Franciaország 2022-es államfőválasztása a mai napon a második, döntő fordulójához érkezik. A baloldali szavazók igazán kényelmetlen helyzetben találják magukat: választhatnak az elnöksége alatt autoriter/represszív intézkedések sorát hozó, jobboldali Emmanuel Macron, a szélsőjobboldali Marine Le Pen és az otthon maradás, esetleg érvénytelen szavazat között. A 20:01-kor esedékes első eredménybecslést várva összefoglaljuk a két forduló közti kampány érdekes pillanatait, kitérve a vitára és az ellentüntetésekre.

A kampányban Emmanuel Macron államfőnél ismét progresszívebbnek mutatkozott Emmanuel Macron államfőjelölt

Amilyen kínos  a választék, olyan kínos volt a két forduló közötti kampány is. Miután a baloldali Engedetlen Franciaország államfőjelöltje, Jean-Luc Mélenchon bizonyult a harmadik legnagyobb támogatottságú jelöltnek az első fordulóban (az érvényes szavazatot leadók körében alig egy százalékponttal lemaradva Le Pentől), 7,7 millió választójának megnyerése mindkét versenyben maradt jelölt számára fontossá vált.

A baloldali szavazók meggyőzéséért Macron számos, ám nem túl hiteles gesztust tett az elmúlt két hétben. Egyből az első forduló másnapján a nord-pas-de-calais-i bányamedencébe, Carvin-ba és Denain-be látogatott szociális kérdésekről beszélni. Az elszegényedett iparvárosok „cserbenhagyott Franciaországa” Le Pennek kedvező vidék, Carvin-ban kétszer, Denain-ben háromszor annyi szavazatot kapott az első fordulóban, mint a jelenlegi államfő.

Macron mégis itt találta jónak megemlíteni, hogy a jelenlegi 62-ről 65 helyett csak 64 évre tervezi emelni a nyugdíjkorhatárt,

és szerencsésnek találná, ha erről népszavazás döntene. Majd a France 2 tévécsatornán arról beszélt, hogy ökológiai kérdésekben Mélenchon és a zöldpárti Yannick Jadot programját inspirálónak találja (természetesen megtartva atompárti irányvonalát). Egy rádióinterjúban pedig azt sem zárta ki, hogy baloldali miniszterelnökkel vágjon neki esetleges új mandátumának.

Macron kampányát egyébként nem kísérte óriási lelkesedés, aminek jó szimbóluma április 16-i, marseille-i kampánytalálkozója (ahol szintén próbálta az ökológia jelöltjének feltüntetni magát). Ezt szánták a két forduló közötti időszak nagy meetingjének, azonban az eleve szerény szervezői várakozástól (5000 fő) is jelentősen elmaradt a résztvevői létszám. A Földközi-tengerre kis félszigetként kiugró, tehát földrajzilag eleve igen lehatárolt Pharo-kertet messze nem sikerült megtölteni, míg Mélenchon pár hete tízezrek előtt beszélt Marseille-ben a sokkal nagyobb Plages du Prado partszakaszon.

Le Pen kampánya főleg a Macron-ellenes érzelmekre támaszkodva igyekszik új szavazókat szerezni

Mivel továbbra is csúnyának tartja a szélerőműveket, Marine Le Pen kevésbé az ökológiai kérdésekben, mintsem Macron rendszerének elvetésében keresné a közös nevezőt a bizonytalan, netán baloldali szavazókkal.

Eric Zemmour hajmeresztő kampánya nagyon jó szolgálatot tett Le Pennek, aki tíz éve igyekszik normalizálni és elfogadhatóvá tenni pártját, a Nemzeti Tömörülést. Zemmour ötletei mellett (remigrációs minisztérium, a nem francia keresztnevek betiltása a jövőben stb.) Le Pen valóban már-már mérsékeltnek tűnhetett, miközben programja természetesen hű maradt családja szélsőjobboldali örökségéhez. A Zemmour által végletekig butított és aljasított politikai diskurzus, illetve Macron elmúlt öt éve szépen ágyazott meg a két forduló közötti Le Pen-kampány egyik kulcsmondatának, ami a jelölt avignoni kampánygyűlésén hangzott el: „ha valaki elé gátat kell emelni, az Emmanuel Macron.”

