Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

„Ez annyira morbid, hogy már sírni nem lehet rajta” – vasutasok a penészedő törülközőkről és kikapcsoltatott vízforralókról

Ez a cikk több mint 1 éves.

Újabb körben próbáltak egyeztetni munkáltatójukkal a vasutasok múlt hét végén, miután szeptember óta folyamatosan küzdeniük kell azért, hogy emberi munkavégzésre alkalmas hőmérsékletű munkakörnyezet álljon rendelkezésükre.

Mint arról mi is beszámoltunk, a kormány szeptember elején jelentette be, hogy a kórházak és a bentlakásos szociális intézmények kivételével 25 százalékos gázfogyasztás-csökkentést ír elő az összes állami intézménynek és állami gazdasági társaságnak. Ennek keretében rendelték el azt is, hogy az állami intézményekben 18 fokban maximálják a hőmérsékletet a fűtési szezonban, így többek közt a vasútnál is.

A mostani tárgyalási fordulóról a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) beszámolt, mint írták, „az érdekképviseleti oldal felsorolta a kormányrendelet negatív következményeit, kitértek egyes helyi vezetők túlkapásaira. Az oldalon egybehangzó volt, hogy 18 fokban a munkavállalók egészsége veszélybe kerülhet.”

Az említett túlkapásokról a Mérce megkérdezte Meleg Jánost, a szakszervezet elnökét, aki elmondta, hogy az energiafelhasználást általában is korlátozzák a telephelyeken, és két helyszínen előfordult, hogy megtiltották a kávéfőző, a vízforraló és a hősugárzó használatát, de a hűtőszekrényeket is áramtalanították.

„Egymást licitálták felül hülyeségben”

– jegyezte meg az elnök az érintett telephelyi vezetőkről, akiknek a túlkapásait azóta már sikerült visszanyesni munkáltatói segítséggel.

Meleg János a 18 fokos hőmérséklet-maximálásról elmondta, hogy már csak azért is lehetetlen a helyzet, mert például a pályaszolgálatosok egy-egy esős műszak után nem tudják rendesen, szárazan átadni a munkaruhát a váltásnak. A törülközők és a nyirkos formaruházat ráadásul  – mivel ilyen hőmérsékleten képtelenség megszárítani – nagyobb eséllyel be is penészedhetnek.

A dolgozók egészségének védelmére kérték a minisztériumot, hogy adjanak ki munka közben védőitalokat, amelyre azt a választ kapták, hogy „védőitalt ki lehet adni” – ahelyett, hogy kötelezték volna a munka felügyelőit, hogy ezt tegyék is meg.

„Az adminisztratív dolgozók életösztöne bekapcsolt, nagymamafejkendő, színes takarók a falakon… a kollégák fáznak, remegnek, és akkor ilyeneket mondanak nekik, hogy mozogjanak kicsit, menjenek ki a napra. Ez annyira morbid, hogy már sírni nem lehet rajta”

– jegyezte meg keserűen a szakszervezeti vezető a Mércének.

A tárgyalásokon már ott tart a helyzet, hogy az érdekképviselet azért könyörög, hogy legalább civil ruházatot lehessen viselni a hőérzet javítására, ebbe a munkáltató csak úgy hajlandó viszont belemenni, ha az „nem tér el jelentősen a formaruházattól”, vagy ha azt az egyenruha alá veszik fel.

Valószínűleg nem fog segíteni az érdekképviselet erőfeszítéseinek a tény, hogy újfent munkáltatóváltás kezdődik, miután hétfő Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, hogy Palkovics László lemondásával a Technológiai és Ipari Minisztériumot is felszámolja a kormány, így a vasutak felügyelete újra gazdát fog cserélni, a szakszervezet pedig várhatóan kezdheti elölről a tárgyalásokat.

A vasutasok nyílt levele a miniszterelnökhöz:

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

A 353/2022 sz. Kormányrendelet felülírta a munkahelyek minimális munkavédelmi követelményeiről szóló 3/2002 sz. SzCsM-EüM együttes rendelet munkahelyek hőmérsékletére vonatkozó szabályait. Ezek az intézkedések negatívan befolyásolhatják az állami intézmények által foglalkoztatott munkavállalók egészségét, egészségügyi állapotát.

Jogszabályi rendelkezés szerint a munkaterületeket befogadó helyiségek hőmérsékletének a munkavégzés teljes időtartama alatt, az emberi szervezet számára megfelelőnek kell lennie, figyelembe véve a munka jellegét és az ott dolgozó munkavállalók fizikai megterhelését. Véleményünk szerint a 18 Co-ra korlátozott munkahelyi hőmérséklet fenti szabályoknak nem felel meg.

Az alacsony munkahelyi klimatikus környezet, mint fizikai kóroki tényező a munkavállalók szervezetére jelentős megterhelést gyakorol. A megfelelő klímaparamétereknek azért van nagy jelentőségük, mert a munkavállalók komfortérzetét nagymértékben befolyásolja a munkahelyi klíma. Ennek függvényében romolhat a teljesítményük, ráadásul a nem megfelelő hőérzet fáradsághoz, koncentrációcsökkenéshez, egészségügyi panaszokhoz, megbetegedésekhez vezethet

Külön felhívjuk szíves figyelmét, hogy a szociális helyiségek (egészségügyi, pihenő, étkező, tisztálkodó, öltöző) helyiségek vonatkozásában az ilyen alacsony hőmérsékleti értékek további kockázatokat jelentenek. Ugyanakkor a szabadtéri munkahelyek kapcsán megszűnik a munkáltatók védőital ellátási kötelezettsége.

Szakszervezetünk az energiaválságot illetően megérti a kormányzat törekvéseit, de véleményünk szerint a megoldást nem a korábbi gyakorlatban már jól bevált és alkalmazott hőmérsékleti értékek csökkentése jelenti.

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

A munkavállalók egészségének védelme érdekében kérjük a már meghozott intézkedéseik felülvizsgálatát, más megoldások számbavételével (pl. távmunkavégzés, home office, 4 napos munkahét). Javasoljuk továbbá, hogy a helyzet mielőbbi rendezésére, szociális párbeszéd keretei között keressünk közösen megoldást.

Reméljük, hogy észrevételeinkkel hozzájárulhatunk a Kormány áldozatos munkájához, és bízunk benne, hogy javaslatainkat megfontolásra alkalmasnak találják.

Budapest, 2022. 09. 15.

 

Címlapkép: MTI/Máthé Zoltán