Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Nem csillapodott a tanárok kedélye a sztrájk kezdete óta

Ez a cikk több mint 2 éves.

A mai tüntetés legalábbis minden elemében erre utalt. Hiába tartott a program több mint két órán át, minden résztvevő kitartott az eseményen, sokszor dühös skandálás, vagy például Orbán Viktor és Gulyás Gergely miniszter nevének említésekor hangos fújolás is rendszeresen megszakította a beszédeket.

A felszólalók szinte mindegyike kiemelte, nem csupán a bérek rendezése a pedagógusok célja, erkölcsi, szakmai megbecsülést is szeretnének.

Emellett a sztrájk és a tüntetés tétje sem csupán ez, mint ahogyan a szakszervezeti vezetők közül Nagy Erzsébet, Boros Péterné és Taskovics István is arról beszéltek, magát a sztrájkjogot is kétségbe vonta immár a kormány azzal a február 11-i rendelettel is, amit a pedagógusok akciójának ellehetetlenítésére hozott meg a tiltakozók szerint.

Mind a tanársztrájkok, mind pedig a polgári engedetlenség szívósságát mutatja az a rendkívüli helyzet is, hogy a mai tüntetéssel koránt sincsen még vége a tiltakozó akciók sorának. Nagy Erzsébet ezért is hangsúlyozta az esemény végén, hogy kifejezetten döntő fontosságú a pedagógusoknak hétfőtől is kitartani, és nem engedni a kormányzati nyomásnak, hiszen a sztrájk immár határozatlan idejű.

A mai esemény tehát csupán azt mutatta meg, az elszántság az eddigi akciók után sem csökkent, a sztrájk tehát jó ideig folytatódhat majd.

És ugyan Gulyás Gergely március 16-án, az Emmi közleményét idézve még úgy reagált, a január 31-inél kevesebben vettek részt a március 16-i munkabeszüntetésben, a PDSZ tisztségviselői mindezt ma a színpadról is cáfolták.

A másik kormányzati vád, amely szerint „ellenzéki akció” a pedagógusok tiltakozása és sztrájkakciója, ugyancsak nem látszott a kockásinges tüntetésen, hiszen sem pártzászló, sem pedig ellenzéki politikus felszólaló nem volt látható sehol. Igaz, március 15-én az ellenzék nagygyűlésén szinte minden felszólaló kiállt a tanárok követelései mellett.

Élő közvetítésünk ezzel mára zárul, de senki se feledje, a sztrájknak ezzel még nincs vége! Mi holnaptól is napról napra, rendületlenül jelentkezünk az ezzel kapcsolatos hírekkel.

Mindezt csupán azért tudjuk megtenni, mert számos olvasónk vagy rendszeresen, vagy egyszeri összeggel támogatja munkánkat, ezért erre kérünk mindenkit ez alkalommal is!

Köszönjük a figyelmet!