A közelgő választásokkal kapcsolatban környezetvédő szervezetek gyakran hangoztatják, hogy klímaválasztásról van szó, és ez a retorika köszön vissza, ha nem is különösebben hangsúlyosan, de időről időre az ellenzéki összefogás pártjaitól is. Akármilyen kormány álljon is fel a választások után, a környezeti, társadalmi és politikai realitások miatt kénytelen lesz az energetika terén a zöldebb megoldások felé fordulni, ahogy az is látszik, hogy a társadalmat, pláne a fiatalabb szavazókat is erősen foglalkoztatja a kérdéskör.
A Fridays for Future Magyarország környezetvédő szervezet csatlakozott a nemzetközi hálózat által meghirdetett, VII. globális klímasztrájkhoz, és Budapesten is szerveztek több száz fős rendezvényt, aminek keretében a résztvevők a Deák Ferenc térről a Kossuth Lajos térre, a Parlament elé vonultak, hogy beszédeket majd egy koncertet hallgassanak meg.
Az eseményt a Mércén élőben közvetítettük, a felvétel itt nézhető vissza:
Mind a résztvevők, mind a szervezők reflektáltak a jövő hétvégén esedékes országgyűlési választásokra, és – noha az esemény hangsúlyosan pártpolitika-mentes volt – nehéz lett volna nem észrevenni a jelenlegi kormányzattal szembeni hatványozott elégedetlenséget.
Ami egyébként nem meglepő módon a korábbi klímasztrájkoknak is sajátja volt, most azonban – érthető okokból – markánsabban jelent meg. Itt elég csak a Greenpeace által hangoztatott klímaválasztás mottóra utalni, de az FFF egyik aktivistája a beszédében is kiemelte, hogy mikor az ikszet húzza (életében először), komoly súllyal esik majd latba, hogy melyik párt küzdene hatékonyabban a klímaváltozás ellen.
Kétségkívül igaz, hogy a Fidesz-KDNP pártszövetség az elmúlt 12 évben igencsak mostohán kezelte a klíma- és környezetvédelem kérdésköreit – elég csak a szélkerekek de facto betiltására, vagy a kishantosi gazdaság szétverésére gondolni -, bár az utóbbi években azért szabad szemmel is jól látható mennyiségű megújulót, nevesül naperőműveket telepítettek, jellemzően uniós forrásból. Bizonyára nem kis részben annak köszönhetően, hogy a technológia rohamosan fejlődik, és immár piaci alapú befektetésnek sem utolsó – hovatovább a kormány elbüszkélkedhet azzal, mekkora klímabajnokká vált.
Persze nem szabad elfelejteni, hogy eközben a kormány környezetvédő szervezetek szerint messze nem tett eleget a megújuló energiák terjedéséért és – egyébként Németországhoz, az Unió vezető gazdasági hatalmához hasonlóan – minimum közép-, de inkább hosszú távon számolt a földgázalapú energiatermeléssel is, valamint a kormányzati energiapolitika (szó szerint) állócsillagával, a Paks II. projekttel.
Az ukrajnai háború hatására ez a koncepció bukni fog.
A Roszatom aligha építhet atomerőművet az elkövetkezendő években az EU területén, és az sem valószínű, hogy az orosz gáz importja hosszú távon fenntartható, pláne hogy Németország úgy tűnik, a háború hatására komolyan gondolja a leválást, így hosszú távon nem lesz ott a nagy testvér, hogy támogassa a kormány orosz gázbeszerzését. Már, ha egyáltalán megérné rubelben fizetni. Az alternatíva, a tengerentúli LNG pedig valószínűleg soha nem lesz olyan olcsó, mint a szibériai vezetékes földgáz – ami ráadásul a kormány retorikájával szemben úgy tűnik, nem is olyan olcsó, hisz az orosz gáz ára is követi a gáztőzsdei árakat, ez ellen pedig úgy tűnik, hogy a kormány hosszútávú szerződése sem véd. Hovatovább, hiába a harcos kormányzati kommunikáció, a március 11-én aláírt Versailles-i nyilatkozatban Orbán Viktor miniszterelnök egyetértett azzal, hogy minél hamarabb meg kell szabadulni az orosz energiahordozóktól.
Akárhogy is nézzük, egy következő kormány – győzzön a Fidesz vagy az ellenzék április harmadikán – erősen kényszerpályán mozog energetikai kérdések terén. A választások után nem lenne meglepő, ha győzelme esetén a Fidesz-kormány is bejelentené, hogy törlik, vagy legalábbis „felfüggesztik” a Paks II. projektet, és noha Orbán Balázs pár napja még arról beszélt, hogy évtizedes távlatokban számolnak az orosz gázzal, ezen álláspontját is meghaladhatja még a kormány, kivált ha az Unióban kiépülnek az alternatív struktúrák – például az amerikai és közel-keleti LNG-re alapuló gázrendszerek, norvég hidrogénellátás, megújuló beruházások, és a kismillió, elmúlt hetekben lökést kapott projekt -, és itt ismét jusson eszünkbe Németország pálfordulása.
