Január 15-én délután, hosszú betegséget követően végleg itthagyott minket Tamás Gáspár Miklós, a magyar demokrácia, a rendszerváltás, a hazai baloldali gondolkodás, és lapunk közösségének meghatározó alakja.

A filozófusra halálhírét követően, vasárnap este Nádor utcai otthona előtt gyertyagyújtással emlékeztek meg fiatal baloldali barátai. Hétfőn délután 16 órától pedig a Fiumei úti sírkertben, a Munkásmozgalmi Pantheonnál tartottak megemlékezést Tamás Gáspár Miklós barátai, tanítványai és tisztelői.

A hazai, kormánykritikus sajtó mellett a kormánypárti lapok és nemzetközi médiumok is megemlékeztek a filozófusról, ezeket szemlézzük.

Tamás Ábel: Egy halálhír és a szabadságtartalom

A Transtelex hasábjain TGM fia, Tamás Ábel számolt be édesapja haláláról. Amint azt a lap írja, Tamás Ábel elsőként őket értesítette a gyászhírről, hogy azt a filozófus kívánságának megfelelően kedvenc kolozsvári lapja közölje.

Tamás Gáspár Miklóstól a lánya, Rebecca Tamás is elbúcsúzott. A költő és politikai aktivista Twitteren azt írta: „Büszke vagyok arra, hogy a lánya lehettem, és biztos vagyok benne, hogy aktivizmusa és filozófiája valódi örökséget fog hagyni. Ha ma van időtök, olvassátok el néhány művét, hogy emlékezzetek rá.”

I’m proud to have been his daughter, and I feel confident his activism and his philosophy will have a real legacy. If you have time today, read some of his work to remember him. https://t.co/STMwXsfumh

— Rebecca Tamás (@RebTamas) January 16, 2023

DerStandard: Filozófusként folyamatosan újragondolta nézőpontját

Az osztrák balközép-liberális DerStandard elsőként hozta a német nyelvű sajtóban Tamás Gáspár Miklós halálhírét, a német és osztrák távirati irodák (apa/dpa) közleményének átemelésével. TGM-et a kommunizmus alatti magyar disszidens színtér formáló alakjának, az 1989/90-es demokratikus fordulat „társépítészének” nevezve, a Beszélő és az SZDSZ alapításában végzett vezető szerepét kiemelve emlékeznek meg. Megjegyzik azt is, hogy Tamás Gáspár Miklós „korai nyugdíjba kényszerült” 2011-ben, Orbán Viktor hatalomra kerülését követően.

„Tamás filozófusként folyamatosan újragondolta nézőpontját. A korai évek anarchoszindikalizmusától a századfordulón a konzervatív liberalizmus felé fordult. A 2000-es évektől haláláig a nem dogmatikus marxizmust és ökologizmust képviselte, miközben elkötelezett maradt a francia felvilágosodás gondolkodása és racionalitása mellett. Ugyanakkor idejekorán figyelmeztetett a jobboldali populista és posztfasiszta politika világméretű hatására”

– írja a DerStandard.

Deutsche Welle: Orbán legélesebb kritikusa volt

A német közszolgálati Deutsche Welle megemlékezése azzal szemlélteti TGM jelentőségét, hogy „Európa talán egyik politikailag és társadalmilag leginkább megosztott országában” még Orbán Viktor, valamint a kormányához közel álló sajtó is tisztelettel emlékezett meg róla (miközben TGM ugyanezen kormány kérlelhetetlen kritikusa volt, emeli ki a lap). Balrafordulását a rendszerváltással szembeni kételyeivel magyarázzák, kiemelve a rendszerváltás utáni évek tömeges munkanélküliségét, inflációját, elszegényedését, és kétes privatizációs ügyeit.

A lap megemlékezik arról is, hogy az Orbán-kormány ellenzékét is hevesen kritizálta, például, amikor nem mertek szembehelyezkedni Orbán migrációs politikájával. Kiemelik, ahogy előre látta napjaink illiberális tendenciáit a posztfasizmus fogalmának megalkotásával, mely alatt nem azt értette, hogy megint SS-csapatok fognak Európában masírozni, hanem, hogy

a háború előtti jobboldali totalitárius gépezet céljai ma a parlament és demokratikus eljárások által valósulnak meg.

