Úgy tűnik, hogy az elmúlt évek nagyszerű pedagógus mozgalmai napjainkban csúcsra érkeznek, és új dinamikát és teret adnak más progresszív civil és politikai aktivizmusnak is. A társadalmi elégedetlenség megnyilvánulásainak hallhatósága a különböző érdekcsoportok artikulációs és szervezői képességein és lehetőségein múlik. És ki más tudna új és erőteljes hangot megütni, mint a diákok, azok szülei, a tanárok vagy épp a szemétszállítók. Az elmúlt hetek diák-szülő-tanár tüntetései ismételten megmutatták, hogy az oktatásban fellelhető folyamatos leépülés, centralizálás, sztrájkjog-korlátozás és bérfeszültség elérte a tetőpontját és ezáltal, az eddig csendes középosztályt is.

Nem mindenki tudja magániskolába járatni a gyerekét, és nem minden szülő tud magántanárt fogadni. Nyilvánvaló, hogy tarthatatlan az az állapot, amikor ma a nettó átlagbér már 350 ezer forint, de a pedagógusaink alapbére mindössze feleannyi. Mindannyian tapasztaljuk, hogy az állami fenntartású iskolák alapvető infrastrukturális problémákkal küzdenek, miközben a tananyag is elavult…

A bátor diákok és szülők sok helyen állnak ki a túlterhelt, alulfizetett és szakmai önállóságuktól megfosztott pedagógusok mellett – ahogyan én is teszem a XVIII. kerületben –, és forr össze a pedagógus érdek a szülői-diák érdekkel. A hatalom retorziókkal válaszol – amely mostanra enyhülni látszik –, a diákok, pedagógusok és szervezeteik pedig továbbra is párbeszédet követelnek. A polgári engedetlenség az egyetlen út a párbeszédig, de ezt csakis a jómódú és legalább a középosztálybeli, értelmiségi státuszú polgártársaink tudják felvállalni – és ezek között az emberek között láthatóan vannak roma származású pedagógusok és szülők is.

Jelenleg stratégiai kihívás előtt állnak a pedagógusok, hiszen a diákok kiállása már rég túlszárnyal mindenféle elvárást. A kérdés számomra, hogy a pedagógusok képesek lesznek-e félelmeiket és megosztottságukat leküzdve valódi tömeget képezve ellenállást tanúsítani, mely fókuszában a sztrájkjog polgári önérvényesítése kell, hogy álljon, mely teljes és nem részleges sztrájkot kell, hogy jelentsen a további tiltakozó megmozdulások során. Ha a diák és pedagógus erőtér összeáll, semmi sem állíthatja meg az összefogást.

Mindeközben Magyarországon közismerten jelentős mértékű a szelekció a közoktatásban. Az iskolák közötti minőségbeli különbségek a PISA-vizsgálatok és teszteredmények alapján is szembetűnőek. A kutatók szerint a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók iskolák közötti eloszlása is még egyenetlenebbé vált. A cigány és szegény gyerekek külön oktatása nem magyarázható csak azzal, hogy egyes régiókban magasabb az arányuk, hanem a helyi szülői, pedagógus és politikai elit jól összehangolt, rendszerszintű együttműködésének eredője inkább.

A szabad iskolaválasztás rendszerében, a nem roma és tehetősebb családok „lábbal” szavaznak, például egy kisvárosban azokba az intézményekbe járatják a gyerekeiket, ahol jobb az oktatás, és nincs cigány gyerek. A pedagógusok pedig, akik sokszor maguk is szülők, egyértelműen szentesítik ezt a gyakorlatot, így sokszor a gyengébb iskolákba kerülhetnek a cigány és szegényebb gyerekek. Ennek eredményeképpen kialakultak a gettóiskolák, és a társadalmi szétszakadás már az óvodákban, általános iskolákban borítékolhatóan megkezdődik.

Eközben,

a mindennapi megélhetéssel, rezsi kifizetéssel, lakhatási és oktatási szegregációval küzdők számára a nagyvárosi pedagógusok segély- és csatakiáltása elhalkuló hangfoszlány.

