Miként befolyásolják a Magyarországon élő bevándorlók beilleszkedését a nyelvi akadályok, és az ebből fakadó információhiány? Ezt a kérdést tette fel az Artemisszió alapítvány egy projekt keretében, melynek során részvételi akciókutatást is végeztek. A projektről Molnár Zóra, a Közélet Iskolája munkatársa beszélgetett Kisgyura Eszterrel és Mokasa Alannel, akik szervezőként, illetve kutatóként is részt vettek a folyamatban.

Közélet Iskolája: Kérem, mutatkozzatok be, és mondjátok el azt is, hogy miért döntöttetek a részvételi akciókutatás (RAK) mellett, illetve Alan, te miért döntöttél úgy, hogy csatlakozol ehhez a kutatási projekthez?

Eszter: Több mint másfél éve dolgozom az Artemisszió Alapítványnál. Akkor kezdtem el dolgozni a Shape projektben és a Mira Interkulturális Közösségben, amikor csatlakoztam a szervezethez. Ez a projekt nyújtotta azt a nagyszerű lehetőséget, hogy bevándorlók számára képzést biztosítunk, majd ennek folytatásaként egy kísérleti projektet csináltunk, amit eredetileg hat hónaposra terveztünk. Az egész program a bevándorlók részvételéről szólt, de úgy gondoltuk, hogy ennél többet kellene tennünk. Tudtuk, hogy a részvételi akciókutatás jó módszer arra, hogy kutatást végezzünk, és miután tudtuk, hogy van forrásunk a Shape projektből, meg tudjuk csinálni az akció részét is.

Alan: A nevem Alan Mokasa, Ugandából származom. Az elmúlt négy évben Budapesten dolgoztam informatikai területen. Egy barátom mesélt erről a projektről, akivel egy másik projektben találkoztunk, és érdekesnek tűnt. Én magam is bevándorló vagyok, így amikor hallottam erről, úgy gondoltam, hogy alakíthatom a társadalmat, és a részvétel lehetőséget adna arra, hogy létrehozzak valamit, ami segíthet másoknak. Szóval elsősorban ezért csatlakoztam ehhez.

Mesélnél egy kicsit arról a közösségről, amivel itt találkoztál?

Alan: A közösség különböző hátterű bevándorlókból áll, akik több országból származnak. Vannak emberek Ugandából, Nigériából, Koszovóból, Indiából, Iránból, Jordániából.

Egy 20 és 50 év közötti emberekből álló, sokszínű csoport vagyunk, vannak köztünk nők és férfiak, szülők, házasok és egyedülállók.

Szóval összejöttünk, és úgy éreztük, hogy ez a téma mindannyiunk számára nagyon fontos.

Eszter: Ahogy Alan is mondta, ő is úgy csatlakozott, hogy valaki mástól hallott a projektjeinkről. Szerintem a legtöbb ember, aki csatlakozott a RAK-hoz, már ismerte valahonnan az Artemissziót vagy az Artemisszió interkulturális közösségét, a Mirát. Az első lépés az volt, hogy egy háromnapos képzésre toboroztunk embereket, amit 2022 szeptemberben tartottunk meg, de már ekkor láttuk, hogy ez hosszabb folyamat lesz. Tizenkét emberrel kezdtük, akik 2022 novembertől 2023 májusig találkoztak rendszeresen. Azt szerettük volna, hogy mindenki személyesen csatlakozzon, de mindig biztosítottuk a lehetőséget az online csatlakozásra is, ami valójában nem működik nagyon jól. Van két ember, aki időnként online csatlakozik, mert bár elköltöznek Magyarországról, be akarják fejezni a projektet.

Beszéljünk egy kicsit magáról a témáról, mert Alan említette, hogy ez mindannyiótok számára fontos volt.

Alan: Az elején különböző ötleteink és különböző témáink voltak, amelyeket kitettünk az asztalra, a sürgető dolgokat szedtük össze. Egész idő alatt többségi szavazással hoztunk döntéseket. Mindenki leírta egy papírra, hogy mit gondol, mit kell megvizsgálnunk. Aztán amikor összesítettük őket, rájöttünk, hogy nagyon sok hasonlóság van. Nagyjából 20 ötlettel indultunk, és a végén egy konkrét kérdésre jutottunk. Az, hogy bevándorlóként elsősorban az információhiány miatt van gondunk a magyar társadalomba való beilleszkedéssel, ezt pedig a nyelvi akadályok okozzák. Ez a fő probléma.

Amikor már felállt a csoport, és megvolt a kutatási kérdés, hogyan működött a folyamat? Milyen gyakran voltak találkozók? Hogyan osztottátok fel a kutatással kapcsolatos feladatokat?

