Az előző cikkünkben leírtuk, hogy az üzemanyagok árának csökkentése miért rendkívül káros társadalmi, gazdasági és környezeti szempontból egyaránt. A teljesség igénye nélkül: az üzemanyagok árának csökkentése növeli az üzemanyag-fogyasztást, ennek számos ismert hátrányos következményével. Közvetetten támogatja az orosz hadi gépezetet, hozzájárul a klímaválság és a légszennyezés fokozásához. Az intézkedés elosztási szempontból is igazságtalan, hiszen a gazdagabbak jóval többet autóznak, mint a szegények. A felső rétegek mellett még a kőolaj-társaságok járnak vele igazán jól. És akad egy fontos politikai nehézség is: egy kedvezményt általában nagyon nehéz visszavonni.

Az alábbiakban nemzetközi példák alapján javaslatot teszünk egy valódi megoldásra.

Kanadában 2020-ban elkezdték megadóztatni a szén-dioxid-kibocsátást, ami az üzemanyagok árát is megemelte. A szövetségi kormány ebből származó bevételeit vagy közvetlenül a tartományi kormányoknak (ahol a rendszert önként elfogadták), vagy az egyéneknek, illetve a családoknak juttatja közvetlenül (adómentesen), valamint a megcélzott ágazatoknak, beleértve a kis- és középvállalkozásokat, az iskolákat, kórházakat, nonprofit szervezeteket és az őslakos közösségeket. A legtöbb háztartás több támogatást kap ezeken a kifizetéseken keresztül, mint amennyi többletkiadást eredményez számukra az új adó.

Az osztrák kormány úgy döntött, hogy 2022 júliusától megadóztatja a szén-dioxid-kibocsátást, és ez kiterjed az üzemanyagokra is. Kompenzációként minden felnőtt, aki egy évben legalább 183 napot tölt az országban, 100 euró egyszeri kifizetésben részesül az adott évben, a 18 éven aluliak pedig 50 eurót kapnak. Azokban az országrészekben, ahol ritka a tömegközlekedés, további támogatást nyújtanak, ami a helyi lakosok számára összességében elérheti a 200 eurót.

Ghánában éveken keresztül hatalmas összegekkel támogatta az állam az üzemanyag-fogyasztást, ami jelentős mértékben terhelte az állam költségvetését. Ezt a támogatást több alkalommal próbálta meg felszámolni, de a tömeges tiltakozások hatására minden alkalommal visszakozott – egészen 2005-ig, amikor sikerült úgy megszüntetni a támogatást, hogy a lakosság nem tiltakozott ellene annak ellenére, hogy az üzemanyagárak 50 százalékkal emelkedtek.

A siker titka az alapos elkészületek, a széles körű tájékoztatás és különböző kedvezmények nyújtása volt.

Az intézkedések magukba foglalták a szociális támogatások bővítését, a tandíj eltörlését az állami fenntartású általános és középiskolákban, a tömegközlekedési buszok számának növelését, a tömegközlekedési viteldíjak árplafonjának bevezetését, a szegény területeken az egészségügyi ellátás jobb finanszírozását, a minimálbér emelését, valamintberuházást a vidéki területek villamosításába .

Indonézia is óriási, esetenként a GDP 2,2-2,8 százalékának megfelelő összeggel támogatta az üzemanyagok felhasználását. A kormány 1997 óta kísérletezett ezeknek támogatásoknak a felszámolásával, de minden alkalommal kudarcot vallott a tiltakozások miatt. Végül 2005-2008-ban ért el eredményt. A siker kulcsa a szociális támogatások növelése (a legszegényebbek készpénzt kaptak), az egészségügy és oktatás javítása, a kisvállalkozások számára kedvezményes hitelek biztosítása volt. Ezek az intézkedések minimalizálták az ellenzők számát és erősítették az elnök népszerűségét. Az a tény, hogy a nyilvánosságot alaposan tájékoztatták az intézkedések okairól és céljairól, jelentősen elősegítette azok megértését és a társadalom általi elfogadását.

