Január 22. a magyar kultúra napja, ennek alkalmából a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) szokásos demonstrációjuk helyett (a 2020-as eseményről itt számoltunk be), már január 20-án, csütörtökön beszámoltak a szakma helyzetéről.

Ebből kiderült, hogy noha ígéretekből nincs hiány, a szakmában dolgozók helyzetét az elmúlt évben nem sikerült rendezni, és közalkalmazotti státuszuk elvesztésével sem járt együtt a bérek rendezése, a kormányzat által 2022-re ígért húsz százalékos béremelés pedig jelen formában nem sokat ér.

A KKDSZ sajtótájékoztatóját a Mérce élőben közvetítette, felvételünket az alább lehet visszanézni.

Dobrovits Orsolya, a KKDSZ elnöke elmondta, hogy elvileg idéntől lépne életbe a kormány által beígért húsz százalékos béremelés, miután 2017-ben átmenetileg ágazati bérpótlékkal rendezték a kulturális területen dolgozók béreit. Miután – noha ezt Dobrovits nem említette, legutóbb húsz éve, Medgyessy Péter miniszterelnöksége idején kaptak számottevő, 50 százalékos alapbéremelést. Ezután pedig 2020-ban, az ágazati dolgozók közalkalmazotti státuszának megszűnésekor ígértek be nekik a minisztérium részéről egy hat százalékos béremelést, azonban ezt rendelet hiányában felemásan sikerült végrehajtani, nem mindenhol kapták meg a dolgozók, hanem az EMMI-nél lehetett az önkormányzatoknak pluszforrásokra pályázniuk, a dolgozók pedig differenciáltan kapták meg az egyes intézményeknél.

Ezután a szakszervezet szerint joggal várhatták volna, hogy valódi bérrendezésben részesülnek, azonban a mostani húsz százalékos emelés sem úgy néz ki, ahogy várták volna. Miután a miniszterelnök októberben a rádióban jelentette be a béremelést többek között a kulturális területen dolgozók számára, a kormányzat sem a Kulturális Ágazati Érdekegyeztető Fórumon, sem más fórumokon nem tárgyalt a szakmai képviseletekkel, így nem csoda, hogy a „bérrendezést” is az érintettek szempontjainak figyelmen kívül hagyásával vezényelik le.

Alapvetően igazságtalannak találják, hogy a kormány mindössze 12 hónapra biztosít forrást a 20 százalékos béremeléshez, és arra is pályázni kell, de az is problémás, hogy a jogviszonyváltással az alacsony, de kiszámítható bérek után hatalmas eltérések jelentkeztek az azonos területeken dolgozók bérei között.

„Nagyon alacsony bérszínvonal és nagyon bizonytalan a jövője is, ráadásul a mostani felmérésünk azt mutatja, jelentős eltérések vannak a bérek között”

– nyilatkozott a sajtótájékoztatón Dobrovits.

Ez pedig részben a 2020. és 2021. évi hat-hat százalékos béremelés elmaradásából, illetve az önkormányzatok anyagi helyzete közötti különbségekből fakad.

Noha Dobrovits ilyet nem mondott, a sajtótájékoztatón többször elhangzott, hogy a kormánypárti vezetésű településeken jellemzően jobb béreket kapnak a kollégák a bőségesebb központi forrásoknak köszönhetően, míg egyes, jellemzően hátrányosabb térségekben épp csak a garantált bérminimumot, pótlékokkal. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy Győr környékén messze többet keresnek a kulturális intézmények dolgozói, mint például Borsod rosszabb helyzetű térségeiben.

Mindazonáltal a bérkülönbségek legfontosabb hozadéka, hogy – miután az EMMI a dolgozók novemberi bérét veszi alapul – sokan vannak, akik egyáltalán nem fogják érezni a béremelés hatását mert tavaly is a garantált bérminimumot kapták és az idén sem haladja meg a bérük az ebben az évben érvényes garantált bérminimumot.

Ugyanis a végrehajtásban a minisztérium szakállamtitkársága ragaszkodik ahhoz, hogy a tavaly novemberi bért kell alapul venni és ehhez először a kulturális ágazati béremelést kell hozzászámítani. Így az említett alacsonykeresetű dolgozóknál a garantált béremelés és a kulturális ágazati béremelés egy és ugyanaz az összeg. Így sokan épp annyit fognak kapni, mint korábban.

Mint Csóka Edit közművelődési tagozatvezető, elnökségi tag a bérrendezéssel kapcsolatos anomáliákról elmondta, van olyan intézmény, ahol az alacsony alapbér elnyeli az emelést a dolgozók 70 százalékánál, ez különösen a kis falvakra igaz. A 20 százalékos béremelésbe ráadásul nem lehet beszámítani a GYES-en és GYED-en lévőket, így nem tudni mi lesz velük, mikor visszatérnek.

Mivel Dobrovits szerint a kormányrendelet értelmében már a 2022. január elsejei garantált bérminimumra kellene az ágazati béremelést hozzászámítani, nem pedig az előző évire, ezért az álláspontja, hogy a béremelés végrehajtása nem felel meg a rendelet betű szerinti szövegének (amit a minisztérium bizonyára vitat).

