Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Nem tud a Tungsram szakszervezete azokról a tárgyalásokról, amiket az államtitkár szerint velük folytat a kormány

Ez a cikk több mint 1 éves.

Tegnap, az Országgyűlés megalakulása utáni első vita előtt, napirend előtti felszólalásában a Tungsram gyártól elbocsátott dolgozókkal kapcsolatban tett fel kérdést Komjáthi Imre, az MSZP elnökhelyettese. A képviselő a Debreciner beszámolója szerint úgy fogalmazott:

„A Tungsramnál elindult tömeges létszámleépítés családok ezreinek életét teheti tönkre. A kormány pedig tétlen, vagy legalábbis nem nagyon igyekszik segíteni az onnan elbocsátandó 1600 dolgozó életén”

Komjáthi hangsúlyozta azt is, a kormány a tőkéseket szolgálja, miközben kiszolgáltatja nekik a magyar munkavállalókat, majd azt kérdezte, mikor áll végre a kormány a dolgozók oldalára.

Bodó Sándor, foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár válaszolt a kormány nevében. Ő a Tungsramban folyó leépítésekkel kapcsolatban elmondta, a foglalkoztatási osztály munkatársai minden egyes érintett munkahelyen jelen vannak, jogi tanácsadással és állásközvetítéssel segítenek. Hozzátette, ez természetesen nem elégséges.

„Nyilvánvalóan tovább kell lépnünk ezen a téren, ezért minden egyes telepen a szakszervezet képviselőivel az egyeztetések megkezdődtek”

-mondta el Bodó, aki szerint a LIGA szakszervezetek elnökével az államtitkárság vezetői is tárgyaltak az elmúlt napokban, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara tagvállalatai pedig már elkezdtek jelentkezni az elbocsátandó munkavállalók átvételére.

Helyesbítés 05.16.

Sallai Gábor a Tungsram Dolgozók Független Szakszervezetének (TDFSZ) elnöke a cikk megjelenése után felhívta figyelmünket, hogy amíg a szakszervezettel közvetlenül valóban nem, addig a LIGA szakszervezeti szövetségen keresztül valóban megkezdte a kormány az egyeztetést a Tungsram dolgozókkal. A félreértés miatt elnézést kérünk.

A Debreciner az ügyben megkereste Sallai Gábort a Tungsram Dolgozók Független Szakszervezetének (TDFSZ) elnökét is, aki elmondta,

sem országos, sem telephelyi szinten nincsenek tárgyalások a kormány és a szakszervezet között, ez irányú egyeztetéseket sem a szakszervezet, sem a kormány nem kezdeményezett.

 

A szakszervezeti vezető ezzel szemben egy tegnapi közleményében úgy fogalmazott,a Tungsram dolgozói örömmel tapasztalták „azt a nem várt összefogást, amit Újpest közösségének képviselői mutattak az elmúlt hetekben” – utalva a Mércén is megjelent hírre, miszerint a főváros a kerülettel együttműködésben 1000 betöltetlen közszolgálati álláshelyet ajánl fel az leépítések által leginkább érintett újpesti telephelyről elbocsátott 400 munkavállalónak. A közleményben úgy fogalmaznak:

„A Tungsram dolgozóinak érdemi segítséget jelent, hogy a tárgyalások során megismert helyzet nyomán Budapest vezetése azonnali segítséget ajánlott fel az elbocsátandó dolgozóknak a közszolgáltató cégein keresztül. A gyors és biztató eredmény annak köszönhető, hogy a Tungsram vezetése, a helyi szakszervezet, Újpest közösségének képviselői és a főváros egy asztalnál tudta megvitatni a helyzetet.

Ugyanennek az összefogásnak köszönhető, hogy a Tungsram vezetője, Joerg Bauer az álláskeresés és az átképzések támogatásában méltányosságot és rugalmasságot mutatott. „

A fenti eredmények a szakszervezet szerint sokkal kiszámíthatóbbá teszik a jövőt a nehéz helyzetbe került dolgozóknak, nekik és családjaiknak is megnyugvást adnak. A közös fellépés súlyát szerintük az is növelte, hogy a IV. kerület képviselői a lehetőségek felmérésével és a tárgyalások megszervezésével a munkavállalók érdekei mellé álltak.

Éppen ezért sajnálattal tapasztalják, hogy a számukra valódi lehetőséget jelentő eredmények politikai viták tárgyai lettek.

„Ez nem javít az érintett dolgozók és családjaik helyzetén”

-írják, utalva ezzel arra, hogy Wintermantel Zsolt, a kerület korábbi fideszes polgármestere azzal támadta a szakszervezetekkel együttműködő Déri Tibor, jelenlegi momentumos polgármestert, hogy az egyeztetés kevés, érdemi segítséget az elbocsátás előtt állók egyszeri anyagi támogatása jelentene.

A kerületvezető szerint viszont az egyszeri segélynél fontosabb, a leépítésre várók mielőbb – lehetőség szerint azonnal – új munkahelyet találjanak – írja a Népszava.

Mint arról a Mérce is többször beszámolt, a Tungsram fényipari nagyvállalat április végén jelentette be, hogy megszünteti a hagyományos világítástechnikai termékek gyártását, ezért 1600 dolgozóját elbocsátja több ütemben az év végéig.

A létszámleépítés legnagyobbrészt a gyári dolgozókat érinti a cég mind az öt gyárában, azaz Budapesten, Hajdúböszörményben, Kisvárdán, Nagykanizsán és Zalaegerszegen is elbocsátásokra kerül sor az év második felében. Elsőként a kisvárdai és hajdúböszörményi gyárakban indul a leépítés. Az első ütemben érintett dolgozók elbocsátására 2 hónap múlva kerül sor.

A 19. század óta működő cég elbocsátott dolgozóinak sorsát a Mérce szorosan követi, erre a linkre kattintva elérhetők eddigi írásaink a témában.

(via. Népszava, Debreciner, Mérce)

Címlapkép: Budapest, 2019. január 7. Dolgozó a Tungsram-csoport Váci úti fényforrásgyárában 2019. január 7-én. Ezen a napon stratégiai partnerségi megállapodást kötött a magyar kormány és a cégcsoport. MTI/Bruzák Noémi