Ezzel Le Pen a köztársasági frontra utal (front républicain): ez azt kívánná, hogy a szélsőséges jelölt táborán túl mindenki őellene szavazzon az egy az egy elleni második fordulóban. Ez sokak számára a legerősebb, sőt, egyetlen érvet jelenti Macron mellett, illetve a távolmaradással szemben (lásd például a Libération furcsa, a közönyösök dantei büntetését bemutató véleménycikkét).

Le Pen a köztársasági front ötletét ezzel megpróbálta visszafordítani, és Avignonban azt is elmagyarázta, szerinte miért érdeke mindenkinek Macront egy emberként megfékezni. A fölsorolt aggályai közt szerepelt a vásárlóerő összeomlása, a nyugdíjkorhatár „64 vagy 65 évre emelése, már nem lehet tudni”, „a bevándorlás, ami veszélybe sodorja a szociális rendszerek egyensúlyát”, illetve a nepotista, arrogáns „uralkodó kaszt”. Ezzel Macron és a McKinsey & Company tanácsadócég botrányára utalt: a McKinsey-hez számos szálon kötődő Macron drasztikusan megnövelte a kormány tanácsadó cégekre fordított költéseit – 2018-ról 2019-re 379-ről 894 millió euróra, megkérdőjelezhető eredményekkel –, a McKinsey pedig az elmúlt tíz évre szólóan adóelkerülési botrányba keveredett.

A két forduló közötti vita a jelöltek második forduló előtti egyetlen közvetlen konfrontációja volt

2017-ben már megtekinthettünk egy második fordulós vitát Macron és Le Pen között. Ez akkor Le Pen azóta is sokat emlegetett vereségét hozta: a vita során pontatlan és meglehetősen agresszív jelöltként tűnt fel. Ennek a tanulságait az idei, Gilles Bouleau és Léa Salamé vezette vitára megfontolta: a háromórás műsoridő alatt kerülte a hírhedtté vált megszállók-tirádához hasonló produkciót, s a támadó hangvételből is visszavett. Ez végül az elhalványulását hozta Macronnal szemben a Le Monde elemzői szerint, és a két forduló közötti vita ismét egy elszalasztott lehetőség maradt a számára.

Ennél azonban rosszabb hír volt Le Pennek, hogy Macron igen konfrontatív stratégiát választott, és megtalálta Le Pen és a Nemzeti Tömörülés érzékeny pontjait.

Felhozta, hogy a Nemzeti Tömörülés EP-képviselői nem szavaztak meg egy Ukrajnának nyújtandó, 1,2 milliárd eurós kölcsönt (amit Le Pen tagadott, noha valóban nem támogatták a javaslatot), illetve, hogy annak idején Le Pen elismerte a Krím annektálását. Természetesen Marine Le Pen mindig kétes kampányfinanszírozási forrásai is fölmerültek, így a Mészáros Lőrinchez köthető MKB banktól kapott 10,6 millió eurós hitel is. Eközben Marine Le Pen az olyan, számára otthonosabb területeken sem tudott igazán meggyőzően érvelni, mint a közbiztonság vagy a vásárlóerő, ahol Macron könnyedén megvédte a januárban életbe léptetett energiaár-pajzsot Le Pennek az energia áfájának csökkentésére vonatkozó javaslatával szemben.

A vita jelentős részét tette ki a fejkendő viseléséről szóló polémia. Le Pen az iszlamizmus elleni harc jegyében a köztereken betiltaná a fejkendőt. Az elgondolás minden egyéb baja mellett szembemegy a laicitással és az 1905-ös törvénnyel, ami az államot és az egyházat a lehető legradikálisabban választotta szét. A fejkendő köztéri betiltásának ötlete, illetve a tervezett – alkotmányellenes – népszavazások (az állampolgárság megszerzéséhez kapcsolódó területi elv eltörléséről és a „nemzeti preferencia” alkotmányban való rögzítéséről) jól mutatják a mosolygós Le Pen jelentette valódi fenyegetést, ami milliók napi élete mellett a köztársaság vívmányaira és a jogállamiságra is kiterjed.

