Márciusban zárulhat a Kúrián annak a hat családnak a pere, akik tavaly áprilisban másodfokon is pert nyertek az állammal szemben. A családok azért döntöttek még 2017-ben a bírósági eljárás mellett, mert sok évtizednyi otthonápolás után szerettek volna lakhatást biztosítani halmozottan fogyatékos felnőtt gyermekeik számára, az állami ellátórendszer keretein belül azonban csak a lakóhelyüktől nagyon távoli, emberhez méltatlan körülményeket biztosító tömegintézményben tudták volna elhelyezni őket.
Mint a Népszava írja, az állam által felajánlott, jellemzően a határ menti, régi kastélyokból átalakított épületeket megnézték ugyan, de amit ott tapasztaltak, traumatizálta őket.
„Szedált emberek vegetáltak a nagyipari léptékű intézményi keretek között”
– mondta a lapnak a szülők számára jogi segítséget nyújtó Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogásza. A szülők, látva a körülményeket azt mondták, amíg ők élnek, a gyerekük biztosan nem kerül ilyen helyre.
Az ügyben a Fővárosi Törvényszék megállapította, hogy „az állami szervek mulasztása súlyosan sérti a hat felperes család személyiségi jogait”, és számukra azonnal létre kell hozni támogatott lakhatási férőhelyeket Budapesten, vagy annak körzetében.
Amíg ez nem készül el, addig olyan szociális szolgáltatásokat kell biztosítani, amilyeneket egy ilyen otthonban is megkapnának a pert nyert fogyatékos emberek. A törvényszék ítélete szerint az elszenvedett súlyos lelki szenvedések miatt fejenként 5 millió forint nem vagyoni kártérítés illeti meg őket. Ezt a döntést fellebbezte meg az alperes Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság és az egykori Emberi Erőforrások Minisztériuma után tavaly óta a szociális területért is felelős Belügyminisztérium.
A másodfokú ítéletet sikerként könyvelték el a családok, ám az életük egyáltalán nem lett könnyebb azóta. Bár a tavaly áprilisi ítélet után az állam ki akarta fizetni az 5 millió forintot, de a szülők közösen, jogi tanácsra úgy döntöttek, megvárják a per végét, mert ha a Kúria másképpen dönt a márciusi tárgyaláson, akkor kamatos kamattal kell visszafizetni a megítélt összeget.
A jellemzően 60-80 éves szülők így jelenleg is segítség nélkül pelenkáznak, etetnek, fürdetik felnőtt gyerekeiket, egyre nehezebben bírva a fizikai terhelést.
„Van olyan anya, aki 70 éves elmúlt, az édesapa pedig 83 éves. Egy másik szülő a súlyosan fogyatékos, autista gyermeke mellett 40 éve egyetlen éjszakát sem aludt át. Többségük egyedülálló nő, akit elhagyott a férje éppen a gyerekük fogyatékossága, az ezzel járó nehézségek miatt. Mindannyian nehéz anyagi körülmények között élnek. A halmozottan sérült gyermekeik állapota is romlik, egyikük a pereskedés alatt meghalt”
– írja a lap.
A perelő szülők ügye tökéletesen rámutat minden magyar otthonápoló válságos helyzetére: elfogadható állami intézmények, az otthonápolókat tehermentesítő ingyenes ápolói és szociális szolgáltatások, valamint a felnőtt ápolásra szorulók otthonápolási díjának emelése híján az ápolást végző családtagoknak (jellemzően nők) az óriási lelki teher és a 24 órás ápolási munka miatti elszegényedés mellett az idő előrehaladtával azzal is szembe kell nézniük, hogy fizikailag is egyre nehezebben bírják az általában felnőtt emberek napi szintű emelgetésével, mozgatásával járó munkát. A nehézségek ellenére mindenki addig húzza az intézményi elhelyezést, amíg csak képes valahogyan otthon ellátni családtagját, hiszen – mint azt a példa is mutatja – csak elvétve férnek hozzá a fogyatékos emberek kis létszámú, otthonszerű lakhatási formákhoz, ahol szakértői támogatással élhetnek.