Die Tageszeitung: „Az örök disszidens”

A ‘68-as mozgalom következményeként megszülető berlini baloldali napilap, a Die Tageszeitung (taz) szintén az Orbán-rendszerre hivatkozva kezdi nekrológját. Megjegyzik, hogy TGM erdélyi magyar származása miatt a rendszer kedvezményezett csoportjához is (sic!) tartozhatott volna. Majd megemlítik, hogy a rendszerváltáskor még mind TGM, mind Orbán liberálisak voltak, azonban, miközben utóbbi egy jobboldali autoriter rendszert épít 12 éve, előbbi mindvégig disszidens maradt – és ezért Orbán 2011-ben idő előtt nyugdíjazta is.

Az élettörténet felvázolásában is a diszidens lét, és az ebből következő meghurcoltatások játsszák a főszerepet. És, habár a megemlékezés címe A filozófus, az örök disszidens, a cím első feléről elkeserítően kevés szó esik. Megemlítik, hogy a kapitalizmus kelet-európai formája hamar antikapitalistává tette, s hogy emiatt az új politikai osztály ostoba antikommunizmusa kitaszította, viszont tévesen inkább anarcho-szindikalistának, mint marxistának nevezik az ezredforduló utáni TGM-et.

Az írás utolsó bekezdésében pedig a nyugati sajtóban – sajnálatos módon ez alól a baloldali sem kivétel – elterjedt klisék alapján megemlítik, hogy a végsőkig írta az Orbán-rendszert kritizáló esszéit az idegen nyelvű könyvekkel telepakolt szobájából, illetve, hogy „kegyetlen kritikával illette Orbán olcsó nacionalizmusának bedőlő honfitársait” – hivatkozva egy a 2014-es országgyűlési választások alkalmával készült riport során tett nyilatkozatára. Ebben

TGM valójában a középosztály számára létrehozott jóléti államról, és az EU és nyugat elleni nacionalista hergelésről beszélt, amely hergelés meggyőző lehet a leszakadó rétegek számára.

Franz Schadl: Rendkívüli módon tudott nevetni

Elbúcsúzott Tamás Gáspár Miklóstól a bécsi Streifzüge lap is, amelyben a filozófusnak az elmúlt 15 év során több tanulmánya is megjelent. Franz Schandl történész írásában megjegyzi, hogy TGM mindig is érdeklődött az értékkritika iránt, angol nyelvű esszéit nagy örömmel rendezték kiadás alá. Schandl felidézi, hogy Gazsival 2008-ban, egy André Gorznak szentelt konferencián ismerkedett össze, barátságuk pedig azóta tartott. Ha TGM Bécsben járt, mindig találkoztak. Schandl így emlékezik a filozófusra:

„Gazsi mindenekelőtt rendkívül melegszívű ember volt. Egy nagy adag melankóliával. Még mindig látom, ahogy a konyhámban ül, szivarozik és whiskyt iszik. Hallom, ahogy beszél, és látom, ahogy nevet. Rendkívüli módon tudott nevetni.”

ANFNEWS: A kurdok barátja volt

Az ANF kurd hírügynökség TGM életrajzának rövid összefoglalója után a kurdok barátjaként emlékezik meg a filozófusról, kiemleve, hogy ellenezte Erdoğan egyébként több ezer fős demonstrációval kísért budapesti látogatását, idézve a hét nyelven, a Mércén is megjelent, „Miért fontos, hogy mi történik a kurdokkal?” című írását:

„Mindannyian tudunk Erdoğan elnök és a török hadsereg szíriai kurdok ellen indított gyilkos támadásáról.(…) A lényeg, hogy minden jó szándékú férfinak és nőnek támogatnia kellene a kurd ügyet, az egész világon.”

Fontosnak tartják megemlíteni azt is, hogy a PKK eltávolítását az Európai Unió terrorszervezet-listájáról követelő petíció ezernél is több aláírója között volt Ken Loach filmrendező, Paul Laverty amerikai író, aktivista, és Lucina Kathmann mexikói költő mellett.

Mašina: A nemzetközi mozgalmak barátja és elvtársa volt

A szerbiai baloldali Mašina megemlékezésében kiemeli, hogy Tamás Gáspár Miklós számos szervezetnek, mozgalomnak, kampánynak és tiltakozásnak volt gondoskodó barátja és elvtársa. Nem csupán Magyarországon, mondják, hanem elméleti és politikai álláspontjának megfelelően nemzetközileg is, így a szerbiai, horvátországi és boszniai diákmozgalmak is tiszteletét és támogatását élvezték. A lap felidézi a filozófus a 2011-es belgrádi diákblokád első estéjén elmondott beszédét is.

