Miután a nemzetgyűlési választáson második helyen végzett a Nupes nevű koalíció, azaz az Új Szociális és Ökológiai Népi Unió, vezető ellenzéki – és baloldali – erőként választ kellett adniuk a zuhanó vásárlóerő problémájára, illetve Macron nyugdíjrendszert és munkanélküli-ellátást érintő neoliberális reformterveire. Miközben az ősz nagy eseményének az október 16-i drága élet és éghajlatváltozási tétlenség elleni menetet szánták, a Nupes vezető politikusainak bántalmazási ügyei, illetve az azokra adott ártalmas válaszok súlyos problémákat tártak fel, és így további témákat is előtérbe emeltek a francia baloldal kapcsán.

Az ősz első esete Mélenchon egyik lehetséges utódjához kötődött

A baloldal jelenlegi vezető politikusa, a 71 éves Jean-Luc Mélenchon (Engedetlen Franciaország, La France insoumise, LFI) szeptemberben újra megerősítette, hogy nem szeretne negyedszer elindulni az elnökválasztáson, és inkább a háttérből folytatná a Nupes létrehozásával megkezdett intellektuális munkát.

Egyik potenciális utódja Adrien Quatennens, az Engedetlen Franciaország „kettes számú embere” volt: Quatennenst először 2017-ben választották meg a Nord megyei első választókerület (Lille és az agglomerációja egy része) nemzetgyűlési képviselőjének, ezután gyorsan felfelé ívelt politikai karrierje. Szívesen szerepeltette a média, ismertté vált a szociális kérdésekben való jártasságáról, 2019-ben pedig maga Mélenchon nevezte ki az Engedetlen Franciaország mozgalom koordinátorának. (Igaz, a mozgalom úgynevezett „gázszerű halmazállapota”, azaz az, hogy nincs artikulált belső struktúrája, vezető döntéshozói fóruma vagy egymásra épülő helyi, regionális szervei, lényegében ki is zárja, hogy Mélenchon támogatása nélkül valaki vezető pozíciót kapjon.)

Quatennens népszerűségét az is jelezte, hogy idén több mint 65%-os támogatással újraválasztották. Hogy megalapozza a tekintélyét a poszt-Mélenchon korszakra, szeptemberben országjáró körútra is készült.

Mindezt azonban felülírta, hogy a sajtóban megjelent hír nyomán bebizonyosodott, hogy Quatennens bántalmazta és zaklatta a feleségét. Céline Quatennens egy tavaly nyári vita után tett először bejelentést a rendőrségen, amit szándéka ellenére hozott nyilvánosságra szeptember 13-án a Le Canard enchaîné hetilap.

Férje ezután elismerte a Twitteren, hogy megpofozta, csuklón ragadta, falhoz szorította házastársát, egyszer a telefonját is elvette, máskor „túlságosan sok sms-t küldött neki”. Az utóbbi kapcsán Céline Quatennens idén szeptember 24-én újra bejelentést tett a lille-i rendőrkapitányságon. Bár ezek a bejelentések nem minősültek feljelentésnek, a francia törvények lehetővé teszik, hogy hivatalból eljárás induljon hasonló esetekben, így a 32 éves politikus ügyében házastársi erőszak gyanújával nyomoz az ügyészség.

Hogy „megóvja a mozgalmat”, Adrien Quatennens még szeptember 18-án lemondott az Engedetlen Franciaország koordinátoraként betöltött pozíciójáról, képviselői helyéről viszont nem. Ezen a ponton azonban úgy tűnt, a mozgalom kevésbé óhajtja megóvni magát:

az Engedetlenek ugyanis egészen ijesztő reakciókat adtak az esetre. Volt, aki az ügy politikai jellegét tagadta, volt, aki Manuel Bompard-hoz, a mozgalom másik vezető személyiségéhez hasonlóan azzal bagatellizálta a történteket, hogy „egy pofon nem egyenlő a feleségét naponta verő férjjel”.

A mozgalom hívei számára fokozottan kiábrándító lehetett, hogy az egyik legsúlyosabb tweet magától Mélenchontól származik:

„A rendőri rosszindulat, a média voyeurizmusa és a közösségi hálók meghívták magukat Adrien és Céline Quatennens konfliktusos válásába. Adrien úgy döntött, hogy mindent magára vállal. Gratulálok a méltóságához és bátorságához, és biztosítom a bizalmamról és szeretetemről.”

(Jean-Luc Mélenchon, 2022.09.18.)

Az Engedetlen Franciaország vezérkara annak ellenére reagált ennyire tendenciózusan és zavarodottan, hogy nem ez az első hasonló eset, amit kezelnie kellett a közelmúltban. A júniusi nemzetgyűlési választás előtt Taha Bouhafs antirasszista aktivista-újságírót kellett visszaléptetniük szexuális erőszak gyanúja miatt, Lyon egy szegényebb elővárosában, Vénissieux-ben, a baloldalnak kedvező körzetben.

