Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Igen, jöhet! Most nem.
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.
külföld

Fontos győzelmet arattak az őslakos mozgalmak Ecuadorban, az ő kezükben lehet a baloldal visszatérésének kulcsa is

Ez a cikk több mint 2 éves.

Sűrű hetek állnak Ecuador mögött. Az andoki országot június 13-a óta egy több mint két héten át tartó, országos tiltakozási hullám bénította meg, mely alapvetően az Ecuadori Őslakos Nemzetiségek Konföderációja (CONAIE) nevű őslakos szervezet nevéhez kötődött. A megmozdulások egyik elsődleges célja az volt, hogy a jelenlegi, jobboldali elnök, Guillermo Lasso és kormánya végre tényleges, az ecuadori társadalom leginkább kiszolgáltatott helyzetben lévő csoportjait támogató lépéseket tegyen a növekvő megélhetési költségek, illetve általánosságban a mindinkább súlyosbodó gazdasági helyzet kezelésére.

Habár az őslakosság immár sokadszorra volt képes komoly társadalmi erőt felmutatni és meghátrálásra kényszeríteni a hatalom képviselőit, a júniusi események egyelőre közel sem kaptak maradéktalanul megnyugtató lezárást, továbbá fontos tanulságokkal és iránymutatással szolgálhatnak az ecuadori baloldal számára is.

Baloldali kudarc az elnökválasztáson

Ahhoz, hogy az aktuális történéseket kontextusba helyezzük, mindenképpen a tavalyi ecuadori választásoknál kell felvennünk a fonalat. Ugyanis dacára annak, hogy Latin-Amerikában az ezredforduló környéki baloldali fordulatot („pink tide”) követően éppen egy újabb baloldali hullám látszik kibontakozni, Ecuadorban a 2021-es elnökválasztás második fordulója végül (a várakozásokkal ellentétben) a konzervatív-neoliberális jelölt, Guillermo Lasso győzelmét hozta a szocialista közgazdász, Andrés Arauz ellenében.

Mindez amiatt is kelthet csalódást, mert az andoki ország élén 2007-2017 között az a Rafael Correa állt, aki egyfelől a pink tide során kormányra került latin-amerikai vezetők markánsabban baloldali csoportját erősítette, másfelől pedig regnálása alatt Ecuador számottevő sikereket ért él a szegénység elleni küzdelemben, az állami intézményrendszerben dolgozók bérének növelésében és a középosztály erősítésében. Ugyanakkor Lenín Moreno – aki Correa jelöltjeként váltotta a karizmatikus elnököt az államfői poszton – hamar szembefordult elődje irányvonalával: jelentősen visszavágta az állami és szociális kiadásokat, megszorításokat hajtott végre, továbbá kiszolgálta a nagy nemzetközi pénzügyi intézmények (pl. az IMF és a Világbank) érdekeit.

A már a koronavírus-járványt megelőzően válságba fordult ecuadori gazdaság és a helyzeten csak még inkább rontó neoliberális intézkedések eredményeként a ciklusa végére teljesen népszerűtlenné vált Moreno nem is indult újra az elnöki posztért a tavalyi választáson. A jobboldal jelöltjeként az egykori bankár, Guillermo Lasso lépett elő, míg Rafael Correa ezúttal Andrés Arauz mögé állt be. Bár a különböző felmérések és az első forduló eredményei Arauz győzelmét vetítették előre, az esélyekre rácáfolva végül Lasso került ki győztesen a 2021 áprilisában megtartott második fordulóból, elodázva ezzel egy „baloldali visszarendeződést” az andoki országban.

Tüntetés Quitóban 2019-ben (forrás: Pressenza)

Növekvő megélhetési költségek és az őslakosság fellépése

Habár az elnöki pozíciót illetően személyi változás állt be, a Lasso által alkalmazott politikák nem jelentettek elmozdulást Lenín Moreno neoliberális irányvonalához képest. A pandémia és az azt övező lezárások miatt eleve nem túl fényes gazdasági környezetben Lasso piac- és megszorításpárti intézkedései rendkívül rosszul érintették az ecuadori társadalom amúgy is nehéz helyzetben lévő csoportjait, közülük is leginkább az őslakosságot.