Megjegyzik, hogy amellett, hogy termékeny publicista volt, mindig talált időt az újságírók kérdéseire is, egy korábbi interjúban a Mašina számára a „mit a teendő” kérdésre a következő választ adta:

„Erős nemzetközi baloldalra van szükségünk, amely végre folytatja az emancipációs munkát, és emlékszik az olyan szavakra, mint a világbéke, a népek közötti barátság, a nemzetköziség, a szolidaritás, a nemzetek közötti egyenlőség. Mert, bár ezek a jelszavak elavultak, mégis helyesek. Csak olyan cinikusak lettünk, hogy nevetünk az emlékükön.”

Bilten: Alakja az értelmiségi elbűvölő műveltségét és a baloldali szigorát ötvözte

A horvát baloldali Bilten szerzője szerint Tamás Gáspár Miklósra nemzetközileg elsősorban „intervenciói” és életrajzi anomáliái miatt fognak emlékezni. Ezutóbbi alatt a „fordított megtérést” érti a szöveg szerzője, vagyis a nyolcvanas évek liberalizmusától a létezett szocializmus bukása után a marxi gyökerekhez való visszatérést. „Intervenciókon” pedig azt, hogy a filozófus után „az anglofón közszférában még könyvek sem maradtak meg, nemhogy lekerekített elméleti rendszerek”.

Evvel nincsen semmi baj, mivel cikkei, előadásai és interjúi inspirálóbbak voltak, mint sok konvencionális és könyvszagú elmélet – írja a lap.

Két cikkét emelik ki „intervenciói” közül, elsőként a 2000-ben megjelent A posztfasizmusról címűt, amely a szélsőjobboldali pártok választási sikerei miatt csaknem húsz évvel később lezajló viták világos előrejelzése. A második az Antitézisben megjelent Igazság és Osztály (Telling the Truth about Class) című írása, amelyet az osztályfogalom tanulmányozása és megértése szempontjából rendkívül értékes hozzájárulásnak neveznek. A Bilten szerint Tamás Gáspár Miklós annak a rég elfeledett értelmiségi alaknak megtestesülése, aki ötvözte az elbűvölő műveltséget és a baloldali szigort.

Szabad oldalak kiadó: (nem) választott családokról

Nicolas Trifon, a többnyire franciául publikáló nyelvész-esszéista a kolozsvári székhelyű, anarchista Szabad oldalak kiadó (Editura Pagini Libere) hasábjain arról ír, hogyan dolgoztak együtt A szem és a kéz 1983-ban, akkor még szamizdatban megjelent kiadásán. 1988-ban, amikor TGM már az SZDSZ-ben dolgozott, és, egy amerikai útjáról visszajövet megszállt nála Párizsban, Trifon számára túl libertariánusnak tűnt anti-etatizmusa, de, mint mondja, akkoriban túlságosan lefoglalták az aktualitások, és mindenféle bizottsági tagságai, hogy elgondolkodjon ennek a brilliáns és kissé sznobnak tűnő értelmiségi munkásságán.

2018-ban mégis interjúzott vele, s mint mondja, akkor fogta meg őt gondolatisága, amikor TGM Egyszerű és nagyszerű kapitalizmus című szövegének fordításán dolgozhatott. Szerinte továbbra is ez a legrelevánsabb elemzés a „valójában nem létező szocializmusból” a tiszta kapitalizmusba való híres átmenetről. De ennél régebbi szálak is összekötik őket: a filozófus édesanyja mesélt Trifonnak nagyapjáról, Rozvány Jenőről, az egykori Kommunista Párt (Partidul Comunist Român, PCR) 1938-ban Moszkvában kivégzett tagjáról.

„A kezdetektől fogva egészen 2018-ig, amikor utoljára láttuk egymást, az a furcsa érzésem volt a TGM-el kapcsolatban, hogy egy családhoz tartozunk, természetesen nem vér szerint, de egy társadalmi struktúrába, annak elkerülhetetlen feszültségeivel és ellentmondásaival együtt. Leginkább egy családhoz hasonlít ez, amelyet nem te választasz.”

Az eseménydús életű rendszerváltó

A fentieken túl, a rendszerváltásban vállalt meghatározó szerepét kiemelve és életrajzát összefoglalva emlékezett meg róla a német Frankfurter Rundschau és a francia Le Courrier d’Europe centrale. A brit-amerikai radikális baloldali könyvkiadó, a Verso Books egy 2015-ös beszélgetés megosztásával és a New Left Reviewban, valamint az International Socialism Journalban megjelent interjúk ajánlásával tisztelgett Tamás Gáspár Miklós előtt.

