Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Nyomoz a román rendőrség az erdélyi szemétlerakóban talált kitöltött levélszavazatok ügyében

Szerdán több, a magyar választásokra kitöltött szavazólapot találtak Marosvásárhelyt és Jeddet összekötő út mellett egy hulladélerakatban, írja a Transtelex. A zsákba gyűjtött, félig elégetett szavazólapokkal kapcsolatban egy névtelen betelefonáló hívta fel a punctul.ro nevű helyi lap egyik újságíróját, Cristian Teodorescut, akinek képeket is küldött. Teodorescu ezek után kiment a helyszínre, ahol videofelvételeket készített a szavazólapokról.

A videókon látszik, hogy már kitöltött szavazólapokról van szó, néhányon látszik az is, hogy melyik pártok kapták a voksot, az egyik lapon a Mi Hazánk, a másikon az egyesült ellenzék kapta a szavazatot.

A Transtelex megkeresésére Cristian Teodorescu elmondta, hogy nem nyúlt hozzá a zsákokhoz, mindent a helyszínen hagyott, majd értesítette a rendőrséget, akik azóta elkezdték a helyszínelést, Teodorescut elmondása szerint egyelőre még nem kereste meg további kérdésekkel a rendőrség.

A rendőrség helyszíneléséről Parászka Boróka, marosvásárhelyi újságíró is tudósított, akinek az elmondása szerint felbontott levélszavazatokat, összegyűrt szavazólapokat és elszenesedett papírmaradékokat gyűjtött össze a rendőrség, amiket zsákokba gyűjtöttek. Azt egyelőre nem tudni, hogy hány szavazólapról van szó, és mennyit próbáltak megsemmisíteni.

„A közeli tarlótüzek miatt gyakorlatilag feltűnés mentesen lehetett újabb máglyát rakni és papírt égetni, senki se gondolta volna, hogy épp nem a tarló, hanem az oly nagy becsben tartott erdélyi magyar szavazatok lángolnak” – olvashatjuk az újságíró Facebook-posztjában.

Az Átlátszó Erdély cikkéből és Facebook-posztjából még az is kiderül, hogy az illegális szemétdomb, ahol megtalálták a szavazólapokat nem Jeddhez, hanem Marosvásárhelyhez tartozik.

A Transztelex megkereste az üggyel kapcsolatban a marosvásárhelyi Demokrácia-központot és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Maros megyei szervezetét is.

A marosvásárhelyi Demokrácia-központ irodavezetője, Szente Anna azt válaszolta a Transtelexnek, hogy az irodában leadott lezárt borítékokat számolják, kötegelik és naponta, kétnaponta a Demokrácia-központ munkatársa autóval szállítja a csíkszeredai konzulátusra. A szállítmányról jegyzőkönyv készül, és a megérkezésekor a konzulátus munkatársai visszaigazolják, hogy rendben volt-e a szállítmány. Naponta 2-3 ezer szavazatot gyűjtenek be az irodában, és eddig nem tapasztaltak fennakadást azok továbbításával kapcsolatban. Szerdán is indult egy ilyen szállítmány Csíkszeredára, de az épségben odaért, ugyanis csütörtök reggel jött erről visszaigazolás.

A Maros megyei RMDSZ elnökét nem érte el a Transtelex, viszont Kovács Mihály Levente, Maros megye tanácsának alelnöke válaszolt a kérdéseikre. Az elnök elmondása szerint a Maros megyei RMDSZ szervezetét különösebben nem érinti a történet, ugyanis a szervezet irodáin keresztül eddig simán, fennakadás nélkül működött a begyűjtés, és garantálják a levélszavazatok biztonságos eljuttatását a konzulátusra, és megbízható partnerei a levélszavazásnak, és remélik, hogy a rendőrségi eljárás eredményeképpen kiderül, hogy ki a tettes, ugyanis egészen biztos, hogy az RMDSZ nem érintett ebben az incidensben.

Mind Kovács Mihály Levente, mind Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy RMDSZ-es polgármestere szerint az egész eset provokáció, amivel az „erdélyi szavazóknak és azoknak a szervezeteknek a lejáratása volt, amelyek részt vesznek a levélszavazatok összegyűjtésében”, amit szerintük az is megerősít, hogy az ellenzék most a levélszavazatok megsemmisítését követeli.

„A képsorok megerősítik, hogy egyértelműen szervezett provokációról van szó, amelynek az a célja, hogy a határon túli szavazatokat hiteltelenítsék. Mindannyian tudjuk, akik levélszavazatot töltöttünk ki, hogy minden lezárt borítékban van azonosító nyilatkozat. Anélkül nem érvényes a szavazat! Nyilvánvaló tehát a lejáratási szándék!” – olvashatjuk Antal Árpád bejegyzésében.

Az Egységben Magyarországért sajtótájékoztatót tartott egy órakor a szeméttelepen megtalált szavazólapokkal kapcsolatban, „Választási csalással bukott le a Fidesz.  Azonnal semmisítsék meg az összes határon túli levélszavazatot!” címmel.