Papp Katalin alelnök kiemelte a sajtótájékoztatón, hogy az EMMI véleménye szerint nem becsüli a közszférában dolgozókat. Ennek jele az is, mikor a méltatlan helyzet szóvátételekor arra hivatkoznak a minisztérium részéről, milyen összegekkel támogatják a kultúrát – holott ezeket az összegeket nem a munkatársakra, hanem a látvány- és presztízsberuházásokra költik, „a dolgozókat teljes mértékben alábecsülik”, a szakszervezetet pedig nem partnernek, hanem ellenségnek tekintik.

Ennek jele az is, hogy a kötelező egyeztetések a kormányzattal nem történnek meg, ami miatt a Nemzetközi Munkaügyi Szervezethez, az ILO-hoz is fordultak, miután a kormány a saját maga által is aláírt nemzetközi egyezményeket is megszegi a magatartásával.*

Csóka Edit emlékeztetett, hogy mivel egy évre van biztosítva a 20 százalékos emelésre a kormányzati forrás, nem tudják, mi lesz 2023-ban. Félő, hogy amennyiben az önkormányzatoknak kell forrást biztosítaniuk, ha nem lesz elegendő a bérkeret, el kell majd küldeniük dolgozókat. Kifejtette, hogy a fejkvóta évek óta nem emelkedett, és számos településen nem tudják biztosítani a közművelődési alapszolgáltatást, amit a hatályos törvényeknek megfelelően minden településnek biztosítania kell.

Mint mondta, ez különösen a megyei jogú városokban jellemző, ahol a létszámhoz és ellátandó területhez képest nagyon alacsony a fejkvóta, így a kivéreztetett önkormányzatok a kultúra területén az alapszolgáltatást sem tudják biztosítani.

A béremeléssel kapcsolatban Dobrovits kiemelte az infláció értékcsökkentő hatását is, majd megemlítette, hogy a közszférával szemben a versenyszférában elképzelhetetlen lenne, hogy a minimálbér emelése ne emelné meg a magasabb béreket is – területükön azonban épp ez történt a hosszú évek sora alatt, hiszen a korábbi bértáblát befagyasztották és csak annyi korrekciót hajtottak végre, hogy a garantált bérminimumig emelték a béreket. Akik a garantált bérminimumon felül kerestek, azoknak a bére éveken keresztül stagnált. Ráadásul immár egy évtizede a 13. havi bérüket sem kapják meg, amit még a rendszerváltás után harcoltak ki a szakszervezetek.

Papp ehhez hozzátette, hogy azalatt a 6-7 év alatt sem emelkedtek a béreik, mikor elvileg szárnyalt a gazdaság a koronavírus-járvány előtt, véleménye szerint negligálták az ágazatot. A szakszervezeti vezető kitért a nyugdíjhelyzetre is, miszerint azon kollégák akik a jelenlegi ágazati minimálbérrel mennek nyugdíjba, szegénységre és nyomorra vannak ítélve nyugdíjas korukra.

Kiss Vendel múzeumi tagozatvezető a múzeumi szféráról elmondta, bár jólesik a 20 százalékos béremelés, a területen dolgozók bére így sem éri el az országos átlagbért, ami a KSH szerint 433 ezer forint volt (és amiről tudjuk, hogy valójában jóval alacsonyabb), jelenleg  a vidéki muzeológusok legtöbbjének a fizetése nem éri el sőt meg sem közelíti a bruttó 400 ezer forintot.

Kiss Vendel elmondta azt is, hogy Jelenleg vidéken nagyjából 90 múzeum besorolású intézmény működik. Ezekben erre az évre meg van a bér fedezete, de nem tudni mi lesz jövőre. Ha a kormányzat a jövő évre nem fogja biztosítani az idei béremelés fedezetét, az önkormányzatoknak majd dönteniük kell, hogy a szociális, infrastrukturális területekre költik szűkös forrásaikat vagy kulturális intézményeik fenntartására.

Ez Kiss Vendel szerint a vidéki múzeumi hálózat elsorvadását fogja jelenteni.

Visszavéve a szót Papp Katalin kifejtette, hogy a közszférában a kulturális dolgozók bére a legalacsonyabb. Hangsúlyozta, hogy a többi ágazat követeléseit is jogosnak tartják, de a helyzetük arra utal, mennyire alábecsülik őket – holott az Alaptörvényben benne foglaltatik a kultúrához való jog, a hozzáférés viszont dolgozók nélkül nem fog menni.

Kiss Vendel is utalt a települések eltérő lehetőségeire: annyira tudják megfizetni a dolgozókat, amennyire gazdagok, így ugyanazt a munkát az ország egyes pontjain eltérő fizetésekkel honorálják, és szintén megemlítette, hogy az ellenzéki önkormányzatok jellemzően nem kapnak állami támogatásokat.

Csóka Edit a népességfogyás kérdését is boncolgatta, miszerint a fiatalok nem fognak Magyarországon maradni, ha úgy érzik, hogy egy kulturálisan szegény országban élnek. A kultúra és vonzereje fenntartásához véleménye szerint nemcsak csodálatos múzeumok kellenek, hanem emberek is, akik szakmailag száz százalékosan tudják őket működtetni.