„Felszámolták a kizsákmányolást” – áll a rendőrség múlt heti közleményében, melyben arról olvashatunk, hogy emberkereskedelem és kényszermunka bűntettével gyanúsítottak meg két férfit, miután a tudomásukra jutott: 18 – alkalmanként 15 – év alatti, mélyszegénységben élő gyerekeket dolgoztattak a végletekig kizsigerelő módon.

A rendőrség beszámolója szerint a hét hat napján 10-12 órát dolgoztatták őket vidéki és fővárosi építkezéseken, a nehéz fizikai munkáért kéthetente kb. 90 ezer forintot kaptak. Szállásuk egy korábban háziállatok tartására készült, koszos, összetákolt épületben volt, ahol tízen, tizenöten zsúfolódtak össze. Munkaszerződést egyikük sem látott, a kötelezően előírt pihenőidőkről nem hallottak, ellátásukról maguknak kellett gondoskodniuk.

A ország keleti részéből a Pest megyei Ócsára utaztatott gyerekek nem igazán értették a történteket, hiszen ők elvégezték a munkát, amiért fizetséget kaptak, és aludni is tudtak valahol – sokuk elmondása szerint az otthoninál komfortosabb körülmények között. Valójában azonban a kiszolgáltatott helyzetüket kihasználva, rendszeres haszonszerzés érdekében vették rá őket munkavégzésre. Az – azóta letartóztatott – építési vállalkozó és társa ugyanis az alulfizetett gyerekek fekete alkalmazásával jóval nagyobb haszonkulccsal tudta teljesíteni építési megbízásait.

Arról, hogy mit mond el az eset a magyarországi gyermekvédelem helyzetéről, és mennyire általános jelenség a mélyszegénységben élő gyerekek kizsákmányolása, Gyurkó Szilviát, a Hintalovon Alapítvány vezetőjét kérdeztük.

A hivatalos statisztikák szerint a gyermekmunka nem létezik Magyarországon. A munkaügyi hatósághoz legfeljebb csak a nyári időszakban érkeznek bejelentések a szünet idején illegálisan foglalkoztatott 15 éven aluliakról; a tankötelezettség leszállítása óta ráadásul a 16 éves a gyerekek megjelenése egyes foglalkoztatási szektorokban (főleg a fizikai és idénymunkák terén) teljesen bevetté vált. A bűnügyi statisztikában az emberkereskedelem áldozatává vált gyerekek kapcsán a szexuális kizsákmányolás (pl. prostitúcióra, gyermekpornográfiára kényszerítés) jelenik meg főként, a létfenntartásért „munkát vállaló” gyerekek azonban láthatatlanok maradnak.

Gyurkó Szilvia szerint az már más kérdés, hogy a statisztikai valóság mennyiben felel meg a tényleges valóságnak.

„Ahogyan az is, hogy a mélyszegénységben élő gyerekeket leggyakrabban nem idegenek kényszerítik munkára, hanem a saját maguk és családjuk túlélése érdekében az a „döntés”, hogy dolgozniuk kell. Részt vesznek a család fenntartásában.

Ennek következtében kimaradnak, kiesnek az iskolából vagy nem jut idejük, energiájuk a tanulásra. S természetesen sérül az a joguk is, hogy pihenhessenek, játszhassanak, sportoljanak, a képességeik kibontakoztatása érdekében vehessenek részt foglalkozásokon.”

Érdekesség, hogy ez a fajta gyermekmunka sokszor amolyan nyílt titok a gyermekvédelmi szakemberek számára is, de tolerálják, mert ez még mindig a kisebbik rossz. Máskülönben ugyanis – ha a gyerek nem venne részt a család fenntartásában – lehet, hogy olyan nehéz helyzetbe kerülnének, hogy felmerülne családból való kiemelés szükségessége, amit még rosszabbnak ítélnek a szakemberek, mint a gyerekmunkát.

Értelemszerűen az ócsai eset kapcsán is felmerül a kérdés, nem veszélyezteti-e a gyerekeket a kiemelés, most, hogy a hatóságok figyelmének középpontjába kerültek családjaik. A gyermekvédelmi törvény alapvetően tiltja a gyermek anyagi okból való kiemelését a vér szerinti családjából. A valóságban azonban a lakhatási problémák és a család tartós elszegényedése, a szülők munkanélkülisége, rendszeres jövedelem hiánya összekapcsolódik olyan problémákkal (alultápláltság, elhanyagoltság, iskolából való kimaradás, tanulási nehézségek), melyek miatt felmerül a gyerek veszélyeztetése, és ez már alapot adhat a családból való kiemelésre.

„Hiszen az ellátórendszer férőhelyproblémák, kapacitáshiány és ilyen helyzetekre alkalmazható szakmai standardok nélkül ezeket a családokat nem tudja egységében megsegíteni és támogatni. Családmegtartó szolgáltatások nincsenek, a családok átmeneti otthonaiban nem átmeneti, hanem tartós problémákkal küzdő családok vannak, akiknek a helyzete nem tud rendeződni az idő alatt, amíg bent vannak, így marad a gyerek kiemelése”

– mondta Gyurkó Szilvia.

