Június 16-án és 17-én Közös hatalmunk néven szervezett kétnapos nemzetközi konferenciát a Közélet Iskolája Budapesten. A CEU-n megrendezett esemény keretében hazai és külföldi (javarészt amerikai) közösségszervezők, aktivisták, társadalomtudósok és politikusok folytattak eszmecserét, illetve vitát arról, hogy a különböző civil szervezeteknek és alulról építkező társadalmi mozgalmaknak milyen szerepük lehet a nem-demokratikus rendszerek leváltásában, valamint általánosságban a társadalmi igazságosságért folytatott munkában.

A konferencia pénteki napján megtartott második kerekasztal-beszélgetés (Tömeges szerveződés – hogyan építsünk országos hálózatot?) résztvevője volt az amerikai székhelyű, főként vallási közösségek szerveződését segítő Faith in Action nemzetközi szervezésért felelős ügyvezető igazgatója, Gordon Whitman is, aki a rendezvény első napjának végén néhány kérdés erejéig a Mércének is a rendelkezésére állt. Az alábbiakban most a vele készült interjút olvashatjátok: 

Nagy Gergő Máté: Beszéljünk kezdésként egy keveset magáról a Faith in Action-ről és arról, hogy mit is jelent pontosan az, hogy hitalapú szervezetként (faith-based organization) működtök? Mi a koncepció emögött?

Gordon Whitman: A Faith in Action azon az elképzelésen alapul, miszerint maguk az emberek tudják a legjobban, hogy mi az, amire szükségük van, és ha ők egybegyűlnek, akkor közösen elérhetik azokat a változásokat, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy jobb életet élhessenek. Tehát a fő meggyőződés a szervezetünk mögött az, hogy mindenkinek rendelkeznie kell beleszólással az életét alakító döntések meghozatalába, s mindezt azáltal, hogy az emberek összefognak és megszervezik magukat, illetve a körülöttük élőket (pl. a szomszédjaikat) azzal a céllal, hogy a kormánnyal és a döntéshozókkal kapcsolatba lépve közösen artikulálják az érdekeiket, és kifejezzék azt, hogy mik a szükségleteik. Mondhatjuk azt is, hogy a Faith in Action lényege tulajdonképpen az emberekben való hit.

Miután a Faith in Action nagy hangsúlyt fektet a vallási közösségekre és a különféle felekezetekkel történő együttműködésre, kijelenthető, hogy a szervezetetek egyebek mellett egyfajta alternatívát is kínál a vallási közösségek politikai részvételére nézve? Szemben például a különböző jelenkori vallási fundamentalista csoportok befolyásával?

Igen, azt gondolom, hogy létezik egy olyan téves percepció – és sajnos okkal –, amely szerint a vallás mindenképpen a mások feletti ítélkezésnek és a kirekesztésnek az eszközéül szolgál, vagy csupán az aktuális status quo fenntartását célozza. Ugyanakkor a vallásnak és a hitintézményeknek mindig is megvolt az alapvető döntési lehetőségük arra nézve, hogy az emberek pártjára vagy a fennálló hatalmi intézmények oldalára kívánnak-e állni. Ez mindenütt választás kérdése. Ha végignézel a legfontosabb vallási hagyományokon, látható, hogy van bennük egy közös elköteleződés a tekintetben, hogy az ember – illetve az emberi élet mint olyan – szent.

Ebből ered többek között az a meggyőződés is, hogy szeretnünk kell a körülöttünk lévőket, tisztelettel kell kezelnünk más embereket, és hogy külön figyelmet kell fordítanunk a társadalmunk azon tagjaira, akik jelenleg valamilyen oknál fogva szenvednek. Ezek együttesen alkotják a vallásos hitnek azt a magját, amely átível például a kereszténységen, a judaizmuson vagy az iszlámom is. Az egyes vallási alapelveket azonban rendkívül könnyen eltorzíthatják vagy tudatosan félreinterpretálhatják, más célokra használhatják fel, így amikor a Faith in Action a vallással összefüggő értékeken vagy a hitintézményeken keresztül folytatott munkáról beszél, akkor valójában az említett értékeknek és azok tényleges jelentésének a visszaköveteléséről van szó. Vagyis arról, hogy mindenki számára biztosítanunk kell az emberhez méltó bánásmódot.

Ezen kiindulópontok alapján mely társadalmi ügyek jelentik a munkátok legfontosabb területeit? Akár az Egyesült Államokban, akár nemzetközileg.

