Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Tovább gyűrűdzik az orosz befolyás – gazdasági egyezségekkel zárult Putyin és Orbán találkozója

Orbán Viktor hétfő éjjel Moszkvába utazott, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnökkel Ukrajnáról, a két ország együttműködéséről és az energiaválságról értekezzen. A kormányfőnek ez a tizenkettedik hivatalos találkozója az orosz elnökkel. A két államfő nem találkozott a koronavírus–járvány kitörése óta, mai megbeszélésük öt órán keresztül tartott.

A sajtótájékoztatón egyebek mellett szó esett a Magyarország felé szállítandó gáz mennyiségének növeléséről, közös gyógyszeripari fejlesztésekről és az ukrajnai konfliktusról. Kiderült, hogy Magyarországon kezdetét veheti az orosz vakcina gyártása.

„Gáz van, babám!” 

A beszélgetést megelőzően Orbán arról beszélt, hogy hosszútávú stabilitást nyújt Magyarországnak a 2036–ig szóló gázszállítási szerződés. Oroszország egyre próbálja rávenni az európai országokat, hogy hosszútávú szerződéseket kössenek a piaci alapú helyett, azonban a nyugati országok elzárkóznak ettől, mert tartanak tőle, hogy a gáz piaci ára folyamatosan változik, és egy esetleges árfolyambeli változás miatt jelentősebben ráfizethetnek.

Orbán arra kérte az orosz államfőt, hogy a hosszú távú megállapodásban rögzített, hazánkba irányuló gázmennyiséget évi 1 milliárd köbméterrel növeljék. A jelenleg lekötött mennyiség a lakossági fogyasztást fedi le, azonban a hasonló mértékű kereskedelmi fogyasztás továbbra is ki van téve a jelenleg különösen drága földgáz világpiaci árának. Putyin kifejezte, hogy nem látja akadályát a bővítésnek, azonban az erről szóló végleges megállapodást csak később írják alá.

Magyarországnak meghatározó az orosz kapcsolat az energiaellátás területén. Míg az oroszok biztosítják az ország földgáz ellátásának 80%-át, addig a kőolaj–beszerzések 55% érkezik irányukból. Putyin megköszönte továbbá, hogy az ország rendszeresen biztosítja az orosz gáz biztonságos transzferjét, illetve üdvözölte a MOL oroszországi szerepét a kőolaj kitermelésében és egy közös új bitumen üzem kiépítését.

Háború

A mostani találkozó különösen kényes helyzetben jött létre, hiszen jelenleg különösen feszült a viszony Oroszország és a nyugati országok között. Az oroszok százezer katonát vezényeltek az ukrán határra, míg nyugat–európai országok fegyverszállítmányokkal és harci járművekkel próbálják erősíteni az ország védelmi kapacitásait.

Orbán Viktor „békemissziónak” nevezte a látogatását az ukrajnai helyzettel kapcsolatban, és hangsúlyozta, hogy egyetlen európai vezetőnek sem érdeke a háború, és ésszerű megállapodást szeretnének.

A miniszterelnök kiemelte, hogy a magyar értelmezés alapján Közép-Európa mindig rosszul jön ki az Oroszország és nyugati országok közötti konfliktusból. Üdvözölte a feszültségek csökkentésére vonatkozó párbeszédet, és arra kérte az orosz felet, hogy használja a diplomácia minden eszközét, hogy célt érjenek. A kormányfő arról is beszélt, hogy Magyarország bebizonyította, hogy működik a magyar modell, miszerint lehet egy ország egyszerre EU- és NATO-tag, és mégis képes „remek” viszont ápolni Oroszországgal.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az orosz külügyminiszterrel, Szergej Lavrovval folytatott beszélgetésében szintén a párbeszéd fontosságát említette, hangsúlyozva, hogy a mostani magyar látogatással a kormány célja a párbeszéd erősítése. A találkozójuk során egy hétpontos közös akciótervet fogadtak el, amelyben egyebek mellett élelmiszeripari, energetikai, űrkutatási, valamint egészségügyi együttműködési kérdések is szerepelnek. Az orosz külügyminiszter később amerikai kollégájával, Antony Blinkennel tárgyal.

Lavrov a Rosszija 24 hírtelevízióban sugárzott nyilatkozatában elmondta, hogy az Egyesült Államok fontos, de másodlagos kérdések megvitatására összpontosít az Oroszország által sürgetett biztonsági garanciák ügyében. Szerinte a nyugati kollégái figyelmen kívül hagyják a biztonság oszthatatlanságának elvét. Ezt a sajtótájékoztatón Putyin is többször kihangsúlyozta.