Júliusban pedig Éric Coquerel nemzetgyűlési képviselőjük ellen indított eljárást a párizsi ügyészség hasonló okokból. Így tulajdonképp a Quatennens-ügy sokkal inkább az ismétlődés érzetét keltette, mintsem a meglepetését.

Aztán a zöldeknek is le kellett porolni egy régebbi ügyüket

A Quatennens-ügy hullámain egy másik eset is (újra) előkerült, amely a szintén Nupes-alkatrész Europe Écologie Les Verts (EELV) zöldpártot érinti. A Le Figaro még júliusban írta meg, paywall mögött, hogy a párt főtitkára, Julien Bayou volt párja bejelentést tett a politikusról az EELV szexuális és szexista erőszakkal foglalkozó egységénél. Ekkor azonban ez az információ nem váltott ki különösebb visszhangot.

Hónapokkal később, Quatennens lemondása másnapján a genderalapú erőszakok ellen küzdő #NousToutes (‘Mi nők, mindannyian’) kollektíva közölt emlékeztetőt a Twitteren, két fontos kérdést megfogalmazva: hogyan lehet így biztosítani a pártaktivisták biztonságát? Miért nem történt semmilyen lépés a Bayou-ügyben július óta?

Aznap este ezekre a zöldpárt egy másik fontos embere, Sandrine Rousseau nemzetgyűlési képviselő, aki a Zöldeket megrázó, hírhedt szexuális zaklatási ügy egyik áldozataként távozott korábban a pártból, és 2020-as visszatérése óta az EELV radikálisabb és feminista szárnyának legismertebb arca, nyilatkozott az ügyről a France 5 köztévé egyik adásában. Rousseau elmondta, hogy otthonában fogadta az érintett nőt, aki egy öngyilkossági kísérletről is beszámolt, illetve hogy Bayou cselekedetei valóban alkalmasak voltak a mentális egészség megtörésére. Több áldozata is lehetett, és folyamatban van az ügy vizsgálata.

Végül a 42 éves politikus önként lemondott titkári címéről, de nem ismerte el a vádak valódiságát, hanem megtöltötte a sajtót saját áldozati narratívájával. „Ez Kafka a közösségi média korában”  – mondta lemondásakor, utalva A per című regényre, amelynek főhőse, bár semmi rosszat nem tett, egy abszurd folyamat végén előbb jut el a kivégzésig, mint a bíróhoz; anélkül, hogy kiderülne, pontosan mivel vádolják.

Szerinte Sandrine Rousseau „túl messzire ment”, és inkább saját politikai érdekei vezényelték, mintsem a feminizmus. A Libération pedig „aktivisták és exek” informális csoportjáról közölt cikket, akik állítólag három évig megfigyelés és nyomás alá helyezték Bayou-t, hogy végül megbuktassák – ezt végül a zöldpárton belül is szkeptikusan, inkább összeesküvés-elméletként fogadták.

A számos baloldali botrányból nem következik, hogy a progresszív erőknél több az erőszakos eset, mint a jobboldalon

Amennyire szégyenteljesek ezek az ügyek és a rájuk adott politikai válaszok, sarkítás lenne azt mondani, hogy a francia baloldalt posványos fiúklubok teszik ki. A nyári és őszi eseteknek többnyire lett következményük, amihez hozzájárult, hogy az érintett pártok nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos elveit a tagságuk és választóik legalább egy látható része komolyan veszi, és az aktivista környezetük is bír valamennyi érzékenységgel és tájékozottsággal a témákban.

Emellett évek óta rendelkeznek szexuális erőszakot és zaklatást vizsgáló egységekkel, „sejtekkel”, bár ezek utóbb inkább a probléma részének tűntek, mintsem lehetséges megoldásának. Quatennens az Engedetlen Franciaország, Bayou pedig az EELV vezetői  voltak, és épp az utóbbira panaszt tevő volt barátnő magyarázta el, hogy így nem tudott megbízni a párt belső működésének részét képző sejtben, egyszerűen az érintett politikus súlya miatt. A vizsgáló egység ráadásul lassította a folyamatot: az első jelzés után hat órával az áldozat bátorító választ kapott, érdemi előrelépés azonban három hónapig, Quatennens botrányáig nem történt – és akkor is külső nyomásra.

