Már öt éve, hogy Inárcson munkavégzés közben meggyilkolt egy férfi egy családsegítő szociális munkást, érdemi előrelépés azonban azóta sem történt a hasonló tragédiák megelőzése terén – vélik szakmai szervezetek, akik országos, közös megemlékezést szerveztek a tragédia évfordulóján kedden. 

A Mérce is beszámolt 2018 júliusában arról a gyilkosságról, amely során a házát egy banki hiteltartozás miatt elveszítő férfi munkavégzés közben gyilkolt meg egy szociális munkásként dolgozó 44 éves, háromgyerekes anyát. Az eset ötödik évforduláján kedden a Szociális Munkások Magyarországi Egyesülete (SzMME) megemlékezést szervezett,  amely országosan szimbolikus gesztusok útján, a szociális szakma jelképévé vált kék-zöld szalag, illetve fekete zászlók kitűzésével zajlott. Emellett Inárcson személyesen is összegyűltek emlékezni a hazai szakmai szervezetek képviselői. Rajtuk kívül a kistérségi családsegítő központ, Inárcs önkormányzatának munkatársai és az áldozat hozzátartozói is jelen voltak a megemlékezésen. Mint Érczi Zsolttól, az SzMME elnökségi tagjától megtudtuk, minden hazai szociális szakmai szervezet képviseltette magát a helyszínen.   

Ahogyan arról ugyancsak tudósított lapunk, öt évvel ezelőtt a gyászoló szociális szervezetek arra hívták fel a figyelmet, hogy a tragédia a szociális szakma eszközrendszerének és munkakörülményeinek alapvető hiányosságaira mutat rá, és követelték a kormánytól az ágazaton belüli intézményi és szakmai feltételek javítását, a munkaerőhiány mérséklését, valamint a legrosszabb helyzetben élők – mint az inárcsi tettes – jövedelmi, lakhatási, egészségügyi, oktatási, foglalkoztatási kilátásainak javítását. 

Hiába követelte azonban a tragédiát követően a szociális szakma a rendszerszintű problémák enyhítését a kormánytól annak érdekében, hogy az inárcsihoz hasonló tragédiák ne fordulhassanak elő a jövőben, Köves Ferenc, a megemlékezés szervezésében részt vevő Szociális Ágazatban Dolgozók szakszervezetének elnöke szerint az elmúlt években  nem történt érdemi előrelépés e tekintetben. 

Mint a szakszervezeti vezető lapunknak megjegyezte, az igaz, hogy a haláleset után alakult szakmai szervezetek kezdeményezésére egy munkacsoport, amelyet a minisztérium (az akkor még létező Emberi Erőforrások Minisztériuma) hozott létre. Ez a munkacsoport megfogalmazott olyan ajánlásokat, amelyek részben az észak-amerikai és nyugat-európai szociálismunkás-egyesületek szakmai sztenderdjeinek magyarra fordított változatát, részben a hazai szervezetek javaslatait tartalmazták.

Ám ezek meg is maradtak ajánlásoknak: intézményi garanciákat és a szükséges erőforrásokat soha nem rendelt melléjük a kormányzat.

Emellett a szociális ágazaton belül a különösen a bentlakásos ápolást nyújtó otthonokat sújtó szakemberhiány és a nagy fluktuáció, valamint a minden területet érintő óriási túlterheltség még égetőbb problémának számítanak, mint a tragédia idején, pedig már akkor is kongatta a vészharangot a szakma. Köves szerint nem ritka, hogy valakinek kettő vagy három ember munkáját kell ellátnia, ezáltal gyakrabban kerülnek olyan helyzetbe a kollégái, amelyet nem tudnak megoldani.

Az inárcsi nem egyedi eset: a szociális munkások pedig továbbra is erősen ki vannak téve az ügyfelek által elkövetett verbális vagy ritkábban fizikai aggressziónak. Ez veszély nem csak a családsegítőket fenyegeti: Köves Ferenc a saját területén, a hajléktalanellátásban is azt tapasztalja,  hogy az ügyfelek egy látható kisebbsége hajlamos a szociális munkáson levezetni a kilátástalan helyzetéből adódó frusztrációját. A szakember szerint bár tettlegességig ritkán fajulnak ezek az esetek,

„nincs olyan hét, amikor ne lenne több olyan alkalom, amikor minimum verbális fenyegetés ér kollégákat nálunk”.