Eszter: Az elején ki kellett találni, hogyan gyűjtsük az adatokat. Aztán különböző kiscsoportokat hoztunk létre, és megállapodtunk abban, hogy lesz egy általános felmérés, amely az információhiányról szól, de más különböző témákról is kérdezünk. A különböző kiscsoportok az egyes témák kapcsán is végeztek kutatást, például az egészségügyi ellátásról fókuszcsoportokban, a családoknak járó juttatásokról szintén fókuszcsoportokban. A foglalkoztatásról interjúkat készítettünk. Tehát a felmérést egy találkozón állítottuk össze, de aztán a különböző témákat kisebb csoportok vitték tovább.

Alan: A különböző csoportok tagjait megkérdeztük, hogy melyik téma érdekli őket, vagy melyikben szeretnének részt venni, így választottuk ki a csoporttagokat.

Hogyan döntöttétek el, hogy melyik módszert szeretnétek használni?

Eszter: Közösen döntöttünk. Tartottam néhány előadást a különböző módszerekről, hogy lássuk, mik az előnyei és mik a hátrányai a különböző adatgyűjtési módszereknek. Szóval voltak ötleteink, de mivel mi mindannyian inkább a hagyományosabb akadémiai kutatási háttérrel rendelkezünk, nem volt olyan sok kreatív kutatási, például módszertani ötletünk, ezért ragaszkodtunk a hagyományoshoz. Aztán minden kiscsoport maga döntötte el, hogy szerintük mi illik a legjobban a témájukhoz. Abban egyetértettünk, hogy jó lenne egy kérdőíves felmérés az egész témáról.

A Shape projekt keretében lehetőségünk nyílt arra is, hogy elmenjünk tanulmányutakra Portugáliába, Németországba és Olaszországba. Ezek nagyon hasznosak voltak, mert megerősítettek minket abban, hogy a témánk nagyon fontos, mert amikor az önkormányzatok és az ottani szervezők körbevezettek minket, és elmagyarázták, hogy mit tesznek a bevándorlók integrációja és részvétele terén, sokszor hangsúlyozták, hogy hogyan kezelik az információhoz való hozzáférés kérdését, tehát hogyan biztosítják a bevándorlók tájékoztatását.

Dolgoztatok a csoport tagjainak személyes tapasztalataival is?

Eszter: A személyes tapasztalatokat is felhasználtuk, mert egy tagunknak volt egy olyan ötlete, hogy gyűjtsük össze az összes személyes tapasztalatot. Persze úgy volt, hogy a csoport folyamatosan beszélgetett, és rájöttünk, hogy sok értékes élményünk van.

Mi volt a következő lépés az adatgyűjtés után?

Alan: Vegyük példának a foglalkoztatásról készített interjúkat. (A kutatók célja az volt, hogy felmérjék, hogy milyen szolgáltatások és információk érhetőek el bevándorlók számára az egyes területeken – a szerk.) Megkaptuk a résztvevők beleegyezését, így hangfelvételt készítettünk a beszélgetésekről. Ezeket le kellett írni, majd a szövegeket átnézni, szerkeszteni. Különböző tudásszintű emberekkel dolgoztunk a kutatáson belül. Néhány embernek volt elképzelése arról, hogy hogyan keressenek adatokat, hogyan dolgozzanak nagy mennyiségű adattal. Tehát igen, miután elkészítettük az átiratokat, voltak önkéntesek közöttünk, akik jobban ismerték a következő lépéseket, így ők végezték az elemzést.

Mit gondoltok, mik a legfontosabb eredményei ennek a kutatásnak?

Eszter: Számomra nagyon fontos volt, hogy kiderült, nem arról van szó, hogy a szolgáltatások nem állnak a bevándorlók rendelkezésére, hanem egyszerűen csak nem tudnak róla.

Például a bevándorlási hivatalban senki nem tud róluk, vagy nincsenek lefordított honlapok, és sokszor olyan alapszolgáltatásokról van szó, amelyeket a magyar állampolgárok számára kötelező igénybe venni.

Az egyik kedvenc témánk a védőnői szolgáltatás, mert ennek az igénybevétele a magyar állampolgároknak kötelező, és a külföldieknek, akik egy bizonyos kerületben élnek, ez is egy lehetőség, de nem tudnak róla. Pedig ez egy nagyon hasznos szolgáltatás, ami más országokban nem létezik úgy, mint Magyarországon. Mert szerintem van még valami, ami nagyon fontos: ez kétoldali információs hiányosság. Az a probléma, hogy a hivatalokban dolgozó emberek sincsenek sokszor tisztában azzal, hogy például a külföldiek milyen szolgáltatásokra jogosultak és melyekre nem. Tehát még számukra sem egyértelmű, így az itt élő külföldiek számára még zavarosabb, hogy egy-egy szolgáltatás mindenkinek jár-e, vagy csak az állampolgároknak. És akkor minden még bonyolultabb a nyelvi akadályok miatt.

Személyes szinten mit tanultatok ebből a folyamatból?

Alan: Az emberektől, valamint a részvételből és a közös munkából nagyon sokat. Egyedül nem tudtam volna végigvinni, és vannak olyan esetek is, amikor nincs kellő tudásom valamiről. De mivel együtt dolgoztunk, az emberek különböző ötleteket hoztak, különböző tapasztalatokat, különböző készségeket és tudást.