Ecuador 17,7 millió fős népességén belül valamivel több mint 1 millió főre tehető az őslakosság lélekszáma, ugyanakkor a társadalmon belüli százalékos arányukhoz képest az őslakos közösségeket jellemzően igen aránytalan mértékben sújtják az olyan problémák, mint a megélhetési költségek növekedése vagy az informális gazdaság okozta nehézségek. Nem véletlen, hogy az egyre feszültebb gazdasági és társadalmi helyzetben az üzemanyagárak elmúlt évekbeli drasztikus emelkedése jelentette a júniusi események legfőbb katalizátorát:

2020 óta a dízel gallononkénti ára csaknem kétszeresére, azaz 1-ről 1,90 dollárra nőtt, míg egy gallon gázolajért a két évvel ezelőtti 1,75 dolláros ár helyett idén már 2,55 dollárt kellett fizetniük az ecuadoriaknak.

Mindez az egyre súlyosbodó inflációval, a fokozódó munkanélküliséggel és a társadalom mind szélesebb rétegeit érintő szegénységgel együttesen vezetett a június 13-án meginduló országos tüntetéshullámhoz.

A tiltakozásokban központi szerepet töltött be az Ecuadori Őslakos Nemzetiségek Konföderációja (CONAIE) nevű szervezet, amelynek vezetésével csak a latin-amerikai ország fővárosában, Quitoban több mint 10 000 ecuadori őslakos vonult utcára, akiknek a megmozdulásaihoz munkások és egyetemi hallgatók is csatlakoztak. A tüntetők a fővárosban, valamint országszerte égő gumiabroncsokból, fából és kövekből épített blokádokat állítottak fel, ezáltal fontos szállítási és ellátási vonalaknak állva útját. A CONAIE, illetve a tiltakozásokban résztvevők 10 fő követelést fogalmaztak meg a kormányzattal szemben, emellett felszólították Guillermo Lasso elnököt, hogy kezdjen velük érdemi tárgyalásokat a követeléseikről. Ez utóbbiak közül a legfontosabb a benzin gallononkénti árának 40, a gázolaj árának pedig 45 centtel való csökkentése, továbbá befagyasztása volt, de érdemes kiemelnünk még az őslakos területeken folytatott olajipari és bányászati tevékenységek korlátozásával, a mezőgazdasági termékek árának szabályozásával, a farmerek bankok felé meglévő adósságaival vagy az oktatásra fordítandó összegek növelésével kapcsolatos követeléseket is.

Guillermo Lasso, Ecuador elnöke (forrás: Guillermo Lasso facebook-oldala)

Kísérlet a tüntetések elfojtására

Az ecuadori kormányzat lényegében a kezdetektől fogva ellenségesen viszonyult az őslakosság által dominált tiltakozó akciókhoz. Maga Lasso már a megmozdulások első napján úgy fogalmazott: „Nem fogjuk hagyni, hogy megbénítsák az országot.”. Ezzel párhuzamosan pedig Patricio Carrillo belügyminiszter kijelentette, hogy az ecuadori rendőrség fent fogja tartani a „közrendet”.

A hatalom képviselőinek volt félnivalójuk a júniusi demonstrációk megindulásakor: a CONAIE ugyanis az ecuadori őslakosság legnagyobb társadalmi erőt képviselő szervezete, amelynek fellépése 1997 és 2005 között három elnököt is lemondásra kényszerített az andoki országban (2019 októberében ráadásul Lasso elődjének, Morenonak is okozott „kellemetlen pillanatokat”). A kormányzat – egy újabb hasonló forgatókönyv megelőzése érdekében – erőből próbált meg választ adni a felszínre törő társadalmi elégedetlenségre, így a tiltakozások és blokádok rövid idő alatt összecsapásokhoz vezettek a tüntetők és a rendőrség, majd a hadsereg erői között. A demonstrációk második hetére Lassoék Ecuador 24 tartománya közül 6-ban szükségállapotot rendeltek el, emellett június 24-ére már négy ember vesztette életét a zavargásokban, miközben 166-an megsebesültek, 108 tüntetőt pedig őrizetbe vettek.

