Minden ország, így hazánk életében is fontos, meghatározó jelentőségű esemény a népszámlálás. Fontos, hiszen ez a lakosság legnagyobb mintás felmérése, ugyanis minden magyar állampolgárról információt gyűjt – az irányadó adatvédelmi szabályok szigorú betartása mellett – a Központi Statisztikai Hivatal. A népszámlálás során nyert adatokból nemcsak az mutatható meg pontosan, hogy hány ember él ma Magyarországon, hanem az is, hogy milyen gazdasági, oktatási, lakhatási, egészségügyi jellemzőkkel bír a lakosság, s milyen lakhatási, gazdasági viszonyok között élnek az emberek, családok. Továbbá az is, hogy az elmúlt népszámláláshoz képest mely területeken regisztrálhatóak apró, s mely területeken erősebb elmozdulások, pozitív vagy éppen negatív változások.

A népszámlálás egyik számunkra releváns kérdése a nemzetiségi hovatartozásra vonatkozik. E kérdésre való válaszadás önkéntes, nem kötelező. A kérdésre adott válaszokból kiderül(het) majd, hogy hivatalosan az összlakosságon belül milyen arányt képez a 13 nemzetiség, köztük a magukat cigánynak/romának vallók.

Mi alapvető fontosságúnak tarjuk a cigány/roma és a magyar identitás együttes vállalását. Szilárd meggyőződésünk szerint a kettős identitásunk bátor és büszke vállalása egyáltalán nem csak egy szimbolikus tett, hanem annak nagyon fontos pozitív közpolitikai hatásai, eredményei lehetnek.

E meggyőződésünktől akkor sem mozdulunk el, ha a jelenlegi politikai gyakorlat mást mutat, direkt megosztja társadalmunkat.

A roma identitás hivatalos vállalásáról szóló vita újra és újra felélénkül a roma közösségekben. A jelenlegi vita jellemzően a roma véleményvezérek, véleményformálók, aktivisták között zajlik, amelybe társadalomkutatók is bekapcsolódtak. E vita alapvetően a közösségi média felületein folyik, egy-két poszt és komment árulkodik róla.

Jelen írásunkat ezért hiánypótlónak, de még inkább vitaindítónak szánjunk. Meggyőződésünk szerint ilyen és ehhez hasonló ügyekben is a legészszerűbb és célravezetőbb, s egyben a legelőremutatóbb és legkonstruktívabb az érveket felsorakoztató, egymást személyét tiszteletben tartó vita. Reményeink szerint több válasz, írás is reflektál majd az alább kifejtett álláspontunkra.

Érvek a roma identitás felvállalása ellen

A roma identitás hivatalos vállalása kapcsán a roma közéletben mindig is volt érdemi párbeszéd, vita, amelynek során pro és kontra jelentek meg érvek. Ezen viták sosem voltak magas hőfokúak, s a jelenleg folyót sem minősítenénk annak.

A korábbi népszámlálások alkalmával újra és újra feléledő vitának a gyökerei leginkább a történelmi múltunkban, pontosabban a II. világháborúban, valamint a vészkorszakba torkolló porajmosban, vagyis a roma holokausztban keresendők. Ezen érvrendszerhez kapcsolódott hazánk rendszerváltás utáni egyik leggyalázatosabb és legdrámaibb eseménysorozata, amelynek keretében rasszista sorozatgyilkosok több olyan magyar állampolgárt öltek meg, köztük egy öt éves kisfiút, Csorba Robikát, akik a cigány közösséghez tartoztak.

A minderre hivatkozók, vagyis a nemzetiségi hovatartozás vállalását elutasítók félelme természetesen érthető, hiszen nem könnyű ilyen drámai múlt és közelmúlt dermesztő árnyékában büszkén, félelem nélkül vállalni az identitásunkat.

Az etnikai, nemzetiségi hovatartozás vállalását a romákkal szembeni masszív előítéletek sem segítették elő, sőt, kifejezetten ellene hatottak. Tény, hogy olyan társadalmi miliőben, ahol a pirézeket sem szeretik, sokaknak nagyon nehéz nyíltan vállalni az identitásukat.

Ugyan a 2001-es népszámláshoz képest a 2011-es népszámlálás során több mint 120 %-kal emelkedett a magukat romának vallók aránya, azonban ez semmi esetre sem a romákkal szembeni előítéltek csökkenéséről tanúskodik. Nem is tanúskodhat, ugyanis a romákkal szemben meglévő előítéletek sajnos nem csökkentek az elmúlt időszakban sem. A legutóbbi népszámlálás alkalmával elért növekedés sokkal inkább annak professzionális, jól megszervezett és lebonyolított kampánynak volt köszönhető, amelyet az idén tragikus hirtelenséggel elhunyt Setét Jenő, és az Idetartozunk Csoport, akkor még informális szerveződés valósított meg.

