Magyarországon az infláció miatt az emberek nyolcvan százaléka spórolt az élelmiszeren, ráadásul a tendencia már a háború előtt elkezdődött, ahogy a Népszava cikkéből kiderül. 2021. végén már meghaladta a hét százalékot az infláció, elsősorban a kormány és a jegybank inflációs jövedelempolitikája következtében, és a koronavírus-válságból való kilábalással járó keresletnövekedés is megtette a hatását.

A Cetelem felmérése szerint amellett, hogy a válaszadók négyötöde spórolt az élelmiszeren, 15 százalékuknak jelentett komoly érvágást az élelmiszereket egyébként a maginflációnál sokkal súlyosabban érintő infláció. Még a munkaadók is látják, hogy a bérek reálértéke csökken, és nem tudják kompenzálni az élelmiszerárak növekedését.

A felmérés kitér továbbá arra, hogy

• a válaszadók ötöde többet dolgozik a kieső források pótlására,
• 12 százalékuk hozzányúlt korábbi megtakarításaihoz a növekvő árak miatt,

• harmaduk több, mint húsz százalékkal többet költ élelmiszerre, miközben kevesebbet fogyaszt,

• és csak öt százalékuk részesült béremelésben az infláció kompenzálása végett.

Érdekes módon a korábban említett, cégvezetők körében végzett felmérés szerint már 94 százalékuk emelt bért az infláció ellensúlyozása érdekében.

Fontos megjegyezni, hogy az infláció elsősorban az alacsonyabb keresetűeket sújtja, mindennapjaikban ők érzik meg elsőként az elszálló árakat. Minimálbéren vagy az alatt sokkal nehezebb kigazdálkodni a megélhetési költségeket, és jellemzően ők azok, akik nem tudnak visszafogni olyan nem létfontosságú kiadásokat mint az autóvásárlás vagy a lakásfelújítás, mert eleve nem is terveztek ilyesmit.

Ilyen gazdasági környezetben jelentette be a kormány a csipszadó néven elhíresült, népegészségügyi termékadó emelését és kiterjesztését további, egészségtelennek tekintett élelmiszercsoportokra.

Amivel első blikkre egyébként nincs semmi probléma, hiszen miért is ne adóztatná meg jobban a kormány az egészségre káros élelmiszereket, az itt meghatározott mértékben. Második pillantásra ezzel szemben már jóval problematikusabb az adónem és az alá tartozó termékek köre.

Nagy vonalakban a következő termékek után kell csipszadót fizetni:

• cukrozott üdítőitalok,
• energiaitalok,
• előrecsomagolt édességek, csokik,
• sós, zsíros rágcsálnivalók, nem ideértve a péksüteményeket,
• ételízesítők, kivéve mustár, ketchup,
• ízesített sör,
• alkoholos frissítő,
• gyümölcsíz,
• cukros, édesítőszeres magvakból készült csemegék,
• előrecsomagolt édes és sós tészta.

Utóbbi kettő polgári nevükön a müzli, gabonapehely valamint a ravioli (pilményi, varenyiki, stb.) és társaik.

Ha az iménti felsorolást megnézzük, szembetűnő, hogy jellemzően nem az elit által keresett élelmiszereket sorolja föl a rendelet.

Magyarán kissé olyan a helyzet, mint anno a franciaországi sárgamellényes tiltakozások idején: a kormány azzal akarta csökkenteni a környezetszennyezést, hogy megemelte a dízel adóját. Csak épp régebbi dízelautókkal tipikusan az alsóbb, szegényebb rétegek jártak, vagyis a szegényebbeket sújtó adó lett belőle. (A sárgamellényes tüntetéseknek és a létrejövő társadalmi mozgalmaknak aztán még nagyon szerteágazó következményeik és céljaik voltak, akit bővebben érdekel a téma, itt találja erről szóló cikkeinket.)

Na persze nem arra gondolok, hogy jövő hónappal kezdve lángba borulhat az ország a kormány termékadó-politikája miatt. Viszont szembetűnő, hogy az alacsonyabb jövedelműek és státuszúak fogyasztását terheli a kormány a korábbiaknál is magasabb adókkal.

