Vlagyimir Putyin háborús gépezetét nemcsak az orosz gázt és kőolajat vásárló Európa tartja fenn, hanem a „lumpenburzsoázia” bűnrészes osztálya is, amelyet kizárólag az anyagi jólét mozgat. Úgy az ukrajnaiak, mint mindenki más most a saját bőrén tapasztalhatja meg, hogy a globális kapitalizmus miként gázol keresztül a demokrácián és az emberi jogokon.

Oroszországban és más egykori kommunista országokban az úgynevezett oligarchák köre annak a burzsoá megfelelője, amit Marx lumpenproletariátusnak nevezett: gondolattalan, a politikai manipulációra fogékony csoportról van szó, mivel a tagjai nem rendelkeznek osztálytudattal vagy saját forradalmi potenciállal. Azonban a proletariátussal ellentétben a lumpenburzsoázia, amely ezekben az országokban az 1980-as évek végétől kezdve jött létre, az állami tulajdonban lévő vagyon vad „privatizációjának” köszönhetően rendelkezik a tőke felett – méghozzá nem is csekély mértékben.

Rok Snežič esete példaértékű. A szélsőjobboldali Janez Janša [volt – Janša 2022 májusában elveszítette a választásokat – a ford.] szlovén miniszterelnök munkatársa és barátja „független adótanácsadóként” segíti a szlovén vállalatok áttelepülését az alacsonyabb adókat előíró Boszniai Szerb Köztársaságba, Bosznia és Hercegovina szerbek lakta részébe. Snežičnek, látszólag, nincsen vagyona, bankcsőd bejelentésével pedig törölte egykori adótartozásait.

Mindemellett mégis módja van rá, hogy új luxusautóval flangáljon és óriásplakátokért fizessen. Hivatalosan a felesége vállalkozásában dolgozik, amelyben havonta 37 362 eurót (15 millió forintot) keres készpénzben.

Ugyanakkor a „normális” kapitalizmus is megteremti a lumpenburzsoáziát. Snežič nem sokban különbözik Donald Trumptól, aki hozzá hasonlóan éppen azért boldogul, mert nem áll ki semmiért, kizárólag a pénz és az anyagi jólét mozgatja.

Oroszország ukrajnai háborújának körvonalait szintúgy a piaci érték szabja meg. Úgy tűnik, Volodimir Zelenszkij gyorstalpalót kapott abból, hogyan működik valójában a globális kapitalizmus és a demokrácia.

A háború kezdete óta Európa az olajért és gázért közel 40 milliárd dollárt fizetett Oroszországnak, ami arra a felismerésre késztette az ukrajnai elnököt, hogy a nyugati országokat jobban aggasztják az energiaárak, mint az ukrajnai életek. A kapitalista piac – amely az orosz háborús gépezetet fűti – cserben hagyta Ukrajnát.

Ahhoz, hogy ez a véres kereskedelem megszűnjék, a kormányoknak fel kellene hagyniuk a piaci mechanizmusokra való ráhagyatkozással, és el kellene kezdeniük az energiaellátás közvetlen megszervezését, valamint az Oroszország háborúja által okozott globális élelmiszerválság kezelését is. (Amellett, hogy Oroszország és Ukrajna a világ két legnagyobb búzaexportőre, Európa első számú műtrágya forrásai is.) Paradox módon csak azok az intézkedések menthetik meg Ukrajnát és őrizhetik meg a nyugati hatalmat, amelyek a Szovjetunió kezdeti éveire jellemző „hadikommunizmust” idézik. Végül is Oroszország nemcsak amiatt működik együtt Kínával, hogy geopolitikai kihívást intézzenek a Nyugat ellen, hanem azért is, hogy az amerikai dollárt és az eurót letaszítsák a globális valuta dobogójáról.

Mivel a nyugati szolidaritást a gazdasági érdekek korlátozzák, az ukránoknak el kell fogadniuk, hogy „Európa megvédése” nem elég. Tehát Ukrajna egyúttal az orosz népet is megvédi az önpusztító Vlagyimir Putyin elnöktől és a lumpenburzsoáziájától.

Az orosz állami RIA Novosztyi hírügynökség oldalán megjelent kommentárjában Timofej Szergejcev részletesen leírja a Kreml projektjét, amely az ukrajnai népirtást célozza. Az újságíró alapvetése az, hogy Ukrajnát „nácitlanítani”, azaz de-európaizálni kell, „mert az emberek jelentős része – valószínűleg a többségük – a náci rezsim politikáján nevelkedett és annak bűvkörébe került. Tehát a hipotézis, miszerint »az emberek jók, a kormány pedig rossz« nem működőképes.

Szergejcev nem pusztán összemossa az ukrán politikát a nácizmussal, hanem úgy véli, hogy az „ukronácizmus” veszélyesebb a világra és Oroszországra, mint amilyen fenyegetéssel a hitleri nácizmus bírt. Még Ukrajna nevét is el kell törölni.

