Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Újabb próbaidős pedagógust rúgtak ki polgári engedetlenség miatt

Ez a cikk több mint 1 éves.

Azonnali hatállyal megszüntette a tankerület a budapesti Jaschik Álmos Művészeti Szakgimnázium és Technikumban nyugdíjasként, részmunkaidőben tanító Szabó Márton közalkalmazotti jogviszonyát, aki rendszeresen részt vett a polgári engedetlenségi akciókban – írta meg csütörtökön a Telex.

A lap információi szerint Szabónak december 31-én járt volna le a próbaideje, de egy december 19-i keltezésű levélben a tankerület jelezte: december 30-án indoklás nélkül megszűnik a jogviszonya.

Szabó decemberben 36 óráját nem tartotta meg, mert polgári engedetlenséggel tiltakozott a közoktatás problémái ellen.

Mint a Telex is felidézi, Szabó Márton esete hasonlít ahhoz a pécsi tanáréhoz, akinek szintén indoklás nélkül mondtak fel a próbaideje alatt, és aki hasonlóan aktívan részt vett a tiltakozásokban. Annyiban ugyanakkor újszerűek Szabó kirúásának körülményei, hogy elmúlt 70 éves, nyolc éve ment nyugdíjba, és két és fél éve kezdte a tanári pályafutását a Jaschik középiskolában. Szabó Márton az első két évében óraadó tanár volt, szeptembertől tanított részmunkaidőben az iskolában, az új foglalkoztatási konstrukció miatt töltötte a próbaidejét.

A tanár szeptemberben, októberben és novemberben is egy-egy alkalommal részt vett a polgári engedetlenségben. Szeptemberben meg is kapta a figyelmeztető levelét, azóta azonban nem adott neki semmilyen jelzést a tankerület.

Aztán mikor november 30-án nyolc pedagógust kirúgtak azért, mert többször is részt vettek a jogszabályban nem rögzített munkabeszüntetésben, drasztikusabb módszert választott: decembertől nem tartotta meg egyetlen óráját sem, így a hónapban 36 órája maradt el, mielőtt felmondtak neki. A Telex információi szerint az iskolából egy másik tanár is részt vett a hosszú távú polgári engedetlenségben, de ő határozatlan idejű közalkalmazotti munkaviszonyban dolgozott, és neki nem mondott fel a tankerület.

Szabóval kollégája, a szintén a Jaschikban fotográfiát tanító Kóczán Gábor töltött fel az internetre decemberben egy videóinterjút, amelyben a most kirúgott pedagógus arról beszél, hogy a közoktatásban uralkodó tarthatatlan állapotok ellen emeli fel a szavát a polgári engedetlenséggel.

(A videót készítő Kóczánt még szeptmberben látogattuk meg, aki akkor a Mércének elmondta, egzisztenciális okokból nem vállalja a polgári engedetlenséget, ehelyett figyelemfelhívó maratoni futásba kezdett az iskola udvarán.)

Szabó Márton kirúgása után negyven kollégája levelet írt az iskola igazgatójának és a tankerületnek, amiben kifejezték tiltakozásukat az elbocsátás miatt.

Mint ismert, Szabó Mártonon kívül eddig összesen 14 pedagógust – köztük a fent említett pécsi tanárt – bocsátottak el azért, mert nem a kormány által kiüresített sztrájktörvénynek megfelelően szüntette be a munkát. Ugyanakkor náluk eddig jóval többen folyamodtak hasonló óraszámban polgári engedetlenségi akcióhoz: a Tanárok a Tanárokért csoport szerint a kormány következetlenül vezeti ezeket tiltakozásokat, és elég esetlegesen torolja meg őket. 

Szeptemberben ugyancsak a Jaschik Álmos iskolában látogattuk meg a IX. kerületi Jaschik Álmos Művészeti Szakgimnázium és Technikumban fotográfiát tanító Kóczán Gábor pedagógust, aki akkor a Mércének elmondta, egzisztenciális okokból nem vállalja a polgári engedetlenséget, ehelyett figyelemfelhívó maratoni futásba kezdett az iskola udvarán.