A lista ugyanis nagyban fedi a szegények reprezentatív fogyasztását. Tehát azoknak a fogyasztási adóját fogja növelni a csipszadó-reform, akiket eddig is leginkább sújtottak az elszálló élelmiszerárak. Az igazsághoz egyébként érdemes hozzátenni, hogy ezúttal már a – lecsúszó – középrétegek fogyasztásába is belenyal a kibővített különadó.

Egy, a Szabad Európa Rádiónak nyilatkozó importőr is világossá tette, hogy az adót a fogyasztókra fogják hárítani a forgalmazók, miszerint

„Ezt elég keményen meg fogja mindenki érezni a pénztárcáján, nagymértékű áremelés lesz (…) Mi megemeljük az árat, az üzletlánc ráteszi a nem kicsi árrést, és erre jön még a 27 százalékos áfa. A vásárlók majd fogják a fejüket, hogy a kedvenc kekszük, müzlijük vagy tésztájuk miért lett hirtelen olyan drága”.

Vagyis míg a globális minimumadó bevezetésétől ódzkodik a kormány, mert félti a cégek profitját – érvelése szerint az ország alulmaradna az adóversenyben, amivel egyébként hosszútávon senki sem jár jól – ismét úgy áll a helyzet, hogy a társadalom fogyasztását sápolják meg még inkább.

Persze nem arról van szó, hogy bele kell törődni, hogy a társadalom jelentős része, különösen a szegények egészségtelenül táplálkoznak. Ez ellen viszont más eszközöket kellene használnia a kormánynak, ha valóban érdekelné a kérdés. A lehetőségek számosak.

Például kötelezhetnék a gyártókat, hogy bizonyos összetevőket ne használjanak. Vagy állami foglalkoztatásba vehetnének és megbízhatnának társadalomkutatókat, táplálkozástudósokat és közösségszervezőket, hogy vizsgálják meg a társadalom rosszabb helyzetű csoportjainak táplálkozási szokásainak tárgyi és szellemi aspektusait és dolgozzanak ki egy javaslatcsomagot az egészségtelen táplálkozási mintázatok elleni komplex küzdelemre.

A legnagyobb lépés az egészségesebb táplálkozás irányában azonban az lenne, ha a lakosság ételfogyasztása rendszerszinten nem arra épülne, hogy a munkaerő újratermelését a lehető legolcsóbb kalóriabevitellel biztosítsa, ezzel a munka árát is viszonylag alacsonyan tartva.

Mert persze lehet ujjal mutogatni bizonyos termékcsoportokra (bizonyára joggal), mint a legegészségtelenebbekre. A kortárs népbetegségekben, az elhízásban, miegymásban azonban ott van mindazon ipari módszerekkel termelt, alacsony tápértékű mezőgazdasági alapanyagokból szintén ipari módszerekkel előállított, rengeteg feldolgozott élelmiszer, melyet jelentős részünk fogyaszt.

Amik olcsók, biztosítják szervezetünk számára a megfelelő mennyiségű energiát, talán még egész finomak is – de egészségesebbek aligha leszünk tőlük. Amelyek táplálkozásunk mind nagyobb részét teszik ki az élelmiszerárak általános emelkedése miatt.

És ne szórakozzunk már, hát a kormány komolyan sarccal akarja megvédeni a saját fogyasztói preferenciáiktól az embereket, miközben a cégek, a tőke, többek között az állami támogatásokban részesülő energiaital-gyártó érdekében fittyet hány a munkavédelemre és munkaegészségügyre, az állami egészségügy az összeomlás szélén áll, úgy szimbolikusan mint tettekben magasról tesz a klímavédelemre, nyugdíj- és munkapolitikájával munkára kényszeríti az időseket – és a sort még hosszasan lehet folytatni, de a mondat és a cikk már így is épp elég hosszú. A szegények egészségben eltöltött éveinek száma annál kevésbé.