„A levélszavazat az új kék cédula?” felütéssel kezdődött a sajtótájékoztató, melyben a mostani esetet az 1947-es szavazásokhoz hasonlítja, a fideszes politikusokat pedig bolsevikoknak nevezi Z. Kárpát Dániel a Jobbik alelnöke, aki szerint „egyértelmű választási csalás történt, nincsenek biztonságban a határon túli magyarok szavazatai, nem tiszta a választás”.

Orosz Anna momentumos alpolgármester szerint a levélszavazatokkal kapcsolatos visszaélések és hírek csökkentik a szavazás intézményébe vetett hitet a szavazópolgárokban. Ezért azt követelik a kormánytól, hogy minden határon túli magyar számára egyenlő feltételeket biztosítsanak a szavazásra, „mert a jelenlegi helyzet nem biztosítja a választások tisztaságát”.

Barabás Richárd, a Párbeszéd szóvivője szerint a Fidesz „meggyalázza” a határon túli magyarokat az ilyen visszaélésekkel. Az Egységben Magyarországért az Magyar Választási Bizottsághoz fog fordulni az üggyel kapcsolatban, hogy vizsgálják ki és hozzon olyan döntéseket, amik a jövőbeli, hasonló jogsértéseknek elejét tudják majd venni.

„Emellett, ahogy Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt is bejelentette, követeljük a levélszavazatok azonnali megsemmisítését, továbbá javaslatot teszünk arra is, hogy valamennyi határon túli magyar szavazat esetében is a külképviseletek biztosítsanak hasonló feltételeket, mint amilyeneket a külhoni magyarok esetében biztosítanak, ne legyen ezen a területen megkülönböztetés”.

Litresits András, a Nemzeti Választási Bizottság DK-s delegáltja az Azonnalinak azt nyilatkozta, hogy a fideszes bizottsági tagok általában azt szokták az ilyen kényelmetlen esetekben mondani, hogy nincs elég bizonyíték a visszaélésekre, hiszen mikor egy-két hete olyan felvételek láttak napvilágot, miszerint a Vajdaságban fideszes aktivisták kézbesíthetik a szavazólapokat, akkor sem tettek semmit.

Rendkívüli ülést pedig nem tud összehívni az ügy kapcsán a mai napon, ugyanis ahhoz a tagok egyharmadának beleegyezése szükséges, legkorábban pénteken kerül terítékre az eset.

Gyurcsány Ferenc is reagált a hírekre, Facebook-posztjában azt írja, hogy „Csalnak. Reggel, délben meg este”.

„Ez itt a maga egyértelműségében választási csalás. A választási csalással szerzett hatalom csalárd hatalom. A bűn hatalma. Rendszert is kell váltani, ez a választás tétje. A határokon túli szavazatokat meg kell semmisíteni. Most” – írja a volt miniszterelnök.

Az ellenzék mellett a Fidesz sem hagyta szó nélkül az esetet, és a tőlük megszokott formában, Gyurcsányozással reagáltak:

„A baloldal kétségbeesésében mindenre képes. A baloldal a magyar rendszerváltás óta éppen a legsúlyosabb választási csalásokat követi el a Bajnai-féle teljesen illegális DatAdat adatbázissal, és most a külhoni magyarok szavazatainak megsemmisítését akarják elérni. Nincs két baloldal, egy baloldal van, a Gyurcsány-Bajnai-féle baloldal minden aljasságra képes, 2006-ban tévészékházat gyújtottak fel a hatalom megtartásáért, most szavazólapokat” – írja a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség.

A mostani eset nem számít egyedinek a levélszavazások kapcsán. Az MKKP múlt héten fellebbezést nyújtott be a Kúriához a vajdasági levélszavazatok kapcsán, ugyanis ahogy azt sajtóközleményükben írják „a Vajdaságban élő magyarok szavazólapjait nem a posta hordja ki a címzetteknek, hanem a VMSz helyi aktivistái, akik a Fidesz testvérpártjaként természetesen a Fideszre szavazásra kérik a címzetteket. A szavazatokat is ők gyűjtik be”.

A MVB szerint ezzel a procedúrával nincsen semmi probléma, a Kutyapárt azonban ezt nem így látja, ugyanis felülvizsgálati beadványukból kiderül, hogy a 2022-es országgyűlési választások előtt három bejelentés is érkezett magánszemélyektől, miszerint a VMSz kézbesítette a levélcsomagokat, és befolyásolási kísérlet is előfordult.

Ugyanakkor mint korábban beszámoltunk róla, a Vajdaságban szinte az összes levélcsomag a Vajdasági Magyar Szövetség aktivistáinak birtokában van vagy volt, amíg nem kézbesítették azokat, és a választókat is számos alkalommal próbálták befolyásolni. A Szabad Magyar Szó hírportál következtetései alapján tehát az összes aktivisták által kézbesített levélcsomagot meg kell semmisíteni.

Egy másikfajta levélszavazásos visszaélésről számolt be ma az Átlátszó Erdély egy Facebbok-posztban, melyben egyik olvasójuk arról mesélt, hogy családtagjai, az ő adatait felhasználva, beleegyezése nélkül adtak le levélszavazatot a nevében. A székelyudvarhelyi, jelenleg Budapesten tartózkodó olvasó szavazatának érvénytelenítését kéri.