Ebből következően Oroszország azt kívánja tenni, mint amit Bertolt Brecht A megoldás című versében említ 1953-ban: egyszerűbb, ha a kormány feloszlatná a népet, és újat választana. Ha Szergejcev őrült agymenéseit Putyin azon állításával együtt olvassuk, hogy Lenin találta ki Ukrajnát, felismerhetjük a jelenlegi orosz álláspontot. Ukrajnának két atyja van: Lenin, aki feltalálta, és Hitler, aki a mai „ukronácikat” arra indíttatta, hogy megvalósítsák Lenin találmányát.

Mit jelent mindez Oroszország geopolitikai helyzetére nézve? Szergejcev szerint:

„Oroszország számára nagy lehetőség rejlik abban, hogy olyan országokkal kössön szövetséget és partnerséget, amelyeket a Nyugat évszázadokon át elnyomott, és amelyek nem hajlandóak újra a rabigájába kerülni. Az orosz áldozatvállalás és küzdelem nélkül ezek az országok nem szabadultak volna fel. Ukrajna nácitlanítása egyúttal dekolonizációt is jelent, amit Ukrajna lakosságának meg kell értenie, amikor az ún. európai válaszút mámorából, kísértéséből és függéséből feleszmél.”

Más szóval, Oroszországnak radikálisan új utakra kell térnie, el kell oldania a Nyugathoz fűződő kötelékeit annak érdekében, hogy új kapcsolatokat alakítson ki mindazon országokkal, amelyeket a nyugati gyarmatosító hatalmak brutálisan kizsákmányoltak. Oroszország lesz az, amely a dekolonizáció globális folyamatának élére áll.

A nyugati hatalmak csakugyan brutálisan kizsákmányolták a Globális Dél államait, s ezt az igazságot sohasem feledhetjük. Ám különös ezt Oroszországtól hallani, amelyben a kizsákmányolás szintúgy messzi múltra tekint. A tizennyolcadik században Nagy Katalin meghódította Délkelet-Ukrajnát és számos területet Szibériától Alaszkán át Észak-Kaliforniáig. Most azt mondják, hogy Kazahsztánt, Azerbajdzsánt, Grúziát és Ukrajnát felszabadítják a gyarmatosítás alól… orosz gyarmatosítással. Területeket szabadítanak fel az ott lakók akarata ellenére (akiket át kell majd nevelni vagy más módon feloszlatni).

Ha egy új világháború elkerülhető, az a „forró béke” révén lehetséges, amely a törékeny erőegyensúlyt hatalmas katonai befektetésekkel tartja fenn. A törékenység nem pusztán az ütköző gazdasági érdekekből, hanem a valóság ellentétes értelmezéséből fakad, ami túlmutat a tények tisztázásán.

Ha csupán arra törekszünk, hogy bebizonyítsuk, miszerint az orosz vélelmek hamisak, akkor nem vesszük figyelembe Alexander Duginnak, Putyin udvari filozófusának a szavait: „A posztmodernitás rámutatott, hogy minden ún. igazság hit kérdése. Tehát hiszünk abban, amit teszünk, hiszünk abban, amit mondunk. Ez az egyetlen módja az igazság meghatározásának. Tehát nekünk megvan a sajátos orosz igazságunk, amit el kell fogadni”.

Úgy tűnik, a hit felülkerekedik a tudáson. A „sajátos orosz igazság” szerint az orosz katonák nem hagytak maguk után brutálisan megkínzott holttesteket Bucsában és más ukrajnai városban. Vélhető, hogy a nyugati propagandisták rendezték meg az atrocitásokat.

Ilyen körülmények között a nyugatiaknak le kell tenniük arról a javaslatról, hogy a békemegállapodás érdekében Zelenszkij találkozzon Putyinnal. Ez hiábavaló kísérlet. Az esetleges tárgyalásokat alacsonyabb tisztséget betöltő bürokratáknak kell lefolytatniuk. Putyin és belső köre bűnözők, akiket a lehető legnagyobb mértékben figyelmen kívül kell hagyni. Ezt végső soron az orosz lakosság jelentős részének is be kell látnia.

Az egykori Jugoszláviában a megvesztegethető rendőr megannyi élc céltáblája volt. Az egyikben a rendőr váratlanul hazatér, és a feleségét félmeztelenül és ziláltan találja az ágyban. Arra gyanakodva, hogy a szeretője meglapult, a rendőr beles az ágy alá. Pár pillanattal később felegyenesedik és megkönnyebülten azt motyogja: „Minden rendben van, senki sincs itt”, majd gyorsan egy köteg bankjegyet dug a zsebébe.

Bizonyos értelemben mindannyian ilyen rendőrök vagyunk, amikor elfogadjuk a nyomorúságot és a megaláztatást mint a többlet-öröm valamilyen formájának árát.

Oroszországban a szenvedő lakosságot nem bankjegyekkel, hanem olcsó hazafias büszkeséggel kárpótolják. A Nyugaton pedig hagyjuk, hogy a piac diktálja az emberi jogok iránti elkötelezettségünk erejét Ukrajnában és máshol.