Még egy dolgot hozzátennék ennek kapcsán a hitnek a közéletben elfoglalt helyéről. Ha megkéred az embereket, hogy írják le neked azt a szerepet, amit szerintük a vallásosság játszik a társadalmainkban, jellemzően azt válaszolják, hogy a vallás „hierarchikus és gyakran kirekesztő”, vagy hogy „arról szól, hogy kik tartoznak közénk és kik nem”.

Viszont amit a gyakorlatban maguk a hétköznapi emberek gondolnak a saját vallásos hitük mondanivalójáról, az az, hogy ki kell állniuk a társadalom leginkább kiszolgáltatott helyzetben lévő tagjai mellett, valamint támogatniuk és védeniük kell őket.

Mi azt a fajta általános értelmezést szeretnénk megerősíteni, amely szerint a vallás a reményt, a lehetőségeket és az embertársainkkal való fair bánásmód üzenetét képviseli.

Azokban a közösségekben, ahol jelen vagyunk, a Faith in Action olyan kérdésekkel foglalkozik, amelyeknek a fontossága kapcsán van egyfajta – a különböző vallási hagyományokon átívelő – egyetértés. Elsősorban azért dolgozunk, hogy emelkedjenek a bérek, javuljon az egészségügyi ellátás és az oktatás színvonala, illetve törekszünk arra, hogy maguk a közösségek általánosságban előrelépjenek. Tehát leginkább a közös érdekeket keressük, és az emberek, valamint a közösségek gazdasági és társadalmi jólétére koncentrálunk.

Ha már említetted az egészségügyet: a konferencia vendégeiről szóló beharangozóban a szervezők kiemelték a Faith in Action-nél végzett munkáddal kapcsolatban, hogy korábban országos kampányokat szerveztél – többek között – a gyermekek egészségügyi ellátásával és egyáltalán az Egyesült Államok egészségügyi rendszerének reformjával összefüggésben. Mesélnél nekünk kicsit részletesebben is erről a kampányról, illetve arról, hogy mik a jelenlegi legfontosabb strukturális problémák az amerikai egészségügyben?

Az amerikai egészségüggyel és szociálpolitikával kapcsolatos egyik legnagyobb problémát a hatalmas egyenlőtlenségek jelentik.

Az Egyesült Államokban, ha kellően vagyonos vagy, akkor a világ egyik legjobb egészségügyi ellátásához férhetsz hozzá, azonban nagyon sok embernek – anyagi helyzetéből kifolyólag – nincsen olyan egészségbiztosítása, amellyel hozzáférhetne a szükséges ellátáshoz.

Ennek tudatában kezdtünk el – különösen tíz éve – a gyermekeknek járó, illetve a mindenki számára elérhető egészségügyi ellátásért dolgozni. Amit tudtunk, az az volt, hogy nagyon sok család késve vagy egyáltalán nem jut hozzá a kellő egészségügyi szolgáltatásokhoz, egyszerűen azért, mert nincs rá elegendő pénzük. Most nem tudok aktuális számokat idézni, de annak idején, mikor elkezdtük az egészségüggyel kapcsolatos munkánkat, évente kb. 40 ezer ember halt meg idő előtt azon okból kifolyólag, hogy nem volt egészségbiztosításuk.

Az élet és a halál ráadásul hitbeli, illetve emberi kérdések is. Megértettük azt, hogy rengeteg ember érez szégyent, amiért nem fér hozzá az elégséges szintű egészségügyi ellátáshoz. És az egészségügyi rendszer megváltoztatását célzó munkánk egyik legfőbb kihívása az volt, hogy felépítsük az embereknek azt a szervezett közösségét, akik azt tudják mondani, hogy „egészségbiztosítást akarunk, szervezettek vagyunk, és azokat a politikusokat fogjuk támogatni, akik valóban előmozdítják azt a célunkat, hogy a gyermekeink és mindannyiunk számára adott legyen a megfelelő egészségügyi ellátás”. A hitéleti intézmények pedig olyan alkalmas tereket jelentettek, ahol beszélgethettünk, és ahol az emberek úgy érezték, biztonságban megoszthatják másokkal, hogy nincs egészségbiztosításuk a gyermekeik vagy saját maguk számára, ahogyan azt is elmondhatták, hogy ez miért komoly probléma.

