Múlt hónapban a kormány salátatörvénybe rejtve írta át a szociális törvényt úgy, hogy a rászorulók megsegítésének felelősségét az államról az egyénre hárítsa. A törvényjavaslat vitáján ellenzéki parlamenti képviselők éjszakába nyúló, huszonkét órán át tartó vitával tiltakoztak, melynek során a Fidesz nem adott egyértelmű magyarázatot a módosításra.

November 16-án a Nyugdíjasok Országos Képviselete is közleményben tiltakozott a törvénymódosítás ellen.

Ahogy azt a nyugdíjasok közleménye is felidézi, az Alkotmány 2011 végéig a nemzetközi egyezményekkel összhangban alapvető jognak tekintette a szociális biztonsághoz való jogot:

„A Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz; öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak.”

A 2012-es Alaptörvény azonban már úgy fogalmazott, hogy Magyarország „arra törekszik”, hogy szociális biztonságot nyújtson az arra rászorulóknak, és egyúttal azt is törvénybe foglalta, hogy „a nagykorú gyermekek kötelesek rászoruló szüleikről gondoskodni”.

A jelenlegi törvénymódosítás ennél is tovább megy – a rászorulókról való gondoskodást elsősorban az egyének, majd a családok, önkormányzatok, illetve egyházak felelősségének tekinteni, és csak utolsó sorban az államénak.

Ez a törvénymódosítás cserbenhagyja a betegeskedő időseket is, és állami segítség nélkül hagyja a középkorú nőket, akikre általában a gondoskodás feladatát hárítja a társadalom. Pedig ahogy a nyugdíjasok szervezete is  fogalmaz, a  gondoskodás felelőssége nem az egyéné:

„Az elmúlt harminc év alatt lehetőség lett volna felépíteni egy tisztességesebb, minden magyar állampolgárnak szociális biztonságot nyújtó, jól működő demokratikus országot. Ehelyett egyre nagyobb feszültséget tapasztalunk a saját életünkben: a nyugdíjak elértéktelenedését, a szociális és egészségügyi ellátó rendszer ellehetetlenülését, az idő előtti halálozást, korai rokkantságot, az egészség korai elvesztését, tartós betegség esetén a gondos ápolás hiányát, egész településekre kiterjedő mélyszegénységet.

Ebben minden szereplőnek – így nekünk is – megvan a maga felelőssége, de más a felelőssége a társadalmat irányító, döntéshozó politikusoknak, mint annak, aki saját és családja életét is alig tudja fenntartani, vagy aki egész életét végigdolgozta, és most betegen, kiszolgáltatottan éli az életét, halmozottan hátrányos helyzetben, rettegve attól, hogy segítség nélkül elveszti minden emberi méltóságát.”

Az egyébként is lesújtó képet tovább rontja, hogy a kormány nemrégiben a munka törvénykönyvét is úgy módosította, hogy  könnyebben kirúghassák a betegeket a munkáltatók. Ezidáig, ha valaki egészségügyileg alkalmatlanná vált egy munkakörre, más munkakört ajánlottak fel neki a cégnél, vagy végkielégítés után megváltak tőle. A kormány által javasolt törvénymódosítás értelmében a munkáltatónak lehetősége lesz végkielégítés nélkül, illetve a felmondási időre való jogosultságától megfosztva megszüntetni a munkaviszonyt.