Iránban 2010 előtt rendkívül alacsony szinten tartották az üzemanyagárakat, hatalmas állami támogatásokkal. Ez óriási pazarlást, szennyezést, állandó forgalmi dugókat eredményezett. 2010-ben azonban a kormány eltörölte a támogatást, ami egyik napról a másikra a négyszeresére növelte az üzemanyagok árát. A lakosság pedig nemcsak, hogy nem lázadt fel, hanem szinte egyhangúlag támogatta az intézkedést. A siker titka az alapos felkészülésben, a széles körű tájékoztatásban és a megfelelő ellentételezésben rejlett. A bevételek 30 százalékát a vállalatoknak adták energiatakarékossági intézkedések és energiahatékonysági beruházások támogatására. További 20 százalékot az állami szektornak (iskolák, kórházak stb.) juttatták a megnövekedett energiaköltségek ellensúlyozására és energiahatékonyságuk javítására. A bevételek 50 százalékából pedig minden lakos havonta 40 dollárt kapott – a háztartások leggazdagabb 20 százalékán kívül.

A magasabb üzemanyagár miatti kompenzáció a legtöbb család számára előnyös volt, a reform növelte a társadalmi egyenlőséget.

A legszegényebbeknek ugyanis szinte semmilyen hasznuk nem származott az alacsony üzemanyagárakból (általában nem volt autójuk), míg a kormány által fizetett kompenzáció jelentősen javította életkörülményeiket. (A kormány kommunikációjának egyik döntő érve szintén a társadalmi igazságosság volt.) A reform nagy mértékben csökkentette Iránban a szegénységet, ami jelentős erkölcsi támogatást eredményezett a kormány számára. A reform a belső keresletet is fellendítette, hozzájárulva a nem energetikai ágazatok növekedéséhez és a munkanélküliség csökkentéséhez.

Svájcban 2008-ban szén-dioxid-adót vetettek ki a fosszilis energia jelentős részére (bár a benzin és a gázolaj nem esett az adó hatálya alá), amit fokozatosan emeltek a kezdeti 12-ről mostanra 120 svájci frankra tonnánként. Az adót a háztartási tüzelőanyagok után is fizetni kell, aminek a kompenzálására minden svájci lakos egyenlő mértékben kap havi pénzbeni kompenzációt az államtól. Ez azt jelenti, hogy minél kevesebb háztartási tüzelőanyagot használ valaki, annál jobban jár.

Magyarországon sem ismeretlen ez a módszer. Az 1970-es évek első felében jelentős ártámogatás volt a hústermékeken annak minden hátrányos következményével együtt. 1976-ban a kormány megszüntette a támogatást, ami húsok árának megugrásához vezetett. Ezzel egyidejűleg minden magyarországi lakos havi 60 forint kompenzációban részesült, amivel a lakosság túlnyomó része jól járt. A legjobban a szegények örülhettek, hiszen ők az átlagosnál jóval kevesebb húst fogyasztottak és a legolcsóbb húsféleségeket vásárolták.

A Levegő Munkacsoport számításokkal alátámasztott javaslatokat dolgozott ki a személy- és tehergépkocsik futásteljesítmény alapú megadóztatására és az ezzel egyidejű lakossági kompenzációra. A javaslat szerint egy ilyen intézkedéscsomaggal a lakosság 80 százaléka jól járna, csak a leggazdagabb 20 százalék szenvedne el némi veszteséget.

Tehát a sokszorosan elhibázott üzemanyagár-rögzítés helyett az árrögzítés megszüntetésével megtakarított összeget egyenletesen szét kellene osztani a lakosságnak, a háztartások legmagasabb jövedelmű meghatározott százaléka kivételével. Ugyanakkor tudjuk, hogy ennek számos akadálya létezik, amelyek közül itt csak ötöt említek: MOL, Audi, BMW, Mercedes, Suzuki. Más országokban sem különb a helyzet: az olajipar és autógyárak képviselői szerte a világon igyekeznek megfúrni az éghajlatvédelmi intézkedéseket, és erre rengeteg pénzt fordítanak. Például a 2021. évi glasgow-i klímacsúcson több mint 500 lobbistájuk vett részt, akiknek az volt a feladatuk, hogy a lehető legnagyobb mértékben felpuhítsák az éghajlat védelmét szolgáló döntéseket.

Tehát sokszorosan bebizonyosodott, hogy létezik olyan megoldás az üzemanyagárak növekedésére, amivel az egész társadalom jól járna, és csak azért alkalmazzák nagyon ritkán, mert egyes szűk érdekcsoportok profitját veszélyezteti. Ebben változást a civilek összefogása és széles körű szemléletformálása hozhat.