Az erőszak eszkalálódását látva több emberi jogi szervezet is felszólította Guillermo Lassot és kormányát, hogy hagyjon fel a tiltakozások erőszakos elfojtásának kísérletével és az őslakossággal szembeni atrocitásokkal, valamint tegyen erőfeszítéseket a rendőrség és a hadsereg által addig elkövetett jogsértésék kivizsgálására.

Az Amnesty International többek között a hatóságok aránytalanul erőszakos fellépésére, jogtalanul végrehajtott letartóztatásokra, a sajtó képviselőivel szembeni támadásokra és civil szervezetek megfélemlítésére, illetve több tüntető esetében is éles lőszer által okozott sebesülésekre hívta fel a figyelmet.

Az események kapcsán az ENSZ különböző nemzetközi egyezmények felügyeletéért felelős bizottságai is felhívást intéztek az ecuadori vezetéshez, kiemelve a kiskorúakkal szemben elkövetett atrocitásokat.

Sikertelen bizalmi szavazás után megegyezés

A szükségállapot, a számos esetben brutálisan fellépő állami erőszakszervezetek vagy az őslakos tüntetők démonizálásának dacára azonban az ecuadori kormányzat nem tudta sem megtörni, sem meghátrálásra kényszeríteni a tiltakozókat. Sőt, az idő bizonyos értelemben egyre inkább Lasso ellen dolgozott: az őslakosság által országszerte (összesen 19 tartományban) felállított blokádok és útzárak csaknem teljesen megbénították a közlekedést és a gazdaságot az andoki országban, különösen nagy károkat okozva az olajipar számára. (Ugyan Ecuador Latin-Amerika kisebb területű államai közé tartozik, mégis a régió ötödik legnagyobb kőolajkitermelője, gazdaságának fő bevételi forrását pedig a nyersolaj-export adja.)

A demonstrációk második hetének végére Ecuador kőolajkitermelése a tüntetéseket megelőző napi 520 ezer hordós mennyiségnek a felére esett vissza, aminek következtében az Energiaügyi Minisztérium június 27-én már azt is bejelentette, hogy 48 órán belül akár teljes mértékben felfüggeszthetik az olajkitermelést. Ugyanezen a napon az ecuadori kormányzat azt is közölte, hogy a június 13-a óta tartó megmozdulások és blokádok addigra mindent egybe véve már nagyjából 500 millió dolláros kiesést okoztak az andoki ország gazdasága számára. Mindeközben ráadásul az ecuadori törvényhozásban, a nemzetgyűlésben a Rafael Correa ex-elnökhöz köthető ellenzéki párt (UNES) képviselői Guillermo Lasso elmozdítását kezdeményezték, arra hivatkozva, hogy az államfő képtelen úrrá lenni az országot megbénító politikai válságon.

Ezekben a napokban többek között a brit Munkáspártot 2015 és 2019 között vezető Jeremy Corbyn is Twitteren nyilvánította ki támogatását az ecuadori tüntetők mellett.

Szorult helyzetében Lasso a korábbiakhoz képest némileg konstruktívabb hozzáállásra kényszerült: az elnök már június 25-én és 26-án bizonyos engedményeket (pl. a szükségállapot megszüntetését) jelentett be, valamint egyeztetésre hívta a CONAIE és más társadalmi mozgalmak vezetőit, akik el is fogadták az ecuadori vezetés által felkínált tárgyalási lehetőséget. A nemzetgyűlésben ezzel párhuzamosan ugyanakkor javában zajlott a vita Lasso elmozdításáról, június 28-án pedig sor került az erről szóló szavazásra is, ahol – annak ellenére, hogy a 137 fős törvényhozásban a különböző ellenzéki politikai formációk jelenleg többségben vannak – végül nem gyűlt össze az elnök és kormánya lemondatásához szükséges 92 szavazat.