A szakember hozzátette, fontos lenne, hogy minden rászoruló gyerek és család hozzájuthasson megfelelő gyermekvédelmi támogatásokhoz. Sajnos azonban a kiemeléstől való félelem miatt sokszor a családok nem mernek segítséget kérni, mert nem akarják elveszíteni a gyerekeiket. Vagy ha már a gyermekvédelmi intézményekkel kapcsolatba kerültek, gyakran azért nem együttműködők, mert félnek, hogy a végén elveszik tőlük a gyereküket.

„Sajnos azt is el kell mondani, hogy ez a félelem nem teljesen alaptalan.”

Szerinte a gyermekszegénységről ma sokkal kevesebbet tudunk, mint a 2008-as válság idején, ami talán nem véletlen.

„A KSH adataival kapcsolatban felmerült a témával foglalkozó szakemberek körében, hogy mennyiben fedik le a valóságot, vagy inkább azt a célt szolgálják, hogy elmondható legyen, Magyarországon most jobb a helyzet”

– mondta.

A kormányzati narratíva szerint csökken a gyerekszegénység Magyarországon, az UNICEF kezdeményezésére és közreműködésével megalakult Gyermekjogi Civil Koalíció nemrég publikált kutatása szerint 2010 óta csaknem háromszorosára nőtt a súlyosan szegény gyermekek száma. Bár a szegénységi küszöb alatt élő 17 év alatti gyerekek száma az elmúlt 15 évben csökkent (a 2004-es 388 ezerről 2019-re 158 ezerre), eközben jelentősen megnőtt a súlyos szegénységben élő gyerekek száma. Míg 2004-ben 77 ezer gyermek tartozott ebbe a csoportba, addig 2019-re a számuk elérte a 126 ezret.

A gyermekmunka egyébként sokszor nem a szegénységgel kapcsolódik össze, hanem azzal, hogy a gyerek „könnyű áldozat”: sokak szemében egy gyereket kihasználni a legegyszerűbb, a legkisebb a kockázata annak, hogy az áldozat fellázad és kitör a kizsákmányoló helyzetből.

Fontos megjegyezni, hogy a gyerekmunka összefügg azzal is, hogy egy társadalomban mennyire tisztelik a gyerekeket, és mennyire tartják védendőnek, értéknek a gyermekkort – magyarázta a szakember.

„Tehát itt a társadalmi normákról ugyanúgy beszélni kell, mint az egyéni sérülékenységről, kockázatokról, és arról, hogy aki elkövet egy ilyen kizsákmányolást, milyen eséllyel bukik le.”

Márpedig a két ócsai „vállalkozó” igencsak sok esetben lebukhatott volna azon a számos építkezésen, ahol 10-12 órán keresztül dolgoztatta a gyerekeket, az esetet mégsem egy felnőtt jelentette, akinek a szeme láttára történt mindez, hanem az egyik 15 éves tiszavasvári fiú, aki hazatérve elpanaszolta szüleinek a vele történteket, ők pedig értesítették a rendőrséget.

„Amikor azt olvassák az emberek, hogy kevés a tanár, a menzás nénit küldik be vigyázni a gyerekekre az óvodában, és minden 4. szakember hiányzik a gyermekvédelemből, az nem csak önmagában tragédia. Hanem azt is jelenti, hogy a gyermekvédelmi jelzőrendszer – ami a veszélyeztetett gyerekek felismerése kapcsán kulcsfontosságú –, sem tud működni, mert hiányoznak belőle a szakemberek, akik megfelelően működtetni tudnák.

Klasszikus mondat, hogy egy gyerek jóllétéhez és felneveléséhez egy egész falu kell… Egy gyerek bántalmazása és kizsákmányolása esetén egy egész falu hiányzik, néz félre vagy nem tudja, hogy mit kellene tenni.”

– összegezte a szakember a gyermekvédelem jelenlegi állapotát. Úgy véli, fontos lenne érdemben még többet foglalkozni azzal, hogyan lehet védeni, segíteni és támogatni a szegénységben élő családokat és gyermekeiket.

Bár a kizsákmányolást valóban felszámolta a rendőrség Ócsán, szinte borítékolható, hogy a családjaikhoz visszakerülő fiatalok életkörülményei semmiben nem javulnak. Ahogy az is könnyen lehet, hogy a rendőrségi mentőakciót ők nem pozitívumként élték meg, hiszen elveszett a – még ha borzasztó körülmények között és kínkeserves munkával is, de megszerzett – bevételi lehetőségük, miközben a szociális ellátórendszer továbbra sem képes gondoskodni arról, hogy emberhez méltó körülmények között, a családjukban nőhessenek fel. Így arról sem, hogy gyerekként élhessék meg a gyerekkorukat.

A rendőrség számára ez csak egy büszkén lezárt ügy, a gyermekvédelem, a társadalom, és főként a kormány számára viszont egy óriási felkiáltójel kellene legyen.