A jobboldalon sem a belülről, szavazóktól, aktivistáktól érkező nyomás nem ennyire erős, és hasonló intézmények sem léteznek. A Macron-féle Renaissance most szeptember végén épp csinált egyet, hogy különbnek mutatkozzék, de a többek között nemi erőszakkal is vádolt belügyminiszterük, Gérald Darmanin továbbra is kényelmesen ül a székében. A tíz évre visszamenően erőszakkal vádolt Damien Abad viszont nem lett végül szolidaritási miniszter, de ezzel a döntéssel is megvárták, hogy az ügyészség indítson nyomozást vele szemben.

A szélsőjobboldali Eric Zemmour pedig azt is megengedhette magának különösebb népszerűségvesztés nélkül, hogy szó nélkül hagyja az ő zaklatási bűneiről szóló nyolc tanúvallomást, néhány héttel az elnökválasztás előtt.

Nehezen jelenik meg az áldozatok narratívája, de számonkéréskor a nők kerülnek előtérbe

A progresszív oldal elmúlt időszakban kirobbant botrányai pontosan illusztrálták, mennyire nehezen jelenik meg az áldozatok narratívája, amiért részben a pártok, részben a média felelős.

Quatennensból Mélenchon csinált mártírt a sajtóban, miután előbb gratulált neki szeptemberben, majd október elején ízléstelen nyelvi párhuzammal politikai pofonokról, illetve több hetes lincselésről beszélt. Bayou pedig maga adta el a médiának kafkai szerepfantáziáit, és ő tette meg az egyébként is szélsőséges reakciókat kiváltó Sandrine Rousseau-t a gonosznak a történetben, aki önös céljai mentén, a decemberi EELV kongresszusra készülve használta szerinte személyes céljai érdekében a feminizmust.

Természetesen Bayou volt párja is felismerte, hogy „elvették tőle a szót” a történetben – hogy visszaszerezze, elindította az EELV hivatalos eljárását, a korábbi informális megkeresés után.

Érdekes a pártok női politikusaira jutó szerep is a történetben, akiken sokkal többször kérik számon a pártok tétlenségét, mint férfi társaikon.

Sandrine Rousseau is panaszkodott, hogy amint az erőszak kérdése felmerül, a Zöldek esetében tőle várnak választ; és beszédes volt az Engedetlen Franciaország néhány politikusának a zavara, amikor egy sajtótájékoztatón Mélenchon idézett tweetje miatt kellett magyarázkodniuk:

Affaire Quatennens: le malaise de la France insoumise en pleine conférence de presse pic.twitter.com/UIwzErjB2Q

— BFMTV (@BFMTV) September 20, 2022

Mindez az Engedetlen Franciaország demokratikus működéséről is kérdéseket vet föl. A Jean-Luc Mélenchon személyes tekintélyére nagyon erősen támaszkodó mozgalomban úgy tűnik, nincs nagy mozgástér szembeszállni a főnökkel. Ahogy a Le Monde-on olvasható volt a hírhedt Mélenchon-tweet után: „Egész vasárnap délelőtt, Manon Aubry, Danièle Obono, Raquel Garrido és Clémentine Autain, mindannyian az Engedetlen Franciaország vezetői, foggal-körömmel küzdöttek azért, hogy a „Jean-Luc-ot” körülvevő férficsoporttal elfogadtassanak egy közleményt, amely korrigálja Mélenchon üzenetét”. Ilyen közlemény nem jelent meg végül.

#ReleveFeministe: a baloldali agresszorokat is védő maszkulin szolidaritást egy feminista újjászületés törheti meg

Bayou zaklatásügye óta a Twitteren megjelent a relève féministe (feminista utánpótlás) hashtag, ami aztán egy új kollektíva neve is lett. A Collectif Relève Féministe több mint kétszáz baloldali feministát tömörít, köztük választott képviselőket, akik most együtt álltak ki az áldozatok mellett, és hívták föl a figyelmet arra, hogy a pártok reakciói a patriarchális működési kultúrát erősítették. Lényeges követelésük, hogy Adrien Quatennens képviselőként se maradjon a közéletben.

Ahogy írják, nem az agresszorok barátainak a dolga, hogy a magánélet tisztelete mellett érveljenek, és megítéljék az erőszakos esetek súlyosságát – azonban az elmúlt heteknek ez egy meghatározó mintázata volt. A Relève Féministe ezzel a rendszerrel szeretne szembeszállni és leszámolni, hiszen a pártokon belüli cinkosság, gyávaság, kényelem önmagától nem fogja meghozni a változást. Biztató, hogy közleményükben külön kitértek azok védelmére, akik különböző elnyomások interszekcióiban kétszeres vagy többszörös áldozatok: a rasszizált és LMBT+ nők, akiknek intellektuális és mozgalmi erőforrásaiból jelentős hasznot húztak a francia baloldali említett szereplői is (#MeToo, büszkeségmenetek, társadalmi megmozdulások, nemzetközi szolidaritás), és akik védelme része kell hogy legyen a változásért küzdő feminizmusnak.