„Tiszta energia”

Orbán a beszélgetést megelőzően azt állította, hogy a paksi atomerőművel kapcsolatos együttműködés „ragyogóan halad”. A Direkt36 hétfői beszámolója alapján komoly konfliktus alakult ki az engedélyezési háttéranyagok minőségét illetően a Park II. Zrt-t vezető és a paksi bővítésért felelős tárca nélküli miniszter Süli János és az Innovációs és Technológiai Minisztériumot vezető Palkovics László között. Palkovics két héttel a paksi atomerőmű felépítéséről szóló engedélykérelem lejárta előtt, az Országos Atomenergia Hivatal vezetőjével való beszélgetés során döbbent rá, hogy komoly hiányosságok vannak az oroszok által benyújtott kivitelezési tervek kapcsán.

A Népszava hétfői információi szerint tovább tolódik az engedélyeztetési folyamat, hiszen a Süli által tavaly ígért kilenc kérelemből eddig csupán kettő érkezett be. A Népszava által idézett megfigyelők szerint a több ezermilliárdos atomerőmű-bővítésre 2014-ben aláírt kormányközi szerződéshez képest immár több mint nyolc éves a csúszás.

A két vezető hangsúlyozta, hogy valójában az országok közötti baráti viszony fogja tudni garantálni, hogy az ország képes lesz tartani magát a kitűzött klímacélokhoz, hiszen az orosz beruházással megvalósuló, két új energiablokk létrehozását végző Paks II. befektetés megkétszerezi az atomerőmű kapacitását. Orbán szerint az előkészítés az utolsó fázisában van, és amint megszerzik az utolsó engedélyt is, akkor a beruházás automatikusan átlép a létrehozási fázisba. Orbán a sajtótájékoztatón magabiztosan állította, hogy 2030-ra működésképes lesz a kibővített atomerőmű, így az ország energiaellátásának 90%-a  nem-fosszilis forrásokból fog érkezni.

Az atomenergia valódi társadalmi és környezeti költségeivel többször foglalkoztunk korábban a Mércén.

Új, korszerű, moduláris gyár

Putyin köszönetét fejezte ki, hogy Magyarország volt az első európai vásárlója az orosz Szputnyik V vakcinának, amivel a kormányfő tájékoztatása alapján már 900 ezer embert oltottak be. A sajtótájékoztatón említésre került, hogy az országgal az emlékeztetőoltásként használható Szputnyik Light vásárlásával kapcsolatban is aktív tárgyalások zajlanak. Orbán kifejtette, hogy a használatához szükséges hét vizsgálatból hat befejeződött, és amennyiben az utolsó is sikerrel jár, akkor rendelnek belőle.

Orbán tájékoztatása szerint az idei év végén befejezhetődnek a moduláris gyógyszergyár építésének munkálatai, ami elméletben képes lesz a Szputnyik előállítására is. Putyin tájékoztatása alapján folynak a tárgyalások az oltóanyag itthoni gyártásáról.

Új logisztikai központ

Magyarország és Oroszország új közös vállalat alapításától reméli a kelet és nyugat közötti kereskedelem felpörgetését. A sajtótájékoztatón a két államfő többször megerősítette, hogy közös fenntartással tervezik az ukrán–magyar határon, Fényeslitkén megvalósuló konténer–terminál üzemeltetését.

A fejlesztés előkészítéséről január elején számolt be az Indóház vasúti magazin. A 22 milliárd forintból megvalósuló East–West Gate (EWG) terminál akár évi egymillió TEU (20 láb hosszúságú fémkonténer) kezelésére lesz alkalmas. Összehasonlításképpen az egykori Csepel Művektől délre fekvő, a Duna-parttal közvetlenül érintkező területen üzemelő Metrans Budapest-Csepel terminál évi 250 ezer TEU kezelésére alkalmas.

Putyin utalt rá, hogy a logisztika terén az orosz vállalatok hajlandóak vasúti fejlesztéseket végrehajtani az országban. Orbán szerint a beruházás után nagyságrendekkel megnövekedhet a két ország közötti árukereskedelem.

Kitett gazdasági fejlődés

A két politikus nem győzte hangsúlyozni, hogy 30%-ot nőtt a két ország közötti  kereskedelem az elmúlt évben, annak ellenére, hogy a koronavírus–járvány okozta válság következményei idén is kihatnak a legtöbb ipari területre.

Orbán hangsúlyozta, hogy a nyugati országok Oroszországot célzó szankciói nem működnek. Szerinte az orosz gazdaságot nem viselték meg ezek a lépések.

Orbán egyebek mellett arra kérte az orosz államfőt, hogy a két ország közötti teljes kapacitáson kihasznált repülőjáratokon felül, az orosz turisták növekvő száma miatt indítsanak új járatokat, így hamarosan külön járat közlekedhet Magyarország és Jekatyeringburg, illetve Kalinyingrád között.

Címlapkép: MTI/Kreml