A minél inkább zavartalan ellátás fenntartása céljából a következő kormánynak fel kell skáláznia a már jelenleg is tekintélyes volumenű napelemes kapacitások telepítését, a fűtésrendszerek terén pedig szintén csökkentenie kell a gázfüggőséget energetikai korszerűsítésekkel, valamint alternatív energiaforrások, például a geotermikus energia jobb kihasználásával. Ezek egyszerre lehetnek – hosszú távon – olcsó és népszerű lépések amellett, hogyjelen helyzetben nehezen elkerülhetőnek tűnnek.
Ami sokkal fontosabb kérdés, hogy hogyan fogják ezt a koncepciót a valóságba ültetni.
Mert a NER színpadán már láthattuk a kormányközeli oligarchák előadásában, hogy hogyan lehet rosszul felskálázni a napenergia-termelést. A nagyvállalkozók által, adott esetben termőföldekre telepített nagy naperőművek bizonyosan egy szűk befektetői kör érdekeit szolgálják elsősorban, miközben a fogyasztók függő helyzetben vannak a tőke és az annak érdekeit kiszolgáló állam szövetségétől, energiaköltségei pedig az utóbbi jóindulatától függnek.
Tavaly év végén háromrészes cikksorozatot közöltünk a megújuló energiára való átállásról és a lehetséges buktatókról, rossz és jó gyakorlatokról. A első részében bemutattuk a domináns, az EU által is képviselt és támogatott piaci alapú átállást és azt, hogy ez hogyan kedvez a nagyberuházásoknak, miközben háttérbe szorítja a kisebb, decentralizáltan működő megújuló energia-kezdeményezéseket.
A második rész azt mutatta be, hogy hogyan jelenik meg mindez itthon, a NER logikájához igazított változatban. A harmadik részben pedig felvázoltuk, hogyan lehetne egy olyan zöld átmenetet elősegíteni, amelynek fő célja nem a tőke minél nagyobb megtérülése, hanem az emberi szükségletként felfogott energiaigények zöld, demokratikus és szolidáris kielégítése.
Az ellenzéki szövetség programjában szó esik az energiaközösségekről, miszerint „támogatjuk a helyi energiaközösségeket, csökkentjük a függést a nagy energiacégektől”. Noha reménykeltő kitétel a nagy cégektől való függés csökkentése, ennek módját viszont nem részletezik. Pedig, ahogy a fent említett cikksorozat harmadik részéből kiderül, a már jelenleg is futó energiaközösségek támogatására szolgáló programban – miután az EU vonatkozó irányelvének megfelelően Magyarországon is elindult – egyelőre leginkább profitorientált vállalatok nyertek a pályázatokon, általában önkormányzatokkal együtt.
Egy felelős, valóban a társadalom széles rétegeinek érdekét szolgáló kormánynak ezzel szemben feladata lenne, hogy minél inkább társadalmasítsa az energiatermelést, vagyis úgy célozza a hasonló programokat, hogy a nem profitorientált társadalmi vállalkozások legyenek a kedvezményezettjei.
Ahogy arról is gondoskodnia kellene, hogy az önkormányzatoknak ne kelljen profitorientált vállalkozásokkal összeállniuk energiaprojektek terén, így a közpénz elköltése ne a magángazdaság jövedelmezőségét növelje.
Emellett természetesen szükség van az állami energiaszektor fenntartására is, ezen belül a megújulók arányának drasztikus növelésére – ami egyébként szerepel az ellenzéki összefogás programjában. Ahogy benne van évente százezer épület energetikai korszerűsítése is – ami úgyszintén, pártállástól függetlenül feladata lesz egy következő kormánynak.
Annak ellenére, hogy az Európai Beruházási Bank felmérése szerint a társadalom jelentős része, különösen a fiatalok Magyarországon is számos aggasztó tendenciát látnak mind a klímaváltozással, mind az alkalmazkodás társadalmi-gazdasági hatásaival kapcsolatban, az ellenzék kommunikációja eddig igencsak harmatos volt a probléma súlyosságához képest, holott az idézett felmérés szerint a társadalom széles rétegeivel, különösen a fiatalokkal rezonálnának az üzenetek.
Pedig a már említett ellenzéki program számos előremutató elemet tartalmaz környezet- és klímavédelmi szempontból, még ha ezek nincsenek is különösebben részletesen kidolgozva. Ez utóbbi egyébként a rákfenéje is a dolognak, ugyanis hiába írnak számos előremutató irányelvet -azokat sajnos nagyon rosszul is meg lehet valósítani, lásd a napelemek telepítésének NER alatt működő rendszereit.
A kérdés tehát nem is annyira az, hogy milyen alapvető változások várhatóak az energiapolitikában a választások után, hiszen erős kényszerpályák vannak e téren. Sokkal inkább az, hogy ki és milyen hangsúlyokkal fogja megvalósítani, milyen lesz a finomhangolása, és legfőképp, hogy ki fog belőle elsősorban profitálni. Utóbbira pedig teljesen megnyugtató választ még egyik nagy politikai tömb sem adott.
