Nagy Márton a Magyar Nemzeti Bankból érkezett a miniszterelnök mellé (fő!)tanácsadóként, hogy azután a 2022. áprilisi választások után megalakuló régi-új Orbán kormány gazdaságfejlesztési minisztere legyen. Hogy annak idején miért kellett rendkívül gyorsan és váratlanul távoznia az MNB-ből, azt talán csak ő és hajdani főnöke, Matolcsy György jegybankelnök tudja, de tagadhatatlan, hogy az ilyen távozás ritkán a „békés” elválás jele. Személy szerint remélem, hogy a felek azóta legalább köszönnek egymásnak, ha NER-szerte összefutnak (kis ország ez).

A viszonynak nyilván nem tesz jót Nagy Márton legújabb húzása, amelynél unortodoxabb gazdaságpolitikai eszközt az unortodoxia nagy úttörője, az ex-főnök Matolcsy György sem nagyon tud felmutatni. A sors iróniája, hogy Nagy unortodoxiája most éppen a Matolcsy által vezetett jegybank antiinflációs és árfolyamvédő, nagyon is ortodox monetáris politikai eszközével megy szembe. Azzal betéti kamatstopot^[1] vezet be a kereskedelmi banki betétekre 20 millió forint feletti betétek esetében. Egészen pontosan:

„A döntés értelmében 2023. március 31-ig a befektetési vállalkozások, pénztárak, lakástakarékpénztárak, biztosítók, befektetési alapok és a legalább 20 millió Ft-ot elhelyező lakossági ügyfelek a kereskedelmi bankoknál mostantól elhelyezett betétjeik után nem kaphatnak magasabb kamatot a 3 hónapos diszkont kincstárjegy kamatánál.” (kormany.hu)

A fentiek értelmezéséhez tudnunk kell azt, hogy a 3 hónapos diszkont kicstárjegy kamata 11,95%, és azzal sem árt tisztában lennünk, hogy a 18%-os jegybanki alapkamat (most tekintsünk el attól, hogy ez milyen néven fut éppen) miatt a kereskedelmi bankok és egyéb pénzintézetek, pénzügyi vállalkozások ügyfeleiknek ennél jóval magasabb, 16-18%-os betéti kamatot (hozamot) kínálhattak kockázatmentesen az ügyfelek pénzét a jegybanknál elhelyezve. Hogy ez mennyire tekinthető extra magas hozamnak, a 20% feletti inflációt figyelembe véve, azt döntse el mindenki maga.

Az mindenesetre tény, hogy az államháztartási hiány finanszírozását biztosító állampapírok (elsősorban a rövid lejáratú kincstárjegyekre kell itt figyelni) hozamai a nyomába sem értek ennek, így természetes módon a tőke a bankrendszeren keresztül a jegybanki betétek felé kezdett áramolni (részben) az állam számára folyósított kölcsönök felől. Mondjuk ez éppenséggel egybe is vágott az MNB céljával, miszerint a magas kamatlábbal mintegy porszívóval (elnézést minden makropénzügyes közgazdásztól!) szívja ki a gazdaságból a pénz egy részét. E művelet eredményeképpen a piacokon csökken a kereslet, amely keresletcsökkenés fékezi az árak további emelkedését, más szóval csökkenti az inflációt.

Ez azonban nem vágott egybe a magyar kormány céljaival, amely célok finoman szólva sem mutatnak egy irányba. A magyar kormány ugyanis egyfelől takarékosságra inti saját magát és teljes kifizetési stopot hirdet mindenre, ami él és mozog (kivéve a munkabérek és bérterhek), valamint ezermilliárdos tételben tesz beruházásokat várólistára. Mindeközben viszont továbbra is szórja a pénzt a NER-tőke és saját politikai érdekei szerint. A „spórolás” nem érinti sem a tankerületi vezetők jutalmazását, sem az Altlétika Csarnokot.

A furcsa és különböző irányokba mutató kormányzati viselkedés oka leginkább az EU-s források bizonytalansága.

Nem mintha kérdés lenne, hogy kap-e Magyarország EU-s forrásokat. Nyilván kapni fog. Az azonban még mindig kérdés, hogy mennyit, akárcsak az, hogy mikor? Ezek a tényezők pedig erőteljesen befolyásolják még az idei év, de pláne a jövő év központi költségvetésének alakulását, és a hiány finanszírozhatóságát. Innen érthető meg, hogy miért gondolja Nagy Márton azt, hogy nem feltétlenül jó az a jelen helyzetben kormánynak, ha „a gazdaság olajozott működéséhez szükséges hitelezés és állampapír-vásárlás helyett” (lásd miniszteri közlemény) a tőke a jegybanki betétet választja. Merthogy az eleve bizonytalan finanszírozás válik még bizonytalanabbá.

A tőke a magasabb megtérülést keresi, ezért választja a jegybanki betétet. Normális esetben a kormány (a lebonyolító szervezet – Magyarországon az Államadósság Kezelő Központ) egy dolgot tehet: beszáll a versenybe, magasabb kamatot ígér, mint a jegybanki fix. Ehhez képest Nagy Márton megoldása igencsak szokatlan módon (a jegybanki antiinflációs politikába „belerondítva”) a banki kamatokat maximálja. Mintha a sportoló a kemény edzés helyett azt kérné, hogy versenytársa kötözzön magára pár kiló súlyt az indulás előtt, mert mennyire igazságtalan, hogy gyorsabban tud futni.

Hogy ennek a szokatlan eszköznek milyen hatása lesz a tőkepiacra, hogy valóban elindul-e a tőke külföldre, hogy azután külföldi befektetési társaságok közvetítésével visszatérjen a 18%-os jegybanki hozamért (külföldi befektetőkre nem vonatkozik az új szabály, ugyanis az azonnal hazavágná a forint keresletét és ezzel együtt a kínkeservesen elért 400-410 forint közötti euróárfolyamot), ahogyan ez ebben az elemzésben lehetséges hatásként megjelenik, vagy sem, az hamarosan ki fog derülni.

Addig is egy fontos dologra hadd’ hívjam fel az olvasók és Nagy Márton figyelmét: kevésbé kellene aggódni a költségvetési hiány finanszírozása miatt, ha kisebb lenne a hiány. A hiány pedig nem csak úgy csökkenthető, ha a kiadási oldalon faragunk, hanem úgy is, ha új bevételek után nézünk! A kamatstop kb. 6%-os kamatveszteséget jelent azok számára, akiket érint akik eddig élni tudtak a magas alapkamat nyújtotta lehetőséggel és nem tudják elkerülni az új szabályt.

Sokkal egyszerűbb lenne egy mindenkire vonatkozó kamatadó bevezetése, amely a tőke adóterhét növelné általában!

A kamatadót be lehet vezetni úgy, hogy ne vonatkozzon a hosszú távú megtakarításokra vagy kisebb összegű, egyetlen magánszemélyhez kötődő kamatokra. Sőt akár úgy is, hogy ne vonatkozzon a kincstárjegyekre és államkötvényekre – van erre példa más fejlett gazdaságokban.

Ez ugyan szokatlan megoldás lenne, de működne.