Az elmúlt évek során így a hitközösségek rendkívül fontos szerepet játszottak abban, hogy bár továbbra sem mindenkinek, de a korábbiakhoz képest jóval nagyobb számú gyermeknek és felnőttnek legyen hozzáférése az egészségügyi szolgáltatásokhoz az USA-ban. Az Egyesült Államok emellett még mindig egy igencsak vallásos ország, ahol a vallási vezetőknek és közösségeknek valódi befolyásuk lehet a közélet történéseire. Az, hogy a papságból sokan az egészségügyi reform mellett szólaltak fel, vagy hogy az egyes vallási intézmények felhívták a figyelmet a kérdés jelentőségére és arra, hogy az igazságosabb egészségügyi rendszer összhangban van a hitükkel, nagy segítség volt például az Obama-kormányzat alatti egészségügyi reform (Affordable Care Act vagy Obamacare – a szerk.) keresztülvitelében.

A Faith in Action-nél folytatott aktuális tevékenységed egyik központi részét képezi olyan kampányok koordinálása, amelyek célja, hogy az Egyesült Államok jelenlegi kül- és fejlesztéspolitikájának irányvonala megváltozzon. Ebből kiindulva elmondható, hogy a szervezetetek alapvetően kritikus álláspontot képvisel például az USA bevándorláspolitikáját illetően?

Régre visszanyúló történetünk van a bevándorlóközösségek körében végzett munka terén. A cél, hogy képessé tegyük ezeket a közösségeket arra, illetve megteremtsük számukra a kellő feltételeket ahhoz, hogy kiálljanak magukért, elismerjék őket és a jogaikat, valamint, hogy a saját hangjukat hallatva befolyásolhassák az ország szakpolitikáit. Olyan különböző szervezetek hálózata vagyunk, amelyek nem csak az Egyesült Államokban, de Közép-Amerikában, Haitin vagy Afrikában is jelen vannak.

Arra törekszünk, hogy kapcsolatot teremtsünk az emberek között, találkozzunk egymással, és közösen dolgozzunk annak érdekében, hogy az Egyesült Államoknak egy olyan fejlesztéspolitikája legyen Közép-Amerikában, amely valóban a régió helyzetének javítására összpontosít, és nem csupán a Közép-Amerikában befektető vállalatok érdekeit vagy annak megakadályozását szolgálja, hogy az itteni országokban élő emberek az USA-ba vándoroljanak, hiszen Közép-Amerikában nagyon sok embernek élnek családtagjai az Egyesült Államokban. A Faith in Action-nél megalkottunk közösen egy olyan stratégiát, amely azt mondja, hogy

koncentráljunk a bevándorlás kiváltó okaira, vagyis azokra, melyek rákényszerítik az embereket arra, hogy elhagyják a hazájukat. Magával a migráció jelenségével semmi gond nincs, ugyanakkor az embereknek ahhoz is joguk van, hogy ne kelljen kényszerűségből elhagyniuk a szülőföldjüket.

Nagyon sokan, akik az elvándorlást választják, azért tesznek így, mert nincs elegendő élelem ott, ahonnan érkeznek (pl. mert a megművelhető földek egy részét nagy bányászati projektekhez sajátították ki), vagy mert a fiatalok egyszerűen úgy érzik, hogy nem kínálkozik számukra munka vagy jövőkép. A bevándorlásra a legjobb válasz nem az, hogy megpróbálunk még nagyobb falakat felhúzni, amelyeken az emberek végül úgy is megtalálják a módját, hogy átjussanak. Ehelyett a migráció mögött meghúzódó azon mélyebb problémákat kell ténylegesen kezelnünk, amelyek elvándorlásra ösztönzik az embereket, nem pedig megbélyegezni vagy kárt okozni azoknak, akik elhagyják az otthonukat. Egyfelől tehát védelmet kell nyújtanunk az embereknek, akik az elvándorlás mellett döntenek, de közben az ahhoz való jogot is szükséges garantálnunk, hogy senki ne kényszerüljön akarata ellenére a hazája elhagyására.

Mennyire jelenthető ki, hogy az Egyesült Államokban van egyfajta, a demokrata és republikánus vezetésű kormányokon átívelő folytonosság a bevándorlás kérdésében? Sokszor úgy tűnik, mintha a két oldal alapvetően egészen mást gondolna a migrációról, viszont amikor hatalmon vannak, olyankor nem ritkán igen hasonló, a bevándorlók jogait sértő és a migrációnak csupán a „tüneti problémáit” kezelő politikát folytatnak.