A voksolás után Lasso ismét magabiztosabb és keményebb hangot ütött meg a tüntetőkkel, illetve a CONAIE-vel szemben, kijelentve, hogy „A puccskísérletek ellenére, ma az országunk intézményei győzedelmeskedtek. Egyértelmű, hogy ki dolgozik a politikai maffiának. Mi viszont továbbra is Ecuadorért fogunk dolgozni.”. Itt az elnök egész pontosan a CONAIE vezetőjére, Leonidas Izára célzott, akit Lasso egyfelől „öncélú politizálással” vádolt meg, másfelől pedig Izát és szervezetét tette felelőssé egy azokban a napokban elkövetett, olajszállító konvoj elleni támadásért, melynek során egy ecuadori katona életét vesztette. Habár az őslakos vezető és a CONAIE is elítélték a történteket, illetve hangsúlyozták, hogy nincs arra utaló bizonyíték, hogy a tüntetők lennének felelősek az incidensért, Lasso egyoldalúan felfüggesztette az éppen csak meginduló tárgyalásokat, elutasítva azt, hogy Leonidas Iza továbbra is részt vegyen azokon.

Leonidas Iza (kép: Wikimedia Commons)

Azonban az elnök lépései legfeljebb arra szolgálhattak, hogy az elmúlt hetek során megtépázott tekintélyét megpróbálja valamelyest rendbe szedni, valamint, hogy erőt demonstráljon politikai ellenfeleivel szemben. A következő egy-két napban Lasso négy tartományban újfent szükségállapotot rendelt el, miközben a CONAIE vezette tiltakozások is folytatódtak, ezáltal az ország gazdasága és ellátása szempontjából még inkább sarokba szorítva az ecuadori vezetést. E patthelyzet, illetve a CONAIE továbbra is megkerülhetetlen szerepének eredményeként június 29-én, szerdán a kormányzat beleegyezett abba, hogy a katolikus egyház közvetítésével folytassa a két nappal korábban megkezdett, majd félbeszakadt tárgyalásokat, méghozzá Leonidas Iza részvételével.

A felek végül már másnapra, június 30-ára sikeresen egyezségre jutottak. A létrejött megállapodásban Guillermo Lasso kormánya vállalta a tüntetők által megfogalmazott követelések többségének részben vagy teljes egészében történő teljesítését. Természetesen ezen kormányzati ígéretek közül is az üzemanyagárak csökkentésével és az őslakos területek védelmével kapcsolatos vállalások bizonyultak a legfontosabbaknak. Előbbi értelmében Lassoék a dízel és a gázolaj árát egyaránt 15 centtel csökkentik, utóbbi esetében pedig az ecuadori vezetés vállalta, hogy a jövőben az új olajipari és bányászati beruházásokat illetően átfogóbb konzultációt folytat majd az érintett őslakos közösségekkel.

A tárgyalások eredményes lezárultát mindkét oldal kommentálta: Lasso kiemelte, hogy legfőbb céljukat, vagyis az ország „békéjének” biztosítását sikeresen elérték, míg a CONAIE részéről Leonidas Iza a tiltakozások (melyek összesen nyolc ember életét, több száz sérültet és 150-nél is több tüntető letartóztatását követelték) végét jelentett be, ugyanakkor hozzátéve: „Folytatni fogjuk a harcot.”. Az ecuadori kormányzatnak az egyezség megszületésétől számítva összesen 90 nap áll rendelkezésére ahhoz, hogy ígéreteit a gyakorlatba is átültesse. Kérdéses azonban, hogy a mostani megállapodás képes lesz-e tartósan is megteremteni az elnök által hangoztatott „békét” Ecuadorban…