A kanadai Socialist Project a Litera hasábjain megjelent nagyinterjú angol fordításával hajtott fejet a filozófus emléke előtt. A balkán régiós Radio Slobodna Evropa (Szabad Európa Rádió) Orbán Viktor rezsimjének kemény kritikusaként emlékezik rá: az egykori baloldaliak többségével szemben, akik 180 fokos fordulattal a liberalizmuson keresztül a jobboldalon kötöttek ki, ő fiatalon anarchista, később liberális, a kétezres évektől pedig marxista volt.

A bulgáriai Kolektiv za obshtestveni interventsii (KOI) a magyarul a Mércén megjelent, a berlini MarxIsMuss kongresszuson elhangzott, Magyarország 1956 – a szocialista forradalom című beszédének bolgár nyelvű közlésével emlékezett meg lapunk rendszeres szerzőjéről. A holland De Couturekrant a filozófus „eseménydús életének” összefoglalásával adott hírt TGM haláláról, a romániai RFI (Radio France Internațional) pedig többek között a következő szavakkal vett végső búcsút:

„Ha létezik archetípusa a szabad szellemnek, akkor az biztos Tamás Gáspár Miklós. Intellektuális gigász, aki folyamatosan olvasott, és olvasmányélményei folyamatosan beépültek érzékelésébe és világlátásába. Kimondhatatlanul utálta a sekélyességet és az elégségességet. (…) TGM által kritizálva lenni annyit jelentett, mint része lenni filozófiai mátrixának.

Folyamatosan olyan politikai és társadalmi struktúrákat keresett, amelyek az emberi szolidaritáshoz a legközelebb, de a kapitalista kizsákmányolástól lehetőleg minél távolabb helyezkedtek el. Nem volt optimista, de gondolatai olyan mély humanizmusról árulkodtak, amely azt remélte, hogy az emberiség egyszer túllép az egyenlőtlenségeken és a konfliktusokon – ezekből családjának bőségesen jutott osztályrészül.”

Anton Jäger: Az utolsó publicista

A The New Statesman lapban pedig Anton Jäger búcsúzott Gazsitól A posztfasizmus prófétája című írásában. Jäger írásában TGM-et Joseph Rothhoz hasonlítja, aki arra jutott, a Szovjetunió a modernitás jobbításának (és nem meghaladásának) erőltetett próbálkozása volt. A rendszerváltozás utáni optimizmusa, mint mondja, hamar alábbhagyott, a nosztalgia és megbánás elegyévé változva.

„Az amerikai sokkterápia megérkezése nem csupán a posztszovjet ipart robbantotta, de mindazt is, ami a szovjet örökségben megőrzésre érdemes volt. Balzac és Dosztojevszkij, nem Michael Jackson és az MTV volt generációja kötelező kulturális diétája. Csak semmi nouvelle vague vagy Rolling Stones, maradtak a 19. századi kánon megszentelt klasszikusai, amelyek a proletariátust osztályellenségének szintjére emelték.”

Jäger szerint mindinkább tiszta lett TGM számára, hogy a ’89-es nem egy demokratikus, hanem elsősorban nacionalista fordulat és forradalom volt. Ezt, és hogy mennyire piacbarát volt az új rendszer, kevés disszidens értette meg akkoriban – saját bevallása szerint TGM sem, amelyet egy 2009-es interjúban élete legnagyobb szégyenének nevezett.

Jäger ebben a felismerésben látja annak okát, hogy TGM visszatért a klasszikus marxizmushoz. Nem rendszerszerűen építette fel a gondolatait, mint Lukács: a szerző szerint közelebb áll hozzá Roth publicisztikája, elegánsan közelít rá tárgyára, vagy vizsgálja azt távolról. Esszéiben könnyen feltűnthettek Mann-egzegézisek, vagy éppen Fichte-traktátusok.

Internacionalizmusát Anton Jäger örököltnek és szándékosnak állítja be, idézve egy interjúban elhangzott visszaemlékezéséből, amelyről később maga TGM így írt az ÉS-ben megjelent Apa száz éve című publicisztikájában:

„megkérdeztem tőle, miért nevezi és tartja magát kommunistának [apám – szerk.], ha a rendszer minden aspektusát utálja és megveti. Elővett egy kis bakelitkockát, amelyre rá volt ragasztva hat apró fénykép – a legjobb barátai (csak Józsa Bélára és Brassai Viktorra emlékszem), akiket meggyilkolt az osztályellenség a második világháború alatt –, s azt mondta: »mert nekik már nem tudom elmagyarázni«. Azt akartam mondani, hogy a hűség nemesi, tehát hűbéri erény, méltatlan egy marxistához: de ránéztem, és befogtam a számat.”