt arról, hogy az igazgató több gyereket is molesztált,

aki megírt egy hamis vallomást az egyik gyerek nevében. Ezt a hamis vallomást a saját irodájában a gyermekeket bántalmazó igazgató jelenlétében akarta aláíratni az érintett diákkal. Mindezért 3 év 4 hónap börtönre ítéltek első és másodfokon is.

 

A kormányhoz közel álló Magyar Nemzet  információi szerint K. Endre jó magaviseletéért kapott kegyelmet:

„Így a fogvatartási programtervben foglaltakat, a házirendet és a kapott utasításokat betartotta, maximálisan együttműködött. A személyi állomány tagjaival szemben minden esetben követte a szabályokat, fenyítve nem volt, a kapcsolattartása rendezett volt,” – számoltak erről be.

 

Novák Katalin hivatala is közleményben reagált a napvilágra derült információkra, ez a közlemény ugyan nem kommentálja K. Endre kegyelmének indokait és körülményeit, de leszögezte: „Novák Katalin elnöksége alatt pedofiloknak nincs és nem is lesz kegyelem. A pedofíliával szemben nincs mentség. Akit pedofília miatt ítéltek el, eddig sem kapott és ezután sem kap elnöki kegyelmet. Konkrét kegyelmi ügyekben a harminchárom éves hagyományoknak és a jogszabályoknak megfelelően nem tudunk részletes tájékoztatást adni”. A köztársasági elnök személyesen eddig egy alkalommal reagált a kegyelmi döntésének nyilvánosságra kerülését követő botránya: „Az elmúlt napokban egy olyan politikai kampánynak vagyunk a tanúi, amely rengeteg valótlan állítást tartalmazott. Minden kegyelmi döntésre igaz (…), hogy természeténél fogva megosztó, és én az elém terjesztett több száz kegyelmi kérvényről minden esetben igyekszem a leginkább körültekintően dönteni” –  mondta, amikor az ügyről kérdezték a kedd délelőtti sajtótájékoztatóján a Sándor-palotában.

 

Novák Katalin államfő lemondását kedd óta petícióban követeli a Demokratikus Koalíció is, mondván, méltatlanná vált a tisztség betöltésére azáltal, hogy felmentette a börtönbüntetés alól a gyermekekkel szembeni szexuális visszaéléseket eltussoló igazgatóhelyettest. 

Szerdán  Donáth Anna, a Momentum elnöke levélben fordult Novák Katalin köztársasági elnök olyan ismert tanácsadóihoz, mint Balog Zoltán, Lackfi János, Gundel Takács Gábor, Vizi E. Szilveszter, vagy Szörényi Levente. Arra kéri őket, hogy ne maradjanak csendben, és  álljanak ki „a pedofil bűnöző és bűntársa áldozataiért”. Donáth szerint közéleti személyiségekként mindannyian felelősségük megszólalni ebben az ügyben.

Szerda reggelre az MSZP ifjúsági szervezete, a Societas Varga Juditot és Novák Katalint ábrázoló plakátokat, valamint leragasztott szájú gyerekjátékokat, plüssfigurákat tettek több budapesti Fidesz irodára „pedofil-mentegetőknek nincs hely a magyar közéletben” felirattal.

Szintén ilyen plüssfigurákat vinne pénteken a Sándor-palota elé a Jobbik: az RTL kedd esti híradójának tudósítása szerint Brenner Koloman, a párt elnöke erre buzdított mindenkit parlament hétfői ülésén.

 Az LMP országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője szerdán levélben kereste meg a kegyelmi ügyben Vejkey Imrét, az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságának elnökét. Ungár Péter arra kéri a fideszes képviselőt, hogy hívja össze a bizottság rendkívüli ülését és egyben meghallgatás céljából hívja meg Varga Judit korábbi igazságügyi minisztert, aki a pápalátogatás idején még hivatalban levő igazságügyi miniszterként ellenjegyezte Novák  köztársasági elnöki határozatát arról, hogy kegyelmet kap a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettese. Az LMP azt szeretné, ha a közvélemény egyértelmű tájékoztatást kapna a bicskei „pedofilügyben” adott államfői kegyelem és az azzal kapcsolatos miniszteri felterjesztés ügyében.

Mint arról a Mérce beszámolt, hétfőn Szociális Munkások Magyarországi Egyesülete is közleményben ítélte el Novák Katalin kegyelmi döntését, kiemelve azt, hogy „elfogadhatatlan és összeegyeztethetetlen a szociális és gyermekvédelmi szakma minden írott és íratlan alapelvével” az a tény, hogy a hatályos törvények alapján az elnöki kegyelmet követően a volt igazgatóhelyettes akár továbbra is dolgozhat a gyermekvédelemben. Az egyesület azt is megemlítette, az elnöki kegyelem által felmentett igazgatóhelyettes bűnei nem légüres térben történtek, és rávilágítanak a magyarországi szociális szférán belüli, súlyos visszásságokra, és problémákra, amik rendszerszintűek, és amelyek megoldásához állami beavatkozásra is szükség lenne.