Új idők, régi konfliktusok

Annak ellenére, hogy az ecuadori vezetés és a CONAIE átmenetileg megállapodásra jutottak, több olyan tényező is van, amelyek azt mutatják, hogy Guillermo Lasso közel sem dőlhet hátra. Egyfelől kérdéses, hogy a kormányzat az előtte álló még nagyjából két és fél hónapban miként fogja tudni a tiltakozók felé tett ígéreteit teljesíteni, másfelől pedig azt is érdemes szem előtt tartanunk, hogy az őslakosság kezdeti (pl. az üzemanyagárak csökkentésének mértékére vonatkozó) követelései közül nem mindegyik került maradéktalanul elfogadásra. Ráadásul kevesebb mint egy héttel a demonstrációk lezárulta után, Lasso kabinetjének négy minisztere – köztük a gazdasági és pénzügyi, illetve az egészségügyi miniszter – is benyújtotta lemondását.

Mindemellett ott van az a történelmi tapasztalat is, hogy Latin-Amerika – s különösen az andoki térség – jobboldali kormányai számára jellemzően nem kecsegtetnek túl sok jóval az őslakos népesség mobilizációjának hosszabb távú hatásai. Pláne akkor, ha mindezt különböző baloldali formációk és mozgalmak olyan fajta erősödése kíséri, amilyennek éppen régiószerte szemtanúi lehetünk. A 2010-es évek második felének átmeneti jobboldali sikerei után ugyanis az utóbbi pár évben egy új baloldali fordulat látszik kibontakozni Latin-Amerikában, amely azonban több szempontból is eltér „elődjétől”, a pink tide-tól.

Az amerikai szocialista lap, a Jacobin július 12-i cikke szerint az olyan vezetők, mint a bolíviai Luis Arce, a chilei Gabriel Boric vagy a kolumbiai Gustavo Petro közelmúltbeli sikereinek oka részben abban keresendő, hogy Latin-Amerika baloldali kormányai kisebb-nagyobb mértékben képesek voltak újraalapozni a régió népi és őslakos mozgalmaival ápolt korábbi viszonyukat. A bevezetőben már említett Andrés Arauz tavalyi elnökválasztási veresége ugyanakkor rávilágított arra, hogy ez a fajta „váltás” Ecuadorban még várat magára.

Az andoki ország őslakossága és a korábban Rafael Correa vezette ecuadori baloldal közti viszony ugyanis – bár Correa alkotmányos szinten is fontos lépéseket tett az őslakos népesség egyenjogúságának előmozdításáért és elismeréséért – közel sem volt súrlódásmentes a múltban, lévén, hogy utóbbi egy olyan gazdasági irányvonalat (correísmo) képviselt, amelynek alapja az ország erőforrásainak (főként az olaj) kitermeléséből és értékesítéséből származó bevételek állami újraelosztása és jóléti programokba fektetése volt. Ez az extraktivista gazdaságpolitika, illetve annak negatív környezeti hatásai viszont több esetben is kivívták a földjeiket és azok természeti kincseit védő őslakos közösségek ellenszenvét és tiltakozását (még azzal együtt is, hogy az ekkoriban megvalósított redisztributív politikáknak ők maguk is nyertesei voltak).

Amennyiben tehát az ecuadori baloldal rövid távon „ki akarja ütni a nyeregből” a Lasso-féle konzervatív-neoliberális irányvonalat, úgy meg kell találnia a módját, hogy az ország őslakos szervezeteivel és mozgalmaival egy újfajta szövetséget/együttműködést valósítson meg, amelynek keretében immár jóval nagyobb hangsúly helyeződik a fenntarthatóságra, valamint az őslakos közösségek és természeti értékeik védelmére. A CONAIE aktuális fellépése és az egyre súlyosbodó gazdasági problémák mindenesetre megfelelő „motivációval” szolgálhatnak minderre.

Címlapkép: Pressenza
Kommentelj a Facebook-poszt alatt!
Olvass tovább!
Előre a főoldalra!
A Mércén vannak sütik. Infó.
Rendben