Azt gondolom, hogy itt azért két, egymástól eltérő irányvonalról kell beszélnünk. Megfigyelhetők persze bizonyos ellentmondások, de alapvetően nagy különbségek vannak a Demokrata és a Republikánus Párt álláspontja között például a bevándorlást, Közép-Amerikát, Haitit, vagy akár általánosságban a külpolitikájukat tekintve. Tény ugyanakkor, hogy az a liberális konszenzus, amely a Demokrata Pártot meghatározza, és amely elvben a bevándorlók szükségleteit helyezi a migrációs politikájuk középpontjába, gyakran nem gátolja meg a demokratákat abban, hogy egy, a közép-amerikai régió számára valójában előnytelen fejlesztéspolitikát folytassanak.

Az amerikai kormány – demokrata és republikánus vezetés alatt egyaránt – nem ritkán támogatott nem-demokratikus, illetve olyan rezsimeket, amelyek nem arra törekedtek, hogy a saját népük helyzetén javítsanak. A mi meggyőződésünk szerint ahhoz, hogy mindez változzon, meg kell szerveznünk az embereket a különböző országokban – mind az Egyesült Államokban, mind Közép-Amerikában, mind a Karib-térségben – azért, hogy közösen nyomást gyakorolva egy olyan fejlesztéspolitikát harcoljunk ki, amely tényleges segítséget biztosít a közép-amerikai régiónak, nem pedig az ottani ásványkincseken vagy az olcsó munkaerőn való nyerészkedést célozza.

Ha már itt a bevándorlás kapcsán szóba került Latin-Amerika: ugyancsak a Közös hatalmunk konferencia szervezői emelték ki veled kapcsolatban, hogy korábban a chilei fővárosban, Santiagoban is tanultál közösségszervezést. Milyen hatással voltak rád vagy akár később a Faith in Action-nél végzett munkádra az ottani tapasztalatok?

Személy szerint rám – miként a Faith in Action-re és az egyesült államokbeli közösségszervezésre is – nagy hatással volt az a fajta népi oktatás, amelynek a gyakorlata Latin-Amerikában fejlődött ki, ahogyan az a felszabadítási teológia is, mely szerint az egyháznak nemcsak a szegények oldalára kell állnia, de a társadalmi haladást képviselő erőnek is kell lennie. Ezek a dolgok igen erősen hatottak rám, és mindazt, amit azzal kapcsolatban tanultam, hogy miként is építsünk fel az emberekkel közösen reprezentatív, demokratikus és a társadalmi igazságosságért dolgozó szervezeteket, azt tulajdonképpen mind Chilében tanulhattam meg.

És látom azt, hogy a népi edukációnak ezek a különféle tradíciói milyen mértékben formálták a közösségépítési stratégiákat az Egyesült Államokban is. Sokszor az emberek, ha ránéznek az USA társadalmi szervezési mintáira, hajlamosak rögtön azt mondani, hogy „na igen, ez ilyen amerikai dolog”, de igazából fontos felismerni, hogy

az egyesült államokbeli közösségszervezést nagyon erősen alakították a latin-amerikai felszabadítási mozgalmak, valamint az afro-amerikai lakosság emancipációs harca is.

Ezzel az egésszel elsősorban azt akarom mondani, hogy az Egyesült Államokban a társadalmi szerveződés igen vegyes hagyományokból táplálkozik.

Záró kérdésként arra lennék még kíváncsi, hogy miben látod a jelentőségét annak, hogy most itt vagytok Magyarországon, illetve ezen a konferencián? És mit gondolsz, az ilyen és hasonló események hozzájárulhatnak a különböző társadalmi mozgalmak együttműködésének erősödéséhez vagy a köztük zajló tudásátadáshoz?

Hogyne, hiszen a Faith in Action-nél éppen az az egyik fő nemzetközi célkitűzésünk, hogy valamennyien felismerjük: hatalmas mennyiségű tudásanyag és tapasztalat lelhető fel a közösségépítés terén a világ különböző részein. Ezzel összhangban pedig azoknak az embereknek, akik a pozitív irányú társadalmi változásért küzdenek, muszáj beszélniük, találkozniuk és időt tölteniük egymással, hogy megosszák a tapasztalataikat egymás között. Nem engedhetjük azt, hogy a pénzzel és hatalommal rendelkező, illetve a társadalmat kontrollálni szándékozó emberek kisajátítsák és egyoldalúan befolyásolják a közös ügyeinkről szóló döntéshozatalt.