Továbbá annak a ténynek, hogy 2011-től már nemcsak arra volt lehetőség, hogy az ember vagy-vagy alapon adjon választ a nemzetiségére irányuló kérdésre. Ekkortól nyílt ugyanis lehetőségük a megkérdezett állampolgároknak arra, hogy bátran és büszkén vállalhassák a kettős identitásukat, vagyis esetünkben a magyar és roma hovatartozásunkat.

Egy másik jellemző érv, hogy a népszámlálás alkalmával fölösleges vállalni a romáknak az identitásukat, ugyanis a kapott és feldolgozott adatok birtokában sem fog változni, javulni a helyzetük. Ez a fajta pesszimista (védelmezői szerint inkább realista) érv is érthető, megérthető. Sokaknak, főképpen a rendszerváltás veszteseinek, s a romák többsége tagadhatatlanul ebbe a csoportba tartozik, személyes és megélt tapasztalatai szűrődnek át ezen az állásponton. Helyzetük az elmúlt 30 esztendőben nem igazán változott, e csoport egy részének még rosszabb is lett. Családok, idős, középkorú és fiatal generációk sokasága él a lét peremén.

A fentieken túl nagyon érdekes fejlemény az, hogy a roma nemzetiség vállalását elutasítók között két újabb szempont, pontosabban érv is megjelent. E kritikai megközelítések közül kettő nem számít újnak, egy azonban igen. Mint ahogyan e három érv, s ezek összekötése a népszámlálással merőben új elemnek minősül.

Mi is ezeknek az álláspontoknak a lényege? Az első szerint, a romák érdekképviseleti rendszere, a települési, kerületi, fővárosi roma nemzetiségi önkormányzati rendszer, s kiváltképpen az Országos Roma Nemzetiségi Önkormányzat (ORNÖ) rosszul, diszfunkcionálisan működik, sőt kifejezetten kártékony.

E rendszer a roma embereket, közösségeket politikai, érdekképviseleti szempontból kiskorúsítja, és ahelyett, hogy előmozdítaná a roma emberek társadalmi integrációját, épp ellenkezőleg, gúzsba köti őket, megakadályoz mindenféle emancipációs törekvést, elismeréspolitikai pozitív irányú elmozdulást. Az érvelés szerint a nem-roma politikai elitnek épp ezért kifejezett érdeke fenntartani a roma nemzetiségi önkormányzatok (RNÖ) rendszerét.

A másik álláspont szerint a rasszista hatalmi elit a rendszerváltás óta (és előtte is) mindent megtett annak érdekében, hogy a magyarországi roma közösségeket megossza. Azzal az okkal és céllal, hogy megakadályozza, hogy létrejöjjön egy olyan, széles, alapértékekben egységesen gondolkodó roma osztály, amely markánsan tudná képviselni a romák integrációs törekvéseit, kisebbségi jogainak az érvényesítését. Ahhoz, hogy létrejöhessen ez a roma egység, szükséges nemet mondani a népszámlálás etnikai hovatartozásra vonatkozó kérdésére. Továbbá azért is, mert a kormány antidemokratikus, vagyis nem legitim, ezért nem kell válaszolni az etnikai hovatartozásra vonatkozó kérdésre.

Ezeket az okokat sorakoztatják fel az ellenvélemények, melyek szerint nem szabad a népszámlálás alkalmával a romáknak vállalni az identitásukat.

Vizsgáljuk meg az RNÖ-k rendszerét!

Álláspontunk szerint az érvelés több sebből vérzik, abban nagyon sok a rendszer működésének jelentős félreértéséből fakadó, nem szándékos csúsztatás. Aki ismeri az RNÖ-ket, azok hatás- és jogkörét, annak tudnia kell, hogy de jure kizárólag a kultúra, valamint a hagyomány őrzése, ápolása kapcsán van felhatalmazásuk. Azonban azt is tudjuk, hogy de facto ettől jóval több és szélesebb feladatokat látnak el, kell ellátniuk, hiszen a roma közösségek nagy részében jelentős a szegénységgel, napi megélheti gondokkal küzdő család, akiket helyi önkormányzatok jelentős része az RNÖ-höz irányít problémáik orvoslása kapcsán.