A mélyszegénységből nézve tehát ez a folyamat, teljesen másképpen látszódik és hallatszódik. Miközben ezek a családok is sokszor azzal szembesülnek, hogy gyermekeik nem kapnak megfelelő oktatást és törődést. Az iskolaőrök révén fenntartott rendben a tanár nem találkozik a szülővel, a gyermek pedig sokszor a tanári verbális erőszak áldozata lesz. Sok szülő bizalmatlan a pedagógusokkal, ezért sem adja meg a tanároknak kijáró tisztelet.

Ez jelenleg tehát a status quo, melynek falai az osztálykülönbségre és a cigányok kirekesztésére épülnek. Ez sajnos már normává vált, melyet nagyon kevesen kérdőjeleznek meg. Pedig az aluliskolázott fiatal nem fog munkát találni csak a fekete- vagy szürke gazdaságban, és persze a fogyasztása révén fizet adót az államnak, de nem lesz TB-je és kiszámítható megélhetése, szinte borítékolható a nyomor továbbörökítése.

Ezért is lenne az egyik legfontosabb feladat a középosztálybeli diák-szülő-pedagógus összefogás kiterjesztése a nem elit iskolák felé és a szegény családok érdekeinek megjelenítése a közös követeléseinkben. Kérdés, hogy ezt a konfliktust tudja-e értelmezni és fel tudja-e vállalni az önmaga sorsával elégedetlen városi középosztály?

Én kiállok azon erőfeszítések mellett, amelyek azonnal bérrendezést, szakmai, társadalmi és politikai megbecsülést adnak a pedagógusainknak. Teszem azt azért is, mert szülő vagyok. és mindannyian tudjuk, hogy a szegény és roma gyermekek egyetlen kitörési pontja a tanulás, de ezt csakis az integrált és magas minőségű oktatási rendszer tudja megadni. Ez sokszor a helyi pedagógusokon, szülőkön és diákokon múlik, nem feltétlenül a kormányzaton. De persze tisztában vagyok azzal, hogy a szegregált osztályok és iskolák felszámolása csakis úgy tud megvalósulni, ha az állam és a magyar társadalom megad minden politikai, anyagi és erkölcsi támogatást a pedagógusainknak.

Összességében, a jelenlegi tiltakozások fókuszában a sztrájkjog és a bérrendezés áll, de sajnos a rendszernek nem ez az egyetlen problémás eleme. A szegregáció és az óvodák, iskolák közötti hatalmas minőségbeli különbségek legalább ennyire fontosak. Ehhez

a szerveződéseknek a jelenlegi mozgósítás mellett a sérülékeny csoportok tájékoztatása, szakmai véleményének és érdekeinek meghallgatása és integrálása egyáltalán nem megspórolható, bár nyilván további kihívást jelent. Ha ezekre jó válaszok születnek, az minden bizonnyal sokkal nagyobb társadalmi támogatottságot és egységet hozna az oktatási mozgalmak számára.

Örvendetes volt látni és hallani Glonczi László Kossuth téri beszédét, aki szülőként, aktivistaként, roma emberként hitelesen tudta megjeleníteni azt az érintetti kört, amelyről itt írok. Elengedhetetlen a szegényebb és vidéki családok, az oktatással foglalkozó roma és pro-roma szervezetek megszólítása, bevonása és a szegényebb társadalmi rétegek érdekeinek integrálása a közpolitikai ügyek tematizálása során.

Fontos, hogy nyissunk egymás felé, és kölcsönös gesztusokkal és valódi, partneri együttműködésekkel a roma emancipáció érdekképviseleti és oktatási dimenzióival is kiegészüljenek a diák-pedagógus mozgalmak követelései. A Tanítanék Mozgalom ebben úttörő szerepet vállal, melyet ha tovább tud terjeszteni, akkor azok, esélyegyenlőség és minőségi oktatás címszó alatt, a helyi szerveződések, diákok, szülők és pedagógusok látókörébe kerülhetnek, és a követelések részét képezhetik.

Arra biztatok mindenkit, hogy támogassa a mozgalmat, hiszen ma ők a legprogresszívabb oktatási platform Magyarországon, akik a szegény és cigány gyerekek érdekeit is zászlójukra tűzték.

Életbevágó, nemcsak az ország, hanem a tiltakozó mozgalom jövője szempontjából is, hogy felvállalja és képviselje a szegény és roma gyerekek minőségi oktatásának követelését is, ahogy a roma szülő-tanár-diák párbeszéd egyenrangú gyakorlatát, és küzdjön a szegregáció minden formája ellen.