Tudatában vagyunk például annak, hogy az amerikai jobboldalon sokan érvelnek amellett, hogy a Republikánus Pártnak egy jóval autoriterebb párttá kellene válnia, ennek kapcsán pedig ezek az emberek nagyon gyakran Magyarország felé tekintenek.

Magyarországot használják fel érvként annak érdekében, hogy az amerikai belpolitikát kevésbé demokratikussá tegyék, vagy hogy olyan autoriter gyakorlatokat vegyenek át, mint a sajtó korlátozása, az emberek szabad gyülekezéshez vagy tüntetéshez való jogának csorbítása, a bűnbakkeresés vagy a bevándorlókkal szembeni kegyetlen bánásmód.

Azok a vállalatok, vagyonos családok vagy aktivisták, akik távolabb akarják vinni az Egyesült Államokat a demokráciától, jellemzően azt mondják, hogy „Nézzük meg Magyarországot!”. A mostani utunk egyik kulcsfontosságú célja éppen az, hogy részt vegyünk az azon emberek között zajló tudáscserében, akik a változásért dolgoznak Magyarországon, Kelet-Európában és az Egyesült Államokban.

Azért is vagyunk itt, hogy megértsük pontosan mi zajlik a felszín alatt Magyarországon, és ne csak azt lássuk, amit az újságokban írnak. Szeretnénk megérteni, hogy a Fidesz projektje miként épít az alacsony bérekre, vagy az egészségügyi és az oktatási rendszerekbe fektetett források korlátozására. Az USA-ban a már említett csoportok ugyanis nem ezt a történetet szokták elmondani az országról. Az embereknek látniuk kell, hogy Magyarország nem egy „példakép” abban az értelemben, ahogyan az amerikai jobboldal hivatkozik rá, hanem valójában egy olyan modell, amelyet a magas megélhetési költségek vagy az egészségügytől és az oktatástól való forráselvonások jellemeznek. Azt akarjuk, hogy az Egyesült Államokban élő emberek árnyaltabb képet kapjanak mindarról, ami ma Magyarországon történik.

Fontosnak tartjuk, hogy az amerikai emberek eljöjjenek ide és tanuljanak a magyar tapasztalatokból. És ahogy már említettem, mindazoknak, akik pozitív társadalmi változásokért küzdenek, akik hisznek a demokráciában, a társadalmi haladásban és abban, hogy tisztességesen kell bánnunk más emberekkel, illetve akik elutasítják a rasszizmust és fel akarják számolni azt a társadalmainkban, nekik kapcsolatban kell lenniük egymással, mivel az embereket motiválja az a tény, hogy mások a világ más részein az övékhez hasonló célokért dolgoznak. Ez nem egy könnyű harc, az embereknek motiváltaknak kell maradniuk, ezt a motivációt pedig rendre szükséges is megerősíteni. Azt gondolom, hogy a jelenlegihez hasonló utak és tudáscserék, illetve az, hogy az emberek ellátogatnak egymás országaiba, igazán motiválóak, ahogyan azok a dolgok is, amiket ilyenkor tanulhatunk egymástól.

A legkevésbé sem azért vagyunk itt, hogy megtanítsuk a magyaroknak mit kell tenniük, vagy akár azért, hogy mi az Egyesült Államokban lemásoljuk mindazt, amit a magyarok csinálnak. Ehelyett azt szeretnénk megtudni, hogy mi is egész pontosan a magyar kontextus, és hogy mit tanulhatunk az itteni tapasztalatokból. És természetesen célja az itt létünknek az is, hogy kapcsolatokat építsünk különféle magyarországi és kelet-európai társadalmi szervezetekkel, köztük például lakhatási mozgalmakkal, szakszervezetekkel vagy vallási közösségekkel. Utóbbiak vonatkozásában szeretnénk feltérképezni azt is, hogy melyek a régió azon vallási szervezetei és hitéleti intézményei, amelyek segíthetnek abban, hogy a hit a demokrácia és a társadalmi igazságosság előmozdításának eszköze lehessen. Ez egy nagy lépés, és egyelőre még igen korai szakaszában vagyunk ennek a folyamatnak, azonban a mostani konferencia ebben is segítséget jelent számunkra.