„Történelmi vereség a baloldal számára”,

írja a vasárnapi chilei alkotmányozó választásokat taglaló írásában Marcelo Casals történész a Jacobin híroldalán olvasható elemzésében. A voksoláson José Antonio Kast volt elnökjelölt Republikánus Pártja kapta a szavazatok több mint 35 százalékát, emellett pedig további 11 hely jutott az Alianza nevű jobboldali pártszövetségnek.

Ezzel szinte teljesen elszállt az új, progresszív alkotmányozás reménye Chilében, hiszen a baloldal mindössze 16 helyet szerzett az új chilei alkotmány kidolgozásával megbízott 51 fős testületben.

Casals rámutat arra, hogy a szélsőjobboldal győzelme azért is paradox, hiszen Republikánus Párt mindig is hangosan ellenezte az Augusto Pinochet katonai diktatúrája idején született, máig hatályos alkotmány bármilyen módosítását. Most a módosítást egy technokrata „szakértői bizottságra” bízzák majd, amelyet az új összetételű alkotmánytanács nevez ki.

A szerző szerint a chilei baloldalnak ahelyett, hogy ismét a jobboldali médiumok fölényét hangsúlyozza, elemeznie kellene a vereségének okait. Úgy látja ugyanis, hogy a 2022. szeptember 4-i alkotmányozó népszavazást követően, amikor a választók nagy többséggel, 62:38 arányban elutasították a progresszív új alkotmány tervezetét, nem vonták le a tanulságokat.

A felkelés

Mint feleleveníti, egy ideig a helyzet még kedvezőnek tűnt a baloldal számára. A 2011-től kezdődő egyetemista tüntetések, a 2019-es „felkelés”, melynek színleg a metrójegyek árának emelése volt az oka, ám mélyebb társadalmi változásokról tanúskodott, és a 2020 októberében az alkotmányozási folyamat megkezdését ratifikáló népszavazás, melyen 5 emberből 4 a régi alkotmány lecserélése mellett döntött, egy irányba, a változás, a neoliberális érával való szakítás irányába mutattak. Ráadásul a 2021. májusi szavazáson az alkotmányozó gyűlés független képviselők heterogén többségét választották meg: őslakosok, feministák és környezetvédő aktivisták, baloldali és balközép értelmiségiek kerültek a tanácsba. S még az egykori diáktüntető, Gabriel Boric nyerte meg az elnökválasztást is. Úgy tűnhetett, hogy a diktatúra utáni három évtizedes kormányzás során domináló két nagy balközép és jobboldali blokk politikai hegemóniájának vége van.

De nem így történt.

A kovid

Casals amellett érvel, hogy a koronavírus-járvány és az azt követő gazdasági válság gyökeresen megváltoztatták a chilei politikai viszonyokat. Bár a neoliberalizmus évtizedes ténykedése szemmel látható volt, ha valaki a lepusztult kórházakat, a munkásokkal szemben megerősödött tőkés vállalkozásokat, az általános eladósodottságot tekintette, az inflációtól és az elszegényedéstől való félelmeket a meggyengült, majd újra erősebbé váló szélsőjobboldal és jobboldal tematizálta.

„A biztonság, a migráció és a megélhetési költségek mostanra a legtöbb chilei polgár számára kiemelt kérdéssé váltak. A jobboldali politikai ellenzék és a média ezt a helyzetet használta fel arra, hogy támadja a kormányt. Jelesül: Kastnak és republikánusainak sikerült a válságot szavazatok millióira váltaniuk, a chilei tőke legreakciósabb frakcióinak bőkezű finanszírozásával”, írja a történész.

Eközben Boric kormánya még mindig a kabinetjének belső problémáival küzd. Az intézkedései közt ellentmondásosak is találhatók. Így például a kormányfő támogatta azokat a törvényeket, amelyek új hatáskörökkel ruházzák fel a rendőrséget, annak ellenére, hogy a baloldalon – különösen a 2019-es tüntetések során tapasztalt rendőri brutalitás után – a carabineros, azaz a chilei rendőrség mélyreható reformját ígérték.

Casals azt állítja, hogy az alkotmányozás folyamata is ellentétektől telített volt, ezért bukott el a tavalyi progresszív javaslat. Valamiféleképpen a régi baloldal és az új baloldal küzdött egymással, s a nem teljesen egyező nézeteik az államról, a köztársaságról, az emberi jogokról, vagy például a kisebbségek autonómiájának mértékével kapcsolatban lehetőséget teremtett a szélsőjobboldalnak, hogy mindezt belső feszültségeknek, „hadakozásnak” tüntesse fel, s módszeresen félretájékoztassa az embereket.

Casals ugyanakkor a bukott szavazások után is optimista. Arra figyelmeztet azonban, hogy a baloldalnak a saját történetéből kiindulva türelemre és hosszabb távú jövőképre van szüksége.