Ellenzék és kormánypárt kezet foghat. 1956 évfordulóján a Hősök terén és a Deák téren sikerült hat olyan beszédet tartani, amelyekben egyetlen szó sem esett a forradalmi tanácsokról, a sztrájkokról és a munkástanácsokról. Amit a forradalom ellenségeinek nem sikerült, a gondolattalanság 65 évvel később végbevitte. Nincsen dolgunk ötvenhattal.

Mi sem árulkodóbb, mint hogy a jelenbe belefeledkezett kortesek közül szombaton délután egyetlen ember tett említést a munkásokról. A konzervatív Márki-Zay Péter a félmondatával, ha a lényeget nem is érinthette, talán legalább pirulásra késztette az ellenzéki társait, akiket valamilyen rejtélyes oknál fogva baloldalinak szidnak.

Márki-Zay visszafogottsága érthető: a tanácsokba szerveződő 1956-os forradalmárok se kapitalizmust, se piacgazdaságot nem akartak, a forradalom napjaiban a pártosodás sem volt szívügyük. Közelebb álltak ők – a követeléseket állító, sztrájkoló, hónapokig szerveződő, később évekig a börtönben raboskodó, szabadságszerető nők és férfiak – az 1945-ös felszabaduláshoz, 1919-hez és a párizsi kommünhöz, mint az Európai Ügyészséghez való csatlakozás enervált hangadóihoz és az euró apologétáihoz.

Az önigazgatás, a munkahelyi demokrácia és az internacionalizmus nem olyan célok, mint amelyek a miniszterelnök-jelölt választási programjába beleférnének.

Ennek ellenére – s ezt nem győzzük hangsúlyozni – az 1956-os forradalom 65. évfordulóján az emelvényen állók közül pusztán egyetlen egy tartotta fontosnak, hogy legalább megemlítse a munkásokat. Egyetlen konzervatív politikus mutatta jelét, hogy némi történelmi ismeret birtokában van. Ő is csakhamar az önmagában semmitmondó „fiatalságról” kezdett beszélni, a „kicsik forradalmát” emlegette, hogy aztán feleszmélve ismét biztosítsa a hallgatóságát, hogy ő másként migránsozik, és választékosabban célozgat mások magánéletére, mint a kormánypárt.

A szombati nap legőszintébb embere kétségkívül a Magyar Szocialista Párt egyik tagja volt, aki miután Gulyás Márton, a Partizán műsorvezetője kérdőre vonta, hogyan lehet, hogy 1956 évfordulóján nem esett szó a munkásokról, annyit felelt: „Nem fér bele minden egy beszédbe.”

Világos üzenet: nincsen dolgunk ötvenhattal.