Azt is tudjuk, hogy sok településen – az irányadó törvényben meghatározott feladataik ellenére – a roma közösség hangját, érdekeinek megjelenítését és védelmét kizárólag az RNÖ-k látják el. Azt is tudjuk, hogy az RNÖ-k forrás-, kapacitás- és egyéb természetű szakmai hiányosságaik, valamint jellemzően ezen hiányokból fakadó diszfunkcionális működésük mellett és ellenére is, bizonyos esetekben fontos politikai, közéleti szocializációs szerepet töltenek be.

Álláspontunk szerint

a valóság teljes félreértéséről tesznek tanúbizonyságot azok, akik a népszámlálás során a roma nemzetiségi hovatartozás felvállalása és az RNÖ-rendszer működési diszfunkcionalitásai, problémái, s ezen keresztül a romák politikai, közéleti kiszolgáltatottsága, elnyomása, valamint társadalmi integrációjának sikertelensége között valamilyen közvetett vagy éppen közvetlen kapcsolatot látnak.

Tény, hogy az éppen aktuális ORNÖ-t 1995-ös megalakulása óta rengeteg probléma és botrány övezi. Azonban álláspontunk szerint az ORNÖ-nek nincs és nem is volt köze ahhoz, hogy hányan vallották magukat romának a népszámlálás során.

Mi van a hatalmi elittel?

Rengeteg igazság van abban, hogy a jobb- és baloldali politikai elitek gátlás nélkül alkalmazták és alkalmazzák a mai napig is az oszd meg, és uralkodj hatalmi módszerét. Azt is tudjuk, hogy sok politikus torz elgondolása a szerint a roma közösségek ügye nem kiemelt nemzeti sorskérdés, még csak nem is fontos társadalmi integrációs kérdés, hanem vegytisztán és markánsan biztonságpolitikai ügy.

Tény, hogy ez a fajta percepció és az ebből fakadó politikai praxis mindenféle, szándékosan megosztó, destabilizáló technikát hozott és hoz magával. Ennek eredménye – egyéb tényezők mellett – az állandó és mély személyes konfliktusokkal terhelt, minimális forrásokért és díszcigányi pozíciókért folyó harc. Az egymás ellen mesterségesen, a hatalom által is generált konfliktusok közepette pedig nem nehéz olyan helyzetet teremteni, amelynek következményeképpen minimális vagy éppen nulla esély nyílik arra, hogy a roma szervezetek megegyezzenek a romák társadalmi, gazsasági integrációját előmozdító peremfeltételekben.

A tudatos megosztás, valamint az imént említett peremfeltételek hiánya pedig már lehetetlenné teszi a mindenkori kormányzattal szembeni egységes fellépést, a közös és hatékony nyomásgyakorlást.

Ezen felül érvényesülnek a politikai elit (politikai pártállástól függetlenül) kontraszelekciós törekvései, amelyek révén a múltbéli vagy éppen jelenbéli ügyeik miatt támadható, zsarolható, a vezetői és intellektuális képességeiket figyelembe véve alkalmatlan szerepelők közéleti, politikai pályafutását segítik helyi és országos szinten egyaránt.

Mindezek negatív eredménye (is), hogy szinte kivétel nélkül eltűntek a 90-es és 2000-es években meghatározónak számító roma közösségi terek, érdekképviseleti, tájékoztatási, információszolgáltatási felületek.

Elszomorító, cinikus és egyben üzenetértékkel bíró döntés volt, hogy a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal élére azt a Báthory Jánost nevezték ki, aki a késő kádári érában az állampárt cigányügyi felelőse volt. Mint ahogyan az is elszomorító, amit Sztojka Attila, immáron roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos mondott egy hangfelvétel tanúsága szerint tavaly decemberben: „BM-esként „mindenkiről tudok sok mindent. Azt is tudom, hogy mikor beszélt kivel, meg hogyan.”

Az is nagyon beszédes, hogy tavaly decemberben példás gyorsasággal hozott döntés az Alkotmánybíróság, amikor megsemmisítette az országos roma önkormányzat választási listáját, amelynek éléről leszorult a Lungo Drom. De említhetnénk Agócs János ügyét, vagy éppen azt, hogy Farkas Flórián még semmilyen nyomozati eljárása milyen sebességgel halad.

Tagadhatatlan, hogy mindegyik kormánynak jelentős ebben a felelőssége, azonban az elmúlt 12 év ebből a szempontból markáns korszakhatárt képez.