Ebből a folyamatból azt vettem ki, hogy ha össze tudsz hozni egy csoport hasonlóan gondolkodó embert, akik hajlandóak valamit előrevinni, akkor az biztosan el fog jutni valameddig.

Lehet, hogy nem sikerül teljesen megoldani, de fontos, hogy talán más emberek figyelmét is felkelti, hogy csatlakozzanak és részt vegyenek benne. Nagyon örülök, hogy én is részese voltam a projektnek, hasznosnak éreztem és némi inspirációt találtam benne.

Eszter: Teljesen egyetértek mindennel, amit Alan mondott. Tényleg sokszínű csoport volt, és nagyon motiváltak voltak! Mindig meglepett, hogy minden héten megjelentek az emberek és összejöttek, hogy tegyenek valamit, hogy változtassanak valamin.

Beszéljünk egy kicsit az akciókról!

Alan: Ahogy már többször is említettük, a fő probléma a tájékoztatással volt, elsősorban a nyelvi akadályok miatt. Ezért a csoportunkban úgy döntöttünk, hogy létrehozunk egy olyan rendszert, ahol az információkat egy általánosabb nyelven tudjuk közzétenni, és az angol mellett döntöttünk.

Tehát szeretnénk egy olyan weboldalt létrehozni, amely a kutatásunkból kiemelt különböző témákról nyújt tájékoztatást olyan nyelven, amelyet könnyen megérthetnek az érintettek.

Ha lesz rá forrásunk, akkor le tudjuk fordítani más nyelvekre is.

Eszter: Büszkék vagyunk arra, hogy sikerült bevonni néhány embert a budapesti önkormányzatokból. Eljöttek velünk a tanulmányútra, aztán elmentünk a kerületi önkormányzathoz is, és megnéztük, hogyan működik itt az önkormányzatiság. És azt hiszem, némi hatást gyakoroltunk rájuk is, mert elkezdtek elgondolkodni azon, hogy hogyan is van ez a téma náluk. Nagyon sokan élnek a 8. kerületben (a Mira Közösségi Ház ebben az időszakban a 8. kerületben működött – a szerk.), akik nem beszélnek magyarul: kérdés, hogyan lehet őket is bevonni? Azt tervezzük, hogy december 6-án tartunk egy nagy konferenciát, ami tulajdonképpen a RAK záróeseménye is lesz. Erre természetesen szeretnénk elindítani a honlapunkat, szeretnénk meghívni különböző érdekelt feleket, és meghívni az összes budapesti önkormányzatot, hogy elmondjuk nekik, mit csináltunk.

Mik a terveitek a jövőre nézve, csoportként?

Alan: Én szeretném ezt továbbcsinálni, de bevándorlóként előfordulhat, hogy két hónap múlva költözni kell, ami nagyon megnehezíti a folyamat követését. De jó lenne, ha minden tényező állandó lenne, mindannyian hajlandóak lennénk folytatni, és a más országokba költöző csoporttagok is megpróbálnának online csatlakozni. Mi tényleg belevágtunk ebbe, és szeretnénk minél messzebbre vinni, amennyire csak lehet.

Eszter: Próbáljuk kitalálni, hogy hogyan tovább. Ennyit tudok mondani. Tehát azon gondolkodunk, amikor különböző projektekre pályázunk, hogy hogyan tudjuk erre építve folytatni, fenntartani a honlapot, fenntartani a csoportot, és milyen más dolgokat tudunk még csinálni. Szóval nagyon örülnék, ha folytatnánk.(A Shape projekt az AMIF európai alap támogatásával valósult meg – a szerk.)

Milyen tanácsot adnátok valakinek, aki részvételi akciókutatást szeretne indítani, vagy csatlakozna ilyenhez?

Alan: Nekem az elkötelezettség nagyon fontos, ez a kutatás tavaly novemberben kezdődött. Sokszor úgy éreztem, hogy nem megyek el, és kifogást kerestem. De az elkötelezettség, hogy valaminek a részévé váltunk, nagyon fontos, ahogyan az is, hogy támogassuk egymást, biztonságos környezetet teremtve, olyat, ahol az ember megoszthatja a véleményét anélkül, hogy félne attól, hogy elítélik vagy alulértékelik. Ez nagyon fontos volt számunkra.

Eszter: Szerintem ez nagyon szép befejezés volt. De nekem inkább gyakorlatias tanácsaim vannak azoknak, akik ilyen folyamatot kezdeményeznek: ne felejtsétek el, hogy ez egy hosszadalmas folyamat. Talán vannak olyan elképzelések, hogy öt hónap alatt meg tudjátok csinálni, és meg tudjátok írni a tanulmányt is, de a gyakorlatban ennél több időre van szükség. Időre van szükség ahhoz, hogy a csoport összejöjjön, időre van szükség a kutatási téma megtalálásához és a teljes kutatás elvégzéséhez. Szóval készüljetek fel erre.