Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Újra elhalasztják a tervezhető műtéteket a kórházi ágyfelszabadítások miatt, nagyot ugrott az új fertőzöttek száma

Ez a cikk több mint 2 éves.

Bár az operatív törzs még tegnap is csak feltételes módban kommunikált a nem sürgős, tervezhető műtétek elhalasztásáról, valójában már vasárnap utasítást adott ki ezzel kapcsolatban az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) főigazgató-helyettese, Takács Péter küldött a centrumkórházak vezetőinek – írja a Népszava.

A lap birtokába került levél szerint az intézmények ágyainak húsz százalékát fel kell felszabadítani úgy, hogy abból minden tizedik lélegeztetésre, illetve intenzív ellátásra is alkalmas legyen. Az ágyfelszabadítás a jelenlegi covid-ellátó kapacitásnál 67 százalékos növekedést jelent, ezen belül az intenzív ágyak számát 44 százalékkal kell bővíteni. A levél megyénként tételesen megszabja, hogy hány helyet kell felszabadítani, ám ezek kórházak közötti elosztására az irányító intézmények vezetői tehetnek javaslatot csütörtök délutánig.

A levél szerint a tervezhető műtétek és fekvőbeteg-ellátások elhalasztására tehát azért lehet szükség, mert a Covid kapacitások bővítésével nem biztos, hogy marad elég szakember a normál betegellátás biztosításához.

„Lehetőség szerint a műtétre már befektetett betegek esetében a beavatkozások még történjenek meg, senkit ne küldjünk haza, ha már az osztályra felvettük! A be nem fektetett, de műtéti halasztás miatt érintett betegek megkeresése történjék empatikusan: kellő rutinnal rendelkező kollégák, megfelelő hangvétellel rendezzék a lemondásokat. Elsősorban az anesztéziát igénylő tervezett beavatkozások korlátozhatók, az anesztézia nélkül végezhető műtétek (pl. szemészet) megtartására törekedni kell. A daganatos megbetegedéssel összefüggő és sürgősségi (a kezelés elmaradása potenciálisan életveszélyt vagy maradandó egészségkárosodást okozhat) beavatkozások továbbra is korlátozás nélkül biztosítandók!” – idézi a lap az OKFŐ levelét.

Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere egyébként múlt héten adott ki utasítást kapacitásnövelés céljából. Így már nem csak a centrumkórházaknak, hanem az ország minden alkalmas intézményének fogadnia kell a koronavírus-fertőzötteket. Ekkor csak a centrum kórházaknak a legsúlyosabb esetek ellátására 5567 ágyat kellett kijelölniük és mintegy 835 intenzív ellátóhelyet biztosítaniuk. Most ezt a kapacitást bővítették tovább.

A koronavírus-járvány negyedik hulláma egyértelműen felívelő pályán van hazánkban, a napi adatok folyamatosan romlanak, miközben a kormány továbbra is kizárólag az oltást tartja megoldásnak, korlátozásokat nem igazán akar bevezetni: az elmúlt 24 órában 8434 új fertőzöttet regisztráltak, ami az egy nappal korábbi 4588-hoz képest drasztikus növekedés. 98 beteg elhunyt, 4830 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 463-an vannak lélegeztetőgépen.

Az egészségügyi ellátások viszonylagos normalizálódása májusban indult meg: kezdtek visszaállni a szűrővizsgálatok, 4,5 millió beoltottnál az elektív műtétek, majd 5 millió beoltottnál a rehabilitáció is újraindult, illetve feloldották a látogatási tilalmat a kórházakban. November 1-je óta újra kötelező a maszkviselés a tömegközlekedésben – zárt, zsúfolt terekben azonban továbbra sem -, valamint látogatási tilalmat rendeltek el a kórházakban; a szociális intézményekben pedig az intézményvezetők dönthetnek elhagyási és látogatási tilalom bevezetéséről. A kormány lehetőséget biztosít a munkáltatóknak arra, hogy kötelezzék oltásra dolgozóikat, ezzel tulajdonképpen kiszervezve a járványkezelést.

Címlapkép: MTI/Veres Nándor