A roma emberek, közösségek társadalmi integrációja kapcsán jogos kritikák érhetik a rendszerváltás óta regnáló vagy éppen most hatalomban lévő kormányt. A vonatkozó roma-, oktatás- és egyéb társadalomtudományi kutatásokból tudjuk, melyek azok az alrendszerek, ahol azonnali, hathatós, egymásra épülő és kormányzati ciklusokon átívelő beavatkozásokra, programokra lenne szükség.

Mindezen ismereteink nem újkeletűek, hiszen 1971-től, az első reprezentatív roma kutatás óta ismerjük a problémákat, ebből következően lehetséges beavatkozási irányokat is. Azóta 1993 és 2003-ban volt reprezentatív roma kutatás, s több roma fókuszú kutatás is megvalósult, amik további adalékokkal szolgáltak a döntéshozók számára a lehetséges megoldásokat illetően. A rendszerváltást követően pedig számos nemzetközi példa, integrációs modell is rendelkezésre állt, melyek elvei, módszerei alkalmazhatóak lennének.

Következtetések

Minden sikeres társadalom- és integrációs politika alapja az adatok minél szélesebb körben történő szisztematikus gyűjtése, feldolgozása, az azokból látható folyamatok, tendenciák értő elemzése. Ezt ismerték fel a modernkori államok, s ezért van szükség, az alkalmazott társadalomtudományos kutatások mellett a népszámlálásra is.

Az adatok, elemzések hiánya vagy esetleg azokhoz való hozzáférés akadályozottsága – egyéb, fajsúlyos tényezők mellett – létrehozhatja, fenntarthatja, hosszú időre bebetonozhatja a sérülékeny és hátrányokkal küzdő csoportok társadalmi helyzetét, fenntartva és erősítve az elnyomás változó formáit. Nem vitatva természetesen azt, hogy

politikai akarat hiányában a legpontosabb adatok birtokában sem lehet jó, modern társadalom és integrációs politikát elindítani, megvalósítani.

Szilárd meggyőződésünk szerint a kettős identitásunk bátor és büszke vállalása egyáltalán nemcsak fontos szimbolikus tett, hanem annak nagyon fontos – reményeink szerint pozitív – közpolitikai hatásai, eredményei lehetnek. Ha minél többen vállaljuk a roma és magyar identitásunkat, akkor pontosabb képet kaphatunk arról, hogy hányan, milyen viszonyok, feltételek között, és az ország mely tájegységein élünk, dolgozunk. Ennek birtokában pedig megalapozottabb szakpolitikai, integrációt előmozdító döntéseket lehet hozni, programokat lehet kidolgozni.

Ha minél többen vállaljuk a roma és magyar identitásunkat, ezzel direkt módon is kifejezzük, hogy Magyarország a mi hazánk is, hogy csak egy Magyarország létezik, amelynek sorsfordító történelmi eseményeiben büszkén vettünk részt, szellemi, kulturális és gazdasági gyarapodásához csak úgy, mint az elmúlt évszázadokban, a jelenben és a jövőben is hozzá fogunk járulni.

Amennyiben a népszámlálás során minél többen, büszkén és bátran vállaljuk egyszerre a magyar és roma identitásunkat, akkor annak kisebbségjogi, elismeréspolitikai szempontból is jelentősége, pozitív hatása lehet. Többek között hazánk legnagyobb lélekszámú kisebbségeként a kisebbségi törvényben deklarált jogaink érvényesítéséhez.

A roma identitásunk népszámlálás során történő büszke és bátor vállalása azok számára is ösztönzőleg hathat, akik a fentebb vázolt félelmeik, szkepszisük miatt nem kívánják azt vállalni.

Az 1Magyarország Kezdeményezés alapítói büszkén vállalják roma és magyar identitásukat. Szakmai meggyőződésünk, hogy a roma emberek társadalmi, gazdasági, lakhatási, egészségügyi viszonyainak, a jelenlegi helyzetnek átfogó és mélyreható megismeréséhez – egyéb alkalmazott társadalomtudományos kutatások mellett – nélkülözhetetlenek a népszámlálás során nyert hivatalos adatok. Ugyanis kizárólag ezek birtokában lehetséges az esélykiegyenlítő, integrációt előmozdító társadalompolitikai követeléseink megalapozott és hatékony kidolgozása.

A népszámlálás pedig több szempontból is lehetőség, hogy gyarapodjon a bátor, öntudatos cigányoknak/romáknak a száma, akik közös fellépése nélkül nincs és nem is lesz esély ezeknek a politikáknak a megvalósítására.