Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

118-an fagytak halálra Magyarországon január végéig

Ez a cikk több mint 2 éves.

A Magyar Szociális Fórum (MSZF) vasárnap jelentette be,  2021. október eleje és 2022. január vége között összesen 118 ember hunyt el fagyhalálban. Ez a szám huszonkilenccel több, mint egy évvel ezelőtt, ami 33 százalékos növekedést jelent – jegyezte meg az MSZF.

Az áldozatok többsége továbbra is magányos, idős, legyengült szervezetű emberekből került ki. Túlnyomó többségükben fűtetlen lakásokban hűlnek ki végzetesen.

A Szociális Fórum felhívta a figyelmet arra, hogy a tömeges életvesztés olyan időszakban következett be, amikor emelték a nyugdíjakat. Ez arra utal, hogy a csekély emelés önmagában nem gyakorolt jótékony hatást a magukra maradt idős emberek élethelyzetére.

Az MSZF a közvetlen törődés hiányában látja az életvesztés fő okát. A szociális háló szétziláltságára, az utóbbit pedig a politikai akarat hiányára vezeti vissza.

„Az emberjogi szervezet tisztelettel adózik elhunyt embertársaink emlékének, és bízik benne, hogy lesz még olyan rendszer Magyarországon, amelyikben a társadalmi gondoskodás eredményeként senki sem szenvedhet fagyhalált”

Az MSZF adatai egyre romló tendenciát mutatnak. Tavaly 82-en fagytak halálra ebben az időszakban. A Szociális Fórum szerint az áldozatok számának növekedése nem annak tulajdonítható, hogy az időjárás válik egyre hidegebbé, hanem annak, hogy a szétzilálódott szociális háló nem védi meg az idős, beteg, magányos embereket.

Az elmúlt négy évben 940 állampolgár hunyt el kihűlés következtében.

A Mércén már korábban bemutattuk, hogyan próbálja a kormányzati sikerpropaganda eltitkolni, hányan is esnek áldozatul a kihűlésnek Magyarországon. Orbán Viktor még tavaly novemberben a Fidesz tisztújító kongresszusán azt nyilatkozta, hogy míg nyugati  országok kormányai azt teszik lehetővé, hogy „a férfiak is gyereket szülhessenek”,addig a magyar kormány megbizonyosodik arról, hogy télen senki sem fagy meg (Orbán egyébként ezzel a Nyugat-Európán végigsöprő energiár-emelkedésre akart utalni).  Erre válaszul a Párbeszéd a Karmelita Kolostor elé szervezett akciójában emlékezett meg a fagyhalál áldozatairól, amiben felhívta a figyelmet, hogy a kormány intézkedéseivel  folyamatosan építette le a szociális védőhálót az elmúlt 11 évben, óriási tömegeket sodorva ezzel elszegényedésbe, amelynek szomorú szimbóluma  fagyhalálban elhunytak száma.

Habár a KSH a halálozási statisztikák keretében továbbra is minden évben rendszeresen publikálja a korábban a „túlságosan nagy hideg” következtében beálló halálnak, újabban pedig a „természetes eredetű excesszív hideg okozta ártalomnak” nevezett esetek számát, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a korábbi évek gyakorlatával ellentétben néhány éve már nem hozza nyilvánosságra az ezzel kapcsolatos statisztikáit. A KSH-n és az ORFK-n kívül a Magyar Szociális Fórum közöl még adatokat a kihűléses halálesetekről, ráadásul ők az egyetlenek, akik folyamatosan frissülő számokkal jelentkeznek.

Az életmentés terén különösen nagy felelősség hárul a társadalomra jelen körülmények között, amikor államilag elhanyagolják a szociális rendszert. Ha krízishelyzetben látsz hajléktalan embert, hívd a regionális diszpécserszolgálatot!

Regionális diszpécserszolgálatok:

Budapest, Pest megye: 1/338-41-86

Fejér, Komárom-Esztergom, Veszprém megye: 34/511-028

Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala megye: 92/323-000

Baranya, Somogy, Tolna megye: 72/233-169

Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye: 42/504-618

Bács-Kiskun, Csongrád, Békés megye: 76/485-582

Címlapkép: Pixabay