Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Brazília elnöke, Jair Bolsonaro az országba látogatott: Orbán tárt karokkal, a civilek ellenakciókkal fogadták

Ez a cikk több mint 2 éves.

A mai napon Magyarországra látogatott Jair Bolsonaro, Brazília elnöke. Az államfőt Áder János és Magyarország kormánya üdvözölte. Bolsonaro országunkba való látogatása előtt Oroszországban járt, ahogy azt Orbán Viktor is tette, nem is olyan régen.

Áder János köztársasági elnök fogadta Jair Bolsonaro brazil államfőt (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

Orbán sajtótájékoztatójában kifejtette, hogy több szempontból is fontos volt ez a találkozó, részben azért is, mert ezelőtt még sosem látogatott Magyarországra brazil elnök, és mint a világ 12. legnagyobb gazdaságával rendelkező ország, fontos, hogy szoros kapcsolatban legyünk velük. Azt is hangsúlyozta, hogy számos dologban egyetértenek, legyen szó gazdaságpolitikáról, haderőfejlesztésről vagy a migrációról.

Orbán szerint Brazília és elnöke is a „józanok koalíciójába tartozik”, akik szerint a migráció nem egy pozitív fejlemény.

Éppen ezért megegyeztek abban, hogy létrehoznak egy „korai figyelmeztető rendszert”, ami majd időben fog jelezni, „ha a világban olyan dokumentumok készülnének, amelyekbe nekik nem tetsző, az érdekeikkel ellentétes migrációval összefüggő ajánlások kapnak teret”.

Bolsonaro és Orbán közös sajtótájékoztatója (Fotó: MTI/Benko Vivien Cher)

A migráció mellett az afrikai keresztényüldözések terén is egy húron pendült a két miniszterelnök, és úgy döntöttek, hogy együtt lépnek fel ez ellen, amit egy mai napon aláírt közös megállapodás is bizonyít, de a Fidesz a homofób, „az apa férfi az anya nő” kampányában is szövetségesére talált Bolsonaroban.

Nem meglepő módon a koronavírusról nem esett szó a két miniszterelnök találkozója kapcsán, aminek Magyarország rekord magas halálozási aránya is indoka lehetett, de ezért sokkal inkább Bolsonaro nyílt oltásellenessége lehetett a felelős.

Az oltással kapcsolatos különbségek ellenére Bolsonaro „kis nagytestvérének” nevezte Magyarországot, viszont ez korántsem egy olyan titulus, amire büszkének kellene lennünk.

Ezekre és további szomorú hasonlóságokra hívták fel a figyelmet Budapesten városszerte, ismeretlen aktivisták által kiragasztott, fasizmust elítélő plakátok, illetve a Szikra Mozgalom Facebook posztja, melyben sorra veszik a két államfő közötti sajnálatos hasonlóságokat.

A kormány nacionalista, gyűlöletkeltő, Horthysta romantikával és összeesküvés elméletekkel színesített propagandája fáradhatatlan.

Bolsonaro példaképei még Horthyn is túlmutatnak, a brazil elnök Augusto Pinochet volt chilei diktátor lelkes rajongója, a brazil katonai diktatúra pedig szerinte „a rend és a haladás időszaka volt”. – olvashatjuk a Szikra posztjában.

A természetpusztításban is meglehetősen sok a hasonlóság a magyar és a brazil kormány között.

Bolsonaro elnökségének első két évében az esőerdő 26 négyzetkilométerét irtották ki, évtizedes rekordot döntve meg ezzel. Ezzel párhuzamosan meggyengítette az elnök a környezetvédelmi törvényeket, valamint csökkentette az ország környezetvédelmi hivatalának költségvetését és hatáskörét. 2019-ben 24 környezetvédelmi aktivistát végeztek ki Brazíliában, köztük számos őslakost.  Az esőerdőirtások ellen brazil őslakosok indítottak kampányt szeptemberben.

Orbán kormányának természetpusztító bűneinek listája is hasonlóan hosszú, amire egyre több környezetvédelmi akció is petíció világít rá, mint például a tegnapi Greenpeace akció a Fertő tó kizsákmányolása ellen, vagy a balatoni civilek 87 ezer aláírást begyűjtött petíciója, amit ma adtak át a kormánynak, a betonba öntött Balaton egy szeletének kíséretében.

Éppen ezért, a környezetet kizsákmányoló elnökök találkozójának alkalmából az Extinction Rebellion Magyarország aktivistái demonstrációt rendeztek a Városligetben, amivel görbe tükröt akartak mutatni a két államfő környezetromboló politikájának. A természetvédők szerint a két elnök a mai napon kezet rázott a természetpusztításra.

„Bolsonaro” és „Orbán” gratulál egymásnak a környezetpusztításhoz (Fotó: Járdány Bence, Greenpeace)

Arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a döntéshozóink nem az ökológiai- és klímaválság megoldása érdekében cselekednek, hanem saját érdekeiket tartják szem előtt, még ha ezzel tönkre is teszik a bolygónkat. Orbán és Bolsonaro is jó példák erre, ezért a brazil kormányfő látogatásának időpontját használtuk ki a probléma megvilágítására” – mondta el Pap Dániel, az Extinction Rebellion Magyarország aktivistája.

A két „államfő” aláírja a természetet kizsákmányoló egyezményt (Fotó: Járdány Bence, Greenpeace)

A környezetvédelmi csoport által szervezett performansz részeként a két kormányfőt megszemélyesítő résztvevők előbb aláírtak egy „nemzetközi egyezményt a környezetrombolás folytatásának szükségességéről”, majd közösen egy Földgömböt vertek szét, amelyből papírpénz esett ki.

Pénzért akár még a földet is elpusztítják (Fotó: Járdány Bence, Greenpeace)

A Magyar Természetvédők Szövetsége is reagált Bolsonaro látogatására, akinek természetpusztító kormánya konzisztensen aláássa a Brazília által is aláírt Párizsi Megállapodást.

Az EU és négy dél-amerikai tagállam között megkötött, EU-Mercosur kereskedelmi egyezménynek – mely jelentősen megnöveli a mezőgazdasági termékek exportját a négy dél-amerikai államból – komoly környezetpusztító következményei vannak.

Az egyezmény következtében az eddigieknél még komolyabb tüzekre számíthatunk majd az Amazonas-medencében, az üvegházhatású gázok kibocsátásának mértéke is jelentősen nőtt, illetve a helyi élelmiszer-termelés zavarai a Mercosur-országokban veszélyeztetheti az európai élelmiszerbiztonságot is, az Európában betiltott, de Dél-Amerikában engedélyezett növényvédőszerek és más mérgező anyagok problémájáról nem is beszélve.