Október 7-én a Hamász terrorista akciót hajtott végre Izrael területén, és ezernél is több ártatlan embert ölt meg, több ezreket megsebesített, ártatlanokat ejtett foglyul. Pár órával később a nyugati világ jelentős része izraeli zászlóba borult, és figyelmen kívül hagyta a palesztin nép emberi jogait, mintha valamiféle kollektív bűnösség elve és Izrael önvédelemhez való joga igazolhatná ártatlan életek kioltását Gázában.
Ursula Von der Leyen teljes mellszélességgel állt ki Izrael mellett, nem egyszer átlépve saját hatáskörét is. Biden teljes támogatásáról biztosította az izraelieket, azóta ő is szofisztikáltabban fogalmaz. A magyar uniós biztos, Várhelyi Olivér egyenesen addig ment, hogy felhatalmazás és egyeztetés nélkül bejelentette a Palesztinának szánt uniós források megvonását. Többek között Franciaországban, Magyarországon és Németországban betiltották a palesztinok melletti tüntetéseket, és a világ számos vezetője, számos nyugati értelmiségi kész szemet hunyni vagy igazolni egy szélsőjobboldali, háborús bűnöket elkövető vezető „válaszcsapásait”.
Csak azt felejtik el, hogy, nem mellékesen, itt Netanjahu az elnyomó és a palesztinok az elnyomottak.
Ez a háború nem ma kezdődött. Ez a háború 1948 óta tart, és a mai napon 5,9 millió palesztin menekültet tart számon az ENSZ. Izrael az elmúlt években Gázát teljesen lezárta, és a mostani válaszcsapások egyikeként a vizet és az áramot is elzárta 2,3 millió ember elől, ártatlanokat bombáz, fehér foszfort vet be, és a több mint egymillió ember egy napon belüli evakuálását elvárva totális humanitárius katasztrófát idéz elő.
Mindeközben folyamatosan jönnek a hírek Ciszjordániából is, ahol az illegális izraeli telepesek – akiknek a száma Netanjahu alatt elérte a hétszázezret – és katonák folyamatosan zaklatják a palesztin lakosságot, és nem egy merényletet, gyilkosságot követtek el velük szemben az elmúlt napokban és sajnos ez nem új keletű dolog. Kérdezem én ilyenkor, hogy hol vannak a palesztin zászlók? Hol voltak a palesztin zászlók az elmúlt években? Miért nem állhat ki valaki Párizsban a palesztinok mellett, akik ugyanolyan ártatlan elszenvedői ennek a háborúnak, mint a fesztiválozó izraeli fiatalok? Miért bűn a palesztin zászlót kitenni, és szolidaritást vállalni az elnyomott lakossággal?
A palesztin néppel való szolidaritást nem tiltani kellene, hanem a világ vezetőinek élen járni benne. A Hamászt kell elítélni, ahogy Netanjahut is. Igaz, mindkettő választásokat nyert, de az egyik egy terrorszervezet, és 2006 óta választások nélkül kormányoz, a másik pedig állami terrort alkalmaz intézményesen több millió emberrel szemben. De azt se felejtsük el, hogy a Hamász felemelkedéséhez Izrael nagyban hozzájárult az évek/évtizedek során, miközben minden megtett annak érdekében, hogy Arafatot, illetve a Fatahot eltávolítsa/háttérbe szorítsa.
Ez a háború nem jó a palesztin népnek, nem jó az izraeli népnek, és a térség vagy a nemzetközi közösség stabilitásának sem. Ez a háború Netanjahunak jó, aki most Gázát a földdel teheti egyenlővé úgy, hogy ehhez az USA és a legtöbb európai ország csaknem teljes támogatását élvezi. Ez a háború jó a Hamásznak, és a hozzá hasonló szélsőséges és terrorista szervezeteknek, mert ezzel igazolhatják tetteiket. És végül, de nem utolsó sorban Putyinnak, aki szépen hátradőlhet, és végignézi, ahogy a Nyugat kivonul az ukrajnai háborúból, mert ukrajna háttérbe szorul.
A palesztinok élete számít! Ugyanúgy számít, ahogy egy izraeli, egy ukrán, egy amerikai, egy magyar élet.
Az egyiptomi-gázai határt végre megnyitották néhány segélyszállítmány előtt, így a segélyszervezetek élelmiszer, víz- és gyógyszerszállítmányai eljuthatnak Gázába, de a menekültek nem hagyhatták el Gáza területét, mert a palesztinok élete nem számít a világ vezetőinek.
A civil lakosságnak a genfi egyezmények szerint joga van az első biztonságos országba menekülni háború esetén, és ez a gázaiak esetében Egyiptom, de még ezt is elveszik a palesztinoktól. De mindenekelőtt joguk van egy otthonhoz, a méltóságteljes élethez, ahhoz, hogy vízhez, áramhoz, egészségügyi ellátáshoz férjenek hozzá. Nem lehet egy népet kollektíven büntetni, és ami most Gázában történik, az egy nép kollektív büntetése.
Kiállni a palesztinok mellett nem azt jelenti, a Hamász mellett állunk ki. Aki kiáll a palesztinok jogai mellett, az kiállhat a Hamász ellen is – aki használja és kihasználja és elnyomja a palesztin lakosságot saját céljai érdekében. Kiállni a palesztinok mellett nem azt jelenti, hogy az ember nem ítéli el a Hamasz terrortámadásait, kiállni a palesztinok mellett azt jelenti, hogy az ember a béke mellett áll ki. Kiáll amellett, hogy a több millió palesztin menekült végre hazatérhessen, hogy megszüntessék az illegális Iizraeli telepeket Ciszjordániában, hogy a palesztin nép rendelkezhessen saját sorsa felett, hogy szabad mozgáshoz való jogukat gyakorolhassák, hogy ne kelljen minden nap az izraeli hadsereg vagy a telepesek atrocitásaitól tartani, hogy legyen egy Palesztin Állam.
Kiállni a palesztinok mellett annyit jelent, hogy nem engedjük el az ártatlanok kezét egy embertelen világban.