Szomorú hiányossága volt a vitának, hogy nem igazán kívánta meg a jelöltektől, hogy az éghajlati és környezeti vészhelyzetnek megfelelő mélységben nyilatkozzanak ökológiai témákban. Persze érintettek vonatkozó kérdéseket, azonban ez mindössze 18 percet tett ki a háromórás műsoridőből, és ez a 18 perc is az energiafejlesztés területére korlátozódott.

A két jelölt egyáltalán nem érintett olyan témákat, mint a klímaigazságosság vagy a fosszilis energiaforrások hátrahagyása, ehelyett főleg a nukleáris energiáról beszélgettek, amiről nagy egyetértés van közöttük.

Kettő súrlódási pont akadt mindössze: a megújuló energiaforrások területe, amit Macron párhuzamosan fejlesztene a nukleáris energiával, Le Pen viszont inkább felszámolná a meglévő szélerőműveket is, illetve kicsit méltatlankodott a régóta elavult fessenheimi atomerőmű lekapcsolásán.

Ilyen pillanatokban volt igazán szomorú, hogy Macron mellett nem olyan jelölt jutott a második fordulóba, aki valódian és élesen tudta volna kritizálni az elmúlt öt év hervasztó környezeti és szociális mérlegét.

Ni Macron, ni Le Pen

Az ország jelentős része természetesen elégedetlen ezzel a választékkal: egy februári Elabe-közvéleménykutatás például előzetesen 80%-ra mérte azok arányát, akik nem akartak Macron–Le Pen párbajt az államfőválasztás második fordulójára.

Az osztálymegvetés és rasszizmus különböző arányú elegyeit kínáló jelöltekkel szemben tömegek demonstrálták létezésüket a két forduló között. Míg Macron és Le Pen kampánygyűlései jellemzően szűk aktivista/szimpatizáns bázisuk párezer fős jelenlétében zajlottak, április 16-án Párizsban 9 200, országszerte pedig majdnem 23 000 ember tüntetett minimum a szélsőjobb, de inkább egyszerre Macron és Le Pen ellen (ezek belügyminisztériumi adatok; a szervezői becslés szerint ezek a számok inkább 40 000 és 150 000 körül voltak).

Fontos helyszínnek bizonyultak az egyetemek is: a két forduló között hallgatók tiltakoztak többek között Reims-ben, Nancy-ban, blokkolták a Sciences Po bejáratát, illetve elfoglalták az Ecole Normale Supérieure Párizs 14. kerületi kampuszának egy részét, illetve 30 órán keresztül a Sorbonne emblematikus épületét, hogy kifejezzék dühüket az államfőválasztás második fordulójába jutott jelöltekkel szemben.

Ebben a hangulatban érkezett el a francia államfőválasztás a második fordulójához, ahol a közvélemény-kutatások azért Macron győzelmét várják: az Ipsos-Sopra Steria április 21-én 57,5 százalékra mérte Macront Le Pen 42,5 százalékával szemben (illetve a vitán is 43%-uk Macront, 24%-uk Le Pent találta meggyőzőbbnek). Jelentősnek ígérkezik azonban a választói távolmaradás, az Ipsos mérése szerint különösen Mélenchon potenciális királycsinálónak kikiáltott táborában, ahol 45% nem tervez szavazni, 36% számára azonban elfogadhatónak tűnik Macronra voksolni Le Pen ellenében.

Közben már folynak a készülődések a „harmadik fordulóra”, a júniusi törvényhozási választásokra. Az első forduló harmadik és negyedik helyezettje, Mélenchon és Zemmour is keresi már a koalíciós lehetőségeket. Míg Zemmour a „jobboldalak nagykoalícióját” sürgeti, Mélenchon és az Engedetlen Franciaország tíz napon belül megállapodhat az EELV zöldpárttal és a Francia Kommunista Párttal a koordinált indulásról. Ennek célja az lenne, hogy a második forduló győztese politikai társbérletbe (cohabitation) kényszerüljön egy baloldali többségű kormánnyal, aminek Jean-Luc Mélenchon állna az élére, és korlátozni tudná a köztársasági elnök hatalmát.